Katolikus Karitász

Negyed század
2016. június 14. 15:18
Eredetileg 1931-ben alakította meg a Magyar Katolikus Egyház a hivatalos segélyszervezetét, ezt azonban 1948-ban a szocialista államhatalom megszüntette. Huszonöt éve, 1991-ben alakult újra, és azóta nyolc fő területen tevékenykedik.
Élő közösség Tihanyban
2016. május 9. 9:10
Bizony lehet valaki magyar úgy, hogy nem keresztény; és európai úgy, hogy nem magyar – mondja a Mandinernek Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel. Korzenszky szerint nem jó az oktatás túlzott központosítása, viszont tárgyi tudásra és memoriterekre szükség van. A tihanyi perjel úgy látja: baj, hogy nincsenek társadalmi elvárások, normák, nincs különbség jó és rossz között; a vallásos ember értékrendje pedig igenis közügy. Interjúnk.
Karitász
2015. december 22. 20:05
Kétszázötven rászoruló gyermeknek osztott ki karácsonyi csomagot Erdő Péter bíboros és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete a budapesti Magyar Szentek Templomában. A bíboros azt mondta: a betlehemi történetben „nem csak nézőként veszünk részt, hiszen a Kisjézus a mi életünket is megmozgatja”.
2015. december 1. 18:00
Megkezdte szokásos karácsonyi adománygyűjtését a Katolikus Karitász. A szervezet ötezer gyermeknek készít karácsonyi ajándékot. A Karitásznak az adományvonal hívásával vagy megfelelő minőségű játékokkal, mesekönyvvel, élelmiszerrel segíthetünk.
2015. október 27. 12:56
Állandó bázist telepített a Katolikus Karitász a dobovai ideiglenes befogadóállomásra, ahol önkéntesei éjjel-nappal segítik a Horvátországból Szlovéniába érkező bevándorlókat a szlovén és horvát testvérszervezettel együtt.
2015. október 1. 11:53
Talán nehézkesebb a katolikus egyház segélyszervezeteinek mozgása, de hosszú távon is kísérik a folyamatokat, ezért nem kell szégyenkeznie a Katolikus Karitásznak Beer Miklós váci megyéspüspök szerint.
2015. szeptember 11. 13:10
Veres András szombathelyi megyés püspök kijelentette: a keresztényeknek segíteniük kell az úton lévő, nehéz élethelyzetbe került embereket, nemre, korra, nemzetiségre vagy éppen felekezetre való tekintet nélkül.
2015. szeptember 6. 15:00
Az biztos, hogy a Karitász korábban írásban is megkereste a kormányzatot, és érdeklődött, hogy hol tud segíteni. Erre nem érkezett válasz. Interjú.
2015. szeptember 4. 11:02
Ferenc pápa útmutatását követve, a Karitász folyamatosan figyelemmel kíséri a Magyarországra érkező, átutazó menekültek helyzetét, készen arra, hogy segítségére siessen az otthonaikat elhagyni kényszerülőknek. 1356-os adományvonalunk hívásával Ön 500 Ft-tal támogatja a menekültek segítését.
Segélyezés
2015. szeptember 3. 16:07
Pillanatnyilag az egyházak nem jogosultak arra, hogy befogadjanak menekülteket – mondta el Erdő Péter bíboros a püspöki konferencia sajtótájékoztatóján. Erdő hozzátette: a katolikus segélyszervezetek diszkréten jelen vannak mindenhol, ám diszkriminatívan bánik velük a sajtó, a püspöki kar pedig tárgyal a kormánnyal a menekültek elhelyezéséről.
2015. április 28. 14:21
Gyűjtést indít a Katolikus Karitász a nepáli földrengés áldozatainak megsegítésére, bekapcsolódva a nemzetközi karitász munkájába, Ferenc pápa felhívása nyomán.
2015. március 5. 17:57
A cigánypasztorációval foglalkozó intézetet alapított a katolikus püspöki konferencia, amely februárban oktatásügyi kérdésekről tárgyalt a kormánnyal.
2014. december 4. 20:10
Harminckétmillió forinttal támogatja a katolikus egyház a kárpátaljai magyarokat a Katolikus Karitászon keresztül – hangzott el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia csütörtöki sajtótájékoztatóján. Erdő Péter bíboros kifejtette, milyen problémákkal küzdenek az egyházi szociális intézmények, és az egyház súlyos problémájaként említette, hogy jelentősen késnek az európai uniós pályázatok kifizetései.
2013. december 16. 14:45
Sikeresen zárult a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! kampánya, ami novemberben indult: vasárnapig több mint 119 millió forintot sikerült összegyűjteni a Katolikus Karitász javára.
2013. október 7. 8:00
Átadták a Caritas Hungarica-díjat a Katolikus Karitász 36 önkéntes munkatársának szombaton Budapesten. A tavaly alapított elismerés átnyújtásához kapcsolódó hálaadó szentmisén Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Katolikus Karitász elnöke szentbeszédében azt mondta: munkatársaik nem pusztán a nyomorúságot enyhítik, hanem az embereket Isten felé fordítják.
2013. szeptember 20. 8:46
Átadta szerdán a Katolikus Karitász az első helyreállított lakóházakat Baja-Dunafürdőn, amelyek a júniusi árvíz idején károsodtak.
2013. június 5. 10:48
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján 50 millió forintot szabadít fel katasztrófaalapjából a Katolikus Karitász az árvízi védekezési és mentési munkálatok támogatására – közölte a segélyszervezet szerdán.
2012. december 13. 8:18
Tizennégy kórház újszülött osztályának adományozott hazai gyártású inkubátorokat a Katolikus Karitász. A műszereket Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerdán vette át Budapesten.
2012. december 12. 19:53
Tizennégy kórház újszülött osztályának adományozott hazai gyártású inkubátorokat a Katolikus Karitász. A műszereket Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerdán vette át Budapesten.
2012. december 3. 12:07
Az ország tizenegy egyházmegyéjében, csaknem kétszáz településen gyűjt adományokat a következő egy hétben a Katolikus Karitasz; a nélkülöző családok és egyedülállók megsegítése érdekében szervezett Egymillió csillag a szegényekért akció Szegeden kezdődött meg vasárnap.
2012. szeptember 12. 12:24
A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vett át szerdán Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök a Parlamentben; az augusztus 20. alkalmából adományozott elismerést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át.

összesen: 21 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó