Szent Ágoston

Aktív szemlélődés
2016. június 21. 15:52
Vannak olyan problémák, amelyeket nem lehet megoldani, a pszichológia pedig nem adja meg a végső választ – mondja a Mandinernek Deák Hedvig domonkos nővér, aki nem igazán találkozik a nők elnyomásával az egyházban, s aki szerint női mintából sem áll túl sok rendelkezésre, de férfimintából még annyi se. A rendi elöljáró szerint a felszabadítás teológiája már lefutott téma. Az egyetemen tanító teológussal a szerzetességről, a teológia mai állapotáról és a pszichológiával való párbeszédről beszélgettünk.
2015. október 7. 15:21
A pápa menekült-ügyben, klímaváltozásban és hasonlókban történő megnyilvánulásai nem dogmatikai kérdések, ezért a hívő nyugodtan állíthatja ezekben akár homlokegyenest az ellenkezőjét is, anélkül, hogy ezzel megfosztaná magát a katolikus címkétől.
Tradicionalizmus
2014. március 6. 15:34
Hárman keresztelkedtek meg és ketten tértek már vissza a Katolikus Egyházba részben a Miles Christi Évkönyv korábbi kiadványainak köszönhetően – meséli Pánczél Hegedűs János főszerkesztő a hazai konzervatív és tradicionalista katolikusok egyik legfontosabb kiadványáról, amelyben nem csak a katolicizmussal kapcsolatos tanulmányok, hanem hiánypótló eszmetörténeti fordítások, konzervatív és monarchista gondolatok is helyet kapnak. Interjú.
2012. június 13. 10:45
Antonello Sacchi új könyvében Szent Ágoston földi maradványainak történetét ismerteti.