határon túli magyar

2017
2017. június 4. 14:26
Százezres tömeg énekelte a székely himnuszt szombaton, a csíksomlyói búcsúban.
Zarándoklat
2017. június 1. 8:37
Csütörtök reggel elindult a budapesti Nyugati pályaudvarról a Csíksomlyó Expressz.
Újratemetés
2016. szeptember 29. 20:01
Csütörtökön felavatták Márton Áron erdélyi püspök kőkoporsóját a gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában.
2016. szeptember 14. 20:27
Én, kit szintén befogadott és számon is tart a Magyar Köztársaság, nemmel szavazok minden erőszakra, a lakosság akarata elleni kényszerbetelepítésre!
Ügynökügy
2016. július 12. 17:38
Több olyan feljegyzést is bemutatott keddi sajtótájékoztatóján Tőkés László, ami szerinte közvetve bizonyítja, hogy Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke korábban együttműködött a Securitatéval.
Szülőföld
2016. május 14. 17:38
Isten akarata, hogy éljünk és jobban éljünk a szülőföldünkön; a csíksomlyói zarándoklatból kell erőt meríteni ahhoz, hogy a családdal, az egyházközösséggel és a néppel összekapaszkodva kérjük Isten áldását az életterünk betöltéséért – hangoztatta prédikációjában Csintalan László tiszteletbeli kanonok, tiszteletbeli főesperes, csíkdelnei plébános a csíksomlyói búcsún.
2015. április 9. 11:53
A jelek szerint Szlovákia minden eszközzel beszáll abba a küzdelembe, amelynek célja a bencés rend Szlovákia területén maradt vagyonának elorzása.
2014. november 29. 16:00
Lemondott volna a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épülete körüli ügy szerencsétlen végkimenetele miatt Kató Béla református püspök, ám az egyházkerület egyhangúan megerősítette tisztségében. Kató Béla háborút hirdetett a román állam egyházfelfogása ellen.
2013. augusztus 20. 12:41
A párbeszéd és a kiegyezés évét hirdette meg a magyar nemzetnek Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Baranya megyei Birjánban kedden, az államalapítás ünnepe alkalmából tartott szentmiséjén.
2013. augusztus 15. 10:56
Csaknem huszonhárom méter magas Jézus Szíve-kilátót avatnak fel szombaton a székelyföldi Gordon-tetőn.
2013. június 19. 12:04
Az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) kedden feljegyzésben szólította fel ismételten az amerikai Helsinki Bizottságot, hogy június 27-ig „nyilvánosan és bizalmasan is vesse fel” a romániai egyházi és közösségi javak, beleértve a levéltárak igazságos és azonnali visszaszolgáltatásának kérdését.
2013. június 4. 7:25
Fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek küldenek ajándékokat az erdélyi dévai gyermekotthon lakóinak - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) szociális és családügyi államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2013. május 16. 8:35
A vonat indulása előtt a zarándokokra áldást mondott Beer Miklós váci megyéspüspök. A vonaton utazik Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár is.
2013. március 8. 10:11
Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be a román parlamentben az RMDSZ, amely reméli, hogy a bukaresti kormány által elfogadtatni tervezett végleges jogszabályban az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak majd.
2013. március 6. 9:49
Nekünk, hívőknek, volt egy Benedek pápánk! Olyan példát kaptunk Tőle, amely szinte egész életünkben kísérni fog minket.
2013. február 28. 10:11
Nem engedik be Ukrajnába a nemrég hatályba lépett vámtörvény rendelkezései miatt a segélyszállítmányokat, köztük a Kárpátaljai Református Egyházkerület rászorulóinak szánt humanitárius rakományokat.
2013. február 25. 10:42
Elismertetné államilag is az egyházi esküvőt Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, aki törvénytervezetet nyújt be a román törvényhozásban – írta pénteken a Krónika című napilap.
2013. február 11. 8:05
Egész napossá tenné rádióadását az Erdélyi Református Egyházkerület - jelentette be a kolozsvári Agnus rádió tizedik születésnapja alkalmából szervezett szombati rendezvényen Kató Béla, az egyházkerület nemrég beiktatott püspöke.
2013. február 4. 8:59
Tőkés László szerint az egyház nem lehet semleges a közélet, a társadalom, a politika kérdéseiben.
2013. január 27. 15:31
Református bált rendeznek február 8-án a debreceni Kölcsey Központban, hogy annak bevételéből a fogyatékos kárpátaljai magyar gyerekekkel foglalkozó beregszászi oktatási-nevelési intézményt támogassák.
2012. december 15. 11:42
Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, jelenlegi püspökhelyettest választotta püspökévé az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése.
2012. december 6. 14:37
Két jelölt verseng az Erdélyi Református Egyházkerület közelgő püspökválasztásán: Kató Béla sepsiillyefalvi lelkész és Székely József, a Kolozsvár alsóvárosi gyülekezet lelkésze.
2012. november 30. 10:40
A decemberi parlamenti választásokon való részvételre buzdítják híveiket az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői a Krónika című napilap csütörtöki számában közölt leveleikben.
2012. november 22. 17:27
Petíciót nyújt be a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében három magánszemély az Európai Parlament petíciós bizottságának – jelentette be Tőkés László csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2012. október 30. 21:27
Még ma sem történt meg az erdélyi egyházi közélet teljes körű megtisztítása a kommunista rendszer örökségétől – mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, néppárti európai parlamenti képviselő a Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm kedd esti budapesti bemutatója előtti sajtótájékoztatón.
2012. október 18. 14:23
Újra megnyitja kapuit a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templom, miután a Vatikán helyt adott az erre vonatkozó kérésnek. A helyi magyar egyházközösség kérésére visszatér a templomba a pásztori szolgálatot korábban is ellátó pap, Siklódi Sándor is.
2012. október 14. 19:13
Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár egyházi vezetőkkel találkozott Kárpátalján; a látogatás célja a határon túli magyar egyházakkal fenntartott kapcsolatok további elmélyítése - közölte az államtitkárság pénteken az MTI-vel.
2012. október 12. 13:59
Újjáépült a kápolna Báthory András egykori erdélyi bíboros-fejedelem meggyilkolásának helyszínén, a Csíkszentdomokos feletti Pásztorbükkön. Az emlékhelyet vasárnap a búcsú keretében szentelik fel.
2012. október 10. 16:25
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a brassói Reménység Háza, amely a dél-erdélyi városban a magyar ház szerepét tölti be.
2012. október 9. 14:02
Bár az elmúlt évek során történtek előrelépések, az MKP szerint tovább kell küzdeni azért, hogy a felvidéki magyar katolikus híveknek saját magyar anyanyelvű püspökük lehessen – mondta a téma kapcsán az MTI-nek adott nyilatkozatában Szigeti László, az MKP oktatási és egyházi ügyekkel foglalkozó alelnöke hétfőn.
2012. szeptember 24. 9:54
Állampolgársági kérelmet nyújtott be a gyergyószárhegyi ferences kolostor egyetlen, 92 éves lakója, Ferencz Ervin.
2012. szeptember 19. 10:05
Joggal kérdezzük magunktól azt is, van-e értelme magyar közösségeink, magyar kultúránk ápolásának. A választ hitünk fényénél keressük erre az élethelyzetre is.
2012. augusztus 28. 14:49
A párt támogatásáról biztosította a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetés résztvevőit, illetve jelezték, hogy az Európai Parlament zöld frakcióján keresztül uniós szinten is támogatják majd az ügyben készült beadványt.
2012. augusztus 28. 10:28
Tőkés László arra biztatja az erdélyi magyarságot, hogy vegyenek részt a református egyház szeptember elsejei, sepsiszentgyörgyi tüntetésén, ahol az egyházi ingatlanok visszaállamosítása és az úgynevezett Mikó-ügyben született bírósági ítélet ellen demonstrálnak majd. A megmozdulást mindhárom romániai magyar párt támogatja.
2012. augusztus 22. 12:47
Visszavásárolná a városnak a magyar egyházaknak visszaszolgáltatott iskolaépületeket Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea. A polgármester szerint a város csak így végezhet karbantartást az épületekben.
2012. július 18. 11:07
Mély aggodalmának adott hangot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciója ügyében folytatott romániai eljárás miatt keddi állásfoglalásában az Amerikai Magyar Szövetség.
2012. április 19. 9:25
Újranyitja 12, 2009-10-ben bezárt templomát a clevelandi püspök a Vatikán rendelkezése nyomán, köztük a magyar Szent Imre templomot is. Richard G. Lennon szerint viszont mindez nehezen kezelhető anyagi terhelést ró egyházmegyéjére – írja a Magyar Kurír a Catholic News Agency nyomán.

összesen: 37 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó