melegek

2016. július 11. 14:37
Gonosz és cinikus álláspont azt mondani: a választott nézetek üldözése kisebb rossz, mint a veleszületett tulajdonságokkal rendelkezők üldözése.
2016. július 2. 18:15
Az evangélium nem a tolerancia evangéliuma, hanem a szereteté. Jézus aligha maxolja ki a modern tolerancia elvét, amikor kötélből ostort fon, és megtisztítja a templomot.
2016. június 29. 15:37
Úgy látszik Ferenc mostanra elfelejtette a katekizmust, az összes hitletéteményt, a Szentírást és a Szenthagyományt.
2015. október 8. 18:04
A Szentszék ugyanakkor az utóbbi évtizedekben gesztusok sorát tette a melegek felé.
2015. július 14. 10:07
Egykor magam is pontosan úgy vélekedtem, mint a homofób keresztény testvéreim. Ráadásul meg is sértődtem, ha valaki homofóbnak nevezett; azt feleltem ilyenkor, hogy szeretem én a melegeket, „csak” a bűnüket gyűlölöm.
Bruno Forte és az ellenállás
2014. október 16. 15:23
Annak ellenére került bele a római rendkívüli püspöki szinódus fontosabb szóba került témákat összefoglaló vita utáni jelentésébe a melegpárok kérdésköre, hogy pusztán egy felszólaló említette meg a témát a 265 hozzászólásból – derült ki a vatikáni szóvivő nyilatkozatából. A püspökök háromnegyede pedig kritikával illette a jelentést.
2014. február 24. 10:57
Háború dúl gender-fronton. Helyre kéne tenni végre a szélsőséges véleményeket, a kölcsönös gyanúsítgatásokat.
Hiába tiltakoztak
2014. február 7. 14:08
Az Európai Parlament február 4-én, kedden délelőtt 394 igen (köztük fideszes), 176 nem szavazattal és 72 tartózkodással jóváhagyta a Lunacek-jelentést, amely ellen több városban is voltak tiltakozások, valamint aláírásgyűjtési akciót is indítottak ellene, sőt a világ számos városában demonstrációs is tartottak elfogadása ellen. Hogyan fogadta el mégis az EP, kötelez-e bármire is és egyáltalán, miről szól?
Bátor kijelentések
2013. december 17. 9:33
Az Advocate szerint, amely Ferenc pápa két elődjét is kitüntette a „Fóbia-díjjal”, a mostani szentatya teljesen máshogy áll a melegekhez, s míg az azonos neműek házasságát nem támogatja, mégis sokkal elfogadóbban áll hozzájuk, mint azt megszoktuk a pápáktól.
2013. augusztus 23. 21:58
A változtatás igénye eredményezte Ferenc pápa megválasztását, és ez a változás szerintem el is indult. Interjú
2013. július 31. 12:37
Az egyház szerint nem azért kell szeretni a melegeket, mert melegek, hanem annak ellenére. Ahogy bármely más bűnös embert (mindenkit) is.
2013. július 29. 15:05
Ferenc pápa szerint a melegeket nem kiszorítani kéne a társadalomból, hanem integrálni.
2013. június 7. 7:18
Mindig azt kérdezem keresztény homofób felebarátaimtól, hogy Jézus vajon gyűlölné-e azokat, akik nem tehetnek a tulajdonságaikról?
2012. június 19. 8:15
Ha a vallás nem szólhat bele az állam dolgaiba, akkor ez legyen fordítva is igaz!