Franciaország

2017. május 24. 22:10
Egy gyönyörű szarvas betévedt egy francia templomba.
2016. szeptember 6. 8:47
Az európai keresztény vezetők találkozója után Orbán Viktor és Balog Zoltán a keresztényüldözések összes formája ellen küzdő helyettes államtitkárságot hoztak létre az Emmin belül. A szervezet élére Török Tamás diplomata került.
2016. augusztus 19. 10:06
Balavány vallásellenessége egyre inkább maga is egy vallás. Az el nem kötelezés nyúlós kötőanyagával tömöríti híveit, akiket gyakran nagyobb bigottság és intolerancia jellemez, mint az általuk bírált hagyományos vallásokhoz tartozó egyes személyeket.
Szolidaritás vagy helyfoglalás?
2016. augusztus 4. 9:27
Különös cselekmények történtek a legutóbbi vasárnap több franciaországi és olaszországi katolikus templomban. Jacques Hamel roueni pap iszlamisták általi meggyilkolása után muszlim csoportok úgy kívánták kifejezni a katolikusokkal való szolidaritásukat, hogy csoportosan misékre mentek. Volt, ahol mise közben a Koránból énekelhettek, vagy épp szimbolikusan megáldoztatta őket a pap. Katolikus tradicionalisták liturgikus káoszra és muszlim helyfoglalásra figyelmeztetnek.
2016. augusztus 3. 8:54
A hívek mellet ateisták és muszlimok is elkísérték utolsó útjára a terrortámadás során meggyilkolt Jacques Hamel atyát Franciaországban.
2016. augusztus 2. 15:59
Megszüntette hétfőn a francia ügyészség a vizsgálatot Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek ellen, akivel szemben korábban rendőrségi vizsgálat indult papi pedofília elhallgatása miatt.
2016. július 27. 17:22
Pedig valamit nagyon elrontottunk. Támadás éri kultúránkat, hitünket, mindazt, amit Európának hívunk. Most annak van itt az ideje, hogy pitiáner vitáinkat félretéve arra találjunk sürgősen megoldást, hogyan oldjuk meg a legsúlyosabb, földrészünket érő kihívást.
Egyház, politika
2016. május 30. 9:10
„A jogszabályalkotás nem elegancia kérdése. Lehet piperkőcködni, de a törvényhozás sokféle érdek mentén történik” – magyarázza Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Mandinernek az egyházügyi törvény körüli mizériát. A kereszténydemokrata politikussal többek között koalíciós feszültségekről, a vadliberalizmus és az iszlamizmus veszélyeiről, a migránsozó plakátkampány keresztényiségéről beszélgettünk; és arról is megkérdeztük, hogy miben nem ért egyet Ferenc pápával. Azt is leszögezte: benne marad a hit- és erkölcstan a Nemzeti Alaptantervben. Interjúnk.
2016. május 19. 11:30
Az államnak szekulárisnak kell lennie. Az államvallások rosszul végződnek. Ez a történelemmel szemben megy. Az a szekuláris jelleg, amelyet a vallásszabadságot garantáló, szilárd törvény kísér, olyan keretet nyújthat, amelyben előre lehet haladni. Interjú.
2015. november 18. 12:11
Nehéz időket élünk, de az egyház kapui legyenek teljesen nyitva, még akkor is ha ez veszélyekkel járhat – mondta Ferenc pápa a szerdai Szent Péter téren tartott beszédében. A párizsi merényletsorozattal kapcsolatban továbbá kiemelte: a szíveket és a társadalmat is meg kell nyitni.
2015. november 17. 16:42
A racionális gondolatok és a vallásos maradiság, a humanizmus és a vallásos „erkölcsök”, a gondolat szabadsága és az agymosás közötti küzdelmeket Franciaország túlságosan is ismeri. Franciaország már megvívta ezt a háborút, és győzött.
2015. november 15. 14:21
A katolikus egyházfő vasárnap a Szent Péter téren a párizsi terrortámadások kapcsán arról beszélt: az erőszak és a gyűlölet útja nem oldja meg az emberiség problémáit, az pedig istenkáromlás, amikor Isten nevével igyekeznek igazolni az erőszak és a gyűlölet útját.
2015. november 14. 14:28
Most adj Uram bölcsességet a hatalommal rendelkezőknek, hogy ne a vak gyűlölet, a kérlelhetetlen bosszúvágy, hanem a megfontolt, gyógyító szándék vezesse őket!
2015. szeptember 21. 10:52
A kereszténységnek nyitottnak kell lennie, nem szabad csak identitáskérdésekkel foglalkoznia. Ki kell használnunk a lehetőségeinket, megfelelően reflektálnunk, és folyamatosan a hitünkkel összhangban kell cselekednünk. Interjú.
2015. június 17. 20:21
A pápa kifejezte nemtetszését, amiért egyes országok bezárják kapuikat a védelmet és családot keresők előtt, és a Vatikán ENSZ-nagykövete is a befogadás mellett tette le a voksot.
2015. május 20. 9:11
Civilek kezdeményezték, de Kocsis Máté polgármester is támogatja, hogy a VIII. kerület befogadja a Franciaországban bontásra ítélt II. János Pál pápát ábrázoló szobrot. A kerületvezető szerint az alkotásnak kiváló helye lenne a budapesti II. János Pál pápa téren.
2015. május 7. 12:22
A világsajtóban Ploërmel nem kulturális öröksége, hanem a rennes-i közigazgatási bíróság minapi ítélete miatt került az érdeklődés középpontjába, ami arra kötelezte a kisvárost, hogy fél éven belül bontsa el II. János Pál pápa köztéri szobrát.
2015. május 5. 13:22
Harmadik lépcsőfokban tiltsuk be a jézusmária, jézusom, kirsztusom, szentisten indulatszavakat, helyettük az amerikai gyökerű, eurokonform szentszar alkalmazandó.
Szabadgondolkodók
2015. május 5. 0:54
Egy francia közigazgatási bíróság úgy döntött, hogy az 1905-ös, egyház és állam szétválasztásáról szóló törvény értelmében el kell távolítani II. János Pál pápa közterületen álló szobrát egy kisvárosból, mivel egy kereszt is része az emlékműnek.
2015. április 22. 10:32
Ferenc pápa fogadta azt a homoszexuális diplomatát, akit Franciaország nagykövetnek jelölt a Vatikánba, és megerősítette előtte, hogy nem hagyja jóvá a kinevezését – értesült szerdán a Le Canard Enchainé című francia szatirikus hetilap.
2015. április 16. 14:59
Diszkriminál-e a pápa, mert nem fogadja el a franciák meleg nagykövetjelöltjét, vagy Párizs feleslegesen provokálja a Vatikánt? Kis diplomáciai gyorstalpaló heterofóboknak.
Városi kereszténység
2015. február 20. 13:42
Többen vannak még a falvakban templomba járók, de a városban egészségesebb a templomba járók korfája: sok a fiatal, a családos. Egyes mozgalmak, közösségek éltetni tudnak egy várost – mondja a Mandinernek Tomka Ferenc nyugalmazott káposztásmegyeri plébános, akivel a máriabesnyői bazilikánál beszélgettünk. Tomka rámutat: a népegyház megszűnt, de a népi vallásosságot támogatni kell. Szóba kerül a cölibátus, a nyitottság és a romák kérdése is.
2015. január 8. 12:03
A katolikus egyházfő az egyébként őt is kifigurázó Charlie Hebdo elleni merénylet kapcsán csütörtöki szentmiséjén úgy fogalmazott: a párizsi merénylet elgondolkoztatja azon, mekkora kegyetlenségre képes az ember.
2014. december 18. 14:04
Ferenc pedig erre a szegényességre apellál, hogy növelje a médiában a népszerűségét.
