RMDSZ

2018. október 6. 12:01
Vasárnap népszavazás dönt a család fogalmáról Románia. Bár a téma megérdemelné a tisztességes vitát, ennek ellenére a politikai túlélésért folytatott küzdelem áldozatául esett. A kormányzó szocialista párt ugyanis tudatosan használja fel a témát arra, hogy a szavazóit mozgósítsa, illetve a pártot kikezdő botrányokról elterelje a figyelmet.
A tagság mérlege
2018. február 14. 10:26
Az uniós csatlakozás a legjobb dolog, ami Romániával történhetett, a kisebbségvédelem esélyei azonban romlottak, ráadásul az uniós kettősmérce miatt továbbra sem lehet az ország schengeni tag. A magyarországi nemzetpolitikában ugyanakkor paradigmaváltás történt 2010 után. A volt romániai minisztert gazdaságról és az unió jövőjéről is kérdeztük. Szerinte a román korrupció nem nagyobb, mint nyugaton.
Köldökzsinór program, Erdély
2018. február 12. 7:52
Novák Katalin Kolozsváron kijelentette, máris nagy az érdeklődés Erdélyben a köldökzsinór program iránt.
2017. február 8. 9:49
Mintegy 700 ezer forintnak megfelelő jeles büntetést szabott ki a román médiahatóság a Realitatea hírtelevízióra, amiért annak egyik adásában számtalan diszkriminatív és magyarellenes kijelentés hangzott el.
2017. január 16. 9:32
Mindaddig, amíg a közpénzekből fenntartott RMDSZ-média bérlistáján ők maguk is szerepeltek, semmilyen problémát nem láttak benne. Akkor élt és virult a sajtószabadság. Az csak most halt meg.
2017. január 13. 10:50
Tulajdonképpen nem vagy alig beszélhetünk „erdélyi médiáról”, olyan felületekről, tartalomgyártókról, akik a teljes erdélyi közösséget kiszolgálják, reprezentálják.
2017. január 3. 12:40
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
2017. január 2. 21:59
A jelek szerint a 2014-ben létrejött Fidesz-RMDSZ kiegyezés óta megnyílt a terep a magyar kormánypárt előtt, hogy még inkább birtokba vegye az erdélyi magyar nyilvánosságot.
2017. január 2. 21:45
A laphoz közel álló két forrásunk is röviden így magyarázta az Erdélyi Riport bezárását: a Fidesz leszólt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek – amely a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány mögött áll -, hogy legyen már vége az ilyen független sajtó dolognak, meg liberáliskodásnak, mire az RMDSZ lépett is.
Dacia
2016. október 5. 10:50
Nyolc százalékot verne a PNL-re a román szociáldemokrata párt, ha most vasárnap tartanák a választásokat. Az RMDSZ 5 százalékon áll. A legtöbben Victor Pontát látnák legszívesebben a kormányfői székben.
2016. szeptember 26. 16:42
Nem ígérkezik békés, boldog kapcsolatnak az MPP és az RMDSZ két éve kötött, az idei törvényhozási választásra és a következő parlamenti ciklusra megerősített politikai érdekházassága.
2016. augusztus 31. 17:48
December 11-edikén tartják a parlamenti választásokat Romániában. Eredetileg korábban akartak, attól tartva, hogy a kormányalakítási tárgyalások nem fejeződnek be karácsonyig.
Ügynökügy
2016. július 12. 17:38
Több olyan feljegyzést is bemutatott keddi sajtótájékoztatóján Tőkés László, ami szerinte közvetve bizonyítja, hogy Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke korábban együttműködött a Securitatéval.
2016. június 7. 18:22
Az RMDSZ-nek gyakorlatilag nincs ellenzéke: az EMNP-nek nemhogy nem sikerült megerősödnie, de jelentősen meggyengült, az MPP pedig a két másik magyar alakulat nyújtotta „támaszték” nélkül meg se áll a saját lábán.
2016. május 30. 18:12
Az RMDSZ alternatíva nélkül képzeli el a politikai versengést: ne kelljen szembeszállnia versenytársakkal, a szavazócédulán pedig kizárólag az ő jelöltjeinek a neve szerepeljen.
2016. május 10. 19:43
Mi volt előbb: az erdélyi magyarság vagy az RMDSZ? Ha Kovács Péter ügyvezető elnök sajátos logikáját mérvadónak tartanánk, akár még ezen az álkérdésen is elmerenghetnénk.
2016. május 3. 16:40
Tamási Áron közéleti szerepvállalását állítják május közepén a hatodik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét középpontjába. A rendezvényen lesznek író-olvasó találkozók és slam poetry is.
2016. április 28. 18:22
Az erdélyi magyar pártok országos és helyi vezetői közötti konfliktusok hűen tükrözik azt a megalapozatlan, meggondolatlan, makacs és erőszakos politizálást, amely miatt oly sokan fordítottak, fordítanak hátat a közéletnek.
Szórványnéprajz
2016. április 24. 10:17
Naponta állít elénk mércét Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató Orbán Viktor szerint, aki szombat este a kolozsvári magyar opera gálaműsorának keretében köszöntötte a 90 éves tudóst. Kallós nem csak a néprajztudományban hozott létre maradandót, hanem szervezőként is, valamint vagyonát feláldozva szórványkollégiumot hozott létre válaszúti birtokán. A gálaműsor Kallós kedvenc népdalaival zárult.
2016. április 13. 19:28
Négy és fél éves fennállása legnagyobb válságát éli az Erdélyi Magyar Néppárt, amely számára különösen rosszul jön az elmúlt időszakban elszenvedett „vérveszteség”.
Bánság
2016. március 12. 12:40
Felsőoktatási szórványkollégiumot hoznak létre magyar állami támogatással Temesvárott ötven főre, a katolikus püspökség által biztosított épületben – írja a Nyugati Jelen. A célok közt szerepel, hogy a román nyelvű egyetemi képzéseken résztvevő hallgatók magyar tudását elmélyítsék
2016. március 8. 7:18
Nem alakult jól a szlovákiai parlamenti választás végeredménye a felvidéki magyarság szempontjából, és akkor még enyhén fogalmaztunk.
2016. február 10. 18:14
Idén 15,3 százalékkal több támogatást ad a nemzeti kisebbségek szervezeteinek a román állam, mint tavaly.
Befogadóállomás
2016. február 4. 9:59
A Szatmár megyei Tasnádon akar menekültszállást nyitni a román kormány. A településen a tervek szerint mintegy hatszáz, elsősorban szír migránst szállásolnának el. A kisváros vezetése és lakossága is tiltakozik.
2016. január 29. 18:34
Különösebben nem meglepő, hogy az RMDSZ és az EMNP elnöke nem tudott megállapodni a választási összefogásról.
2015. december 9. 16:47
Ügyészségi kérésre jóváhagyta Ioan Oltean liberális képviselő előzetes letartóztatását a bukaresti román parlament, ám párt- és képviselőtársa, Catalin Teodorescu, akit ugyanazon ügyben „kért ki” az ügyészség, már másodszor úszta meg az előzetes letartóztatást.
Gyász
2015. december 1. 12:02
Kilencven évesen elhunyt Csávossy György, író, költő, tudós, tanár, közéleti személyiség és az erdélyi borászat egyik meghatározó személyisége. Hat éve a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, de elnyerte a Magyar Borakadémia és a Magyar Kulturális Szövetség díját is.
2015. április 30. 16:12
Ha nem vagyunk résen, még az is megtörténhet, hogy elveszik megszerzett jogokat – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Európai Parlament kisebbségügyi munkacsoportjának erdélyi magyar ügyekkel foglalkozó ülésén.
2015. február 25. 19:50
Megerősítette a bukaresti képviselőház szerdán azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a román ortodox egyháznak juttatta a székelyföldi Kovászna fürdővárosban álló Fenyő szállót. Az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács tiltakozik, főleg a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának fényében. Az RMDSZ „arcátlan diszkriminációt” emleget, az SZNT pert indít.
Ayoub Frifra
2015. január 27. 21:54
„JE SUIS MOHAMED” felirat áll az ittHON.ro erdélyi hírportál címlapján a hirdetések helyén. Még nem tudni, kik állhatnak az iszlamista hackertámadás mögött. A portál jobbikos kötődésű.
2015. január 15. 9:40
Mielőtt puhának, megalkuvónak és öncenzúrát eszményítőnek nevezne másokat, érdemes lenne visszaemlékeznie, hogy az általa vezetett portálnál hányszor adott ő személyesen utasítást bizonyos nevek kihagyására, bekezdések átírására.
2014. november 27. 14:31
A román külügyminisztérium helyteleníti, hogy Semjén Zsolt véleményezte egy romániai bíróság jogerős ítéletét, amelyben a bíróság elvette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot a református egyháztól, az egyháznak az épületet visszaszolgáltató bizottság tagjait pedig elítélte.
2014. november 26. 17:29
A 700 ezres erdélyi reformátusságot csapták arcul, nevezték hazugnak, csalónak, ezért az egyháznak újra kell gondolnia a román államhoz fűződő viszonyát – nyilatkozta Kató Béla erdélyi református püspök, miután a ploiesti-i bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak visszaadó bizottság tagjait. Az ítélet ellen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Semjén Zsolt is tiltakozott.
2014. október 15. 19:14
Bírósági felügyelet alá helyezték Nagy Zsoltot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt miniszterét szerdán abban a perben, amelyben első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Emellett Kerekes Gábor, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke nevére is előzetes letartóztatási parancsot adtak ki.
2014. július 29. 19:00
Megszavazta keddi ülésén a marosvásárhelyi városi tanács a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalapítását, amit hosszas politikai egyeztetés előzött meg.
2014. július 2. 15:20
Hatályba lépett az a törvénymódosítás, aminek értelmében a kisebbségek anyanyelvükön is ombudsmanhoz fordulhatnak Romániában, de csak akkor, ha az adott közigazgatási területen számarányuk meghaladja a 20 százalékot.
2014. február 10. 15:38
Elég, ha csak az állam és az ortodoxok között megkötött, az oktatást vagy a szociális ellátást érintő különmegállapodásokra gondolunk, vagy arra, hogy állami támogatással nyolcszáz ortodox templom épül egyszerre Romániában, míg mi azt a két-három kis templomunkat is alig bírjuk befejezni.
Mégsem lesz decentralizáció
2014. január 10. 15:57
Alkotmányellenesnek találta a román alkotmánybíróság azt az RMDSZ által is támogatott decentralizációs jogszabályt, amely több központi intézmény önkormányzati hatáskörbe utalását célozta volna.
2013. december 19. 14:05
A kevésbé sikeresnek bizonyult 2013-as kolozsvári megrendezés után visszaköltözik Marosvásárhelyre a Félsziget fesztivál – jelentette be csütörtökön Marosvásárhelyen Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke és Kelemen Márton, az RMDSZ Maros megyei önkormányzati frakciójának a vezetője.
2013. augusztus 21. 18:39
Következőnek ajánlom, hogy távolítsuk el a szlovák szót, hiszen tudjuk, hogy kik azok és mit akarhatnak.
2013. május 28. 19:22
Erdélyi turnéra viszi Bogdán Zsolt kolozsvári színművész Dsida Jenő verseiből összeállított pódiumműsorát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Communitas alapítvány.
2013. március 19. 19:11
A román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi ülésén szavazattöbbséggel úgy döntött: nem bírságolja meg a b1 hírtelevíziót, amely ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) emelt panaszt.
2013. március 14. 10:47
Kolozsváron a Humorfesztivál színpadán egymást követik majd a Showder Klub legjobbjai, a szervezők pedig 2013-ban is keresik Erdély legjobb amatőr humoristáját.
2013. március 8. 10:11
Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be a román parlamentben az RMDSZ, amely reméli, hogy a bukaresti kormány által elfogadtatni tervezett végleges jogszabályban az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak majd.
2013. február 25. 10:42
Elismertetné államilag is az egyházi esküvőt Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, aki törvénytervezetet nyújt be a román törvényhozásban – írta pénteken a Krónika című napilap.
2013. február 4. 16:02
Vásárhelyi forgatag néven rendeznének magyar kulturális napokat augusztusban Marosvásárhelyen a Kolozsvári Magyar Napok mintájára. A tervek szerint a programokat olyan helyszíneken rendezik meg, amelyek magyar kulturális jellege ma is meghatározó.
2012. november 22. 17:27
Petíciót nyújt be a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében három magánszemély az Európai Parlament petíciós bizottságának – jelentette be Tőkés László csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2012. szeptember 26. 21:59
Vita nélkül fogadta el a román szenátus azt a törvénytervezetet, amely rendelkezik a kommunizmus idején az erdélyi magyar történelmi egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról.
2012. szeptember 18. 17:12
A Mikó-ügy esélyt jelenthetett volna az erdélyi magyar közösség újraértelmezésére.
2012. július 15. 9:47
Nem lennék meglepve, ha a Ponta-kormány egy telivér xenofób kampánnyal vágná ki magát szorult helyzetéből.
2012. július 9. 17:35
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) alelnöke szerint politikai alapon osztották el a magyar sajtó részére a román költségvetésből juttatott támogatást. Az RMDSZ főtitkára elutasította a vádakat.

összesen: 51 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó