Nagy-Britannia

2019. október 9. 17:25
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő két évre leáll a brit gazdaság növekedése, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.
2019. július 2. 19:20
A brit autóipar percenként 55 ezer eurót veszthet, ha a Brexit rosszul végződik, így az ország kieshet a világ tíz legnagyobb exportőre közül.
2018. december 30. 7:48
Nemegyszer találkozunk olyan kutatással, amelyik nem váratlan, forradalmian új eredménnyel zárul, hanem egy közismert, mindenki által használt metódus hasznának tudományos magyarázatát adja. Ilyen az a vizsgálat is, melyet brit tudósok végeztek az MTI híre szerint, s az egyszerű simogatás fájdalomcsillapító hatását igazolja.
2018. október 28. 15:18
Először hajtottak végre gerincműtétet olyan, még az anyaméhben növekvő magzatokon az Egyesült Királyságban, akik egy súlyos születési rendellenességben, nyitott gerincűségben szenvedtek. A 24.hu híradása alapján ezzel a szigetország lett a negyedik a világon, ahol ilyen beavatkozást sikeresen elvégeztek.
London calling?
2018. július 17. 11:43
Sok tízezer magyar próbált és próbál most is szerencsét Londonban a határok megnyílása óta. Minden kalandvágyó belekezdhet a londoni létbe, de mennyibe kerül és mi kell egy stabil, középosztálybeli egzisztencia megteremtéséhez a brit fővárosban − és itthon? Adatok és számok a mérlegen!
Oktatás
2018. június 14. 12:03
„Sajnos az iskolák sokszor abban jók, hogy korlátozzák a diákok és tanárok tehetségét és lelkesedését” – mondja Sir Anthony Seldon a Mandinernek. A szolgálataiért lovaggá ütött angol oktatási szakember az elsők között tett koedukálttá egy patinás magániskolát. Szerinte ugyanis az iskoláknak a való élethez kell hasonulniuk. Erről és más új pedagógiai módszerekről, valamint a boldogság oktatásban való fontosságáról faggattuk Seldont.
Műanyag (szó)áradat
2018. június 6. 14:20
A műanyagot nyilvánította a 2018-as év gyerekszavának az Oxford University Press.
Generációs szakadék
2018. május 9. 9:53
Érdekes társadalmi javaslat borzolja a kedélyeket a briteknél.
Kamatemelés jöhet
2018. április 17. 17:11
Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, és ezzel egy időben megállt az alkalmazotti reálbérek csökkenése. Londoni pénzügyi elemzők előrejelzése szerint az új foglalkoztatási és béradatok növelik annak valószínűségét, hogy a brit jegybank májusban újabb kamatemelést hajt végre.
A fizetések is kilépnek az unióból?
2018. február 21. 16:04
Két év óta először emelkedett negyedéves összevetésben a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában, és ezzel egy időben folytatódott, bár valamelyest lassult a reálbérek csökkenése.
Vasútkáosz
2018. január 14. 21:21
2010-hez képest akár 2539 fonttal többet is elkérhetnek a britektől a vasúti közlekedésben. Egyes díjak közel 50 százalékkal emelkedtek, amiért az utasok és a vasutas szervezetek a privatizációt okolják. A privatizáció óta a vasútfejlesztések rendre elmaradnak és már csak az áremelések érkeznek pontos menetrend szerint.
2017. december 21. 11:33
Egy ponttal négyéves mélypontra, mínusz 13 pontra romlott a decemberi brit fogyasztói bizalomindex, miután novemberben két ponttal csökkent.
2017. július 17. 16:48
Erre a megállapításra brit kutatók jutottak az MTI híre szerint. Úgy találták, hogy a brit iskolások nagy része, különösen a szegényebbek, a vakációt a képernyő előtt ülve töltik, ennek köszönhető a lesújtó eredmény. Magyarországon nem készült még ilyen felmérés.
Élet
2017. május 12. 22:31
A napokban felkapta az internet a gyermektelen európai vezetők listáját, rajta Theresa May brit konzervatív vezetővel. May nem saját döntéséből, hanem meddőségből nem lehetett anya: most nyilatkozott arról, miken ment át keresztül az életben.
2017. március 20. 9:41
Nagy-Britanniában már három szülő utódjaként is születhetnek kisbabák, de az erre kiadott engedélyt minden egyes esetben külön kérvényezni kell az ország termékenységi hatóságától. Ezzel a módszerrel a súlyos örökletes betegségek továbbadását kívánják megakadályozni, ami az országban évente úgy 125 gyermeket érint.
2017. március 13. 9:52
A »családon belüli erőszak« kifejezés azért félrevezető, mert akik használják, általában nem tesznek különbséget az együttélések különböző típusai között, és családnak neveznek olyan formációkat is, amelyek a közgondolkodásban (még) nem számítanak annak. Pedig veszélyeztetettség szempontjából nagyon is számít, hogy ki milyen együttéléstípusból jön.
2017. február 22. 14:33
Az orthorexia nervosa nem ritka, kényes virág, hanem beteges egészségmánia. A különleges táplálkozási irányok követői a közvetlen környezetüket sem kímélik.
2017. február 5. 9:34
Itt egy 1984-es brit tévériport a nagyon korai ős-internetes, e-mailes megoldásokról. Retró!
2017. február 3. 12:17
A transzszexuális személyek jóérzése miatt nem ajánlja a Brit Orvosi Kamara olyan hagyományos kifejezések használatát a szülészeteken, mint a kismama, az anya, a várandós anyuka, édesanya, vagy nevelőanya.
2017. január 18. 14:49
Háromszülős baba született Kijevben olyan eljárással, amelyet a világon először használtak sikeresen. A Kijevben január 5-én világra jött baba nem az első, akinek három biológiai szülője van, az első Mexikóban született tavaly, ott egy másik módszert használtak.
2017. január 16. 12:21
Adójogszabályok megváltoztatásával biztosítanák Nagy-Britannia vonzerejét a Brexit után.
2017. január 11. 10:46
Van olyan hely, ahol a nagyszülők fizetést kapnak, de olyan európai ország is, ahol a szakszervezet sztrájkra biztatta a nagyikat. Gyors körkép a nagyvilágból. A család.hu írása a Fatherly.com alapján.
2016. november 27. 15:42
Elég punk dolgot művelt a Sex Pistols menedzserének fia, ugyanakkor komoly értéket is elpusztított, amikor szombaton a Temze közepén felgyújtotta forintmilliárdokat érő gyűjteményét tiltakozásul amiatt, hogy hivatalosan is ünneplik a punk mozgalom 40 éves évfordulóját.
2016. november 27. 13:44
Most negyven éve jelent meg a Sex Pistols Anarchy In The UK című száma, ami meghozta a punk áttörését Nagy-Britanniában, aztán az egész világon.
2016. november 5. 11:30
Egyre több egyetemnek gyűlik meg a baja a szülőkkel az Egyesült Királyságban. A család.hu írásából kiderül, hogy a szülők egy része még az egyetemen is szeretné fogni gyermeke kezét...
2016. október 15. 11:25
A kísérő nélküli gyerekek átjuthatnak Nagy-Britanniába rokonaikhoz a francia és a brit hatóságok együttműködésének köszönhetően.
Ott, ahol
2016. október 6. 14:28
Románia az Európai Unió kemény magvának részévé szeretne válni, és megvannak az eszközei és a politikai akarata is ahhoz, hogy érdemben hozzájáruljon az Uuió jövőjéről szóló tárgyalásokhoz, fogalmazott csütörtökön Dacian Cioloş román miniszterelnök.
Nem itt a helyük
2016. szeptember 26. 14:13
Végleg és teljesen fel kell számolni a calais-i dzsungelt, mondta Francois Hollande hétfői calais-i látogatása után. A francia elnök kijelentette: azért jött a városba, hogy megértesse a bevándorlókkal: nekik nem itt van a helyük, emberségesebb környezetben kellene élniük.
2016. szeptember 18. 11:26
Az utcára vonuló demonstrálók azt követelték, hogy Nagy-Britannia ígéretéhez híven fogadjon be 20 ezer menekültet.
2016. szeptember 12. 11:14
Az október 2-ai népszavazás semmilyen valódi problémára nem ad választ.
Observer
2016. augusztus 19. 11:01
Egy szlovén furmint kíséretében választott tokaji borokat a hét borának a The Guardian hétvégi kiadása, a The Observer. A Szent Tamás Pincészet boraira, a Dereszla száraz házasítására és a Disznókő arany elixírként jellemzett ötputtonyos aszújára esett Nigel Slater rovatvezető választása.
2016. augusztus 16. 2:56
Egyedülálló centenáriumot ünnepelhet az idén egy angol asszony. Az MTI beszámolója szerint 1973-ban végeztek rajta veseátültetést, s az immár 100 éves szerv ma is remekül működik.
Sajtóhagyományok
2016. augusztus 8. 14:01
Évszázadok óta a brit sajtó központja volt, de a napokban az utolsó két újságíró is elhagyja a legendás londoni Fleet Streetet. Wynkyn de Worde 1500-ban hozta itt létre a nyomtatott sajtót, míg az első napilap, a Daily Courant 1702. március 11-én jelent meg. A nyüzsgő, dohányzó, kocsmázó újságíró-társadalmat bankárok és könyvvizsgálók követik a City forgalmas utcájában.
2016. július 27. 11:24
Tapasztalatból már tudjuk régóta, hogy a természetes vörös hajú emberek, különösen, ha világos, szeplős a bőrük, könnyebben égnek le a napon. Az sem meglepetés, hogy a gyakori leégés növeli a bőrrák kialakulásának esélyét, így a vörös hajúak eddig is sejthették, hogy vigyázniuk kell a napozással. Nemrégiben brit tudósok vizsgálatai a tapasztalati tény genetikai hátterét is föltárták–tudósít az MTI.
2016. július 26. 14:51
Közép-Európában valóban nem fenyeget olyan mértékben a terrorveszély, mint a nyugati metropoliszokban. De ettől még nem válunk jobb és reménytelibb hellyé.
:(
2016. július 26. 14:21
A skóciai Bute szigetére került egy csoport szíriai migráns egy Nagy-Britannián belüli áthelyezési program során. Brit lapok arról számolnak be: közülük egyesek arra panaszkodnak, hogy ott „sok az öreg ember”, a szigeten „csak a halálra lehet várni”, és inkább Londonba vagy Manchesterbe mennének.
2016. június 29. 20:06
A Brexit ellenére Párizs nem küldi át a Calais-ban várakozó migránsokat a brit oldalra. Francois Hollande francia elnök ezt azzal indokolta, hogy nem lenne értelme.
2016. június 15. 13:41
Sokszor tagadták már, mégis néhányan (különösen az idősebbek és az érintettek közül) ma is vallják, hogy a férfi mázsa fölött kezdődik. Ennek nyújtja most legékesebb cáfolatát az a felmérés, melyet oxfordi kutatók végeztek, s melyről az MTI is beszámolt.
2016. június 12. 17:34
A Twitter saját beszámolója szerint 672 millió üzenetet küldtünk a két évvel ezelőtti világbajnokság alatt, ami hatszorosa a 2012-es londoni olimpián posztoltnak. Így az idei Európa-bajnokságon további növekedés várható,
2016. május 23. 4:23
Klinikai halálból visszatértek közül többen is beszámoltak már arról, hogy a szív leállása után is érzékelték környezetüket, tudták, mi történik körülöttük. Azonban az orvosok ezt mindez ideig nem hitték el, egyszerű illúziónak gondolták. Most viszont, ahogy a 24.hu portálon olvashattuk, brit orvosok egyértelmű bizonyítékát találták annak, hogy az agy a szívhalál után még minimum 3 percig működik és érzékeli a környezetet.
2016. május 18. 10:14
A száz évvel ezelőtti Sykes-Picot egyezmény elhintette azon vég nélküli konfliktusok magvát, amelyek szakadatlanul sújtják és mostanra az összeomlás szélére sodorták a Közel-Keletet.
2016. május 13. 10:21
Az Európai Unió – embercsempészek hajóinak lefoglalását és megsemmisítését célzó – Sophia-művelete nem érte el a célját, állítja jelentésében a brit felsőház EU-bizottsága. A dokumentum szerint a fából készült csónakok megsemmisítése ugyanis arra kényszerítette az embercsempészeket, hogy a még veszélyesebb gumihajókat alkalmazzák – írja a BBC.
2016. május 11. 7:24
Nem valószínű, hogy a paintball lesz a kedvenc sportja annak a 18 éves brit fiatalnak, akiről az Index adott hírt a Live Science cikke nyomán. Ugyanis már az első próbálkozás alatt olyan komoly sérülést szenvedett, hogy végül műtétre került sor.
2016. május 9. 18:53
Khan épp annak a mintapéldája, hogy a bevándorlók nem minden esetben alkotnak párhuzamos társadalmat, hanem képesek lehetnek sikeresen integrálódni is az őket befogadó közösségbe.
2016. április 25. 23:40
Elsőre kifejezetten indokolatlannak tűnik egy integető II. Erzsébet-bábuval bort reklámozni egy kóstolón. A rheingaui Flick pincészet Victoriaberg-rizlingjének viszont sztorija van. Nem is akármilyen.
2016. április 24. 11:52
Nem volt más hátra, minthogy Magyarország kiválassza képviselőit, akik kézjegyükkel ellátják majd az első világháborút lezáró magyar békeszerződést.
2016. április 2. 4:05
A női egyenjogúság élharcosai mindig is szorgalmazták, hogy az asszonyok éppúgy vállaljanak pénzkereső munkát, mint a férfiak. Ehhez a leghatásosabb érvet most egy brit kutatás szolgáltatja, melyet a nol.hu ismertetett a háztartásbeli nők és az Alzheimer-kór kapcsolatáról.
2016. március 24. 14:03
Az EU-s mechanizmusok az egyetértésre koncentrálnak. Egyetértést kicsikarni pedig hosszadalmas folyamat, főleg külpolitikai téren: az unió két vége, Nagy-Britannia és Görögország között ritkán van külpolitikai érdekazonosság.
2016. március 21. 11:51
Egy magyar férfit azzal vádolnak az Egyesült Királyságban, hogy több mint ötven illegális bevándorlót próbált átvinni a határon – írja a BBC. H.László egyelőre szabadlábon védekezhet és tagadja bűnösségét.
2016. március 10. 19:45
A migránsok a célországokkal kapcsolatban nagyon jól informáltak, folyamatosan kommunikálnak a közösségi médiumokon keresztül. Tudnak mindent a célországról, annak a menekültügyi rendszeréről és az ellátásáról.
2016. március 4. 11:07
Keresem a különbséget Németország kancellárjának véleménye és az Európai Unió vezető elitjének migránsokkal kapcsolatos megnyilatkozásai között.
2016. március 2. 10:22
Egy kormányzati döntés alapján kedd éjszaka óta bontják a menekültek sátorvárosát a francia kikötőváros, Calais mellett. Az akció egyelőre nyugalomban telik.
2016. február 29. 14:32
Megkezdődött a calais-i menekülttábor déli részének felszámolása. A kiürítés megkezdését száz rohamrendőr biztosította. A lebontásra ítélt területen a kormány szerint ezren laknak, akiket a közei konténertáborban helyeznek majd el. A segélyszervezet adatai alapján azonban háromszor ennyi migránst érint a felszámolás, akiknek kevés lesz a felajánlott mennyiségű szálláshely.
2016. február 23. 16:54
Nyolc humanitárius szervezet az kéri a francia kormánytól, hogy halassza el a calais-i sátortábor déli részének felszámolását. A segítők szerint ugyanis, míg a belügyminisztérium azt állítja, hogy körülbelül ezren laknak a felszámolásra váró részen, a valóságban legalább 3500-an vannak a déli oldalon. A francia miniszterelnök szerint azért kell kiüríteni a tábort, mert méltatlanok az ottani körülmények.
2016. február 22. 20:51
A magyar miniszterelnök ezúttal a mérleg mindkét serpenyőjébe pakolt, kétféle eredménnyel: lesz (sőt már van) kötelező kvótarendszer, és marad az európai integráció is, közös (?) ideákkal, de többféle szabályrendszerrel.
2016. február 20. 7:29
Lampedusán, Leszboszon, Kölnben és Malmőben egyaránt tisztán érzékelhető, hogy a brit munkaerő-piaci sérelmek, az állami kassza kifosztása, illetve ennek engedése nem összemérhető probléma a migrációs krízis okozta társadalmi feszültségekkel.
Migráció
2016. február 17. 15:43
Angela Merkel német kancellár a Bundestagban arról beszélt, hogy miről kell dönteni majd a csütörtöki EU-csúcson. A politikus szerint közös cél a menekültek számának csökkentése, a kérdés, hogy az uniós-török akciótervvel vagy pedig a határok lezárásával oldjuk meg ezt. Hangsúlyozta, hogy Németország az akciótervet támogatja a határzárat vehemensen követelőkkel szemben. Merkel arról is beszélt: számos brit reformigény jogos.
2016. február 15. 14:43
A közép-európaiak egyre inkább ráébredhetnek arra, hogy az EU nyugati vezetése jelen formájában puha eszközökkel, de presszió alatt tartja, és nem egyenrangú félként kezeli a közép-európaiakat.
2016. február 15. 14:36
A Visegrádi Csoport tagjai közös nyilatkozatban tették világossá, hogy milyen feltételek mellett készek elfogadni a brit alkucsomag szociális kedvezményekre és szabad munkavállalásra vonatkozó fejezetét. A négy ország álláspontja szerint az EU polgárai számára nem lehet kedvezőtlenebb feltételeket teremteni, mint harmadik országok állampolgárainak – írja a Bruxinfo.
2016. február 12. 20:30
A calais-i „dzsungel” dzsungel mintegy felét kitevő déli részét felszámolásáról döntöttek a francia hatóságok. Ezen a részen jelenleg mintegy ezer ember él.
2016. február 8. 8:00
A francia államfő a német kancellárral a menekültválságról és a brit reformigényekről egyeztetett vasárnap Strasbourgban. Diplomáciai források szerint Párizs és Berlin elkötelezett a schengeni övezet megvédésében.
Supporting Syria
2016. február 4. 19:32
Nem lehet azzal számolni, hogy az Európára háruló bevándorlási nyomás rövid időn belül enyhül, mondta Szijjártó Péter egy londoni konferencián. A külügyminiszter szerint potenciálisan 30-35 millió ember dönthet úgy a válságtérségekben, hogy Európa felé veszi az irányt.
2016. február 4. 6:46
Brit kutatók kértek és kaptak engedélyt arra, hogy alig néhány napos embriók génszerkesztését végezzék el. A kutatás az emberi élet első napjait vizsgálja – adta hírül az MTI. A „szerkesztett" embriókat nem ültethetik emberbe, ez illegális.
2016. február 3. 18:17
Bernard Cazeneuve betiltott minden olyan tüntetést, amely megzavarhatja a közrendet Calais-ban. Az észak-franciaországi településre a német Pegida francia szervezete szombatra szervezett tüntetést a migránsok ellen. A tüntetésen „az ultrajobboldal és az ultrabaloldal között összecsapásokat” vártak.
2016. január 27. 9:05
A brit szélsőjobboldali Britain First aktivistái kereszttel a kezükben sétáltak végig Luton bevándorlónegyedében. Volt némi feszültség.
2016. január 25. 13:05
Elszabadultak az indulatok egy menekültpárti tüntetésen Calais-ban. Egyes lakosok igyekeztek hátráltatni a demonstrációt, ezért a migránsokra támadtak. Egy férfi fegyvert is fogott.
2016. január 25. 12:14
A visegrádi együttműködés történetét végignézve úgy tűnik, az országok abban a leghatékonyabbak, hogy valami ellenében fellépjenek. A menekültválság esetében is ez a helyzet.
2016. január 21. 15:44
Vizsgálat indult Nagy-Britanniában amiatt, mert Middlesbrough-ban szinte az összes olyan ház ajtaja piros, ahol migránsok laknak.
2016. január 20. 13:55
1981-ben január 20-án szabadították ki az Iránban fogva tartott amerikai foglyokat, Kennedyt és Reagant is január 20-án iktatták be elnöknek, előbbit 1961-ben, utóbbit 1981-ben. 1936-ban ezen a napon hal meg V. György brit király és kezdi meg az uralkodást VIII. Eduard angol király, akit azonban nem koronáznak meg, mivel lemondott a trónról és a koronáról öccse, a későbbi VI. György javára.
2016. január 15. 19:26
Tavaly közel 10 ezer nyugati-európai zsidó költözött Izraelbe, ami a valaha mért legmagasabb szám, közülük majdnem 8 ezren Franciaországból vándoroltak el, ami mögött valószínűleg ott van, hogy a franciaországi zsidókat éri a legtöbb támadás, többnyire muszlim szélsőségesek részéről.
Európa-erőd
2016. január 15. 17:00
Az alagút környékének elárasztásától azt várják, hogy még nehezebb lesz átjutni a biztonsági rendszeren.
2016. január 15. 12:40
Londonban a King's Cross pályaudvar kilenc és háromnegyedik vágányánál a csütörtökön elhunyt, Piton professzort zseniálisan alakító Alan Rickmanre emlékeznek a rajongók. J.K. Rowling is gyászol: nagyszerű színésznek és csodálatos férfinek nevezte a csütörtökön rákban elhunyt Rickmant, akinek elvesztése megrázta és feldúlta.
Konzervatív Afrika
2016. január 15. 12:08
Három évre felfüggesztette az amerikai episzkopális egyház tagságát az Anglikán Közösségben az anglikán nemzeti vezetők canterbury-i gyűlése amiatt, mert az észak-amerikaiak elfogadják a melegházasságot, egyben megerősítette a házasságról szóló hagyományos tanítást. Az Anglikán Közösségen belül egyre nagyobb teret nyernek az afrikaiak.
2016. január 12. 8:46
A politikai korrektséget már az óvodában tanuló német politikus képes Lengyelország megrendszabályozásáról, felügyelet alá helyezéséről beszélni?
2016. január 6. 4:34
A londoni Globe Színház hivatalba lépő művészeti igazgatója olyan elszánt, hogy küldetésétől az sem tartja vissza, hogy a Shakespeare által írt szerepek mindössze 16 százaléka női karakter; átírná őket. Emma Rice szerint Shakespeare-nek nem lenne ellenére, csupán némi változásra van szükség a fejekben.
2016. január 4. 20:55
A 40 éves szudáni Abdul Rahman Haroun még augusztusban gyalogolt keresztül a Csatorna-alagúton, de elfogták és őrizetbe vették, majd vádat emeltek ellene vasúti közlekedés akadályozása címén. A férfi pere hétfőn kezdődött, ám rögtön kiderült, hogy a brit bevándorlási hatóságok még december 24-én hivatalosan jóváhagyták Haroun menedékkérelmét.
2016. január 4. 8:45
Több híres esemény is kötődik január 4-hez, többek közt ezen a napon hunyt el T.S. Eliot és esett kómába Ariel Sharon izraeli kormányfő.
2015. december 18. 16:11
A történet 1951-ben kezdődött, amikor a menekültek helyzetéről szóló genfi konvenció létrehozása mellett döntött az ENSZ-közgyűlés. Ekkoriban hozzávetőleg kevesebb mint kétmillió menekült volt világszerte. Ma több mint hatvanmillió van.
Az EU-n belüli migráció is „tarthatatlan”
2015. december 9. 19:33
Tarthatatlan a nettó bevándorlás évi 300 ezer fős mértéke Nagy-Britannia számára – szögezte le David Cameron brit miniszterelnök szerdán, bukaresti hivatalos látogatásán. Elismerte, hogy a románok és más európaiak jelentősen hozzájárultak a brit társadalom fejlődéshez, de megoldást kell találni a szociális rendszerre nehezedő, migráció miatti nyomásra.
2015. december 8. 9:32
Lengyel balosok jelentgetik fel az új kormányt nyugaton, a nyugati újságíróknak pedig csak elég lesz elővenni az Orbán ellen írt cikkeiket, és kicserélni benne Orbánét Jarosław Kaczyński nevére.
2015. december 7. 15:51
A XVI. és XVII. században a Hódoltságból nagyarányú kitelepülés (a törökök elöli menekülés) vette kezdetét, miközben ezzel párhuzamosan az oszmán területekről és a Balkánról jelentős beáramlás indult.
2015. november 27. 5:39
Furcsának tűnhet a cím, pedig valóban sokak álma válhatna valóra (bár nem Kosztolányié), ha a Bath-i Egyetem szakembereinek találmánya beváltja a hozzáfűzött reményeket. Az újfajta sebkötés lényege, ahogy az MTI beszámol róla, hogy a feltalálók állítása szerint színe változásával jelezné, hogyha az alatta lévő sebben baktériumfertőzés lépme fel, sőt a baktérium típusát is megmutatná. Így megelőzhető lenne a rezisztencia kialakulása a betegeknél.
2015. november 20. 8:14
1945-ben ezen a napon kezdődött a náci háborús bűnök tárgyalása Nürnbergben.
2015. november 19. 13:23
'56 októberétől decemberig gyalog, szekérrel, babakocsival és teherautóval vágtak neki sokan az osztrák és a jugoszláv határnak. A kivándorlási hullámot külföldi tudósítók örökítették meg.
2015. október 10. 3:03
Megöregedni sehol és senkinek sem jó, mégis mindenkit utolér, vagy ha valakit mégsem, akkor az a rosszabb variáció. Mégsem mindegy, hogy hogyan, milyen körülmények között töltjük utolsó éveinket. Az MTI számolt be arról, hogy egy londoni elemző cég rangsort állított össze annak alapján, hogy hol milyen életminőség jut az végső életciklusba érőknek.
2015. október 8. 22:55
A nikotinfüggők gyakran győzködik magukat és környezetüket arról, hogy a dohányzás nem feltétlenül káros az egészségükre, mert lám, történt már olyan, hogy valaki egész életében cigarettázott, s mégis kilencven évig élt. A sokkal gyakoribb ellenpéldák fölött persze szemet hunynak. Ugyanakkor az MTI beszámolója szerint azonban brit tudósok is elgondolkodtak azon, hogyan lehetséges az, hogy néhány dohányos tüdeje valóban ép marad hosszú éveken át tartó füstölés ellenére is. Úgy tűnik, a magyarázat a génekben keresendő.
2015. szeptember 25. 2:42
Sokan szeretik felnőttesre maszkírozni a gyerekeiket. Úgy öltöztetik, olyan játékokra akarják rábeszélni, egyesek még káromkodásra is szívesen tanítják, mert szerintük ez aranyos. Ezek sem teljesen veszélytelen dolgok, de össze sem hasonlíthatóak azzal, ha valaki annyira egészségtelen életmódra neveli a kislányát, hogy az háromévesen cukorbeteg lesz. Márpedig ez történt az Egyesült Államokban, szerzett diabéteszt diagnosztizáltak egy ilyen korú gyereknél.
2015. szeptember 6. 16:53
Magyarország egy gonosz hely. Egy árva szó sem az osztrák és a német kormányok követhetetlen, zagyva állásfoglalásairól.
2015. szeptember 1. 3:12
Egy kismama mindig el van látva jó tanácsokkal. A nagyszülők így biztatnak: Egyél csak, kettő helyett eszel! A szülő már óv a cigitől, az alkoholtól, kávétól, vagy bármitől, ami egészségtelennek minősülhet. Az orvos kálciumot, folsavat és magzatvédő vitamint ajánlgat. S ha ez még nem elég, most egy amerikai vizsgálat szerint a teljes étrendet át kellene alakítani a baba védelmében, különben a szívbetegség kockázatát növeli a várandós anya.
2015. augusztus 19. 5:03
Férfiak, riadó! Ha nem változtatnak a kialakuló trendeken, egyszer csak azon kaphatják magukat, hogy fölöslegessé váltak a nők, de még inkább a család életében. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az MTI híradása szerint Angliában tíz év alatt háromszorosára nőtt, s 2014-ben már meghaladta az ezret a mesterséges megtermékenyítésre jelentkező, ugyanakkor nem párkapcsolatban élő nők száma.
2015. augusztus 6. 12:09
Körültekintés nélkül a biciklisávra nyitotta autója vezetőoldali ajtaját egy férfi, amivel egy kerékpárost az úttestre lökött, épp egy taxi elé. Tanulságos videó.
2015. július 15. 7:13
Büszke leendő anyukák és apukák gyakran lobogtatják még meg nem született gyermekük ultrahangos felvételeit. Ha máshonnan nem, innen már mindenki számára ismerős az ultrahang diagnosztikai funkciója Angol kutatók most egy másik területen, a sebgyógyulás elősegítéséhez használták fel ezeket a hullámokat-adta hírül az MTI a Journal of Investigative Dermatology cikke nyomán.
2015. június 9. 4:32
A gyermekkori lelki kínzásnak sokféle formája van, s nem meglepő ma már az sem, hogy ezek a lelki traumák pszichikai betegségek okozói lehetnek felnőtt korban is. Viszont az a konklúzió, amelyre a brit tudósok jutottak, már kevésbé kézenfekvő: a kutatók szerint akár a felnőtt elhízás hátterében is meghúzódhat a kortársak csúfolódása-adta hírül az MTI.
2015. június 3. 13:53
A Wall Street Journal beválasztotta a kunsági borvidéken gazdálkodó Frittmannék 2013-as cserszegijét az Öt a világ legjobb borai közül, amikről még sosem hallottál listájára. A borászat szerint ez csodaszámba megy, hiszen boruk az USÁ-ban gyakorlatilag nem kapható.
2015. május 9. 5:20
A génterápiára sokan tekintenek bizalmatlanul, tartanak az egyelőre beláthatatlan következményektől. Fenntartásaik lehetnek bizonyos esetekben jogosak, de az a beavatkozás, melyről az MTI számolt be, minden jel szerint a pozitív példák sorát erősíti.
2015. április 23. 18:01
Nevetségesen hangzik a cím, ugye? Pedig brit kutatók szerint a túl kevés folyadékot fogyasztók ugyanolyan veszélyesek az utakon, mint az ittas vezetők. Lehet, hogy új típusú szondát kell forgalomba hozni hamarosan?
2015. április 14. 14:33
Kampányt indított volt plébániája a Titanic papjának szentté avatása érdekében. Thomas Byles öccse New York-i esküvőjére indult, de miután léket kapott a hajó, nem szállt mentőcsónakra, hanem a fedélzeten maradt az utasokkal imádkozni. X. Piusz pápa „az Egyház mártírjának” nevezte.
2015. április 9. 13:15
A szakértők hosszasan és unalmasan képesek beszélni az állampolgárok demokráciájáról, de csak addig, amíg a véleményük összhangban áll a politikai osztály gondolataival.
Top Gear
2015. március 25. 17:29
Megválik a BBC a világ egyik legsikeresebb, százmilliók által nézett autós műsora, a Top Gear frontemberétől, Jeremy Clarksontól, aki nemrég tettleg bántalmazta a program egyik producerét. Clarksont tavaly rasszistának minősített kijelentései miatt a BBC „utolsó figyelmeztetésben” részesítette.
2015. március 25. 3:36
Önök is szeretnek néha meséket olvasni, ahol sok küzdelem után ugyan, de győzedelmeskedik az igazság? Ennél már csak azok a történetnek okoznak nagyobb örömöt, melyek még ráadásul igazak is. Ilyen annak a brit kisfiúnak az esete, amelyről az MTI adott hírt hétfőn.
Fogyasztóvédelem
2015. március 22. 11:57
Jogi eljárást helyezett kilátásba más légitársaságok mellett a Wizz Air ellen is a brit repülésügyi hatóság, a CAA. A hatóság szerint az érintett társaságok járatkésések, fennakadások esetén alkalmazott kártérítési gyakorlata nincs összhangban a fogyasztóvédelmi szabályokkal, mert túl rövid idő áll nyitva a kártérítési igények érvényesítésére.
2015. február 25. 23:03
Az enyhébb drogok legalizálásáért küzdők gyakori érve, hogy a fű nem okoz súlyos függést és kevésbé ártalmas, mint a dohányzás vagy az alkohol. Ez utóbbinak azonban ellentmond az a brit felmérés, melyről az MTI adott hírt.
2015. január 15. 17:31
Dieudonné több műsorát tiltották be korábban Franciaországban az antiszemitizmus vádja miatt. A francia miniszterelnök a Nemzetgyűlésben ítélte el a humorista viccelődését, a képviselők nagy része felállva tapsolt.
2015. január 6. 12:39
Hatvanéves lett Rowan Atkinson: Mr Bean- vagy Fekete Vipera-epizódok helyett a véleményszabadság melletti bátor kiállásával köszöntjük a brit komédiást.
2014. december 25. 16:27
Krisztus nem azért érkezett e világ valóságába, hogy „a mindenki boldogan él, amíg meg nem hal” fantáziavilágába vezesse az embereket – figyelmeztette a hívőket Justin Welby anglikán érsek csütörtöki karácsonyi üzenetében.
Church of England
2014. december 17. 13:58
Kinevezték az első angliai anglikán női püspököt szerdán a kétgyermekes családanya Libby Lane személyében. Mindazonáltal az anglikán egyházak között már számos más nemzeti egyház nevez ki régóta női püspököket.
2014. november 11. 13:17
Nagy-Britannia összesen 133 olyan EU-s jogszabály alkalmazása alól optált volna ki december elsejétől, amelyek a bel- és igazságügyi együttműködést segítették elő. A parlament most döntött arról, hogy ebből 35 jogszabályt, köztük az európai elfogatóparancsot mégis alkalmazzák.
2014. október 8. 12:30
A brit igazságügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy a jövőben csak tanácsadó jellegűnek tekintenék a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteit. Európai bizottsági források máris a hírhedt hetes cikk alkalmazását emlegetik Nagy-Britanniával szemben, amely végső soron a szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.
2014. július 15. 23:10
Nagy többséggel megszavazta a női püspökök szolgálatának engedélyezését célzó kompromisszumos indítványt hétfőn az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete.
The Europas Awards
2014. június 11. 8:53
Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awards legjobb alapító kategóriájának díját nyerték el a Prezi alapítói. A zsűri elnöke szerint „az alapítók nemcsak bámulatos cégkultúrát építettek fel, de azt is megmutatták, hogyan lehet rövid idő alatt 40 millió felhasználót szerezni. Egész Európában ritkák az ilyen sikerek”.
2014. május 13. 13:30
A homofóbia elleni programot indít az anglikán egyház iskoláiban Justin Welby canterbury-i érsek, aki egyébként nemmel szavazott az azonos neműek házasságának bevezetésére a londoni felsőházban.
2014. április 22. 9:30
Cameron szerint nagyobb önbizalommal kell rendelkeznünk a tekintetben, hogy keresztény ország vagyunk.
Megmondják, ki a segélyturista
2014. január 13. 14:31
A segédanyag azt a kérdést kívánja tisztázni, hogy a más EU-s tagállamban dolgozó munkavállalók melyik ország szociális ellátórendszerét vehetik igénybe. A kérdés a nemrégiben bejelentett brit szigorítások fényében különösen aktuális.
2013. november 19. 17:21
A Monty Python csoport tagjai újra összeállnak egy színpadi műsor erejéig – erősítette meg a héten Terry Jones, a társulat egyik tagja. John Cleese, Eric Idle, Terry Gilliam és Michael Palin mind benne lesznek a projektben.
2013. november 18. 8:28
Mi egyáltalán nem kilépni akarunk az Egyezményből, hanem egy kompromisszumos megoldást keresünk. Interjú.
2013. október 4. 13:47
In the longer term, Miliband may have struck a blow for more than his own party. For Cameron, for example, the paper could yet prove a double-edged sword.
Nincs bocsánat
2013. október 1. 11:15
A Daily Mail nemrégiben közölt cikket a brit Munkáspárt vezetőjének édesapjáról, amelyben azzal vádolta meg a marxista Ralph Milibandet, hogy utálta Nagy-Britanniát. Most közölte Ed Miliband válaszát, de újraközölte az ominózus cikket is, jelezve, hogy kitart Geoffrey Levy újságíró véleménye mellett.
2013. szeptember 28. 22:51
Kérdés, hogy milyen visszhangot váltott volna ki az eset, ha a médiaszolgáltató ennyivel később tűzte volna műsorra az előadást.
FutureLearn
2013. szeptember 21. 23:06
Nagy-Britannia is elindította saját internetes távoktatási projektjét, amelynek keretében a szigetország több mint húsz egyeteme kínál ingyenes online tömegkurzusokat a tanulni vágyóknak.
2013. szeptember 4. 18:48
Több százezer alkalommal kerestek fel pornográf honlapokat csak az elmúlt egy évben a brit parlament képviselői, illetve stábjaik tagjai.
2013. augusztus 27. 10:51
A brit terrorizmusról szóló törvény szerint nincs joga az újságírónak forrása titokban tartására, amennyiben az valamely terrorcselekmény elhárításhoz elengedhetetlen.
2013. augusztus 26. 12:01
Az egész egyrészt felvet egy pszichológiai problémát, ugyanis sokan nem módosítják soha a szűrő beállítását, és így hozzászoknak a „cenzúrázott” internethez.
2013. augusztus 24. 21:36
Nyomozás indul a Guardian újságírójának élettársánál talált Snowden-dokumentumokkal kapcsolatban.
2013. augusztus 22. 11:11
A Guardiant és a hozzá hasonló orgánumokat hagyni kell dolgozni, és nem pedig rosszízű titkosszolgálati akciókkal zaklatni a szerkesztőségeket.
2013. augusztus 21. 21:29
London kettős mércét alkalmaz az emberi jogok terén, amikor a Guardianre nyomást gyakorol – kommentálta szerdán az orosz külügyi szóvivő a brit hatóságok fellépését a napilappal szemben.
2013. augusztus 21. 9:50
A brit nemzetbiztonsági hivatal „nekiment” a Guardiannek a Snowden-dokumentumok miatt, de a lap a brit titkosszolgálatokról is nyilvánosságra hozná a birtokába jutott információkat.
2013. augusztus 5. 11:51
A brit Doctor Who (itthon: Ki vagy, Doki?) kult-sci-fi-sorozat 12. doktora a skót Peter Capaldi lesz 2014-től.
2013. augusztus 3. 16:30
Jogi eljárást indított egy brit homoszexuális pár az anglikán egyház ellen, mert az nem akar meleg párokat esketni.
2013. augusztus 1. 12:55
Egy felmérésből kiderül, hogy az britek még mindig kedvelik a nyomtatott sajtótermékeket – illetve inkább azok online változatait.
2013. július 27. 18:20
A Reuters fotóriportere, Suzanne Plunkett arról mesél ebben a videóban – angolul –, hogy milyen érzés volt várni azt, hogy a cambridge-i hercegi pár megmutassa gyermekét a nagyvilágnak.
2013. július 26. 17:51
For all those who are rolling their eyes at the media hype, there are those of us who are enjoying it all as the come-to-life embodiment of the fairy tales.
2013. július 23. 11:32
Granted, 25,300 tweets per minute isn't so bad for a guy so young he doesn't even have a name yet.
2013. július 23. 9:32
A Guardian honlapján egy kattintással lehetővé a királyi család gyermekáldásáról szóló hírek eltüntetését a címlapról. A Sun bulvárlap pedig ötletes címlappal köszöntötte a trónörököst.
2013. július 21. 16:19
Korlátozni kell a hozzáférést az olyan internetes tartalmakhoz, amelyek gyermekek elleni szexuális és egyéb visszaéléseket ábrázolnak, és ha a nagy internetcégek erre önszántukból nem hajlandók, a brit kormány kész törvényben szabályozni a kérdést – mondta vasárnap David Cameron brit miniszterelnök.
2013. július 21. 11:03
Sokkolt a hír, miszerint Mel Smith komikus, színész, rendező 60 éves korában meghalt Londonban.
2013. július 8. 15:27
A canterburyi és a yorki érsek bocsánatot kért az anglikán egyház nevében, amiért az nem tett meg mindent, hogy megvédje a gyermekeket a fizikai és a szexuális bántalmazástól – jelentette a Christian Today című legnagyobb brit keresztény hírportál.
2013. június 30. 9:13
Boris Johnson, London konzervatív polgármestere az idei rendezvény részvevőinek küldött üzenetében leszögezte: London nagyon büszke lehet arra a hírnevére, hogy ebben a városban a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek nyíltan vállalhatják kilétüket.
2013. június 28. 13:02
Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját ünnepélyes keretek között a brit Királyi Zeneakadémia (Royal Academy of Music) tiszteletbeli tagjává választották.
2013. június 2. 9:47
Bejutott a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat jövő heti döntőjébe a szombati utolsó elődöntőn a magyar Attraction Látványszínház, amely jó ideje a londoni fogadóirodák és a brit sajtó favoritja az idei mezőnyből.