2014. november 17. 10:40
A katolikus hagyomány alap, de nem azonos a Szentlélekkel. Márpedig megújhodást (nem modernséget!) csak a Lélek generálhat. Kérdés, hogy sikerül-e ezt Ferencnek megértetnie a papsággal, a hívekkel.
2014. november 13. 21:24
Az utóbbi évek fejleményei és különösen a hagyományos európai katolicizmus térvesztése a kontinens déli és dél-nyugati területein megérlelték a kérdést, hogy vajon jó-e az irány, ahová a katolikus egyház tart?
2014. november 12. 1:00
Igazán ironikus, hogy a tradicionalista mise lesz az az újítás, ami felváltja az új mise kihaló, korábbi „újítását”.
2014. november 11. 15:14
Mint az inkább tradicionalista Frejus-Toulon egyházmegyéje, aminek annyi hivatása van, mint az összes többi egyházmegyének együttvéve, Párizst nem számítva.
2014. október 14. 8:07
Ferenc pápa nyitottságot sürget a világ perifériái felé. De akkor viszont nem lehetséges, hogy Németország és Franciaország határozza meg az Egyház tanítását és gyakorlatát a melegházasság és az elváltak áldozása kérdésében.
Európa2014
2014. július 21. 15:02
Aki nem hajlandó integrálódni, azt haza kell küldeni – mondja az európai bevándorlásról Henri Boulad SJ egyiptomi jezsuita szerzetes, neves katolikus szerző. Boulad szerint a nyugati hatalmak eltérítették eredeti céljától az arab tavaszt, a törökök EU-s csatlakozása rémálom, és ugyanúgy szavazni kellene más országokban is a mecsetek, minaretek építéséről, mint Svájcban. Henri Boulad július 17-én, csütörtökön tartott előadást Budapesten a jezsuita Párbeszéd Házában, ezután beszélgettünk vele.
2013. december 23. 13:15
Egy polgári bejelentés hatására el kellett távolítani a betlehemi jászlat a francia Villefranche-de-Rouergue vasútállomásáról, annak ellenére, hogy tíz éve minden karácsonykor kihelyezik az épületben.
2013. szeptember 16. 8:10
A múlt vasárnap franciaországi magyarok között szolgáltam Párizsban.
2013. június 19. 11:58
Árvíz öntötte el kedden a híres délnyugat-franciaországi zarándokhelyet, Lourdes-ot. A barlangot - ahol a hívők szerint Szűz Mária 1858-ban megjelent a 14 éves Bernadette Soubirous parasztlánynak - közel másfél méteres víz borítja a Gave de Pau folyó áradása miatt.
2013. január 14. 7:52
Százezrek vettek részt vasárnap Párizsban a Francois Hollande szocialista francia köztársasági elnök melegházasságot engedélyező törvényjavaslata elleni felvonulásokon.
2013. január 11. 7:57
Több százezer résztvevőt várnak Párizsba a hagyományos házasság védelméért vasárnapra szervezett felvonulásra, amelyet Francois Hollande francia köztársasági elnök „házasságot mindenkinek” javaslata ellen tartanak.
2012. december 11. 21:25
Fennállásának 850. évfordulóját ünnepli szerdán a gótikus művészet gyöngyszemének tartott párizsi Notre Dame. A világ egyik leglátogatottabb keresztény templomának jubileumi miséjével veszi kezdetét a több mint egyéves vallási, kulturális, történelmi és turisztikai eseményekkel tarkított ünnepségsorozat.
2012. november 6. 11:25
Az azonos nemű párok házasságának engedélyezése ellen foglalt állást szombaton Lourdes-ban, a francia püspöki konferencia közgyűlésén André Vingt-Trois, a katolikus intézmény elnöke.
2012. augusztus 8. 17:05
Az evangelizáció lesz a témája annak a nyári fesztiválnak, amelyet augusztus 15. és 26. között rendeznek tizennégy francia város részvételével.

összesen: 38 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó