Szalai Ákos

2015. december 22. 18:34
Ugyanis a vállalat ne legyen szociálisan felelős – az ember, a befektető, a részvényes, a menedzser, a munkavállaló legyen az. A sajátjából. És ne a vállalatéból.
2015. március 22. 22:55
Amellett kell érvelni, hogy az ünnep az ahhoz „nem méltó” tevékenységek megtiltását követeli. Azt kell bemutatni, hogy a kereskedelem nem méltó az ünnephez.
2014. február 17. 8:24
Ennek a jelenségnek mai legszimbolikusabb megtestesítője éppen Ferenc pápa, aki zavarba ejtően „összekeverte” a hagyományos pozíciókat, s immár nem baloldali-liberális, hanem konzervatív alapon igen figyelemreméltó kapitalizmus kritikát fejt ki.
2014. február 11. 14:19
Elmúlt egy év mióta XVI. Benedek bejelentette távozását. A számomra ez az a pillanat, amikor vissza kell tekinteni: mit vesztettünk.
2014. február 7. 9:15
Minden alkalommal elmondom, hogy a Katolikus Egyháznak (és egyéb egyházaknak) elsősorban a kormányzati bürokráciától és a világi hatalomtól kell félnie, nem a „nagyvállalatoktól”, a „kapitalizmustól”, a „globalizációtól”. 
2013. április 10. 9:29
A kommunizmus bukását három ember nevéhez lehet kötni: II. János Pál, Margaret Thatcher és Ronald Reagan.
2013. március 22. 9:16
Ferenc pápa homíliájából azonnal a természetvédelem ügyét emelték ki. Teljes joggal.
2013. március 14. 9:50
2013-ban az új pápa Latin-Amerikából érkezik, amelynek nagy része baloldali diktatúrában (egy a látszatokra ügyelő, okos, puha és épp ezért a vallásosság megtörésére alkalmasabb diktatúrában) él.
2013. március 5. 18:13
Az Alkotmánybíróság döntése nem a vallásszabadságról szól.
2013. március 1. 9:40
Ő vezette a Hittani Kongregációt a nyolcvanas években, amikor az egyháznak szembe kellett néznie a Latin-Amerikában fellépő felszabadításteológia eretnekségével.
2013. február 28. 8:17
Ismét alkotmánybírósági döntés, ismét borítékolható félreértések.
2013. február 13. 16:00
Az elmúlt két napban, mióta XVI. Benedek bejelentette visszavonulását, talán a leggyakrabban vele kapcsolatban elhangzó szó (a meglepő mellett) az alázatos.
2013. február 11. 8:41
Nem sok embert ismerek, aki szerint a keresztény, vagy kifejezetten a katolikus társadalmi tanítás a szocialista társadalmi berendezkedést helyeselné.
2013. február 3. 18:11
Ha a dátum tehát pontos, akkor épp ma 1700 éve adta ki I. Konstantin és Licinius a keresztényüldözés végét jelentő „tolerancia-rendeletét”.
2012. december 19. 10:27
Az azonos neműek együttélése sem az Alkotmánybíróság előző döntései, sem az Alaptörvény szerint nem védhető családként.
2012. december 17. 12:48
Nem úgy kell a szegények felé fordulni, hogy a megbízónk érdekei, közvetlen feladataink elé helyezzük az övékét, hanem úgy, hogy a sajátunkból adunk.
2012. október 3. 12:56
Az én olvasatomban a jakobinus politikai program arról szól: elvonták a hatalmat az arisztokráciától, aztán az egyháztól, a munkaadóktól, az iskoláktól – most pedig épp a családon belüli hatalmat akarják átadni az államnak – mondta Szalai Ákos közgazdász, a Pázmány tanára a jezsuiták havilapjában, A Szív októberi számában megjelent interjújában.