2013. május 21. 21:30
Négymillió fontnyi (1,4 milliárd forint) egészségügyi kiadástól kímélték meg tavaly Glasgowt a kerékpárral munkába járó emberek.
2013. április 25. 13:00
Nem csak visszajuttatta gazdájának az elkötött bringát egy brit biciklitolvaj, hanem még egy sütiutalványt is mellékelt hozzá. A kerékpártolvaj azért lopta el a biciklit, mert máshogy már nem tudott hazajutni.
2013. április 13. 22:03
Az Attraction Látványszínház árnyjátékát felállva ünnepelte a Britain's Got Talent közönsége.
2013. április 3. 15:13
A kerékpáros közlekedés és a zöldebb, csendesebb, nyugisabb városi élet propagálása messze nem csak balos vircsaft lehet.
2013. március 14. 8:33
A frissen megválasztott pápa még bíborosként emlékeztette népét: „nem szabad elfelejteni azokat, akik vérüket hullatták az argentin földért”.
2013. február 13. 13:35
Őrizetbe vettek szerdán hat újságírót Nagy-Britanniában a telefonlehallgatási botránnyal kapcsolatban. A Scotland Yard bejelentése szerint az újságírók a botrány kirobbanása után, 2011-ben megszüntetett egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap, a News of the World munkatársai voltak.
2013. január 31. 21:45
Egy felújításokkal és karbantartással foglalkozó brit cég munkatársai elkötelezettek a helyi közösség életének előremozdításában.
2013. január 28. 9:23
A világirodalom egyik legismertebb kezdő sora, Colin Firth hírneve és egy zombifilm is köthető a Büszkeség és balítélet című regényhez, amelyet maratoni felolvasással ünnepelnek a rajongók hétfőn Bath-ban megjelenése 200. évfordulója alkalmából.
2012. december 31. 20:07
Tízévi szolgálat után távozik tisztségéből újév napján Rowan Williams, Canterbury érseke, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán egyház legfőbb vallási méltósága. Utódja, Justin Welby egyházi szolgálata előtt olajipari cégeknél dolgozott vezető beosztásban.
2012. december 25. 11:53
Az azonos neműek házasságának tervezett nagy-britanniai engedélyezése ellen emelt szót karácsonyi miséjén az angol-walesi katolikus közösség legfőbb vallási méltósága, alig burkoltan megkérdőjelezve brit kormány jogosultságát egy ilyen törvénymódosítás elfogadtatására.
2012. december 14. 12:24
Egy BBC által megrendelt tanulmány szerint több leszbikus, biszexuális és meleg témára lenne szükség, már a gyerekműsoroktól kezdve.
2012. december 13. 7:53
Put simply, Christianity is fading in Britain because British people don’t believe in it.
2012. november 15. 12:19
Épp a rajt előtt hajtott a versenyzők elé egy kerékpáros Newcastle-ben, a futók pedig követni kezdték az egyébként nem is versenyútvonalon haladó bringást, mert azt hitték, hogy ő a felvezető biciklis.
2012. október 9. 13:05
Divatbemutatót tartanak anglikán lelkészek a legújabb palástokból Manchesterben. Azt szeretnék megmutatni, hogy az egyház korszerűsödik és magához tud vonzani fiatalokat.
2012. szeptember 27. 11:53
Megkezdődött szerdán Londonban az anglikán egyház új vallási vezetőjének kiválasztására hivatott testület többnapos értekezlete.
2012. szeptember 14. 10:01
Edward Turner brit fotográfus lefilmezte gyermekeit, egy utcai jelenetet és egy papagájt. Elhunyt, mielőtt teljesen kifejleszthette volna módszerét.
2012. szeptember 4. 9:13
Mark Ormrod a brit tengerészgyalogság kommandósaként szolgált Afganisztánban, ahol elveszítette mindkét lábát és egyik karját is: most pedig körbe fogja tekerni Nagy-Britanniát. A csaknem 5000 kilométeres túrán több háborús veterán is elkíséri majd a férfit.
2012. július 23. 10:12
Lemondott a News Corp. számos leányvállalatának igazgatótanácsi posztjáról Rupert Murdoch médiamogul – adta hírül az Associated Press. Murdoch igyekszik elhatárolódni angliai lapérdekeltségeitől, amelyek hírnevét erősen megtépázta a lehallgatási botrány.
Tiszta reptér, rendes ház
2012. július 20. 21:36
A londoni Heathrow repülőtér kiadta legújabb fenntarthatósági jelentését – a „Fókuszban a biztonság” alcímet viselő dokumentum központi témája a biztonságos és egészséges működés kérdésköre. A dokumentum ezen kívül szót ejt többek között a környezettudatos működés érdekében kifejtett erőfeszítésekről, illetve a vállalati kultúra fejlesztéséről is.
2012. június 27. 15:48
Egy brit felmérés szerint leginkább azért kerékpároznak a megkérdezettek, mert örömüket lelik a tekerésben. Szintén magas azok száma, akik kondíciójuk megtartása miatt tartják fontosnak a biciklizést. De akadnak akik a spórolás, vagy a kerékpár környezetbarát jellegét emelték ki.
2012. június 15. 13:33
A Magyar Tolkien Társaság a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetével együttműködve „J. R. R. Tolkien: Fantázia és erkölcs” címmel tudományos konferenciát szervez a szerző műveiről 2012. június 14. és 16. között Budapesten, a KRE Bölcsészettudományi Karán.
2012. június 8. 9:33
For 60 years, the Queen has defended not „faith” in the abstract but the revelations of Christianity.
2012. március 30. 10:22
Az északi állam több állammal érdekszövetségben, megkérdőjelezi a többéves költségvetési keretterven kívüli tételeket.
2012. március 29. 17:01
A britek 56%-a keresztyén országnak tekinti Nagy-Britanniát, s 61% szerint „ennek is kell maradnia”!

összesen: 163 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 következő utolsó