szentté avatás

2016. szeptember 4. 13:20
Több tízezer hívő előtt I. Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője szentté avatta Teréz anyát a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délelőtt. Már hajnalban elkezdtek gyűlni a zarándokok a helyszínen, több nemzetközi vezető is tiszteletét tette az eseményen – írja a BBC tudósítására hivatkozva az Index.
Irgalmasság
2016. március 15. 12:01
Szeptember 4-én avatja szentté Teréz anyát Ferenc pápa Rómában, a vatikáni Szent Péter téren. Az indiai püspökök abban reménykedtek, hogy hazájukban lesz a szentté avatás, de végül a Vatikán Róma mellett döntött. Teréz anyát II. János Pál avatta boldoggá.
Rászorulók segítői
2014. november 24. 12:41
Hat boldogot avatott szentté vasárnap, Krisztus Király ünnepén Ferenc pápa. A hat új szent közül egy a középkorban élt, egy a 17. században, a többiek a 19. században éltek, és legtöbbjük széleskörű jótékonysági tevékenységet folytatott, valamint intézményeket alapított a szegények oktatására, felemelésére, ketten Indiában.
2014. április 28. 7:32
A médiapápa népszerűsége csak addig tart, amíg jó üzletet lát benne a sajtó, s akkor válik náci-pedofil szörnyeteggé, amikor az hoz sok pénzt. De ezek egyike sem a valóság. Nincs médiapápa. Csak pápa van.
Szentté avatás
2014. április 27. 10:13
Vasárnap délelőtt avatta szentté Ferenc pápa XXIII. Jánost és II. János Pált. A szertartáson XVI. Benedek is részt vett. Hatalmas a tömeg gyűlt össze a Szent Péter téren, ott volt Áder, Orbán és Semjén is.
2014. április 27. 9:50
A szentté avatás – amellett, hogy van egy objektív tartalma, – bizony egyéb, politikai szempontokat is magában rejt. És itt kezdődnek XXIII. János és II. János Pál szentté avatása körül a kérdések és polémiák.
Pápák
2014. április 26. 14:01
VI. Benedek nyugalmazott pápa is részt vesz a vasárnapi szentté avatási szertartáson, bekapcsolódását Federico Lombardi szentszéki szóvivő szombaton jelentette be. Lombardi atya az újságíróknak elmondta, hogy a 87 éves nyugalmazott pápa elfogadta a szentté avatási szentmisére való meghívást, és ezt közölte Ferenc pápával is.
2014. április 25. 22:24
XXIII. János egész alakjában volt valami nagyon népies – olyan ízesen népi vonás.
2014. március 10. 13:20
Ferenc pápa döntését, hogy kettőjüket egyszerre emeli a szentek sorába, elsősorban az motiválta, hogy a két pápa szolgálatára azonos nézőpontból lehet tekinteni.
2013. szeptember 30. 13:17
Jövő év április 27-én avatják szentté XXIII. János pápát és II. János Pál pápát – jelentette be hétfőn Ferenc pápa.
2013. július 15. 8:56
Az orvosok nem láttak reményt a gyógyulásra, mégis egy csapásra megszabadult betegségétől az a Costa Rica-i asszony, akinek agyi aneurizma utáni csodálatos felépülése nyitotta meg az utat Boldog II. János Pál pápa szentté avatásához – olvasható a catholicculture.org hírportálon.
2013. július 8. 7:22
A XX. század az egyház szempontjából a megtisztulást és a megújulást hozta, kiemelkedő pápákat, akik a nehezen változó egyházat mégis meg tudták változtatni, és hagyatkoztak egymás munkájára.
2013. július 5. 13:29
Ferenc pápa pénteken aláírta II. János Pál és XXIII. János pápa kanonizációját, a két egyházfőt már az idén szentté avathatják – közölte a szentszéki szóvivő.
2013. június 19. 8:22
A vatikáni Szentté Avatási Kongregáció elismerte kedden II. János Pál második csodatételét, így nem kizárt, hogy már az idén szentté avatják a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt – értesült az ANSA olasz hírügynökség.
2013. január 12. 15:21
Vatikáni bennfentes forrás szerint nem valószínű, hogy II. János Pál néhai pápát már ebben az évben szentté avatják, amint azt egy lengyel televíziós csatorna tudni vélte.
2012. október 17. 14:44
Mother Marianne Cope answered a call to help thousands of Hawaiians who were ill with a mysterious and disfiguring disease known as leprosy and who were being taken from their families and exiled to a remote peninsula.