Jézus

2018. december 26. 10:35
Jézus életében látjuk meg, hogy az Alkotó sorsközösséget vállalt az emberrel.
Húsvét
2017. április 14. 6:33
A csokinyuszi-mámoron, a sonkakómán és a pirostojás-őrületen túllépve a húsvéti időszak a kereszténység legfontosabb ünnepe: Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását ünneplik ilyenkor a hívek. A vallásos témák a sci-fi és fantasy-írokat sem hagyták hidegen, sőt: most hat olyan könyvet és novellát válogattunk össze, ami valahogy kötődik Jézushoz és a húsvéti ünnepkörhöz.
2017. április 12. 19:52
Az Országos Széchényi Könyvtár népszerű előadássorozatának utolsó alkalmához érkezik 2017. április 20-án, 17 órai kezdettel, ahol meg lehet hallgatni Pár Feri atya, mentálhigiénés szakember és Bíró Csilla, az OSZK munkatársa előadását.
Virágvasárnap
2017. április 9. 6:44
Virágvasárnappal megkezdődik a Nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.
Minden dolgok könyve
2017. március 27. 23:08
Újabb bemutatóra készül a Kolibri Színház: Kiss Márton vendégrendező Guus Kuijer 1951-ben játszódó, Minden dolgok könyve című művéből készült szövegkönyvet fordította le és rendezte meg. Három férfi színésszel játszatja el az összes szerepet, a 9 éves főszereplőtől és családjától kezdve a kutyáján át a szomszéd néniig. A miértekről a rendezőt kérdeztük próba közben. Interjúnk.
2017. március 27. 14:16
A kutatások szerint a szabadidős tevékenységekre szánt energia egyáltalán nem időpocsékolás, ezért érdemes keresnünk egy olyan hobbit, ami segít a kikapcsolódásban és a felüdülésben. Ez hozzájárulhat a testi-lelki jóllét növeléséhez, a jobb életminőséghez, sőt, meglepő módon még a karrierünkben való előrelépéshez is.
„A békés élethez egészséges nemtörődömség kell”
2017. február 9. 11:06
A Vatikánban jelen van a korrupció, de nem veszítettem el a nyugalmam – jelentette ki Ferenc pápa egy csütörtöki interjújában. Az egyházfő továbbá hozzátette: Nem szed nyugtatót, az olaszok jó tanácsát követi, vagyis hogy a békés élethez egészséges nemtörődömség kell.
A három királyok ünnepe
2017. január 6. 14:15
Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe, más néven a három királyok ünnepe. Ez a nap ugyanakkor a karácsonyfa leszedésének napja, a házszentelések és a farsang időszakának kezdete is. Magyarországon és a világ más országaiban is számos népi hagyomány kötődik ehhez a naphoz.
2016. december 25. 9:40
Jézus nagyszerűségének felismerése rendet teremt az ember életében. Ha rádöbbenünk, hogy ő az a végtelen erő, akinek mindent köszönhetünk, akkor felemeljük a fejünket, és elindulunk sugárzó fényességének nyomában. Akkor elárad bennünk és körülöttünk az igazi béke, az Istentől származó, valódi rend nyugalma – mondta Erdő Péter szenteste a Szent István bazilikában bemutatott misén.
Múlékonyság és lényeg
2016. december 25. 9:27
A világiasság túszul ejtette a karácsonyt, a vásárlás homályosítja el Isten fényét, az ajándékok után futunk, de érzéketlenek vagyunk a marginalizáltakkal szemben. Hagyni kell a múlékonyt és a lényegre kell törekedni – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott éjféli misén.
2016. december 21. 11:42
Miért van csak Magyarországon napi 122 abortusz, hogy a világról már ne is beszéljünk? Az a baj, hogy nem tanították meg, hogy az élet a fogantatással kezdődik, még az orvosoknak sem!
2016. december 14. 15:14
Jézus egy ronda fehér kocka. Tényleg. De jót akarnak vele: a Minecraft nevű online videójáték küllemét lemásolva adtak ki Bibliát, hogy „a mai fiatalokhoz” is eljussanak a történetek. A református lelkész szerint hulladék az ötlet, de hogy aztán mennyire veri ki a biztosítékot keresztény körökben a Minecraft Biblia, az majd pénteken, a Párbeszéd Házában kiderül. Vita lesz róla.
2016. december 4. 11:35
Jézus az egész emberiségért halt meg, s ez által üdvözül mindenki. A páli szöveg viszont azt jelentené, hogy Jézus a kereszten csak a férfiakért halt meg.
2016. október 11. 22:46
A ferences szerzetes október 7-én, a szegedi Gál Ferenc Főiskolán Család – Közösség – Egyház címmel megrendezett III. Hírvivők konferencián beszélt az érdeklődőknek.
2016. szeptember 27. 11:11
Mi is népvándorlás keretében érkeztünk ide, a Kárpát-medencébe. Nem baj, ha ezt nem felejtjük el. Sokan akarnak keresztyénné lenni a menekültek közül. Lehet persze ezt is gyanakvással fogadni, de tényszerűen ez a helyzet. Interjú.
2016. szeptember 12. 10:35
Lehet, hogy ezek a felülről irányított intézkedések megtámogatják egy kereszténység által lefektetett alapra ráépített Európa konzerválási kísérletét, de az Isten közöttünk megvalósuló országát biztosan nem.
2016. szeptember 9. 11:45
Szinte egyáltalán nem hallom ezt a kitételt: mi van akkor, ha Isten maga engedi a tapasztalt migrációs folyamatot, hogy számon kérjen bennünket emberségről, hitről, evangéliumi elkötelezettségről?
2016. augusztus 22. 8:53
Ugye egyértelmű Jézus üzenete? Az irgalmasságnak nincsen határa. Se neme, bőrszíne, vallása, állampolgársága, de még csak oka, vagy célja sem. Igen, az irgalmasságban nincs kompromisszum.
2016. augusztus 19. 10:06
Balavány vallásellenessége egyre inkább maga is egy vallás. Az el nem kötelezés nyúlós kötőanyagával tömöríti híveit, akiket gyakran nagyobb bigottság és intolerancia jellemez, mint az általuk bírált hagyományos vallásokhoz tartozó egyes személyeket.
Feltámadás
2016. június 10. 11:54
Randall Wallace, az Oscar-díjas Rettenthetetlen című film forgatókönyvírója a Hollywood Reporternek arról nyilatkozott, hogy Mel Gibsonnal a Passió folytatásán dolgoznak, amely Jézus feltámadásáról szólna. „A Passió a kezdet és van még rengeteg történet, amelyet el kell mesélni.” – nyilatkozta az író.
2016. május 15. 15:08
Isten közölt velünk mindent, ami ránk tartozik, de – miként a pünkösdnek is ez az egyik nagy tanulsága – ahhoz, hogy Isten szavát megértsük, előbb egymást kell megértenünk.
2016. március 28. 16:49
Háborús narratívájának megfelelően a mai kereszténység egyszerre defenzív, vagyis védekező jellegű, és agresszív. Úgy véli, a túlélése érdekében – Isten nevében – le kell győznie a világot.
Húsvét
2016. március 26. 10:37
Erdő Péter bíboros az MTI-nek húsvét alkalmából elmondta: Jézus Krisztus a kereszthalállal kiszabadította az emberiséget abból a csapdából, amelybe gonoszságai újra és újra belesodorták. A bíboros szerint Jézus „felrobbantotta maga körül a sziklasírt, és ezzel kiemelte az örökkévaló életet a látszólagos pusztulás sötétjéből”.
Nagypéntek
2016. március 26. 9:14
Nagypéntek este a római Colosseumnál kezdődött meg a Ferenc pápa vezette keresztút. A pápa római helynöke vitte elsőként a keresztet, tőle olasz családok, diákok és a világ minden tájáról érkezett hívek vették át. A tizenkettedik stációnál egy szíriai férfi vitte a keresztet, akinek a Szent Egyed katolikus közösség nyújtott menedéket.
2016. március 25. 15:00
Jézus szeretett minket. Jézus szeret minket. Határok nélkül, örökké, a végsőkig.
2016. március 17. 13:25
Magyarországon tart élet- és hitvédelmi előadássorozatot Raymond de Souza amerikai hitszónok, a Máltai Lovagrend tagja március 17. csütörtök és 19. szombat között, többek közt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége meghívására szervezésében. Szó lesz a Nyugat dekrisztianizációjáról és az iszlámról is.
2016. február 25. 19:33
Ha valaki nem Orbán híve, akkor az én vagyok, de pont ennyire biztos, hogy ez az utolsó olyan téma, ahol elmúltötévezni lehet.
Karácsony
2015. december 25. 9:48
Fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny jellemzi a kortárs társadalmakat Ferenc pápa szerint, aki alázatra és irgalmasságra szólított fel szentesti miséjén. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a társadalom „szigorú a bűnössel, de gyenge a bűnnel szemben”.
Éjféli mise
2015. december 25. 8:55
A Szent István Bazilikában tartott karácsonyi éjféli szentmisén Erdő Péter kiemelte: Jézus születésének titka elárulja az ember hivatását. A bíboros figyelmeztetett: emlékezzünk karácsony estéjén a háború elől menekülő gyermekekre, akk a menekülttáborokban fagyoskodnak.
2015. december 20. 15:20
Karácsonykor jól jöhet egy robot a háztartásban. Segíthet az ünnepi előkészületek melós feladataiban is és gyorsabb mint a gazdái.
2015. december 11. 11:27
Mivel összeállt a kritikus tömeg, ideje a lázadásnak. A keresztény ember és a katolikus egyház lázadásának. Akkor is, ha a katolikus egyház lázadása például fogalmilag kizárt.
2015. november 2. 10:07
Itt az alkalom egy közös, nemes energiákat felszabadító cselekvésre, amely méltó a kereszténység nagy ünnepeihez, így a reformáció ünnepéhez is.
2015. október 7. 16:05
A részrehajlás létezik, elég csak felütni két hasonló profilú és népszerűségű portált, vagy lapot az úgymond jobb- és baloldalról. Szemmel látható, hogy az egyik tele van hirdetéssel, a másikban alig találunk. Interjú.
2015. július 29. 9:38
Felelőtlenül növeli a termelés ütemét, és a Föld Anyát veszélyeztető ipari és mezőgazdasági módszereket alkalmaz a „termelékenység” nevében, miközben továbbra is megtagadja több millió testvérünktől a legelemibb gazdasági, társadalmi és kulturális jogokat.
2015. július 8. 21:16
A Keresztények a Melegekért csoportosulás szerint addig van dolguk, amíg az ember keresztényként szorongást érez azzal kapcsolatban, hogy elmenjen-e a Pride-ra.
2015. április 8. 8:15
A HVG ezzel a totalitárius diktatúrák vallásellenes propagandáját idéző, indokolatlanul bántó karikatúrával nagy nyilvánosság előtt súlyosan megsértette a különböző keresztény felekezetekhez tartozók emberi méltóságát.
2015. április 5. 17:34
A kereszténység létezik, világszerte virágzik Jézussal együtt. Semmilyen Jézus nevében elkövetett esetleges disznóság nem ad okot arra, hogy magát Jézust gyalázzák.
2015. április 5. 8:26
A vasárnapi boltbezárás csak a probléma tünete. Nincs jobboldali Krisztus, és nincs magyar feltámadás.
2015. március 24. 10:15
„Légy hideg vagy forró, csak ne légy langyos, mert kiköplek az én szájamból” – idézte Jézust Bayer, aki szerint sok mindent lehet rá mondani, de azt nem, hogy langyos lenne.
2015. január 21. 8:09
Ezért nagy tévedésben vannak, akik úgy gondolják, hogy a Jézus-karikatúrák miatt hasonlóképpen meg kell sértődniük, mint az iszlámistáknak a Mohamedet gúnyoló rajzokon.
2015. január 15. 11:15
Jézus soha nem engedte elnémítani vagy korlátozni azokat, akiket a többiek igen. A hozzá igyekvő gyerekeket a tanítványok megpróbálták feltartóztatni, de Jézus emiatt dühös lett.
Belevisszük a szívünket
2014. december 24. 8:10
Az esztergom-budapesti érsek az MTI-nek adott interjújában arról beszélt, hogy nem az a fontos, hogy otthon vagy szállodában tölti-e valaki a karácsonyt, hanem az, hogy közös legyen az ünnep.
2014. szeptember 30. 9:52
Jézus válaszával rávilágított, hogy a felebarátiság – felelős kapcsolat – határainak meghúzásában nem játszhatnak szerepet sem származási, sem kultikus tisztasági szempontok.
2014. június 17. 14:04
A zsidó Messiás semmiféle utópiával nem említhető egy lapon, de még egy könyvön belül sem. Jézus ugyanis tudta, mi lakik az emberben, ellentétben az utópiák rózsaszín kakaón felnőtt, képzeletdús szerzőivel.
2014. június 13. 10:16
A kereszténység minden korban lényegesen többet, jobbat, szebbet nyújtott az alternatíváknál, mindig jelentősen fejlettebb volt, mit a kor embere rendelkezésére álló többi lehetőség.
2014. június 6. 13:32
Így aztán az időnk 80 százalékában csak az „igazi" munkánk 20 százalékát végezzük el, épp fordítva, mint ahogy kellene.
2014. április 23. 20:40
Jézus pedig az örömteli életre hív bennünket: Válaszd az életet!
2014. április 18. 16:22
Nem könnyű közelről követni Jézust, mert az út, amit Ő választ, a kereszt útja.
2014. április 18. 13:50
Júdás pont azzal a jellel tépte szét a szövetséget, ami kifejezte az összetartozást.
2014. április 18. 13:42
Egy szakrális személyt nem lehet csak úgy megölni, nem elég fizikailag megsemmisíteni, oda több kell: meg nem történtté kell tenni.
Keresztút
2014. április 18. 10:23
Nagypénteken Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények. A szigorú böjti napon délután háromkor keresztút van a katolikus templomokban, este pedig az úgynevezett csonka mise, amelynek keretében felhangik a passió.
2014. április 15. 12:22
Ez lehet, hogy esztétáknak giccs, de együtt érző embernek valós fájdalom, mely együttérzésre int.
2014. április 14. 13:23
Jézus megnézte a 4-es metrót, és szamaragolt a belvárosban virágvasárnap.
2014. április 13. 12:45
A Szent Péter téren Jézus Jeruzsálembe való bevonulása elevenedett meg a virágvasárnapi szentmisén, amit Ferenc pápa valamint száz bíboros és püspök celebrált. Beszédében Ferenc pápa elmondta: a mai embernek választani kell, hogy a passió melyik szereplőjével azonosul.
2014. április 10. 10:13
A keresztények közéleti szerepvállalása az elvilágiasodás veszélyével jár, a szerepvállalástól való tartózkodás viszont a kereszténység háttérbe szorulását hozza.
2014. április 3. 14:28
A vallásos értelmiségi nem tud maradéktalanul azonosulni semmilyen gondolkodásmóddal, sem politikaival, sem ökomániákkal, sem gazdasági elvekkel, egyebekkel, csakis eggyel: Istennel.
2014. március 29. 18:44
Keresztyén emberként elsősorban a saját értékeimre támaszkodva szeretnék dönteni, kire szavazzak.
2014. március 15. 18:27
Jézus böjttel kapcsolatos kijelentéseit a legeredetibb Jézus-mondások közé sorolják. Ezek a kijelentések különböznek mind a korabeli zsidók böjtölésről alkotott felfogásától, mind a böjtölő ősegyházétól.
2014. február 20. 1:42
Miért kellene a keresztény egyháznak a szegények egyházává válnia? Jézus tanítása jómódúvá tette és teszi az emberiséget.
2014. január 20. 12:44
Szent dolog a keresztények egységének építése, és fontos, hogy a keresztény közösségeket ne egymással szemben, hanem Krisztus kedvéért erősítsük.
2014. január 10. 13:14
Itt vannak például a Jehova Tanúitól, Hit gyülekezetétől, és más kisegyházaktól elszakadt, istenkereső emberek. A bennük lévő bizalmatlanság miatt egészen más a hozzáállásuk a vallásokhoz, mint az átlag kereszténynek.
2013. december 27. 11:08
Mindenféleképpen hittitok az, hogy hogyan indult el az élet. A szüzességet koronként másféleképpen magyarázták, annak testi vonatkozását is.
2013. december 26. 14:01
Karácsony a fordulat ünnepe, ekkor kezdi láthatóan beteljesíteni az Úr az Ő üdvözítő tervét. A megtérés ünnepe ez, amely megnyitja nekünk a királyi ajtót, az Isten országának kapuját.
2013. december 25. 10:05
A félelempasztoráció másfél évezred után elenyészett. A pokol témaköre a második vatikáni zsinat óta a katolikus központ kommunikációjából is szinte teljesen kiszorult.
2013. december 23. 13:15
Egy polgári bejelentés hatására el kellett távolítani a betlehemi jászlat a francia Villefranche-de-Rouergue vasútállomásáról, annak ellenére, hogy tíz éve minden karácsonykor kihelyezik az épületben.
2013. december 23. 12:51
Karácsony a befogadás ünnepe, amit jól példáz, hogy az újszülött Jézusnak és családjának szállást adtak Betlehemben egy vendégfogadóban, még ha annak nem is a legelegánsabb részében – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek adott karácsonyi interjújában.
Krisztusi misztérium
2013. december 23. 12:38
Egész emberlétünk és a teremtett mindenség határain túlra tekintünk karácsonykor, megvalljuk a személyes és bennünket szerető Istent, akinek mindent köszönhetünk, s akire rábízhatjuk az előző év terhét, a következő év örömeit, aggodalmait – mondta Erdő Péter bíboros az MTI-nek adott karácsonyi interjújában. Erdő leszögezte: a hit alapkérdéseiről nem a közvélemény dönt.
2013. december 22. 0:45
Advent nemcsak Jézus születésére való emlékezés, hanem Krisztus következő eljövetelére való várakozás is.
2013. december 19. 12:28
Egyeztetéseket tartottak a karácsonyi időszakról az izraeli hadsereg, a betlehemi városi vezetés, a palesztin biztonsági erők, valamint nemzetközi és keresztény szervezetek képviselői - áll az izraeli hadsereg szóvivőjének közleményében.
2013. december 19. 10:15
Az ökumené hogyanjáról persze lehet, sőt talán kell is vitatkozni, de a szükségességéről és a miértjéről véleményem szerint nem szabad.
2013. december 19. 10:06
Immár visszavonhatatlanul nyilvánvalóvá vált, hogy a jog és társadalmi érdek, a jog és igazságszolgáltatás mennyire elválhat egymástól a jogállamban.
Vér általi ökumené
2013. december 15. 23:42
„A marxista ideológia téves. De sok olyan marxistával találkoztam életemben, akik jó emberek, úgyhogy nem érzem magam megsértve” – nyilatkozta a La Stampa olasz napilapnak adott interjújában Ferenc pápa azon vádakra válaszolva, amelyek a nemrég megjelent apostoli buzdításában megfogalmazott gazdaságkritikája miatt marxizmussal gyanúsították. A pápa leszögezi: nem lesznek női bíborosok, az elváltak áldozásának tilalma pedig nem büntetés. A szentatya beszél kereszténység és politika viszonyáról is.
2013. augusztus 25. 20:37
Az üdvözülés kérdése sokat foglalkoztatta az Egyház tanítóit, teológusait az első századoktól kezdve.
2013. augusztus 21. 21:36
Szinte sehol sincs már úgy augusztus 20-i önkormányzati rendezvény, hogy arra ne hívnának papot/lelkészt, hogy áldja meg az új kenyeret.
2013. augusztus 15. 10:56
Csaknem huszonhárom méter magas Jézus Szíve-kilátót avatnak fel szombaton a székelyföldi Gordon-tetőn.
2013. augusztus 14. 9:58
Mindenki majd beleroskad a nagy önmegvalósításba. Görcsösen igyekszünk kiteljesedni.
2013. május 30. 21:10
A rászorulók segítésére buzdított Ferenc pápa csütörtökön az úrnapja (Corpus Domini) ünnepén bemutatott misén, amelyet az egyházfő vezetésével körmenet követett Róma központjában.
2013. május 19. 13:13
A nyelvek ajándékát kérjük a Szentlélektől, mert szólnunk kell a mai világhoz, a segítő szeretet nyelvén, amely a legszegényebbek számára is érthető, mondta Erdő Péter bíboros a pünkösdvasárnapi misén Esztergomban.
2013. március 31. 13:02
Az esztergom-budapesti érsek húsvétvasárnapi szentmiséjén azt mondta: ha Isten színe előtt fáradozunk, nagyobb felelősséggel teljesítjük földi életünk feladatait és szilárdabb bizalommal nézünk szembe a nehézségekkel is.
2013. március 31. 11:12
Jézus feltámadása hitünk középpontja, ez az az örömhír, amely már most boldoggá teszi a mi életünket is - fogalmazott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján mondott szentbeszédében szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.
2013. március 30. 9:58
A Jézus halála utáni harmadnapon bekövetkező feltámadásában igazából nagyon nehéz hinni. Erre csak az képes, aki megtapasztalja az élet halál fölötti győzelmét.
2013. március 29. 8:47
Pályánk nem ér véget földi tevékenységünk befejezésével, s ezért nem csak itt, a Földön tartozunk felelősséggel tetteinkért – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az Ecce Homo elnevezésű, herendi porcelánból készült Jézus-szobor avatásán csütörtökön Veszprémben.
2013. március 12. 12:21
A képmutatás nem egyszerűen a bűnök egyike, hanem ennél sokkal súlyosabb: az erénnyel való visszaélés.
2012. december 27. 7:42
Egyetlen gyerek se lesz boldogabb egy olyan játékkonzoltól, amellyel egyedül fog játszani, mert apjának és anyjának nincs rá ideje vagy kedve.
2012. december 26. 9:50
A békességről és a testvéri szeretetről beszélt Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kedden Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban karácsony első napján tartott istentiszteleten.
2012. december 24. 9:36
A szenvedők és nehézségben élők segítését szorgalmazta vasárnapi beszédében XVI. Benedek pápa, aki idén is személyesen vezeti a Vatikán karácsonyi szertartásait.
2012. december 23. 10:42
A közeledő Messiás történetének ez a bensőséges eseménye nagyszerű dolgokat árul el magáról az emberről.
2012. december 21. 8:30
Erdő Péter bíboros, prímás szerint karácsonykor is szükség van egy kis megállásra, csöndre, s az ünnep közeledtével az esztergom-budapesti érsek arra biztatott, hogy vegyük elő a Bibliát és olvassuk majd Jézus születésének történetét a fenyőfa alatt.
2012. december 4. 8:03
Sajnos, olyan érzésem van: függetlenül attól, hogy egy jól szervezett nagy eseményről van szó, vagy egy Ön által preferált „igazi”-ról, becses személyét nem lehetne felfedezni a demonstrálók között.
2012. november 21. 20:39
Egyszerre húsz nyelven, egymillió példányban jelent meg XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus című könyvének harmadik kötete, amelyet kedden mutattak be a Vatikánban.
2012. november 11. 15:29
Hol is van ilyenkor Isten? A mindenható. Miért nem avatkozik közbe? Miért engedi ezt?
2012. november 10. 14:41
A jeruzsálemi Szent Sír-templomot – a Jézus halálának és feltámadásának helyét magában foglaló épületegyüttest - a bezárás veszélye fenyegeti, ha nem sikerül rendezni a mintegy 2,3 millió dolláros vízszámlát.
2012. szeptember 28. 21:28
A Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano hamisnak nevezte azt a papirusztöredéket, amelynek kopt nyelvű szövege Jézus állítólagos feleségére tesz utalást.
2012. szeptember 25. 9:42
XVI. Benedek új könyve lesz a karácsonyi olasz könyvújdonság. A Jézusról szóló trilógia utolsó kötete egyszerre negyven országban jelenik meg, igaz, azt egyelőre nem tudni, mi lesz a mű címe.
2012. szeptember 20. 13:01
A nő a mi társadalmunkban sokak szemében másodrendű, a formálisan vallásos körökben különösen. És ez nem változik attól, hogy Rogánné belázad.
2012. szeptember 19. 10:05
Joggal kérdezzük magunktól azt is, van-e értelme magyar közösségeink, magyar kultúránk ápolásának. A választ hitünk fényénél keressük erre az élethelyzetre is.
2012. szeptember 12. 11:23
Az alaptalan és igazságtalan megbélyegzésnek közvetett módon szerepe volt a holokauszt borzalmaiban.
2012. augusztus 28. 12:52
Nincs bocsánat a belső Breivik számára. Keresztre kell feszíteni, és hogy biztosra menjünk, még egy dárdát beleverni a szívébe.
2012. május 30. 10:03
A Szentföld két keresztény településén arámi nyelvet oktatnak, hogy feltámasszák a mára csaknem teljesen eltűnt nyelvet.
2012. május 8. 5:41
XVI. Benedek pápa május 7-én három nyelven köszöntötte a svájci gárda 26 új tagját és családjaikat.
2012. április 16. 12:36
A kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal! Nem fér össze a gyűlöletkeltéssel és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, semmilyen népcsoport ellen.
2012. április 8. 14:44
Nézze meg Mel Gibson 2004-es, arámi, latin és héber nyelven forgatott, naturalista ábrázolásmódja miatt hatalmas botrányt kavart filmjét! A passió Jézus életének utolsó tizenkét óráját jeleníti meg.
2012. április 8. 11:19
Böjte Csaba ezúttal Jézus Krisztus családfői szerepét, mint a rábízottakról minden körülmények között gondoskodó atyát állította figyelme középpontjába.
2012. április 8. 9:11
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek nagyszombat este, húsvét vigíliáján mondott szentbeszédében a budapesti Szent István-bazilikában hangsúlyozta: mindannyiunknak vállalnia kell az evangélium hirdetésének művét örömmel, energiával és felelősséggel újra meg újra, a világ végezetéig.
2012. április 8. 8:25
Pilinszky János Harmadnapon és Négysoros című versei, Földes László (Hobo) előadásában.
2012. április 8. 6:45
Krisztus függött a kereszten, és feje fölött ott volt a tábla, az ítélet: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya”. A bizarr, az elviselhetetlen látvány még a farizeusokat is tiltakozásra indította.
2012. április 8. 6:33
A Passió című film zárójelenete: a sír üres, Jézus él.
2012. április 6. 19:18
Nagyhét eseményei bepillantást engednek Istenünk legbelső személyiségébe, felfedik az emberek iránti végtelen gondoskodó szeretetét.
2012. április 6. 17:55
Jézuskodni nagy divat.
2012. április 6. 15:50
Szenvedés éjszakája, hűtlenség éjszakája, gyötrelem éjszakája, irgalom éjszakája.
2012. április 6. 11:27
Jézus tudta, mi lakik az emberben, tudta, hogy Szent Péter is még kakasszó előtt háromszor tagadja meg őt.
2012. április 6. 10:22
Különös magasság volt a haldokló Jézusé. Belátta onnan az egész világot, a világát, a kereszt magasságából.
2012. április 5. 11:29
Nagycsütörtökön, az utolsó vacsora előtt a Biblia szerint Jézus megmosta tanítványai lábát. A vacsorán kenyérrel és borral kínálta őket, és azt mondta: ez az ő teste és vére.
2012. április 3. 15:21
Nagykedd napján Szent Jánostól idéz Khirer Imre atya. A szeretet gyakorlata az ellenségeink iránt is kötelező.
2012. április 3. 9:46
Ezért a választásért mégis köszönet illeti a távozó köztársasági elnököt, akkor is, ha véleményem szerint ezt korábban sokkal méltóságteljesebben is el lehetett volna intézni.

összesen: 115 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 következő utolsó