politika

2019. augusztus 9. 9:43
Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyike annak a tizenegy külföldi politikusnak, illetve közéleti személyiségnek, akinek munkáját a legjobbnak értékeli a cseh közvélemény – derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozta nyilvánosságra honlapján a prágai STEM közvélemény-kutató intézet.
2019. július 24. 14:20
Adóztassuk meg, ha egy élelmiszer távolról érkezik a boltok polcaira – ezt az ötletet nevezik távolságadónak, ami arra ösztönözhetné az üzleteket, hogy a helyi gazdaságból származó közelebbi élelmiszereket részesítsék előnyben. Ami azonban az elméletben jól hangzik, a nemzetközi szervezetek szabályaiba ütközhet.
2019. július 16. 22:25
A gyermekek mostani keresztes hadjárata remélhetőleg ugyanolyan kudarcra van ítélve, mint a középkoriak.
2019. július 4. 8:45
A szocialisták lopásból osztogatnak az általuk behozott migránsoknak – véli Steve Pejovich, aki szerint Brüsszel szép lassan elpusztítja a sokszínű európai kultúrát és elveszi a tagállamok politikai szuverenitását, így ma Brüsszel az emberarcú Moszkva. Az Osztrák-Magyar Monarchia volt az ideális megoldás régiónk számára, a szocializmus azonban lerombolta a joguralmat. A Magyarországot fasisztának nevező Nobel-díjas Stiglitznek Nobel-díjat sem adott volna, Obama közgazdászait egyetemen sem alkalmazná, Trumpot kedveli, Sorossal viszont nincsenek jó tapasztalatai. A Makronóm interjúja.
2019. június 20. 0:43
Az orosz fegyveres erők alapvető feladata, hogy mielőbb kidolgozták a hadviselés új középtávú elméletét – mondta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi moszkvai katonai vezetői szakkonferencia megnyitóján.
2019. június 18. 0:18
A magyar bérek száguldanak, a gazdaság pedig a svéd ötszörösével növekszik. Ezért sem javasolja a migránsok tömeges befogadását Erik Almqvist, aki nem látott még a családokra többet költő országot Magyarországnál. A Svéd Demokraták volt gazdasági szóvivője egyetért a magyar gazdaságpolitikával, ami miatt Magyarország egyre jobb hely, Svédországban viszont kevés az esély a javulásra. Éppen ezért költözött Magyarországra és azt szeretné, ha gyermeke is itt nőne fel. Magyarországról építi svéd médiavállalkozását, budapesti ingatlanokba fektet és dokumentumfilmben készül leleplezni a magyar demokráciát érő áltudományos nyugati támadásokat és bár az egész nyugat-európai balliberális elit megrémült Orbántól, ő épp a szimpatikus kormányzás miatt választott új hazát. Interjúnk.
2019. június 6. 20:07
Az elmúlt években 60 százalékra emelkedett a magukat balliberálisnak valló professzorok aránya az amerikai egyetemeken egy új elemzés szerint és ez a túlsúly már az egyetemre jelentkezők csökkenő számában is közrejátszhat.
2019. június 3. 9:19
Michael Bobelian a „Battle for the Marble Palace: Abe Fortas, Earl Warren, Lyndon Johnson, Richard Nixon, and the Forging of the Modern Supreme Court” című könyvében azoknak a történelmi fordulópontoknak a feltárására tesz kísérletet, amelyek hozzájárultak a jelenkori Legfelső Bíróság egyre erőteljesebb politizálódásához, illetve a kinevezési eljárásokat övező viták elmérgesedéshez. A szerző olvasatában Lyndon Johnson és Richard Nixon elnökök 1968-ban fektették le a modern kori „bírósági politika” alapjait, mely a bírák kinevezése során annak a választókra gyakorolt hatását tartja elsődlegesnek. A szerző következtetése szerint bár a Legfelső Bíróság politikai intézmény, a politikai szempontok ilyen eluralkodása nem segíti, hanem aláássa a legitimációját.
2019. május 31. 8:55
Mark Dawson és Elise Muir arra világítanak rá közös elemzésükben, hogy az Európai Bizottság és az Európai Unió Bírósága szisztematikusan igyekeznek mozgásterüket bővíteni, és a saját politikai céljaiknak megfelelően, kiterjesztő módon értelmezni az alapjogokat. Magyarország példáján keresztül azt mutatja be a szerzőpáros, hogy a tisztán közigazgatási vagy alkotmányjogi kérdéseket miként tematizálják át alapjogi dilemmákká. Dawson és Muir szerint ezzel a lépéssel a Bizottság és a Bíróság teljes mértékben aláássa az egész EU-s jogrendszer megbízhatóságát, hiszen saját szerepkörükből kilépve politikai szerepet is vállalnak.
2019. május 29. 10:10
A szabadpiaci, nyitott társadalmat zászlajára tűző Timbro intézet szerint Görögország és Olaszország követik Magyarországot a „Timbro Autoritárius Populizmus Index” (TAP) rangsorban. Ezekben az országokban a legmagasabb a populista pártok támogatottsága, derül ki az intézet februári jelentéséből.
2019. május 25. 14:12
A német ifjúságot arról kérdezték, hogy kire szavaznának a most esedékes májusi európai parlamenti választáson.
2019. május 20. 15:26
Az Európai Bizottság szerepének átpolitizálódása állandó téma volt Jean-Claude Juncker elnöksége alatt. Neil Nugent, a Manchasteri Metropolitan Egyetem kutatója és Mark Rhinard, a Svéd Külügyi Intézet munkatársa legújabb tanulmányukban azt vizsgálták, hogy pontosan mit is érthetünk a Bizottság „politikai” szerepvállalásán, és ez milyen területeken nyilvánult meg az elmúlt ciklus során.
A magyar példa
2019. május 15. 14:50
A magyarok világnemzetet építenek – mondta Orbán Viktor május elején Kolozsváron. Az ehhez hasonló ambiciózus gondolatok és víziók miatt írta már tavaly egy görög lap, hogy Görögországból fájóan hiányzik az Orbán-féle határozott, patrióta, a nép érdekét képviselő kormány, amely bátran, autonóm módon és hatékonyan, a külföldi erőktől függetlenül is igyekszik és képes kormányozni. A görög Analyst a 2010 óta megvalósult magyar gazdaságpolitikai folyamatokkal kapcsolatban csak magyar csodáról írt.
A magyar példa
2019. május 15. 14:50
A magyarok világnemzetet építenek – mondta Orbán Viktor május elején Kolozsváron. Az ehhez hasonló ambiciózus gondolatok és víziók miatt írta már tavaly egy görög lap, hogy Görögországból fájóan hiányzik az Orbán-féle határozott, patrióta, a nép érdekét képviselő kormány, amely bátran, autonóm módon és hatékonyan, a külföldi erőktől függetlenül is igyekszik és képes kormányozni. A görög Analyst a 2010 óta megvalósult magyar gazdaságpolitikai folyamatokkal kapcsolatban csak magyar csodáról írt.
2019. április 25. 9:30
Szerepelhet-e a 2020-as népszámlálási kérdőíven állampolgárságra vonatkozó kérdés? Az amerikai Legfelső Bíróságnak ebben a rendhagyó kérdésben kell soron kívül döntést hoznia. A kérdés nem csak technikai, hiszen a cenzus alapján állítják össze az elektori testületeket és osztják el a képviselői helyeket az USA-ban.
2019. április 11. 10:45
Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára ezúttal Varga Istvánnal, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettesével beszélgetett. A Polgári Eljárásjogi Tanszék tanszékvezetőjeként Varga István elmondta: az egyetemi oktatók küldetése és egyben magától értetődő kötelezettsége a szakmai tudástartalmak átadása, nem pedig az egyetemi tanóra közéleti véleménynyilvánításra történő felhasználása.
2019. március 7. 16:00
Orbán Viktor nemet mondott arra, hogy Soros leváltsa őt a székéből, egy oroszlán, aki igazságbombákat szór Brüsszelre – véli Tom Luongo. Az amerikai libertárius geopolitikai elemző és közgazdász szerint Macron már a davosi elitnek is kellemetlen, ezért feláldozzák majd. A migrációt a liberálisoknak nem kell támogatniuk, mert az lopást jelent, Közép-Európának és Magyarországnak pedig van esélye bevonzani azt a sokmilliárdnyi tőkét, ami Nyugat-Európából menekül majd el. Geopolitika és az osztrák közgazdasági iskola gazdaságelmélete a Makronóm exkluzív interjújában.
2019. január 6. 11:36
A világ egyik meghatározó geopolitikai elemző cége, az Egyesült Államokbeli Stratfor is kiadta szokásos éves előrejelzését 2019-re vonatkozóan, mely többek között még kiélezettebb versenyt jósol az Egyesült Államok és Kína között, figyelmeztet az egyes iparágakat érintő geopolitikai kockázatokra, valamint a világkereskedelem rendszerének sérülékenységére, kiemeli az energiapiaci trendek alakulását, valamint további, a világpolitikát jelentős mértékben alakító regionális gócokat is, mint Nagy-Britannia (az élesedő brexit kapcsán), Olaszország (annak populista kormányával), Irán vagy Etiópia. Az alábbi írás ennek az előrejelzésnek a rövid összefoglalója, mely bár erősen USA-központú, mégis, akár Magyarország döntéshozói szempontjából is megfontolandó politikai-gazdasági trendeket vetít előre.
2018. október 4. 16:50
Veszélyeket rejt magában, ha a bíróságok és a bírák politikai szereplőként tekintenek magukra. Brazíliában például hátráltatta a demokratikus átmenetet, hogy a helyi alkotmánybíróság számos esetben túlterjeszkedett hatáskörén, jogi fórum helyett politikai szereplőként viselkedett.
2018. szeptember 17. 16:55
Az elmúlt pár évszázadban gyakran találkozhattunk azzal a kijelentéssel, hogy Magyarország a jogászok országa, „jogásznemzet vagyunk”. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyire igaz ez a sommás ítélet. A következőkben végigtekintjük, hogy a történelem folyamán kik és hogyan illették hazánkat ezzel a címmel, és a magyar jogász társadalom mai állapotába is betekintünk, hogy megállapítsuk: jogásznemzet a miénk?
2018. szeptember 4. 23:00
Grüner György a szocializmusbeli pályakezdésekor még elvárta, hogy az ország finanszírozza karrierének építését, konferencia-látogatásait és publikációit. Később azonban Kaliforniába került, ahol azzal szembesült, hogy a tudomány nem művelhető légüres térben, annak társadalmi és piaci igényekre kell reagálnia. A társadalomtól elszakadó, önmagát ellenőrző hazai akadémiai életet ma már kritikusan szemléli, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kijelölt irányban azonban óriási lehetőséget lát a Makronómnak nyilatkozó egyetemi tanár, startup vállalatok elindítója és innovációszakértő.
Nacionalizmus = liberális demokrácia
2018. június 9. 17:10
Nem létezik rossz és jó nacionalizmus – mondta George Friedman magyar származású amerikai gondolkodó a Brain Bar fesztiválon. Olyan sem létezik, hogy globális polgár, mert az élet kötelesség, áldozatvállalási képesség és lojalitás nélkül értelmetlen. „Nem lehetsz mindenhez és mindenkihez lojális, mert akkor megkérdőjeleződik a lojalitásod” – vélte a stratéga. Tudósításunk.
2017. május 18. 13:07
A Fidesz új médiaháborút indított minden olyan kritikus sajtóorgánum ellen, amit nem tud a befolyása alá vonni.
2017. március 20. 22:45
Ma már Magyarországon is egyre kevésbé kérdés, hogy a nemünk milyen meghatározó az életminőségünk és a mozgásterünk tekintetében. Arról viszont már jóval kevesebb tudásunk van, a hogy nemi hovatartozáson alapuló egyenlőtlenségek hogyan fonódnak össze más társadalmi hátrányokkal.
2017. március 13. 15:34
A gyermekvállalást nem a mosolygós kisbabás óriásplakátok ösztönzik, hanem a gyermekvállalók igényeire jól reagáló családpolitika. Interjú.
2017. február 22. 16:51
Őszinteség és hasznosság - a kettő egyszerre nem mindig valósulhat meg. Enyedi Ildikónak és Deutsch Tamásnak sem ártana, ha olykor utóbbi szempontot részesítenék előnyben. De: van remény.
2017. február 21. 18:50
Kijelenthetjük, hogy az új republikánus kormány életvédő politikája és törekvései mindenképpen pozitívak, ám a megvalósítás eddig vitatható. A tapasztalat azt mutatja, az abortusz visszaszorítása egy bonyolult és nehéz feladat, ami probléma mélyebb átlátását és kezelését igényli, és amit nem lehet egy politikai játékszerként működő törvény aláírásával elintézni.
2017. február 2. 12:49
Nem mindig szerencsés keverni az üzletet a (nemzet)politikával. Még akkor sem, ha tudjuk, melyik is az igazi.
2017. január 26. 8:32
A Facebook-főnök cáfolta, hogy az amerikai elnöki posztra készül. De talán csak most nincsenek politikai ambíciói, aztán meggondolja magát.
2017. január 18. 14:33
Álhírszűrő eljárást vezet be Németországban a Facebook közösségi portál a Correctiv nevű német független, nonprofit tényfeltáró újságíró munkaközösséggel együttműködve, várhatóan heteken belül.
2017. január 18. 0:31
A Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló programja az országban egyedülálló módon ingyenes internetes (e-learning) társadalomtudományi képzést kínál olyan fiatal tehetségek számára, akik az átlagnál olvasottabbak, tájékozottabbak szeretnének lenni és érdeklődnek a XX. és a XXI. század legfontosabb társadalmi, gazdasági, politikai eseményei iránt.
2017. január 15. 22:28
Jó lenne, ha a konzervatívabb szülők meg tanárok is megértenék, hogy az az iskola, ami régen jó volt, ma már nem az. Interjú.
2016. december 26. 9:51
..., állandóan a fülünkbe duruzsolja, hogy hát mégiscsak oda kéne figyelni a szegényekre, ha ti keresztények vagytok. Ez az aljas, facebookos, pocskondiázó kommentvilág nem vezet sehová. HVG-interjú a váci püspökkel.
Quimby Micsodaországban
2016. november 25. 6:48
„Ez már a rokokósan elkorcsosult, fogyasztó lelkek világa. Eldobható pohár, cserélhető dolgok, már nem is tudok olyat venni, ami sokáig tart” – fest sötét képet korunkról a civilben pszichológus perkás-frontember, Varga Livius. Zenekara mondjuk nagyon is régóta tart: a Quimby hatalmas Aréna-bulival ünnepli negyedszázados évfordulóját szombaton. A koncert a sokatmondó Micsodaország címet kapta, a Mandiner pedig a banda próbatermében mikrofonvégre kapta Gerdesits „Faszi” Ferenc dobost, aki nyáron már úgy érezte: a magyarok a kutyája farkáig sem érnek fel. Zene, politika, gyökerek, isten- és pénzkeresés... Interjú.
2016. november 21. 9:23
A feladatom, hogy a népeimet megvédjem a politikusaiktól.
2016. november 20. 17:12
Pontosan ugyanazok a fiatalok álltak ki az Európai Unió mellett, akik életében a leginkább jelen voltak és vannak a science-fiction és a szórakoztatóipar történetei.
2016. november 17. 10:54
„Lehet, hogy naiv hülyeség, de én komolyan gondolom ezt, hogy kezdjetek el élni” – mondja Pásztor Anna, aki szerint mindegy, melyik majom a főketrec díszállata. Már ami a politikát illeti. Zenekara, az Anna and the Barbies épp a Fővárosi Nagycirkuszban mutatja be új, Utópia című lemezét csütörtök és péntek este. A kertévékből is ismert rockdíva próbatermükben fogadott. A beszélgetéshez csatlakozott öccse, a gitáros-dalszerző Pásztor Sámuel is. Rock'n'roll életmód, gyereknevelés, baptista felmenők, három apa, istenkeresés, klotyóban lakás, szakadékok fölötti táncolás, gombócok, gyáva forradalmárok és a szeretettehén megfejése – nagyinterjúnk Pásztor Annával és tesójával.
2016. szeptember 28. 9:59
Valamit tenni kell, ha nem akarunk egy elszegényedő és kihaló országban élni. Hívjuk be azokat, akikkel gazdagodhat a nemzetünk!
2016. szeptember 15. 16:59
Akárhogy is, a kormány bizonyosan nem arra készül, hogy október 3-án feltegye a polcra a kvótakampány által felkorbácsolt indulatokat.
2016. szeptember 12. 11:14
Az október 2-ai népszavazás semmilyen valódi problémára nem ad választ.
2016. szeptember 12. 10:35
Lehet, hogy ezek a felülről irányított intézkedések megtámogatják egy kereszténység által lefektetett alapra ráépített Európa konzerválási kísérletét, de az Isten közöttünk megvalósuló országát biztosan nem.
2016. augusztus 23. 14:32
Amikor viszont politikai értelemben használjuk a kereszténység fogalmát, akkor többszörösen óvatosnak kell lenni. Interjú.
Önder Şahin
2016. augusztus 17. 11:14
„Minden muszlimnak a saría szerint kell élnie, de emellett attól még be lehet tartani a német törvényeket is, mint ahogy ezt is teszi a túlnyomó részük.” Közszférában bevezetendő migránskvóta és a Bundestagba való bekerülés a célja a németországi BIG Partei nevű migránspártnak, amelyet jórészt törökök alapítottak, de nem tartják magukat kifejezetten muszlim pártnak. Önder Şahin észak-rajna-vesztfáliai főtitkárt kérdeztük a török puccskísérletről, Erdoğanról, Gülenről, demokráciáról, Willkommenskulturról, iszlámról, saríáról és terrorizmusról. Interjúnk.
2016. augusztus 8. 19:54
Szomorú, hogy egy úszóversenyből is lehet migráns-kérdést generálni, hogy zsigerből teljes a bizalmatlanság, mindenki azonnal a legrosszabb szándékot felételezi anélkül, hogy venné a fáradságot, és megkérdezné az érintetett, hogy pontosan mi történt.
2016. július 26. 20:45
Azért az durva, hogy a délben hülyeségeket beszélő bácsik miatt az esti fellépőn verjék el a port.
2016. július 26. 16:41
Az esti előadóknak nem kell azonosulniuk semmiféle, az előadásokon megjelenített politikai vagy világnézeti rendszerrel, meghívásuknak egyetlen szempontja az, hogy megfelelő szórakozást nyújtsanak a közönségnek, ugyanúgy, mint bármely más fesztiválon.
Újrakezdés
2016. július 15. 10:18
Feloszlatta magát a horvát képviselőház pénteken. Az új választások szeptember elején várhatóak. Tihomir Oreskovic szakértői kormánya azután oszlott fel, hogy a miniszterelnök ellen a kormánypárt nyújtott be bizalmatlansági indítványt. Sokak szerint ez volt Horvátország történelmének legsikertelenebb kormánya.
Vallásszociológia
2016. július 6. 16:05
Mohamed-korabeli társadalmi viszonyokat szeretnének és a német törvények helyett inkább az iszlám szabályaihoz igazodnának? Közel egyötödük igen. A Münsteri Egyetem vallással és politikával foglalkozó kutatóközpontja nemrég átfogó kutatást készített a németországi törökök körében az identitásukról, valamint az iszlám valláshoz és a többségi társadalomhoz való viszonyukról. Az eredmény: 18 százalékuk hajlamos az iszlám fundamentalizmusra. A kutatócsoport magyar tagjával, Rosta Gergely vallásszociológussal beszélgettünk.
Stadion állott
2016. június 7. 16:36
Nem ritka, hogy két ország konfliktusának nyoma a sportban is érezteti hatását. Történelmi ellentétek következtében látszólag kibékíthetetlen felek feszülnek egymásnak. Elég csak a balkáni országok (pl. Horvátország – Szerbia) egymás elleni meccseinek parázs hangulatára, vagy akár a magyar-román presztízsértékű összecsapásokra gondolni. A posztszovjet térségben sem számít ez újdonságnak, hiszen az egykori Szovjetunió területén a ’90-es évektől kezdődő konfliktusok a sportéletre is komoly hatással voltak. Nem kerülhet össze például Azerbajdzsán és Örményország nemzeti csapata, valamint klubcsapataik sem a különböző nemzetközi tornák során, de rövid ideig, a 2008-as orosz-grúz konfliktus idején is tiltva volt az orosz és a grúz csapat összesorsolása a sporteseményeken. A 2014 tavaszán kezdődő orosz-ukrán szembenállás miatt pedig a sportban is elhidegültek a két ország kapcsolatai – és mindketten kint vannak a hétvégén kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon.
Denk
2016. május 25. 8:26
Denk néven migráns hátterű párt alakult Hollandiában – számol be a német Die Welt. A párt antirasszistának, innovatívnak és coolnak tartja magát. Erdogan török elnök kritikája tabu a számukra, és leginkább a holland radikális jobboldal ellenzésével vannak elfoglalva. „Rasszizmusregisztert” is létrehoznának, amiben összegyűjtenék a bevándorlókkal szemben „tiszteletlen” holland hivatalnokok neveit.
2016. május 17. 8:30
Az esetleges politikai elfogultságért az algoritmust, és nem a 20. századi médiabárók szellemét kell felelőssé tenni.
2016. május 9. 19:14
A közvetlen államfőválasztás hamisan azt üzenné a „népnek,” hogy egy plusz beleszólási lehetőséget kapott a politikába. Ez azonban egyáltalán nincs így.
Szavazzon!
2016. május 3. 18:43
A Lehet Más a Politika pályázatot hirdet sajtóreferensi pozícióra, a feladat iránt érdeklődőnek klasszikus pártsajtós munkákat kell majd végeznie heti negyven órában, május 8-ig kell jelentkezni. Szavazzon: vajon jó-e az, ha egy párt hirdetésben keres munkatársat?
Államférfi
2016. május 2. 12:42
Bethlen István bebizonyította, hogy a magyarok áldozata és munkája képes legyőzni a lehetetlent is – mondta Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke Nagykanizsán, ahol felavatták az egykori miniszterelnök bronzszobrát.
Emlékezet
2016. május 1. 9:52
Tisza István kötelező viszonyítási pont marad a Magyarországon közéleti szerepet vállalók számára – mondta Kövér László házelnök a volt kormányfő születésének 155. évfordulóján. Kövér szerint Tisza István politikai filozófiája a klasszikus szabadelvűség és a romantikus nemzeti patriotizmus 20. századi egyeztetésére és védelmére kiépített monumentális ideológiai kísérlet volt.
2016. április 29. 18:56
Amíg zsúfolt széksorok fogadják a mindenkori kormánypropagandát, addig a hatalom kénye-kedvére tilthat ki újságírókat bárhonnan.
2016. április 27. 12:10
A szép lassan építkező strómanok, kiskirályok a háttérből marionettbábuként igazgatják a mindennapokat.
2016. április 26. 18:29
Orbán Viktorral nincs semmilyen személyes kapcsolatom. Én azt látom, hogy őt nem érdeklik azok a területek, amelyek engem igen. Se a turizmus, se a kultúra nem különösebben izgatja, még az éttermeinkben sem volt, én meg nem járok focimeccsre. Interjú.
Iskola és politika
2016. április 18. 17:20
Be szabad-e írni a hiányzást, ha a gyerek politikai tiltakozásból nem ment iskolába? Jár-e munkabér a sztrájkoló tanároknak? Mi van, ha valaki kockás ingben, vagy épp szentkoronás pólóban megy tanítani? Ezekre a kérdésekre is válaszoltak az Eötvös Károly Intézet hétfői, tanársztrájk-ügyi sajtóbeszélgetésén. A jogvédők szerint egyébként igenis kell politizálni, közéleti kérdésekkel foglalkozni az iskolákban, csak a pártpolitika tilos. Tudósításunk.
2016. március 19. 11:38
A tét az, hogy sikerül-e a birodalomhívő, nemzetállam-elleneseknek, akik nacionalizmussá akarják degradálni a hazaszeretetet, továbbra is megakadályozni bennünket abban, hogy nemzetünk erkölcsi tőkéjére támaszkodva írjuk végre újra az elmúlt évszázad történelmét.
A sci-fi politológiája
2016. február 27. 10:53
Tóth Csaba politológus jóvoltából tavaly óta már egyetemi tananyag az ELTE jogi karán a sci-fi és a politika kapcsolata, most pedig könyvet is ad ki a témáról a szerző. A sci-fi politológiája című könyvben sok egyéb mellett szó esik a Star Warsról, Ann Leckie könyveiről, a Dűnéről és az Éhezők viadaláról is.
2016. február 17. 10:30
A Médiatanács nemhogy nem mondta ki, hogy a kormánypropaganda tiltott politikai reklám, de a jövőre nézve is elrendezte az ilyen jellegű szpotok sorsát.
2016. február 3. 15:11
Egészen biztos vagyok benne, hogy a bíróhoz képest a botrányban megszólaló valamennyi politikus és a markáns véleménnyel rendelkező összes magyar ember mind-mind kevésbé ismeri a részleteket, amelyek alapján a felmentő ítélet megszületett.
„Nem normális...”
2016. január 28. 16:45
„Magyarország nem normális ország” címmel jelent meg interjú Nemes Jeles Lászlóval a német Jüdische Allgemeinéban csütörtökön. A Saul fia rendezője a lap szerint arról beszélt, hogy Magyarországon félelmetes számban vannak az antiszemiták, az ország politikusai és polgárai sem normálisak. „Rágalom minden nekem tulajdonított szó” – áll a produkció által a Mandinernek eljuttatott Nemes Jeles-közleményben.
Pályázat
2016. január 28. 11:23
Ösztöndíjat írt ki a budapesti székhelyű Danube Institute. A Batthyányi Lajos Alapítvány által létrehozott, magyar és nyugati, elsősorban angolszász jobboldali, konzervatív és klasszikus liberális nézeteket képviselő és közvetítő, világpolitikával és regionális politikákkal is foglalkozó intézetnél 2016 tavaszi hónapjaiban lehet gyakornoki munkát végezni. Jelentkezési határidő: február 7.
Teleologikus egocentrikus funkcionalizmus
2016. január 22. 11:10
Büszke magyar, kritikus amerikai és elkötelezett futurista Zoltan Istvan, a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány egyik legérdekesebb jelöltaspiránsa. A korábban a National Geographic-nak dolgozó, világjáró Zoltan Istvan az emberi élet meghosszabbítására és a korlátlan technológiai-tudományos fejlődésre törekvő transzhumanizmus, valamint a felvilágosult abszolutizmus híve. Kalandos életéről, futurisztikus nézeteiről, Donald Trumpról, Hillary Clintonról, Amerika állapotáról és az általa feltalált vulkándeszkázásról is kérdeztük őt. Interjúnk.
Döglégy 50
2016. január 8. 15:15
A horogkereszt nagyon meleg, azt még én sem merem – mondja az éppen ötvenéves Ganxsta Zolee, akinek temérdek tetkója között vörös csillag és birodalmi sas is akad. „A vörös csillagra nem ugrálnak annyira, pedig Sztálin több embert ölt meg mint Adolf Hitler.” Ganxsta nem rugdalna Orbán-fejet, ahogy Dopeman tette, de a régi társ is ott lesz szombati születésnapi nagykoncertjén. A gengszterrapper megkocsikáztatta a Mandiner stábját, de kislányát és édesanyját is megismertük, valamint retteghettünk a kutyáitól. Rendhagyó nagyinterjú következik Zana Zoltánnal mindenről és mindenkiről – szókimondó, 18+ szövegekkel.
2015. november 27. 12:15
Az új médiatechnológiák lehetővé teszik, hogy az emberek zárt intellektuális térben éljenek, ahol előítéleteik nem csak, hogy megerősítést találnak, de még súlyosabbá is válhatnak.
2015. november 22. 14:54
Ha felteszed a kérdést bármelyik hivatalos szervnek, többnyire írásban válaszolnak, ha válaszolnak. Sokszor napokkal később. Visszakérdezni nem tudsz. Komikus helyzet. Interjú.
2015. november 6. 18:58
Ma már tudom, hogy mindenért, ami körülöttem van, csakis én vagyok a felelős. Nem a politikus, nem az oroszok, nem a Paks, nem a Fidesz, nem az LMP, nem a szüleim, nem az első vagy az x-edik barátnőm, csakis én vagyok a felelős!
Heaven Street Seven
2015. szeptember 1. 9:48
„Az igazság az, hogy minden, amit mi csináltunk, elég pasztellszínű volt. Zeneileg, úgy értem” – mondja a Mandinernek Szűcs Krisztián, az egy hónapja búcsúkoncertjét megtartó Heaven Street Seven énekes-dalszerzője. A HS7 húsz évig működött a magyar színtéren angolszász gyökerű, sokszínű popzenét alkotva. Megtudtuk, mi marad a Heveny-örökségből és mit alkot mostanában Szűcs, aki szerint sokkal szabadabbak vagyunk a szüleink nemzedékénél, mégse tudjuk abbahagyni az önsorsrontást és a folyamatos parát. Fesztiválidőszak- és zenekarvégi nagyinterjúnk.
2015. május 5. 7:38
A mindenkori hatalom mégis mindig lenyúlná a médiumokat, mert nem hajlandó (képes?) tudomásul venni, hogy a pártirányításnak mily csekély hozama van.
2015. március 18. 11:43
A Magyar Hírlap volt főszerkesztője 2009-ben rákosista húzásnak értékelte, amikor a Gyurcsány-kormány bojkottot hirdetett a jobboldali napilap ellen – emlékeztet a Válasz.hu.
2015. március 4. 11:39
A kormányzati hatékonyság és az alkotmányosság sokszor kerülhetnek ellentétbe, de az Alkotmánybíróságnak azt kell garantálnia, hogy az alkotmányos elvek és értékek válságok idején se váljanak felfüggeszthetővé.
2015. február 1. 16:26
A liberalizmus emberképe egész egyszerűen ellentmond a mindennapos tapasztalatnak, s ezért ezt a féloldalas antropológiát meg kell haladni.
2015. január 24. 9:37
A 2004 előtt még alapjaiban nyugat-európainak tekinthető uniós tagállamok köre jelentősen kibővült és ez akár értékkonfliktusokat is felszínre hozhat, az érdek-összeütközések mellett.
2015. január 15. 16:32
Örülnék, ha egyszer az életben fél órára kimásznánk a lövészárokból, és megállapodnánk arról, mit nem szabad. Pont a felelősség miatt. Interjú.
2014. december 13. 17:10
A dalai láma szerint a pápa a kínai nyomás miatt nem akart vele találkozni. A Vatikán részéről annyit közöltek, hogy „kellemetlenségeket okozott volna” a találkozó.
2014. november 13. 10:26
Konkrétumokról, jogi kérdésekről kell beszélni. Ami rossz, azt korrigálni kell, de ne legyenek előítéletek! Kétségtelen, nagyon sok előítélet van velünk szemben. Interjú.
2014. november 13. 9:30
Magyarország 1989 után sokáig a mintagyerek szerepét töltötte be: messze megelőzte szomszédjait, olyan alkotmányos rendszere volt, amit világszerte példaként tanítottak. Interjú.
Nem lesz több apró betű?
2014. november 1. 14:10
A jövő héten kerül a kormány elé a „fair bankokról szóló” javaslat, amelynek elfogadása az Igazságügyi Minisztérium szerint véget vet majd az „apróbetűs korszaknak”.
2014. november 1. 11:16
Az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások érvénytelensége miatti elszámolást csak január-februárban kell megküldeniük a bankoknak.
Hatékonyabb lesz?
2014. október 31. 12:28
November elsején lép életbe a Lisszaboni Szerződés azon rendelkezése, amely átalakítja a döntéshozatal szabályait a tagállamok minisztereit tömörítő Tanácsban. Ettől kezdve a százalékos szavazatarány mellett a népességszám is szerepet játszik majd a minősített többségi szavazásnál.
2014. október 28. 17:33
A rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása. Ez nem opcionális lehetőség, nincs helye mérlegelésnek.
Zöld út a lusztrációnak
2014. október 21. 14:54
Petre Naidin román politikus azért fordult a Strasbourgban működő Európai Emberi Jogi Bírósághoz, mert mikor 2004-ben harmadszor indult volna a választáson és átvilágították, kiderült, hogy a hetvenes években a Securitate-nak dolgozott, ekként pedig nem viselhet közhivatalt. Naidin kártérítést kért Romániától, de a strasbourgi bíróság szerint nem jogsértők az ilyen lusztrációs rendelkezések.
Kötelezettségszegés is lehet belőle
2014. október 16. 10:15
Diszkriminációra és a versenyszabályok megsértésére hivatkozva tesz panaszt az Európai Bizottságnál az RTL csoport a reklámadó miatt. Az Európai Bíróság eljárását majd a Bizottság kezdeményezheti, ha megalapozottnak találja a panaszt.
2014. október 15. 19:14
Bírósági felügyelet alá helyezték Nagy Zsoltot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt miniszterét szerdán abban a perben, amelyben első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Emellett Kerekes Gábor, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke nevére is előzetes letartóztatási parancsot adtak ki.
2014. október 13. 14:07
Ulfkotte: a német médiát a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke irányítja az USA szája íze szerinti transzatlanti kapcsolatok és Izrael érdekében. A FAZ volt munkatársa a „civil” szervezetekről és George Sorosról is ír.
2014. október 11. 13:40
Nagy érdeklődés mellett rendezték meg pénteken a magyar kultúra fesztiválját az észak-lengyelországi Bydgoszczban, Kujávia-Pomeránia vajdaság székvárosában – tájékoztatta az MTI-t a varsói magyar nagykövetség.
2014. október 8. 19:24
Az Európai Parlament bejáratánál dalolt a melegházasság mellett felszólaló Conchita Wurst.
2014. október 8. 12:30
A brit igazságügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy a jövőben csak tanácsadó jellegűnek tekintenék a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteit. Európai bizottsági források máris a hírhedt hetes cikk alkalmazását emlegetik Nagy-Britanniával szemben, amely végső soron a szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.
2014. október 6. 12:25
Az új szabályozás inkább tekinthető a korábbi nemzetiségi önkormányzati választási rendszer toldozgatásának, mintsem egy teljesen új konstrukció bevezetésének.
2014. október 5. 10:21
Miként lehetséges az, hogy ezek az állítólagos álkeresztyén politikusok parazita módon ráülnek az állítólag már alig létező keresztyénségre, s már kétszer is kétharmados többséget szereztek?
2014. október 3. 8:42
A magyar állam javára döntött a sukorói kaszinó-beruházás ügyében a Világbank mellett működő nemzetközi választottbíróság. Az államnak viszont ettől még milliárdos perköltséget kell fizetnie.
2014. október 2. 7:46
A bírák többsége megbékélt a kormánnyal, a törvénnyel, meglehet jobb belátása ellenére is megtette, amit a kivételes törvény sugall, elmeszelte a bankokat, fizessenek vissza ezt-azt az adósnak.
2014. október 1. 20:16
Az olasz Lampedusa szigeténél tavaly októberben tengerbe veszett 368 illegális bevándorlóról emlékezett meg Ferenc pápa, aki szerdán a Vatikánban a tragédia túlélőivel találkozott, s arra szólította fel Európát, hogy „nyissa meg szíve kapuit”.
2014. október 1. 12:21
Kockázatnak tekintem például az Alkotmánybíróságot. Interjú.
Nincs droglobbi
2014. szeptember 30. 14:04
Zárt ülésen hallgatta meg a parlament igazságügyi bizottsága Székely Lászlót, az alapvető jogok biztosát, mert a Magyar Nemzet szerint előre egyeztettek a TASZ-szal a tűcsere-programról szóló, VIII. kerületi önkormányzatot elmarasztaló jelentés közzététele előtt. Székely ezt cáfolta, a TASZ-szal levelező munkatárs viszont fegyelmit kapott.
2014. szeptember 30. 10:21
Ha valaki ma azt gondolja, hogy pénzt fog kapni, akkor azt mondja a cégére, hogy startup. Ugyanilyen szó a tudományos világban a nanotechnológia, amiről sokan azt hiszik, hogy csak jó lehet. Interjú.
2014. szeptember 29. 10:46
A rendelkezésünkre álló adatok inkább azt bizonyítják, ha csak a katolikus vallású német állampolgárokon múlik, Hitler sohasem jut hatalomra.
2014. szeptember 28. 12:19
Amíg nem segítünk a cigányoknak, hogy megtanuljanak gondoskodni magukról, addig ne sopánkodjunk azon, hogy lopás történik. Interjú.
Előírt tulajdonviszonyok
2014. szeptember 26. 13:03
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a patikatörvény miatt, amely fokozatosan megtiltja, hogy szakmai befektetők többségi tulajdonosai legyenek a közforgalmú gyógyszertáraknak.
2014. szeptember 26. 11:52
Túl sok olyan akadémiai írás jelenik meg, amelyek megfelelő tudományos bizonyítás nélkül, a szerzők prekoncepciói alapján, szelektíven értelmezik a jogot.
2014. szeptember 25. 14:27
Hiányoznak a termelői ingatlanjaink, korábban egyházi kézben lévő földjeink, melyek a fenntartást és a stabil egyház-gazdálkodást biztosíthatnák. Sajnos ezzel a kiszolgáltatottsággal minden történelmi egyház küzd. (Interjú.)
2014. szeptember 23. 18:25
Az utóbbi néhány napban legalább kétszer jött azzal a politika, hogy bizonyos újságcikkek az időzítés miatt jelentek meg akkor, amikor megjelentek. A politikának ez az egyik mániája.
2014. szeptember 23. 17:40
Rubovszky a leendő új alkotmánybírák meghallgatása kapcsán leszögezte: az ellenzéki pártok az LMP kivételével nem is állítottak alkotmánybíró-jelöltet.
2014. szeptember 22. 8:16
A parlament igazságügyi bizottságának elnöke elfogultságra hivatkozva kezdeményezte az alapvető jogok biztosának meghallgatását, miután a Magyar Nemzet arról írt: az ombudsman hivatala és a TASZ egyeztetett a tűcsere-programról szóló jelentés nyilvánosságra hozatalának időpontjáról.
2014. szeptember 18. 21:29
A Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje posztumusz kitüntetést ítélték oda Serédi Jusztinián és Lékai László néhai bíborosnak a második világháború idején a magyarországi lengyel menekülteknek nyújtott segítségükért.
2014. szeptember 17. 12:16
Egy valamit ne gondoljon senki: hogy ez az adófizetőknek ingyen van.
Kevesen voltak a döntéshez
2014. szeptember 17. 11:57
A szlovák alkotmánybíróság formai okokból elutasította az állampolgársági törvény felülvizsgálatát, mely szerint elveszti szlovák állampolgárságát, aki más ország állampolgárságát felveszi. A testületben egyik vélemény mellett sem volt meg a többséghez szükséges hét szavazat.
Elszámoltatás
2014. szeptember 16. 12:38
Megkezdődött kedden a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a parlamentben. Trócsányi László igazságügy-miniszter szerint az elszámoltatások után új időszaknak kell kezdődnie a magyar bankrendszerben. A kormány javaslatát az MSZP és a Jobbik is támogatja.
2014. szeptember 15. 16:16
A Hír TV után a Magyar Nemzetnél is jelentős költségtakarékossági intézkedéseket vezetnek be – írja a Népszabadság. A napilaptól a hírek szerint jobboldali sztárújságírók is távoznak.
Csak kormánypárti jelöltekről szavaznak
2014. szeptember 15. 13:26
Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András alkotmánybíró-jelöltekről szavazhat jövő szerdán az Országgyűlés, mindhármukat a kormánypártok javasolták. A jelölő bizottságban az ellenzéki jelöltek nem kapták meg a kilencből szükséges öt szavazatot.
2014. szeptember 14. 9:26
Az iraki keresztényekért imádkoznak ma a katolikus templomokban – tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-t.
Cicaharc
2014. szeptember 10. 11:31
Az Egyenlítő blog korábbi főszerkesztője, Németh Gábor szerint ellopták tőle a a szocialisták az Egyenlítő blogot, amit most töröltek is. Németh a tumblr-en fedi fel, hogy milyen kéréseket kapott korábban MSZP-s politikusoktól. Az Egyenlítő blog korábbi szerkesztői cáfolnak és ámokfutónak nevezik Némethet.
2014. szeptember 10. 10:36
Attól, hogy bárki kamatra ad kölcsönt másnak, még nem végez jogosulatlan pénzügyi tevékenységet – mondta az Ökotárs ügyleteivel kapcsolatban a Hír 24 által megkérdezett ügyvéd.
2014. szeptember 10. 8:24
Döntenünk kell arról is, hogy bevezetünk-e egy kamatemelési moratóriumot arra az időre, amíg kidolgozzuk a fair bank- és hitelrendszer szabályait. Interjú.
2014. szeptember 9. 13:41
Nem az egyházak számának meghatározásába, korlátozásokba kell gondolkodni, hanem potenciális partnerkén közösen az emberben. Hiszen mind az egyház, mind az állam az emberek bizalmából és az emberek szolgálatára hivatott.
Megszoksz vagy megszöksz
2014. szeptember 9. 13:24
Tommaso Ghirelli imolai püspök egyházmegyei lapjába írt cikkétől hangos az olasz média. Az egyházi elöljáró szerint az európai muzulmánok ítéljék el a szélsőséges iszlámot, vagy vegyék a bátorságot és menjenek haza, mert senki nem akar ellenséget a saját hazájában.
2014. szeptember 9. 10:17
Én sohasem veszítettem el az arcomat, csupán azok próbálják rám sütni ezt, akik a ma jellemző paranoia szerinti beteges gondolkodással két részre osztják a világot: bal- meg jobboldalra. Interjú.
2014. szeptember 5. 17:59
Mi volt etikátlan abban az interjúban, amit minden ellenkezésed ellenére (sajtótájékoztatón, közterületen) megpróbáltam veled elkészíteni?
Másfél millió euróból
2014. szeptember 5. 14:34
Jávor Benedek más európai zöld és baloldali politikusokkal együtt kezdeményezi, hogy az EU 2015-ös költségvetésében különítsenek el 1,5 millió eurós keretet a tényfeltáró újságírás támogatására. A keretből a legalább két tagállamot érintő korrupciós ügyek feltárását támogatnák.
2014. szeptember 4. 16:48
Az Országgyűlés elé terjesztjük a nőszervezetek által javasolt törvényjavaslatot és ebben a szellemben veszünk részt „A nemi erőszak nem vicces!” című tüntetésen.
2014. augusztus 29. 16:14
Nem túl lelkes kíváncsisággal figyeljük, hogy a magyar kormány és alárendelt szervei meddig jutnak a Btk. lapozgatásában.
2014. augusztus 17. 13:21
Az idei évre jutó majd egymilliárdos fesztiváltámogatások legnagyobb részét a mi opálos tekintetű Karcsink dobálhatta be a kismalacba.
„Védjék meg az iraki keresztényeket!”
2014. augusztus 13. 20:52
Levélben kérte Ferenc pápa az ENSZ főtitkárát, hogy a nemzetközi közösség avatkozzon be Irakban a keresztények védelme érdekében. Hasonló felhívást tettek a keleti pátriárkák és más vallási vezetők is.
Segítség
2014. augusztus 11. 11:00
Irakba indult hétfőn Federico Filoni bíboros, a pápa személyes küldötte. Ferenc pápa pénzt is adott Filoni bíborosnak az iraki lakosság segítésére, de azt nem árulják el, hogy mennyit.
2014. augusztus 11. 9:56
Konkrét érintettség hiányában is befogadta a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel panaszát, melyben a jogvédők azt kifogásolják, hogy 2012 óta a TEK bírói engedély nélkül is végezhet titkos megfigyelést.
Végrehajtás ítélet nélkül?
2014. augusztus 11. 9:20
A Erste-ügyben a felek abban állapodtak meg, hogy a bank közjegyzői okirat alapján, úgynevezett végrehajtási záradék kiállítása útján is kérhet végrehajtást, ha az adós nem fizet. Az adós azért perelt, mert szerinte a közjegyzőnek vizsgálnia kellett volna, hogy nem volt-e tisztességtelen a hitelszerződés.
2014. augusztus 9. 11:59
Egy olyan országban, ahol ennyire erős miniszterelnöki hatalom van, egzotikusnak számít, ha a kormányfő lánya szakdolgozatot ír a Szigetről. Interjú.
A fizetésekből vonják a tartozást
2014. augusztus 9. 10:29
A devizahiteles törvény szerint szüneteltetni kell a végrehajtást a devizaadósok ellen. A törvény július 26-án hatályba lépett, de a Magyar Nemzet úgy tudja, a végrehajtók ennek ellenére nem függesztették fel az összes eljárást, vannak adósok, akiknek a fizetéséből továbbra is vonják a részleteket.
2014. augusztus 6. 12:24
Az MSZP-s Harangozó Tamás aggódik a kamerarendszer miatt: nem látja a garanciákat, a célhoz kötöttséget a felvételek kezelése kapcsán.
Telefonon beszélték meg, hogy kirúgják
2014. július 23. 10:18
Ravasz László Csongrád megyei bíró a sajtóban kritizálta a bírósági rendszert még 2011-ben, ezért fegyelmi eljárást folytattak le ellene, aminek a végén elbocsátották. Az Alkotmánybíróság formai okokból semmisítette meg az erről szóló határozatokat, a fegyelmi bizottság ugyanis nem ült össze, hanem csak telefonon egyeztettek a döntés előtt.
Európa2014
2014. július 21. 15:02
Aki nem hajlandó integrálódni, azt haza kell küldeni – mondja az európai bevándorlásról Henri Boulad SJ egyiptomi jezsuita szerzetes, neves katolikus szerző. Boulad szerint a nyugati hatalmak eltérítették eredeti céljától az arab tavaszt, a törökök EU-s csatlakozása rémálom, és ugyanúgy szavazni kellene más országokban is a mecsetek, minaretek építéséről, mint Svájcban. Henri Boulad július 17-én, csütörtökön tartott előadást Budapesten a jezsuita Párbeszéd Házában, ezután beszélgettünk vele.
2014. július 19. 16:34
Kvízeket töltetnek ki és óvszert osztogatnak a pártok az EFOTT-on. Kövér László előadást is tartott, amiért a közönség mérsékelten lelkesedett.
Gyors perek lesznek
2014. július 18. 10:39
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felhívást tesz közzé, melyben ügyvédeket keresnek az állam képviseletére a bankok által indított devizahiteles perekben.
2014. július 11. 11:03
A szekértáboros harcmezőn kívül is van értelmes élet.
A dohánybolt nem alanyi jog
2014. július 8. 15:57
Az Alkotmánybíróság határozata szerint nem sérti a tulajdonhjoz való jogot, hogy a trafikrendszer bevezetésével csak koncesszióval lehet dohánytermékeket árulni, mivel a szabályozás alapján a korábbi trafikosok nem a tulajdonukat veszítették el, hanem csak a dohányárusítás jogát.
2014. július 5. 10:55
A hvg.hu azt kérdezte a képviselőktől a reklámadó kapcsán: miért hirdetne az, aki nem végez gazdasági tevékenységet, és nem is politikus?
2014. július 4. 15:44
Az Alkotmánybíróság, hogy a közmondást idézzük: másról beszél, mint Bodóné, ha a bor árát kérik.
2014. július 4. 15:34
Az Origó és az RTL azt üzeni nekünk, hogy érdemes és szükséges harcolnunk szabadságunkért!
2014. július 4. 14:42
A balliberális médiumok és pártok úgy várták az RTL turbóellenzéki fordulatát, mint a grundon elpáholt kisgyerek az idősebb tesó érkezését. Végül mindenki bukott az ügyön.
2014. július 4. 14:35
Az ostobaságért jogállamban nem járhat börtön.
Nem lehet csak úgy leírni a veszteséget
2014. július 4. 14:22
Elfogadta a parlament L. Simon László javaslatát, amely a már korábban megszavazott reklámadótörvényt módosítja. Eszerint csak akkor lehet a veszteséget leírni az adóalapból, ha a cég nem volt nyereséges. A módosult szabályoknak köszönhetően az RTL Klub mégsem tud kibújni a reklámadó megfizetése alól.
Eltörölni nem fogják
2014. július 4. 13:39
A parlament elfogadta a kormány devizahitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatát, amely az árfolyamrés kikötését érvénytelennek nyilvánítja, és a bankokat kötelezi annak bizonyítására, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességesek voltak. Egyedül Fodor Gábor szavazott nemmel.
2014. július 4. 12:51
A kúriai döntés és a hozzá fűződő kommunikáció tovább erősíti azt a hamis, felelősség-hárító attitűdöt, amelynek lényege, hogy nem vállaljuk felnőttként a tetteink következményeit.
2014. július 3. 9:33
Minél többet szabályozok, annál inkább megölöm a piacot, mert a bankok nem tudnak működni. Minél kevesebbet szabályozok, annál nagyobb a kockázat, hogy túlburjánzik a rendszer. Interjú.
Kettős mérce?
2014. július 3. 8:44
A Minority Rights Group nemzetközi kisebbségvédő szervezet szerint még mindig nem megfelelő a roma közösség védelme a „fokozódó erőszakkal szemben” Magyarországon. A jelentésben azt írják: Magyarországon intézményesült a rasszizmus, és ez az oka a bíróságok kettős mércéjének.
Nem mindegy, hogy 25 ezer, vagy 2,5 millió
2014. július 2. 17:29
Újra módosul a reklámadótörvény, miután az RTL Klub riportere szembesítette L. Simon Lászlót azzal, hogy a javaslata szerint a Google-n vagy Facebook-on hirdető kisvállalkozásoknak is fizetniük kell, ha 25 000 forintnál drágábban hirdetnek. Az új összeghatár havi 2,5 millió forint lesz.
Tényleg ellenőrzik
2014. július 2. 16:55
Szerda délután adóellenőrök jelentek meg az RTL Klubnál, miután a múlt héten Varga Mihály azt kérte a NAV-tól: vizsgálja meg a cég egyik tranzakcióját, amelyet a miniszter gyanúja szerint csak azért hajtottak végre, hogy adókedvezményt tudjanak igénybe venni.
2014. július 2. 16:29
Nehéz elképzelni, hogy Szili Katalin olyan traumákat szenvedett el az őszödi pletyka miatt, amelyek másfélmillió forint megfizetésével orvosolhatók csak.
2014. július 2. 15:20
Hatályba lépett az a törvénymódosítás, aminek értelmében a kisebbségek anyanyelvükön is ombudsmanhoz fordulhatnak Romániában, de csak akkor, ha az adott közigazgatási területen számarányuk meghaladja a 20 százalékot.
Igen a kötelező integrációra
2014. július 2. 12:28
Az Alkotmánybíróság szerdai döntése szerint a szövetkezeti hitelintézetek önállóságát jelentősen csökkentő kötelező integráció egésze nem tekinthető alaptörvény-ellenesnek. Az Alkotmánybíróság azonban az integrált hitelintézetek egymás tartozásaiért való helytállására vonatkozó és a Magyar Posta, valamint a Magyar Fejlesztési Bank leendő jogutódait privilegizáló rendelkezéseket megsemmisítette. Az ügy még nem zárult le, az AB az ügyet érintő bírói kezdeményezésekről még nem döntött.
2014. július 1. 12:20
L. Simon hangsúlyozta: a jogszabály nem csak az RTL Klubra, de mindenki másra is vonatkozik, aki a nagy reklámbevételeit eltünteti a cégéből.
2014. június 30. 16:37
Évek óta az a vád éri az RTL Klubot, hogy ellenzékieskedik. Ez persze akkor sem volt, és most sem igaz. Interjú.
2014. június 30. 16:05
Az RTL Klub úgy reagált a reklámadó szabályainak újabb módosítására: bebizonyosodott, hogy a szabályozásnak semmi köze az arányos közteherviseléshez, hanem a kormány el akarja hallgattatni azokat a médiumokat, amelyeket nem tud befolyásolni. A Fidesz szerint csak a kiskapukat zárják be.
Vélelmezett tisztességtelenség
2014. június 27. 14:52
Benyújtotta a kormány pénteken az Országgyűlésnek a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslatot a Kúria jogegységi határozata alapján rendezésre szoruló kérdésekről. A bankoknak az árfolyamrés miatt a hatálybalépés után kilencven napon belül kell elszámolniuk az ügyfelekkel. Az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége mellett vélelmet állít fel a javaslat, így a bankoknak kell perelni és bizonyítani, hogy tisztességes feltételeket alkalmaztak.
2014. június 25. 17:34
A magyar népnek még mindig több a joga, mint a kötelessége a jogaival szemben. A liberális társadalomszervezés rendszerváltó projektje összeomlott.
2014. június 21. 16:16
A közhiedelemmel ellentétben Nyugat-Európában azok a pártok, amelyek nevükben a keresztény jelzőt viselik, nem kifejezetten a vallásukat gyakorló és nem is feltétlenül a vallásos emberek pártjai.
2014. június 19. 11:15
A kockázat benne volt a szerződés szövegében. De a Kúria arra mutat rá, hogy amit nem értesz, azt nem tudtad az akaratoddal egyezőként sem elfogadni.
Mégsem fizet az RTL?
2014. június 19. 10:38
A TV2-t megmentő utolsó pillanatban benyújtott módosítónak köszönhetően az RTL is megúszhatja a reklámadót 2014-ben – írja a portfolio.hu. A tévétársaság ugyanis jelentős mennyiségű adóalapot csökkentő tételt könyvelt el, ennek következtében pedig negatív az adóalapja.
2014. június 18. 11:51
Az új Házszabály számos ponton megtartja – vagy bővíti – elődje hibáit.
2014. június 17. 16:37
A média a reklám révén szakadt le a politika járszalagjáról.
„Az RTL nem akar adót fizetni”
2014. június 17. 16:12
Rogán Antal szerint a luxemburgi székhelyű milliárdosok nem akarják kivenni a részüket a közteherviselésből, ezért inkább megfélemlítésre használják az RTL híradóját.
Már idén kell fizetni
2014. június 17. 14:41
A köztársasági elnök hétfőn aláírta a reklámadóról szóló törvényt, ami kedden jelent meg a Magyar Közlönyben és egy hónap múlva lép hatályba. Ennek megfelelően már idén kell fizetni a reklámadót.
2014. június 17. 14:13
Az árfolyamréssel ötmilliós hitelfelvételnél 74 ezret lehet spórolni, így ez „nesze semmi fogd meg jól” – mondta Galcsikné Erdősi Éva a jogegységi döntésről.
2014. június 17. 14:04
A zsidó Messiás semmiféle utópiával nem említhető egy lapon, de még egy könyvön belül sem. Jézus ugyanis tudta, mi lakik az emberben, ellentétben az utópiák rózsaszín kakaón felnőtt, képzeletdús szerzőivel.
2014. június 13. 19:04
Míg több fideszes politikus a szükségességgel indokolta a reklámadó bevezetését, Orbán péntek reggel már az igazságosságról beszélt.
2014. június 13. 18:05
Ha a társasági adót, nyereségadót fizető média vállalkozásokra ilyen módon lehet plusz terheket róni, akkor nem logikus, hogy bárkivel megtörténhet ugyanez?
2014. június 13. 10:16
A kereszténység minden korban lényegesen többet, jobbat, szebbet nyújtott az alternatíváknál, mindig jelentősen fejlettebb volt, mit a kor embere rendelkezésére álló többi lehetőség.
2014. június 13. 8:54
A reklámszakma sem maradhat ki a méltányos közteherviselés elvének érvényesítéséből – mondta a reklámadóról Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Azzal kapcsolatban, hogy indokolja-e gazdasági kényszer a reklámadó bevezetését, úgy fogalmazott: „Nem kényszer van, hanem igazság van.”
2014. június 13. 8:48
Ha megy valaki az utcán és jól pofán vágják, akkor nem meglepő ha védekezik - mondta Kolosi Péter az RTL híradó Fidesz-kritikus témái kapcsán.
Nations in Transit
2014. június 12. 16:34
Magyarország továbbra is a legfelső kategóriába, a megszilárdult demokráciák közé tartozik a Freedom House friss Nations in Transit jelentése szerint, ám tavalyhoz képest minimálisan rontott, azaz kategóriájában továbbra is az utolsó, és ha még egy kicsit rontunk, akkor kieshetünk a csapatból.
8-10 milliárd: „jelentős tétel”
2014. június 11. 9:30
Szerdán sürgős eljárásban tárgyalja a parlament a reklámadóról szóló előterjesztést. A javaslatot benyújtó L. Simon László a vitában azt mondta: az igazságos közteherviselés része lesz a reklámadó.
Változatlanul jóváhagynák
2014. június 10. 15:56
Egyhangúlag támogatta a Fidesz képviselőcsoportja kedden a reklámadóról szóló előterjesztés elfogadását, és úgy határozott, hogy a javaslatot, ha kell, változatlan formájában is jóváhagyja az Országgyűlésben – közölte Rogán Antal frakcióvezető. Az LMP szerint előbb a kormányzati propagandát kellene megtiltani.
2014. június 10. 14:33
Immár tízedik alkalommal tartottak egyeztetéseket az Európai Unió intézményeinek vezetői vallási felekezetek vezetőivel Brüsszelben. A résztvevők megemlékeztek a májusi brüsszeli, zsidó múzeumnál történt lövöldözés áldozatairól és felszólították Szudánt, hogy engedje szabadon Merjam Jahjá Ibráhímot.
2014. június 10. 11:38
Trócsányi László hangsúlyozta: a tényleges életfogytiglan kivételes büntetés, amit csak kirívó esetekben alkalmaznak.
Nagyon sürgős
2014. június 10. 10:09
A Magyar Nemzet úgy tudja, már szerdán tárgyalhatja az Országgyűlés a reklámadóról szóló törvényjavaslatot, méghozzá a Fidesz frakció javaslata alapján sürgős eljárásban. Ez azt jelenti, hogy akár már szerdán zárószavazás is lehet a javaslatról.
2014. június 6. 16:59
Az eddigi módszereket,a melyeket eddig a külföldi vállalatok, vagy a politikai ellenfelek ellen vetettek be, nem riadnak meg a saját gazdasági hátországuk megregulázására is felhasználni.
2014. június 6. 16:06
Aa egyszer a Kúria is elismeri, hogy az effajta kölcsönök mögött a bankok szempontjából devizaforrás állt, akkor miért nem fogadják el, hogy volt átváltás is, amit a bankárok állítanak?
Origo-ügy, reklámadó
2014. június 6. 13:32
Június 13-án Londonban is tüntetés lesz az Origo kirúgott főszerkesztője és a reklámadó miatt. Londonban élő magyarok a magyar nagykövetség épülete elé szerveznek demonstrációt, hogy kifejezzék tiltakozásukat a sajtó- és szólásszabadságot érő támadásokkal szemben.
Nyugtasson meg minket!
2014. június 5. 15:55
Az Origo főszerkesztőjének kirúgása miatt írt levelet Karácsony Gergely Timotheus Höttges-nek, a Deutsche Telekom vezérigazgatójának. A politikus többek között azt írta: „ha ez az eset Németországban történik, nyilvánvalóan országos szintű tömegdemonstrációk követik, teljes joggal”.
„Süket fülekre találtak”
2014. június 5. 14:53
Súlyos aggodalmát fejezte ki csütörtökön az ENSZ illetékes különbizottságának elnöke Kairóban az megszállt palesztin területeken és a megszállt Golán-fennsíkon élő palesztinok és egyéb arab népcsoportok emberi jogi helyzetével kapcsolatban.
2014. június 5. 13:31
Viva Puzsér! „A televíziós reklám megérett a betiltásra.”
Magenta világ
2014. június 5. 10:01
Még 2013 őszén megállapodott a magyar kormány a Telekom igazgatóságával, hogy cserébe azért, hogy a mobilszolgáltató meghosszabbíthatja működését, a vállalat visszafogja a számára úgysem annyira fontos Origót. Kerstin Günther igazgatósági elnöktől azt kérte Lázár János a 444 cikke szerint, hogy az Origo ne kritizálja a kormányt, ehhez pedig mellékelt egy 150 oldalas, a portál ellenzékiségét bizonyító tanulmányt.
2014. június 5. 8:38
Szóval „házon belül” ne aggódjunk egy picit a szólás- és véleményszabadságért? Ha már úgy is éppen aggódunk a sajtó szabadságáért.
2014. június 4. 22:15
Eddig több mint hatvan médiafelület csatlakozott a reklámadó miatti tiltakozásul a Magyar Reklámszövetség kezdeményezéséhez a Kreatív Online szerint.
Beleképzelés?
2014. június 4. 20:05
Az atlatszo.hu megkapta azt a hangfelvételt, amely az Origo.hu keddi viharos szerkesztőségi értekezletén készült. Az ülésen a cégvezető azt bizonygatta, nem politikai nyomásra távozik Sáling Gergő főszerkesztő.
„Nem ördögtő való”
2014. június 4. 12:58
Lázár János azt mondta: nem lepődött meg azon, hogy az egyébként konkurens médiaérdekeltségek tiltakoznak a reklámadó ellen, hiszen ugyanezt csinálták a bankok is a bankadó bevezetésekor. A sajtószabadsággal szerinte nincs összefüggésben az adó mértéke. „Azért, mert adót kell fizetni, attól még demokrácia marad Magyarországon” – fejtette ki.
2014. június 4. 10:10
A folyósításkori és törlesztéskori átváltás nem számít részszolgáltatásnak sem a Kúria szerint – ezzel nem ért egyet a közgazdász.
2014. június 4. 9:42
Úgy tűnik, sikerülni fog: ellehetetleníteni rendre mindenkit, aki nem a kormány csahosa, szócsöve vagy szövetségese.
2014. június 4. 9:19
A Hír TV is elsötétül csütörtökön a parlamenti ülés előtt, a reklámadó elleni tiltakozásként.
2014. június 4. 8:46
Mi tartott ezen ennyi ideig? Mit csinált évekig a pénzügyi felügyelet? Miért kellett az ügynek még az Európai Unió Bíróságát is megjárnia?
2014. június 4. 8:39
A hvg.hu úgy értesült: a reklámadó csak az első lépése a médiapiacot sújtó intézkedéseknek. Egy másik tervezet alapján eltörölnék a médiaügynökségi bónuszokat is. A médiaügynökségeken kívül az RTL is rosszul járna.
A kirúgott főszerkesztő miatt tüntetnek
2014. június 3. 18:05
Több százan gyűltek össze az Origo Dob utcai székháza előtt az állítólag politikai okokból kirúgott főszerkesztő, Sáling Gergő melletti szimpátiatüntetésen, majd a tüntetők elindultak a Kossuth tér felé. A menetelő tömeghez többen csatlakoztak, már több ezresre becsülik a tüntetők létszámát.
2014. június 3. 17:46
Csak hétmilliárdos bevételt hozna a költségvetés számára a reklámadó. A közszolgálati költségvetés ennek a tízszerese – mutatott rá Urbán Zsolt.
2014. június 3. 16:28
A mitugrász újságírók egy életre megtanulják: a kegyetlen pragmatizmus félelmet szül, a félelem pedig tiszteletet.
2014. június 3. 15:28
A Jobbik támogatja a reklámadó bevezetését, de több ponton módosítana a javaslaton, hogy az internetes felületekre és közösségi oldalakra ne vonatkozzon a szabályozás, sőt olyan reklámokra se, amelyek társadalmilag hasznos világképet jelenítenek meg.
Negatív hatást kelt
2014. június 3. 14:46
Az ATV megsértette a politikai hírhez hírolvasói véleményfűzésére vonatkozó törvényi tilalmat, mikor egy hírműsorban „parlamenti szélsőjobbnak” nevezték a Jobbikot még 2012-ben – mondta ki jogerős ítéletében a Kúria.
2014. június 3. 14:25
A jelenlegi helyzetben az Origo szerkesztősége nem látja biztosítottnak, hogy az eddigi munkáját továbbra is folytassa.
Leendő igazságügy-miniszter
2014. június 3. 14:05
Trócsányi László leendő igazságügy-miniszter leszögezte: a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés biztosan maradni fog, a halálbüntetés bevezetésének viszont nincs realitása.
2014. június 3. 13:31
Miközben a Fidesz a sajtó kézben tartásával van elfoglalva – legyen szó állami hirdetésekről, politikai nyomásgyakorlásról vagy jogszabályokról –, óriási károkat okoz az országnak. A jól működő, magyar nyelvű nyilvánosság ugyanis a nemzeti kultúra része.
Akár 40 százalék is lehet
2014. június 2. 15:28
L. Simon László egyéni képviselői indítványként benyújtotta a reklámadóról szóló törvényjavaslatot. Eszerint félmilliárd forint reklámbevétel fölött kell majd adózniuk a médiumoknak. Fél- és ötmilliárd forint bevétel között egy százalék lesz az adó mértéke, ami sávosan emelkedik: a 20 milliárd forintot meghaladó részt 40 százalékos adó sújtja majd. A tervek szerint már idén kivetnék a reklámadót.
Reklámadó?
2014. június 2. 14:40
A reklámadó bevezetésének nem pénzügyi vagy adójogi, hanem inkább politikai célja van – fejtette ki Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke. Szerinte az intézkedés a sajtószabadság „újbóli, durva, erőszakos kormányzati korlátozása”, amit az EU nem fog szó nélkül nézni. A reklámadóról szóló javaslatot a parlamentben hétfő délután nyújtották be.
Etikátlan ítélet
2014. június 2. 13:27
Az Országos Bírói Etikai Tanács állásfoglalása szerint etikátlanul járt el az a gyulai bírónő, aki egy szélsőjobboldali szervezet feloszlatása kapcsán indult perben az ítélet indokolásában a cigányokról és a „cigánybűnözésről” is véleményt mondott.
Közteherviselés
2014. június 1. 12:16
Az ATV információi szerint hétfőn egyéni képviselői indítvány formájában nyújtják be az Országgyűlésnek a reklámadóról szóló törtvényt. A kormány tavaly már tervezte a hazai médiapiac megadóztatását, de erről a tervéről átmenetileg lemondott.
„Okafogyottá vált”
2014. május 29. 9:51
Az Alkotmánybíróság döntés helyett megszüntette a kötelező takarékszövetkezeti integrációra vonatkozó törvényi rendelkezések miatt indult eljárást. Az indok, hogy időközben lezárultak a konkrét cégeljárások, ami miatt egy bíró az Alkotmánybírósághoz fordult. Az Ab szerint a bírónak fel kellett volna függesztenie az eljárást, mert ellenkező esetben a testület nem dönthet az ügyben.
„Nincs teljesen összhangban az alkotmánnyal”
2014. május 28. 14:55
Az Alkotmánybíróság szerdai határozatában megállapította: a Magyar Művészeti Akadémiát köztestületté nyilvánító törvény nem áll teljesen összhangban a művészet szabadságára vonatkozó alkotmányos követelménnyel, mert az MMA-nak, mint köztestületnek csak azok lehettek tagjai, akik korábban az MMA, mint civil szervezet tagjai voltak. A testület szerint az alkotmányból nem vezethető le ez a kizárólagos követelmény.
Nem önszántából távozott
2014. május 28. 13:52
Németh Gábor alapító-főszerkesztő távozik az Egyenlítőtől, de nem önszántából – tudta meg az Index. Németh azt állítja, az MSZP egy befolyásos politikusa tiltatta ki, aki azt is elintézte, hogy megvonják tőle a szerkesztői hozzáférést. A szocialisták viszont azt mondják, Németh zsarolta meg a pártot információk kiadásával, ezért szakítottak vele.
2014. május 24. 13:06
„Ma éjjel lángol a Parlament, a városból így raktam máglyát” – ezen két sora miatt nem adják le Péterfy Bori számát a rádiók.
2014. május 22. 10:08
Az emberi méltóságot tiszteletben kell tartani, ezért nincs halálbüntetés. A többi majdnem tízmillió embernek viszont joga van a biztonsághoz – mondta Rétvári.
2014. május 19. 15:37
A terhesség megszakítása az állapotos nő súlyos válsághelyzetére való hivatkozással ellentétes az Alaptörvény magzati élet védelmére vonatkozó rendelkezésével.
2014. május 14. 10:17
Rosszul tesszük fel a kérdést, ha „nemzeti érdek vs. jogállamiság/demokrácia” ellentéteként fogalmazzuk meg a problémát.
2014. május 14. 10:13
Az Alaptörvény legitimitása nem vet fel több kérdést, mint bármely más alkotmányé.
2014. május 13. 15:55
Mi lehet a kereszténység átütő üzenete? Az, hogy a zsidó Messiás követése tette szabaddá, demokratikussá, jogállamivá, jólétben élővé a nyugati civilizációt.
2014. május 13. 14:00
Európa esélyei tehát attól is függnek majd, mennyiben sikerül a keresztény politikusoknak az európai integráció keretében érvényre juttatni a keresztény eszméket és értékeket.
2014. május 12. 11:02
Cameron és Orbán mostani megnyilatkozásai nem pusztán két szavazatszerzésre kárhoztatott politikus szánalmas egyéni kísérlete, hanem éppen egy európai szintű kulturális önreflexió jele.
Sérült az esélyegyenlőség
2014. április 30. 18:20
Megint elmarasztalta a Nemzeti Választási Bizottság az ATV-t, ezúttal azért, mert április 8. és 28. között nem biztosította megfelelően az EP-választáson induló Jobbiknak a programja ismertetését. Ez már a második eset, hogy a televíziót a Jobbik mellőzése miatt elmarasztalják: korábban a Népszabadsággal közösen rendezett parlamenti választási vitaműsorukba nem hívták meg a Jobbik képviselőit.
Kásler kontra OTP
2014. április 30. 11:09
Megszületett a várva várt luxembourgi döntés Kásler Árpád devizahiteles perében. Ez az az előzetes döntéshozatali eljárás, ami miatt a Kúria nem foglalt állást az árfolyamrésről és a szerződési feltételek tisztességtelenségéről a decemberi jogegységi határozatában. Az Európai Bíróság most kimondta: a nemzeti bíróság a tisztességtelenség orvoslása érdekében módosíthatja a szerződést.
Földtörvény
2014. április 28. 13:37
Május elsején végleg lejár a földvásárlási moratórium, vagyis a tagállami állampolgárok a magyarokkal azonos feltételek mellett vehetnek földet Magyarországon. Ezzel együtt hatályba lépnek a földforgalmi törvény földtulajdonra vonatkozó rendelkezései, amivel kapcsolatban az Európai Bizottság már meglebegtetett egy esetleges kötelezettségszegési eljárást, de egyelőre emiatt még nem perelte be Magyarországot. De lenne-e rá oka? Valóban a külföldi tulajdonszerzés a legfőbb rossz, vagy eleve a nagybirtok? Riportunk.
Kettőt nyertek, hat még folyamatban van
2014. április 25. 16:05
A Székesfehérvári Járásbíróság három, kishantosi gazdaságot érintő ügyben tárgyalt pénteken. Két ügyben ítéletet is hozott és elutasította az új haszonbérlők keresetét. A perek kizárólag a 2013. novemberi birtokháborításra vonatkoztak.
Eddig nyolcan pereltek
2014. április 25. 12:05
Három tárgyalást is tartanak pénteken a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ birtokvédelmi ügyében. A központ azt követően vetett az általa korábban bérelt földbe, hogy a bérleti idő lejárt, az új bérlők pedig tavasszal újra felszántották a földet. Összesen nyolc pert indítottak meg eddig az ügyben.
2014. április 25. 11:42
Korábban a Székely Nemzeti Tanács azért perelte be az Európai Bizottságot, mert elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését. Kovászna megye önkormányzata úgy döntött, hogy a felperesi oldalon bekapcsolódnak a perbe.
Nem oszlatják fel
2014. április 25. 11:10
A Gyulai Törvényszék elutasította az ügyész keresetét, melyben a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatását kérte. Az indokolás szerint az egyesület tagjai nem folytattak félelemkeltő tevékenységet, mikor főleg romák lakta településeken felvonultak. A bíróság szerint „a közterületen való séta” csak rendkívüli esetekben korlátozható.
2014. április 24. 11:03
Keresztet állíttat Magyarország első Keresztény Színházi Fesztiválja alkalmából az Újszínház igazgatója, Dörner György, hogy minden évben megemlékezzenek a legelső rendezvényről.
Mindenkinek saját plázát!
2014. április 24. 10:15
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság a plázastopot elrendelő törvény miatt.
2014. április 19. 18:14
Nagyon örülök, hogy bevezették a hittant és az erkölcstant az iskolában. Ha az életemet nem úgy használom, ahogy az Isten adta, rendelte, akkor az is tönkremegy.
A tanú
2014. április 19. 9:58
Tanúként idézte be a kurucinfó domain-bejegyzőjét és szerverszolgáltatóját a San Francisco-i kerületi bíróság, miután az antiszemitizmus ellen fellépő Tett és Védelem Alapítvány az Egyesült Államokban is eljárást kezdeményezett – írja az Átlátszó.
2014. április 17. 10:47
A Bizottság nem akar önállóan ítéletet mondani egy tagállamról, hanem a tagállam és szakértők bevonásával problémákat akar hatékonyan megoldani.
Kötelezettséget szegünk?
2014. április 16. 14:08
Több, Magyarországgal szemben indult kötelezettségszegési eljárás is újabb szakaszba lépett: az Európai Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött a mezőgazdasági kartellezés, valamint az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója ügyében.
Ez nem az MTI fotója
2014. április 11. 17:23
Felmondott az MTI fotószerkesztőségét vezető Virágvölgyi István – tudta meg a Hvg.hu. A portál szerint Virágvölgyi távozásának köze van ahhoz, hogy az MTI fotósát nem engedték fotózni, mikor Orbán szavazott.
2014. április 10. 11:05
Már várjuk, hogy Lázár János keményen megmondja: ezeknek a bíróságoknak még annyi fogalmuk sincs a magyar valóságról, mint a magyar bíróságoknak.
EP2014
2014. április 9. 15:18
Pár hét múlva jön az EP-választás. Miben különbözik az európai parlamenti választás a hazaitól? Mire számíthatunk egy ilyen felvillanyozott, választás utáni választáson? Beleszólhatunk-e, hogy ki lesz az Európai Bizottság elnöke? Miért vagyunk közömbösek az európai politika iránt? Van-e jövője a többsebességes Európának? Erről beszélgettek a Europe Direct által szervezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői. Tudósításunk.
Nem szóltak előre
2014. április 8. 17:26
Az ATV a baloldali összefogás választási gyűlésének élő közvetítése során összesen tizenegy alkalommal adta le a baloldali szövetség politikai reklámját. Erre azonban csak akkor lett volna lehetősége, ha korábban jelezte volna az NVB-nek, hogy a kampányban politikai reklámot kíván közzétenni.
2014. április 8. 17:03
A CDU az alkotmánybíróság jogköreinek szűkítését fontolgatja német lapok szerint. Az ok, hogy februárban a testület eltörölte az európai parlamenti választáson 3 százalékos bejutási küszöböt meghatározó szabályt.
2014. április 8. 12:42
Sérült a magyar államot beperlő vallási közösségek egyesülési- és vallásszabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól – mondta ki a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság.
A TV2 rosszabbul teljesít
2014. március 27. 19:01
A Nemzeti Választási Bizottság szerint jogsértés, hogy a TV2 sugározza a kormány „Újra rezsicsökkentés” című reklámját, ezért eltiltotta a csatornát a további jogsértéstől, viszont bírságot nem szabott ki. A döntést a testület 12:8 arányban hozta meg.
2014. március 23. 12:14
Mindenképpen biztató, hogy olyan direkt politikai hatással járó kérdésekben, mint amelyeket a választási bíráskodás érint, a Kúria szembe mer menni a kormányzati akarattal.
Jobban teljesít
2014. március 18. 16:45
A Kúria határozata szerint a TV2 megsértette a politikai reklámok szabályait azzal, hogy közzétette a kormány „Magyarország jobban teljesít” jelmondatú reklámját.
8:7
2014. március 18. 16:19
Hol van a szövegből a „demokratikus közvélemény kialakulásáért” történő aggódás és az alapjog-barát megközelítés?
Választás 2014
2014. március 18. 14:28
A mindenkori kormánypártnak, a mindenkori jobboldalnak, a legerősebbnek vagy a leggazdagabbnak? Alkotmányos-e, ahogy a határon túliak vagy épp a fogvatartottak és a gondnokság alá helyezettek szavazhatnak? Mi a helyzet a többes ajánlásokkal és a kamupártoknak nyújtott kampánypénzekkel? Az MTA Jogtudományi Intézete által szervezett beszélgetésen szakértők vitatták meg az átalakult választási szabályozás legfontosabb kérdéseit.
Lehet devizahiteles törvény
2014. március 17. 10:58
Az Alkotmánybíróság hétfőn meghozott határozata szerint törvénnyel módosíthatók a korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni.
A kormány nem a Fidesz?
2014. március 13. 20:26
Az NVB elutasította Szigetvári Viktor és Braun Róbert panaszát, melyben a két politikus arra hivatkozott: a Fidesz a TV2-vel együtt választási csalást követ el, mivel kormányreklámokkal kijátsszák a tévés kampányhirdetések szabályait. Az NVB viszont az „Újra rezsicsökkentés” című reklám megtekintése után is úgy ítélte meg: a kormány nem választási szereplő.
2014. március 11. 21:48
Ma a hatalom nem ütheti meg a bokáját. Kiabáljanak csak nyugodtan, sok hülye, kit érdekel! A mai fiatalokat hidegen hagyja, hogy nem egészséges demokráciában élnek. Interjú.
2014. március 11. 10:13
Szó sincs arról, hogy egyenlő felek mérik össze erejüket a választópolgárok szimpátiájának elnyeréséért.
Nem lesz palástvesztés
2014. március 7. 12:28
Fegyelmi büntetésként első fokon írásbeli figyelmeztetést kapott az egyházi bíróságtól Hegedűs Lóránt, a Hazatérés templomának lelkésze a templom előterében felállított Horthy-szobor avatásán történtek miatt.
„Megcsinálom, majd meglátod, hogy megcsinálom”
2014. március 4. 12:24
Mi komolyba’ toltuk, a táplálkozási lánc tetején álltunk – emlékezik a régi kemény időkre Ogli G (Oglizán András), az itthon szinte egyedül hiteles egykori gengszterrapper, aki a börtönévek után jó útra tért. Most joghallgatókat és börtönlakókat oktat az élet nagy tanulságaira, de készül az új lemezére is. Az elsőáldozás, a politika és Angela Merkel is szóba került; de megtudtuk azt is, miért tiszteli Orbánt és Gyurcsányt, és miben tartja magát hozzájuk hasonlóknak. Ogli G mellett a legendás, jelenleg világ körüli bizniszekben utazó Big Money-val és László Viktorral is beszélgettünk a Mária utcai stúdiójukban.
Jog és irodalom
2014. február 28. 17:05
Mi köze egymáshoz a jognak és az irodalomnak? Tényleg hivatkoznak a bíróságok Shakespeare-re? Hogyan lehet humánus jogászokat képezni? A „jog és irodalom” irányzatáról H. Szilágyi Istvánnal és Fekete Balázzsal, a „Iustitia mesél” című kötet szerkesztőivel, a Pázmány jogi karának oktatóival beszélgettünk.
Rablóhalak
2014. február 21. 11:01
Kötter Tamás (álnéven írt) novelláskötete a topmenedzserek és technokraták gazdag, de mégis kiüresedett világáról szól. A Rablóhalak már a második kiadást érte meg néhány hónap alatt. Az ügyvédből lett író ugyan iróniával tekint szereplőire, de védelmébe is veszi őket: mint mondja, ők cipelik a hátukon a magyar gazdaságot. A könyv kapcsán a „posztkommunista kapitalizmusról”, a fiatalságkultuszról és a magyar politikai inkorrektségről is beszélgettünk.
2014. február 21. 10:17
Az EU következő tagja nem az éppen tárgyalási folyamatban lévő Nyugat-Balkán országok, Izland és Törökország közül kerül ki, hanem Skócia lesz.
2014. február 18. 10:13
A rendszer a nagy, egységes ideológiájú, vezérelvű pártoknak kedvez, mert a kisebb szerveződések az egyéni kerületekben önmagukban esélytelenek. Interjú.
2014. február 14. 14:58
Az ügyfél „kiemelt közszereplő” minősége az, amit a magyar bankok ma csak külföldi ügyfélnél kötelesek vizsgálni, a hazai politikusoknál azonban nem.
Visszaestünk a sajtószabadság-listán
2014. február 12. 17:00
A Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-felmérésében Magyarország a tavalyi 56. helyről a 64-re esett vissza. Juhász Péter szerint ez elgondolkodtató a magyar média és általában a demokrácia állapotára vonatkozóan.
2014. február 11. 15:42
A nemzetiségi képviseleti rendszernek nem lehet célja a „nemzetiségi érdek” képviselete – mivel hogy ilyen nem létezik.
2014. február 11. 11:04
Áder nemhogy az alapvető közjogi ismeretekkel nem rendelkezik, még az állampolgári fellépések között sem tud különbséget tenni.
2014. február 8. 16:54
A nemzetiségi képviselet ténylegesen nem választás, a törvény ugyanis kizárólag az országos kisebbségi önkormányzatoknak engedi a listaállítást.
Ne csak otthonról
2014. január 29. 14:38
A szabad mozgáshoz való jogot csorbítja, hogy egyes tagállamok a külföldön élő állampolgáraiktól megtagadják választójog gyakorlásának lehetőségét – közölte az Európai Bizottság.
Beleszólhat a jogalkotó?
2014. január 28. 11:04
Megkezdte az Alkotmánybíróság a Kormány indítványának tárgyalását, amely a devizahiteles szerződések alkotmányellenességének és utólagos jogalkotási úton történő megváltoztatásának kérdését veti fel.
Alkotmányellenes
2014. január 22. 13:36
Felállt az a munkacsoport, amelynek feladata, hogy a Vajdaság statútumát összehangolja a szerb alkotmánnyal. A munkacsoport elnökét a jobboldali Szerbiai Demokrata Párt delegálta a testületbe, amely korábban a statútumot alkotmánybíróságon megtámadta.
2014. január 21. 14:48
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden bemutatott éves jelentése bírálja az alkotmány tavalyi módosításait, mivel ezeknek köszönhetően a szervezet szerint folytatódott a jogállamiság fenyegetése és az emberi jogok védelmének gyengülése.
2014. január 20. 12:42
Kíváncsian várjuk, félresöpri-e Barroso leköszönő Bizottsága 15 tagállami parlamenti kamara ellentétes véleményét.
2014. január 19. 17:57
Valóban rövidebb kampányidőszakot kapunk a korai országgyűlési választással, vagy a törvényi nem-szabályozás felülírja Áder János szándékát?
Új szabályok
2014. január 19. 16:11
A választások kitűzésével egyidejűleg hatályba lépett a népszavazási törvény is, amely már két éve a parlament előtt tengődött és végül decemberben szavazta meg a Ház. A legfontosabb változás, hogy megszűnik a népi kezdeményezés intézménye, amely eddig is csak a kérdés megvitatására kötelezte a parlamentet.
Nem bújhatnak ki
2014. január 15. 13:39
A román alkotmánybíróság kimondta: alkotmányellenes az a Btk-módosítás, mellyel a parlamenti képviselők kivonták magukat a köztisztviselők köréből, ekként pedig nem lehetett volna őket korrupciós bűncselekményekért felelősségre vonni.
Megmondják, ki a segélyturista
2014. január 13. 14:31
A segédanyag azt a kérdést kívánja tisztázni, hogy a más EU-s tagállamban dolgozó munkavállalók melyik ország szociális ellátórendszerét vehetik igénybe. A kérdés a nemrégiben bejelentett brit szigorítások fényében különösen aktuális.
2014. január 13. 11:49
A dolog lehetetlennek tűnt, és én biza arra fogadtam volna, hogy Orbán Viktor kinyit egy pár állami pénzcsapot, és egy kis reklámmal besepri a szükséges támogatottságot.
