jobboldali média

2017. január 28. 11:46
Az a hatalom, amely nem igényli a függetlenséget, az értelmiségi partnerséget, nem is fog mást kapni, csak szolgákat vagy ökölrázókat.
Nézhető tévé
2017. január 5. 16:55
A Blikk információi szerint az immáron Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV-től elbocsátották Kadarkai Endrét, a csatorna egyik legismertebb arcát, a kulturális személyiségekkel népszerű mélyinterjúkat készítő riportert.
2016. május 13. 12:19
Azért a „mindig ellenzékben” szlogen – és még inkább a hozzá készített videó – túlzás, és pont azt a szembenézést mulasztja el, ami még érdemére is válhatna ezeknek a lapoknak, pont azt a szembenézést, amit Magyarországon valahogy mindig elmulasztunk.
2016. február 16. 11:06
Igazán nem szokásom, de ma megnéztem a Habony Művek „szellemi” termékének, a Magyar Idők című fideszes pártbrosúra címkínálatát. Nagyon hamar úgy éreztem magam, mintha a Rákosi-Gerő-Farkas-Révai négyesfogat idején élnék.
2016. január 25. 9:13
Persze simán lehet, hogy csak nem értek a konzervatív újságíráshoz. Simán lehet, hogy a konzervatív újságírás elsőrendű feladata áltisis humorral kommentálni huszonöt éves fényképeket.
2015. október 30. 11:41
A szakmaiságot és a következetességet teljes mértékben nélkülöző, a Fidesz által uralt kommunikáció a menekültekkel kapcsolatban eddig nem szült mást, csak feszültséget és frusztrációt.
2015. október 26. 10:04
Simicska Lajos és Fonyó Károly egy kis borsot törhetnek Andy Vajna és megbízói orra alá, jöhetnek még jogászok csapatainak hatalmas hasznot hozó perek is, amelyeket 2023-ban valaki majd megnyer.
2015. október 19. 13:42
Az előző rész tartalmából: Zsolt és Yvonne nagyon meglepődnek, mert valaki meg akarja venni a tévéjüket, holott az eredetileg nem is volt eladó.
2015. október 18. 10:29
Andy Vajnánál csak a sajtótermékek elenyésző része írja le, hogy a filmbiztos nem üzleti befektetésként, hanem politikai okok miatt, a kormányfő utasítására vagy bíztatására kívánja megvenni a TV2-t.
2015. október 9. 15:57
Az egyik legolvasottabb cikkünk az volt, amikor a Libération-t osztottuk ki, miután a francia napilap azt állította: Magyarország Európa szégyene. Mi meg azt, hogy bekaphatják, de tövig. Ír ilyet bármelyik újság? Interjú.
2015. október 7. 16:05
A részrehajlás létezik, elég csak felütni két hasonló profilú és népszerűségű portált, vagy lapot az úgymond jobb- és baloldalról. Szemmel látható, hogy az egyik tele van hirdetéssel, a másikban alig találunk. Interjú.
2015. október 7. 14:29
Az értekezleteken elmondtam mindenkinek, hogy felejtsék el az öncenzúrát, a régi reflexeket, és próbáljanak meg szabad, független újságíróként viselkedni. Interjú.
2015. október 5. 8:18
Az említett projekt a nyúl mögé lő, úgy még senki nem ejtette el a vadat. Én mindig a nyúl elé lövök. Habonyék viszont akkor akarnak online portált csinálni, amikor az már elavult műfajnak számít. Interjú.
2015. szeptember 25. 11:02
Akárcsak a politikában, az online médiapiacon is minden nap háború zajlik. Ahogy a szavazó nem hitbizománya egyetlen pártnak sem, úgy a látogatottságért is minden egyes nap meg kell küzdeni. Interjú.
2015. szeptember 23. 13:29
Most már itt vagyunk néhány napja. Már látszik valami. Már szeretnek és gyűlölnek minket. Az egész kezd életszagúvá válni, és jól is van ez így.
2015. szeptember 18. 8:40
888.HU = ERŐ
888.HU = ERŐ
2015. szeptember 18. 8:20
Hosszú hónapok várakozása után elindult a 888.hu, a kormánypárti hír- és véleményoldal. A korábban beharangozott „fenegyerek portál” főszerkesztője G. Fodor Gábor, szlogenje pedig – a Facebook-borítókép alapján – „Na ki a faszagyerek?” lett. Egyelőre nehéz eligazodni az erős 444-utánérzést sugárzó oldalon.
2015. szeptember 9. 11:23
Kicsit zavaró, hogy a jobbos újságírók úgy tálalják a Németországból tovább mennek a menekültek Dániába és Svédországba híreket, mintha egy rohadt gyurcsányistán ütnének egyet.
2015. szeptember 1. 7:29
A nyomtatott napilap egyelőre a digitális világban is megőrizte funkcióját. Ahogy az Úr az időt részekre tagolta, a teremtést is hat nap alatt vitte végbe, a hetediken pedig megpihent. Ezt a ritmust követi a napilap is.
2015. június 25. 9:40
Habony embere is teljesíti a feladatát, Lázáré is. Az adófizetők pénzén gründolnak kormányszócsövet.
2015. május 13. 8:30
Csintalan Sándor szerint a jobboldali médiumok éléről lelkiismereti okokból távozó vezetők korábban hónapokig azt szajkózták, hogy „Orbán egy orosz kém”. Bayer Zsolttal vitáztak az Echo-n.
2015. május 5. 7:28
Ha egyszer Orbán Viktor új jobboldali médiát akar, akkor az meg is születik pillanatok alatt.
2015. április 18. 16:26
Gyurcsány kottájából játszik a Fidesz – legalábbis a Magyar Nemzet szerint. Egy cikkben sorra vették, hogy az utóbbi időszakban hányszor ütköztek falakba a kormányzat részéről. Azt írják: ilyen utoljára a szocialista kormányok idején történt velük.
2015. március 20. 11:46
Miért kell megalázott helyzetből hűséget esküdni, és felhívni a Párt figyelmét arra, hogy ők nem ellenzékiek?
2015. március 5. 8:34
Ami a kormányközeli körök eddigi terveiről kiderült, az a realitások nem megfelelő felméréséről árulkodik.
2015. március 3. 17:04
Pozitív hangulatban nézve az információt igazán jó hírnek tűnik, mivel kiderül belőle rólunk, hogy határozott polgári értékrenddel bíró, s ezen értékrendhez ragaszkodó hetilap vagyunk.
2015. március 3. 16:40
Habony és csapata mindenesetre nem bízik az olyan újságokban, tévékben, internetes portálokban, amelyek nem lépnek egyszerre Orbán Viktorral, ezért nem is kapnak rétest estére.
2015. február 26. 9:42
Páratlanul kigondolt és központi szervezettségű volt az elmúlt években a Simicska által működtetett kormánypárti médiabirodalom – mondta Bátorfy Attila, a kreatív újságírója Friderikusz Sándor műsorában.

összesen: 28 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó