görögkeleti

Új Káin
2014. szeptember 8. 12:28
Megszállta a sátán Vlagyimir Puityin orosz elnököt, és örök kárhozatban lesz a része, hacsak nem lép vissza – erről beszélt a hétvégén Filaret kijevi ortodox pátriárka. A vallási vezető kizárólag az orosz elnököt tette felelőssé az Ukrajnában dúló harcok miatt – jelentette a Moscow Times orosz lap az Origo szerint.
2014. május 29. 14:42
A teológiai párbeszéd nem egy legkisebb közös nevezőt keres, amelynek alapján kompromisszum köthető, hanem sokkal inkább annak az igazságnak az elmélyítésére alapoz, amelyet Krisztus adott Egyházának.
2014. március 5. 9:37
Megállapodást írt alá I. Bartolomaioszt konstantinápolyi pártiárka Orbán Viktor kormányfővel az egyház jogainak biztosításáról hétfőn. Hasonló megállapodást már az orosz, a szerb és a bolgár egyházzal is aláírt a kormány. Az egyházi méltóság előadást tartott az Akadémián.
2014. február 10. 15:38
Elég, ha csak az állam és az ortodoxok között megkötött, az oktatást vagy a szociális ellátást érintő különmegállapodásokra gondolunk, vagy arra, hogy állami támogatással nyolcszáz ortodox templom épül egyszerre Romániában, míg mi azt a két-három kis templomunkat is alig bírjuk befejezni.