2014. január 13. 11:49
A dolog lehetetlennek tűnt, és én biza arra fogadtam volna, hogy Orbán Viktor kinyit egy pár állami pénzcsapot, és egy kis reklámmal besepri a szükséges támogatottságot.
2014. január 12. 16:15
A Kúria nem szándékozik húzni az időt, csak hát nem áll módjában sürgetni az Európai Bíróságot.
2014. január 12. 11:21
Bár a döntés tartalmaz a bankok számára kedvező megállapításokat, összességében „kompromisszumos” döntésnek értékelhetjük.
2014. január 10. 19:02
A gyakorlat módosítja az Alaptörvény megállapítását, miszerint a közhatalom forrása a nép. Nem, a közhatalom forrásai a pártok.
Ők is eltörölnék
2014. január 10. 17:13
A még hatályba sem lépett új Ptk-t módosítaná az LMP annak érdekében, hogy tiltsák meg azokat a devizahitel-szerződéseket, amelyek nem abban a pénznemben tartják nyilván a tartozásokat, mint amiben azokat fizetik
Mégsem lesz decentralizáció
2014. január 10. 15:57
Alkotmányellenesnek találta a román alkotmánybíróság azt az RMDSZ által is támogatott decentralizációs jogszabályt, amely több központi intézmény önkormányzati hatáskörbe utalását célozta volna.
2014. január 9. 14:41
Ha mi demokraták vagyunk, akkor azok nem vagytok ti, ha ti nem velünk vagytok, akkor egyértelműen nem demokraták vagytok, vagyis nem vagytok mi.
Voksturistáktól tartanak
2014. január 8. 12:27
A névjegyzékekkel kapcsolatos internetes kérelmezési eljárás átalakítására szólította fel a TASZ a Nemzeti Választási Irodát. A jogvédő szervezet szerint visszaélésekre ad lehetőséget, hogy interneten, személyazonosítás nélkül lehet kérni a másik szavazókörbe való átjelentkezést.
2014. január 2. 11:05
Ha a hajléktalanság kriminalizálásának ügyét, a gyengék és elesettek helyzetét és ezzel szemben a futballra költött pénzt tekintjük, csalódást jelentett az elmúlt év a kormány politikája szempontjából. Interjú.
2013. december 29. 12:39
Az, hogy a politikai pártok miként vélekednek ma az Alaptörvényről, igazából nem döntő jelentőségű. Interjú.
2013. december 19. 20:17
A Kúria azt a közkeletű nézetet fogadta el, amely szerint az ügyfelek bizonyos haszon, előny reményében vették fel a kockázatos devizaalapú kölcsönöket.
Nincs univerzális megoldás
2013. december 18. 11:38
Mindent megtett a Kúria a devizaadósokért, amit bíróság egy jogállamban megtehet – mondta Darák Péter, a testület elnöke. Hangsúlyozta: tömegesen nem avatkozhatnak be a szerződésekbe az egyik fél hátrányára.
2013. december 17. 11:56
„Ha fontosnak tartod, hogy jövőre is legyen Átlátszó, szállj be te is valamennyivel, légy az előfizetőnk 2014-re!” - kéri az Átlátszó.
Vér általi ökumené
2013. december 15. 23:42
„A marxista ideológia téves. De sok olyan marxistával találkoztam életemben, akik jó emberek, úgyhogy nem érzem magam megsértve” – nyilatkozta a La Stampa olasz napilapnak adott interjújában Ferenc pápa azon vádakra válaszolva, amelyek a nemrég megjelent apostoli buzdításában megfogalmazott gazdaságkritikája miatt marxizmussal gyanúsították. A pápa leszögezi: nem lesznek női bíborosok, az elváltak áldozásának tilalma pedig nem büntetés. A szentatya beszél kereszténység és politika viszonyáról is.
2013. december 12. 15:34
Politikai kereszténységről akkor beszélünk, amikor a hatalom paternalista, atyáskodó módon igyekszik rátelepedni az egyházakra.
2013. december 11. 8:15
A legutóbbi népszámlálási adatok arról tanúskodnak, hogy a magyar társadalom máris ítéletet mondott a honi főpapok pártpolitikai szerepvállalásáról.
2013. december 10. 11:08
Az emberi jogok ebben az országban ma nem számítanak megkérdőjelezhetetlen értékeknek.
2013. december 8. 17:00
Szinte minden érdemi változás a megfelelő irányba, egy, a mainál komolyabban vehető parlamenti munka felé mutat.
2013. december 2. 12:47
A köztévé szerint, aki 70 ezer forintból nem tud megélni, az a rendszer ellensége, az szervezkedik, mozgolódik és kampányra készül.
2013. december 2. 9:10
Nemcsak a túlzott szerencsejáték ártalmas, de a történelmi tapasztalat szerint az is, ha a politika a jogot a szolgálóleányának tekinti.
2013. november 26. 9:30
Vlagyimir Putyin először tett látogatást Ferenc pápánál, késett is háromnegyed órát a római közlekedési viszonyok miatt.
2013. november 19. 12:23
A Kúriára vár a kormány a devizahitelek egységes jogi rendezése ügyében – közölte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter miután kerekasztal-megbeszélést tartottak a témáról az érintett intézmények vezetőinek részvételével.
2013. november 18. 8:28
Mi egyáltalán nem kilépni akarunk az Egyezményből, hanem egy kompromisszumos megoldást keresünk. Interjú.
2013. november 14. 13:45
Elkezdődött csütörtökön a hannoveri tartományi bíróságon Christian Wulff volt német elnök büntetőpere. A konzervatív CDU korábbi politikusát jogtalan előny elfogadásával vádolják.
2013. november 12. 15:36
Úgy érzem, nekem az a felelősségem, hogy megtegyem, amit jónak, helyesnek látok. S ha van feladat, az annyi, hogy beszélni arról – ki-ki a maga egyszeri módján –, ami körülvesz.
2013. november 4. 10:46
A kormány nem akarja elvenni a jogukat, de azért azt sem szeretné, ha élnének vele.
Bukott elnök
2013. november 4. 9:44
Akár halálra is ítélhetik Mohamed Murszit, akit azzal vádolnak, hogy a tüntetők elleni erőszakra utasította a rendvédelmi szerveket. A volt elnök a mögötte álló iszlamista szervezet, a Muzulmán Testvériség másik tizennégy tagjával együtt állt bíróság elé hétfőn, a tárgyalást azonban rögtön el is napolták, mert a vádlottak énekléssel zavarták meg az eljárást.
Kamupártok?
2013. október 31. 13:08
Támogatja a Fidesz a Political Capital és a Transparency International törvénymódosító javaslatát, amely a kampánypénzek átlátható felhasználását segítené elő - mondta Gulyás Gergely a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Alkotmányossági kérdések
2013. október 29. 10:43
A 2009-es választásokat alkotmányellenes jogszabály alapján tartották meg, egy évvel a 2013-as előtt pedig nem volt érvényes választási törvényük. Mit tanulhatunk mégis a németek választójogi reformkísérleteiből? Németh Márton írása.
2013. október 24. 17:21
A Makói Városi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a megélhetési politikusokról és nem az önhibájukon kívül nehéz sorba jutott emberekről beszélt Lázár János akkor, amikor azt mondta: „akinek nincs semmije, az annyit is ér.”
2013. október 16. 13:22
Csak dühödten tudok reagálni, ha antiszemitizmussal vádolnak. Tiszta idiotizmus! Interjú.
2013. szeptember 26. 17:59
A rendszer által maga alá gyűrt, egyébként tehetséges színész vagy rendező keserves, groteszk kínlódását, megfelelni akarását szemlélni a nézőnek (nekem is) keserves.
2013. szeptember 19. 21:11
Az olyanok, mint a Gyurcsány-film, az Elment az öszöd, nem haszontalanok, több hasonló kellene, a magyarok életében a politikának igenis helyet kell keresni.
2013. szeptember 9. 17:48
A kuruc.info 3%-os említettsége kifejezetten magasnak tűnik, hiszen ugyanennyien említik hírforrásként például a Népszabadságot is.
2013. augusztus 25. 16:36
Alföldinek a békemenetes-nyugdíjas szavazókról is külön megvolt a véleménye.
2013. augusztus 21. 18:53
Unom a művészetbe kevert politikát!
2013. augusztus 20. 11:39
Idén augusztus 21. és 25. között rendezik meg Kőszegen a Tranzit Fesztivált, Magyarország egyik legjelentősebb közéleti kérdésekkel foglalkozó ifjúsági rendezvényét. A Kommentár Alapítvány által 2009-ben kezdeményezett rendezvényen többek között Balog Zoltán és Hiller István a kultúrpolitikáról, Rogán Antal és Schiffer András az Országgyűlés elmúlt három évének teljesítményéről fog vitázni. Esténként koncertezik a Quimby,a Magna Cum Laude, a Balázs Elemér Group, Ferenczi György és a Rackajam.
2013. július 21. 18:24
Van egy híres magyar tévés, ő például nem egyszer belerúgott a TV2-be, pedig egykor jó szerződéssel, jó fizetésért dolgozott itt.
2013. május 30. 22:24
A fentiek szerint tehát az átlagfogyasztóra nem igazán számíthatunk abban, hogy beszerzési, vásárlási szokásaival majd szokásaival majd csökkenti a környezeti terhelést.
2013. március 28. 9:12
Azt szeretném, ha a következő napokat lehetne függetleníteni a politikától.
2013. március 6. 9:49
Nekünk, hívőknek, volt egy Benedek pápánk! Olyan példát kaptunk Tőle, amely szinte egész életünkben kísérni fog minket.
2013. február 6. 10:25
Most, hogy a közmédia vállalhatatlan tereppé vált a számunkra, úgy döntöttünk, hogy kezdünk valamit a Kurír névvel. Mert különben éhen halunk. Interjú.
2012. november 13. 16:55
Aránytalanul korlátozzák a politikai tájékozódás lehetőségét.
2012. szeptember 3. 17:39
Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy gazdasági vagy politikai érdekek korántsem csak a klímaelméleteket elutasítók mögött felfedezhetők.
2012. szeptember 2. 11:06
Mély meggyőződésem, hogy az erkölcsileg és a politikailag helyes nem lehet két külön kategória, főleg, ha valaki keresztényként határozza meg önmagát.
2012. augusztus 30. 16:03
A politológus „leült” blogját igyekszik felpörgetni az új formátummal: várja a kérdéseket, amikre egy-egy videóban válaszol majd.
2012. augusztus 3. 13:40
A hajdani polgári lap azon háborog, hogy kiváló válogatott vízilabdásunk nem nyilatkozott nekik.
2012. július 21. 13:45
Hány pohár fekete és tejes kávé kell ahhoz, hogy kirakjuk Nelson Mandela fejét?
2012. július 18. 7:53
Egy moszkvai székhelyű vállalkozás vásárolta meg a német WAZ lapkiadó konszernnek a Balkán legrégebbi napilapjában, a belgrádi Politikában meglévő 50 százalékos részesedését – jelentette kedd este a Vajdaság Ma szerbiai magyar nyelvű hírportál.
2012. április 30. 11:33
Hadd tekintsem már blaszfémiának, ha egy kiugrott szerzetesből lett politikai tanácsadó Jézus urunk kínhalálához hasonlítja a plágiumbotránya miatt lemondani kényszerült államfő megpróbáltatásait.
Naphegy
2012. április 11. 9:33
Körlevélben szólította fel a Magyar Távirati Iroda újságíróit Belénessy Csaba, hogy tartózkodjanak a nyilvános politikai megnyilvánulásoktól, például a közügyeket véleményező Facebook-posztoktól. A pontos iránymutatás kidolgozásával az üzemi tanácsot bízta meg a vezérigazgató.
2012. március 12. 8:47
Azt érzem, hogy eljárt az idő. Az ember elkopik, elfárad, és nem lehet kizárni, hogy rövidesen nagy luftokat rúgna. Ilyenkor jobb eljönni.
2012. február 22. 19:38
Instead of pointing fingers at the media for their lack of coverage, fingers should be deflected towards public officials for their lack of attention.

összesen: 319 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó