esélyegyenlőség

2016. október 12. 20:55
Az Egyesült Államokban törvénybe iktatták, hogy a férfimosdókat is fel kell szerelni pelenkázóval.
2016. október 9. 20:51
Legfontosabb feladatnak a fiatalok munkanélküliségének mihamarabbi teljes felszámolását tartom. Az esélyteremtés területén elsősorban a tehetséggondozásra fókuszálunk. Az önkéntességet az egyik szívügyemnek tartom. Interjú.
Szakkollégiumok
2016. augusztus 11. 9:59
Az esélyegyenlőség, a fenntarthatóság és az oktatás kérdéseit járták körül augusztus 3. és 7. között a szegedi XIX. Nyári Szakkollégiumi Találkozón, amelyen a magyarországi és kárpát-medencei szakkollégiumok tagjai vettek részt. A szervezők idén is azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a szakkollégiumok társadalmi szerepvállalásának formáit találják meg a mai Magyarországon. A szakkollégisták kiemelten fontosnak tartották a demokratikus értékekre nevelő – de szerintük most rosszul működő – diákönkormányzatiságot a közoktatásban és felsőoktatásban egyaránt.
Élő közösség Tihanyban
2016. május 9. 9:10
Bizony lehet valaki magyar úgy, hogy nem keresztény; és európai úgy, hogy nem magyar – mondja a Mandinernek Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel. Korzenszky szerint nem jó az oktatás túlzott központosítása, viszont tárgyi tudásra és memoriterekre szükség van. A tihanyi perjel úgy látja: baj, hogy nincsenek társadalmi elvárások, normák, nincs különbség jó és rossz között; a vallásos ember értékrendje pedig igenis közügy. Interjúnk.
2014. december 5. 17:18
Bíztam benne, hogy legalább a jogerős bírósági döntés megérteti önnel, hogy téved. Nekem címzett nyílt levele azonban sajnos nem hagy kétséget: még most sem akarja elfogadni, hogy mi ezeknek a gyerekeknek az érdeke és önnek, iskolafenntartóként mi (lenne) a kötelessége.
2013. október 15. 11:27
A munkahelyi megkülönböztetés ellen és az egyenlőség elősegítése érdekében alapított platformot az EU.
2012. szeptember 6. 20:35
A Szlovák Püspöki Konferencia azzal a kéréssel fordult a szlovák kormányhoz, hogy biztosítson egyenlő esélyeket az egyházi és az állami iskoláknak.
2012. augusztus 31. 14:07
Néha egészen megdöbbentő, milyen gyűlölettel vagy elfogultsággal tudunk beszélni, jobb- vagy baloldaliról, gazdagról vagy szegényről, proliról, értelmiségiről vagy cigányról, miközben talán még a nevét sem tudjuk.
2012. március 12. 13:42
Az Odeon Lloyd Mozi áprilisban és májusban elhozza a Colours Fesztivált: a videóban magyarok és Magyarországon élő bevándorlók közösen éneklik el az Indulj el egy úton című népdalt.