Magyarországi Evangélikus Egyház

Nemzeti Önkéntes Tanács
2016. december 7. 0:42
Az önkéntesség kultúrájának elterjesztését, az ingyenesen végzett segítő munka népszerűsítését várja a kormányzat a Nemzeti Önkéntes Tanács (NÖT) létrehozásától – erről a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár beszélt a tanács keddi alakuló ülésén, Budapesten.
2016. szeptember 23. 21:02
A Nemzeti Önkéntes Tanács létrehozásának célja az önkéntesség kultúrájának további terjesztése, egy újabb lépés abba az irányba, hogy minél több magyar ember életének legyen része az önkéntesség – mondta Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Föld sója
2016. június 27. 12:29
Ökumenikus keresztény találkozót tartanak július elején Budapesten a magyar evangélikus egyház szervezésében. A 25 éves múltra visszatekintő találkozót először az NDK-ban rendezték meg. Lesznek lelkiségi és társadalmi kérdésekkel foglalkozó programok is. Eddig háromezren jelentkeztek a rendezvényre.
2016. március 27. 10:08
Brüsszelben Európa és a világ is lelki sebeket kapott, de arra kell törekedni, hogy megértsük az erőszak mozgatórugóit és nem erőszakkal válaszolni.
2015. október 19. 11:37
Az Európai Protestáns Egyházak Szövetségének tanácsa brüsszeli ülésén a svájci reformátusok vezetőjét, Gottfried Lochert választotta meg ügyvezető elnöknek. A háromtagú elnökségnek tagja Tarr Klára, a Magyarországi Evangélikus Egyház külügyi osztályának vezetője is.
2015. július 1. 21:18
Migráns gyerekeket segített az evangélikus egyház egymillió forintos adományából az Ökumenikus Segélyszervezet, amely szerdán adta át a nagyfai ideiglenes befogadó központban lévők számára a gyerekápolási cikkeket. Gáncs Péter evangálikus püspök szerint „a plakátháborúk helyett eljött az ideje annak, hogy mindenki a maga helyén tegye meg, amit tud”.
Isteni restart
2015. május 24. 14:47
A Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke a szarvasi ótemplomban hirdetett igét pünkösdvasárnap. Az istentiszteleten Gáncs arról beszélt, hogy pünkösd nem más, mint egy hatalmas isteni kommunikációs forradalom, amiben megszületik az igazi közösség Istennel.
2015. április 30. 19:26
A Magyarországi Evangélikus Egyház arra kéri a hívőiket, hogy közös imádsággal erősítsék a társadalom értékrendjének keresztényi megújulását. Mint írják: nem használ, ha a politika vagy a média a bosszúállás és elrettentés „hamis ködképével mérgezi a lelkeket”.
Isteni szemműtét
2015. április 4. 11:10
Jézus nem győztes hadvezérként, hanem jó pásztorként tér vissza az emberekhez - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek adott húsvéti nyilatkozatában. Gáncs szerint Isten húsvétkor „egyfajta szemműtétet hajt végre az emberen, hogy újra meglássuk őt”.
2015. április 2. 16:26
Fontos, hogy a zsoltár szövege nem irányul senki ellen, nincs antikatolikus vagy antireformátus éle például. A törökre való utalás ugyanakkor valószínűleg benne van. Interjú.
2014. április 15. 10:22
Erős vár a mi Istenünk – énekelték a villámcsődületen.
2014. március 10. 11:42
Alaposan tájékozódva, lelkiismeretesen vizsgáljuk meg, hogy melyik pártra, egyéni jelöltre adjuk szavazatunkat. Politikai kampánynak nincs helye templomainkban.
2014. február 24. 19:46
Bemutatták az evangélikus egyház és a kommunista diktatúra állambiztonsága viszonyát feldolgozó könyvsorozat második részét hétfőn Budapesten. Prőhle Gergely, az egyház országos felügyelője, külügyi államtitkár szerint erkölcsileg fontos a téma feldolgozása, ugyanakkor nem lehet általánosítva ügynöközni.
2014. február 6. 16:10
A Magyarországi Evangélikus Egyház fontosnak tartja, hogy a Kormány által kezdeményezett Holokauszt emlékév során méltóképpen emlékezzünk 70 évvel ezelőtt történtekre, mindenek előtt a magyarországi holokauszt áldozataira.
1517-2017
2014. január 23. 10:20
Megtartotta első ülését a reformáció 500. évfordulója alkalmából 2017-ben tartandó ünnepségeket előkészítő emlékbizottság. A rendezvény Orbán Viktor méltatta a reformációt, aminek történetéből szerinte ma is van mit tanulnia Európának. Balog Zoltán pedig bejelentette, hogy Hafenscher Károly személyében miniszteri biztos segíti majd a Reformáció Emlékbizottság munkáját.
2014. január 10. 13:38
A 2012. novembere után új tagokkal újjászerveződött sajtóbizottság célul tűzte ki a Magyarországi Evangélikus Egyház kommunikációjának megreformálását, jobb összefogását.
2014. január 6. 10:50
Legtöbbször talán a karácsonyfa lebontására gondolunk, ha vízkereszt ünnepét halljuk. És valóban! Vízkeresztkor egy új ünnepkör veszi kezdetét. Azonban valami teljesen más, egy igencsak összetett, mégis, kevésbé ünnepelt alkalma ez az egyházi évnek.
Újrakezdés
2013. december 25. 14:12
A Jézus segítségével megtapasztalható együttműködésről és az újrakezdésről beszélt prédikációjában Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerdán, karácsony első napján a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.
2013. december 23. 12:51
Karácsony a befogadás ünnepe, amit jól példáz, hogy az újszülött Jézusnak és családjának szállást adtak Betlehemben egy vendégfogadóban, még ha annak nem is a legelegánsabb részében – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek adott karácsonyi interjújában.
2013. június 11. 14:49
Az elmúlt tíz évben példátlanul felgyorsultak a hazai szekularizációs folyamatok, a három nagy egyház híveinek összesített aránya egyetlen évtized alatt 73-ról 53 százalékra olvadt a 2011-es népszámlálás tavasszal napvilágra hozott végleges eredményei szerint – olvasható az evangelikus.hu-n megjelent tanulmányban.
2013. március 31. 13:15
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi ünnepi istentiszteleten az egyház és az ország fogyásáról és öregedéséről beszélt.
2012. december 21. 8:51
A karácsony az evangélium továbbadásának ünnepe, aminek dinamikája van, mert a hívek elindulnak, utánajárnak az örömhírnek, és továbbadják azt – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.
2012. augusztus 31. 11:36
Az intézményátadások miatt jelentősen többen kezdik meg egyházi iskolákban, óvodákban a tanévet, mint tavaly. A katolikus közoktatási intézményekben tavaly 86.772-en, idén az előzetes adatok szerint hozzávetőleg 100 ezren kezdik meg a tanévet. A reformátusoknál ez a szám a tavalyi 39.223-ról mintegy 49.500-ra, az evangélikusoknál pedig 11.954-ról 15.159-ra emelkedik.
2012. augusztus 16. 15:08
A narancs.hu megkérdezte halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontjáról a legnagyobb magyarországi egyházakat, amelyek közül egyértelműen csak a Hit Gyülekezete támogatja ezt a büntetési formát.
2012. július 17. 13:50
Látogatást tett a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetőségénél Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden.
2012. június 6. 10:11
A gyáva támadást a leghatározottabban elítéljük, egyben kifejezzük együttérzésünket.
2012. május 23. 11:03
A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsának nyilatkozata a művi terhességmegszakítás kémiai alternatívájáról.
2012. április 24. 5:51
Főleg korábban önkormányzati fenntartású iskolák egyházi kezelésbe vételével nőtt a tanulók száma.
2012. április 20. 14:08
2012. június 1-3. között a magyarországi keresztény közösségek ökumenikus fesztivált szerveznek a Budapest Sportarénában.
2012. április 19. 16:33
A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetőinek közös állásfoglalása a gyűlöletkeltés ellen.

összesen: 30 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó