egyház
Reformáció
2017. október 31. 8:27
Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy jobb dolgot tesz, aki a szegénynek ad, vagy a rászorulónak kölcsönöz, mint hogyha búcsút vásárol.
2017. október 3. 10:51
Ahogy egy KDNP-s politikus ne szabjon irányt az egyházaknak, úgy ellenzéki politikusok se szabjanak irányt nekünk.
Egyházi ügyek
2017. szeptember 24. 21:00
Egy új dokumentumban arra szólítják fel az egyházfőt teológusok és más egyházi személyek, hogy javítsa ki A szeretet öröme kezdetű apostoli buzdításának hét pontját, amelyeket részletesen elemeznek. Ezek megítélésük szerint hamisak és eretnekségre adnak lehetőséget, ezért az egyházfőnek el is kell határolódnia korábbi kijelentéseitől.
2017. szeptember 4. 10:54
Így bátorítja egy guineai bíboros a keresztényeket a meggyőződésük felvállalására.
2017. július 16. 13:39
Az Úr nem hagyja el az Egyházát, még akkor sem, ha a hajó annyi vizet vett már magára, hogy az már a felborulás szélén áll.
Spanyol inkvizíció!
2017. július 1. 13:27
Egy teológiailag konzervatívnak tartott spanyol jezsuita érseket, Luis Ladariát nevezte ki július elsejével a Hittani Kongregáció élére Ferenc pápa, aki nem hosszabbította meg a kongregáció eddigi vezetőjének, Gerhard Müller bíborosnak a lejárt, öt éves mandátumát. Luis Ladara eddig a kongregáció titkára volt, még XVI. Benedek nevezte ki.
Müller bíboros
2017. június 30. 21:24
Leváltja vasárnap Ferenc pápa a vele szemben álló bíborosok csoportjához tartozó, az egyház második emberének számító Gerhard Ludwig Müller bíborost, a Hittani Kongregáció vezetőjét – írja több, a Vatikánhoz közel álló lap. Az is kiderül, ki lehet Müller bíboros utóda.
Hitvita
2017. június 30. 15:55
Bálványimádás a szentmise vagy a református tanok sátániak? Úrvacsora vagy Oltáriszentség? A reformáció ötszázadik évfordulóján parázs hitvitát tartott a szentmiséről Nagy Gergely kálvinista lelkész, teológus és Szász Péter történész, katolikus hitvédő. Az esemény helyszínéül szolgáló Józsa Judit Galéria zsúfolásig telt jórészt fiatal érdeklődőkkel.
Kultúrharc
2017. június 25. 18:30
Háború zajlik a hagyományos család ellen a nyugaton hazánk szentszéki nagykövete, Habsburg-Lotharingiai Eduard és Veres András püspök szerint, akik a Katolikus Társadalmi Napok győri megnyitóján beszéltek a témáról.
Katolikus egyház
2017. június 20. 10:25
A nőtlen papi életforma a katolikus egyháznak egy nagy kincse, amit meg kell őrizni – mondja Székely János eddigi esztergom-budapesti segédpüspök a Mandinernek. Székelyt Ferenc pápa vasárnap nevezte ki a Szombathelyi Egyházmegye élére. A főpásztor tenni kíván a paphiány ellen, támogatja a hívek minél aktívabb bevonását a plébániák életébe, és fontosnak érzi, hogy a püspök elérhető legyen. Székely János arról is beszélt: az emberségesebb világért való küzdelem és az ideologikus célok nem szabad, hogy elvonják a figyelmünket a konkrét szegény emberről, aki az ajtónk előtt áll.
Romaszakértő
2017. június 18. 15:18
Szombathelyi megyéspüspöknek nevezte ki június 18-án Ferenc pápa Székely János eddigi esztergom-budapesti segédpüspököt, aki a cigányok történelmével és kultúrájával foglalkozó tankönyvet is írt.
2017. június 18. 11:49
Az irgalmasság cselekedetei elfogytak, hogy a helyüket a társadalmi igazságosság hamis ideája vegye át. Kivéve a természetfelettit az istentisztelet lényegéből, leegyszerűsítettük a szentmisét.
A muszlimoknak akarják adni
2017. június 12. 12:06
Attól tart a helyi katolikus püspök, hogy a spanyol baloldal törekvései mentén az andalúziai kormány tényleg megpróbálja államosítani a córdobai katedrálist, amelyre az UNESCO Córdobai Nagymecsetként hivatkozik. A püspök a Wall Street Journal tudósítása szerint pár napja beszélt minderről Washingtonban.
2017. június 8. 19:18
Az a pár püspöki kar, amivel számolhat Ferenc pápa, a német, az osztrák és a belga, azok a nemzetek, ahol a katolikus egyház a leginkább hanyatlik. Még Latin-Amerikában is csak kevés rajongót tudhat maga mögött Bergoglio.
2017. május 29. 18:05
Az élet nagy kérdései ugyanazok, bármennyire is megváltozzék körülöttünk a világ. Keresni a békét és továbbadni azt az embereknek, akik hozzánk jönnek.
2017. május 14. 19:11
Ha azt mondjuk, hogy attól fognak jönni a fiatalok, mert azt látják, hogy ez az egész kereszténység „nem is olyan nehéz”, akkor átverjük őket és nem mellesleg hamar tovább is állnak. Interjú.
2017. május 10. 15:36
Attól, hogy a Fidesz a vallást nem, csak a neki nem tetsző egyházakat üldözi, nem lesz sem jogszerű, sem demokratikus az eljárása.
Konzervatív katolicizmus
2017. május 4. 16:27
Ferenc pápa marxista nyelvezetet használ, az ökomenizmusnak nincs jövője, a protestantizmus pedig bizonyos szempontból hasonló az iszlámhoz – mondja Roberto de Mattei olasz konzervatív katolikus történész, író, a Római Európai Egyetem professzora. A civilben ötgyermekes családapa de Mattei szerint Ferenc pápa az elmúlt két évben nem adott egyértelmű útmutatást a katolikusok egyes vitás kérdéseiben, és egyes tévtanok elérték Szent Péter székét. Interjúnk.
2017. március 21. 1:27
Természetesen rengeteg tévéműsor ábrázolja a gonoszt létezőként. De ritkán láthatjuk a képernyőn ilyen pofátlan módon ábrázolva a vallásgyakorlást, mint ellenszer. Ha nem bánod, hogy égő lámpa mellett alszol, Az ördögűzőt érdemes megnézned.
2017. március 14. 17:19
Az evangélium talajáról sem mondhatjuk, hogy mindenki jöjjön, és – rajtunk kívül – ritkán idézik Ferenc pápától azt, hogy felelőtlenség a kapukat minden kontroll nélkül kitárni. Interjú.
Keresztény globalizáció?
2017. március 13. 18:12
Kérvényezte a magyar állampolgárságot, és a hét folyamán az ezt igazoló okiratot átveheti Orbán Viktor miniszterelnöktől – jelentette be a híres alexandriai jezsuita, Henri Boulad március 11-én, a budapesti Párbeszéd Házában tartott előadása kezdetén. Boulad atya elmondta: a globalizáció nem idegen a kereszténységtől, de elromlott, a migráció Európa destabilizációját segíti elő.
2017. március 10. 17:49
A parlament nem arról hozott döntést, hogy nagypéntek immáron államilag is kötelező böjti nap, nem küldött a templomokba senkit, csupán megnyitotta a lehetőségét annak, hogy akik szeretnék, méltóbb módon élhessék meg ennek a napnak a szakrális tartalmát.
2017. február 22. 17:40
Az argentin, a római, a német, a máltai példák mutatják, hogy bizonyos püspökök készek hivatalosan is ellene mondani Jézus tanításának és az Egyház világosan kifejtett, definitív hitének.
George Weigel
2017. február 17. 12:07
Trumpnak úgy kellene cselekednie, mint aki egy országot kormányoz, nem pedig egy kampányt vezet – mondja George Weigel amerikai katolikus író, értelmiségi a Mandinernek. II. János Pál pápa életrajzírója szerint a kereszténység Amerikában újraerősödhet, Európában viszont a liberális nyitás miatt haldoklik, a katolikus egyház jövője pedig Afrikában és Ázsiában rejlik. Interjúnk.
Irgalmasság
2017. február 15. 18:52
Fennen hangoztatott irgalmát kérik számon a Rómában felbukkant poszterek Ferenc pápán. A Vatikán félhivatalos lapját kifigurázó lap is megjelent az Örök Városban. Bíborosok egy csoportja ezt követően hűségesküt tett a pápának. A rendőrség nyomoz.
2017. január 30. 16:33
Az Egyház nem tökéletes, és nem is akarja gőgösen „a bűnös világ” fölé helyezni magát. Egyszerre szent és bűnös.Interjú.
Konferencia
2017. január 18. 12:00
Milyen szerepet játszottak a magyar keresztény felekezetek a társadalom, a kultúra, az oktatás és az egészségügy területén? Hogy próbálta ezt letörni a kommunista államhatalom? A „megtöretés évtizedéről”tart konferenciát a Mika Sándor Egyesület a Petőfi Irodalmi Múzeumban február kilencedikén.
Keresztény Közel-Keletet!
2017. január 4. 17:49
Nem kell hamar ítélni Donald Trumpról, és nem biztos, hogy Hillary Clinton jobb lett volna – szögezte le egy interjúban Christoph Schönborn bíboros. A bécsi érsek, akit a legutóbbi konklávén a papabilék közt tartottak számon, arról is beszélt: jobb lenne, ha a bevándorlók hazamennének, a Közel-Kelet újra kereszténnyé válna, és az európaiak komolyan vennék a kereszténységet.
2016. november 28. 21:42
Tapasztalataim szerint a rossz szex elronthatja a legjobb kapcsolatot is, ezért nem rossz ötlet ezt előtte tesztelni. Mivel a keresztények ezt bűnnek tekintik, ha kereszténnyel randizol, felejtsd el a dolgot.
2016. november 28. 21:27
Nem tehetném meg, hogy ne mondjam meg a miniszterelnöknek: el fog kárhozni. Interjú.
2016. november 14. 13:57
Az ifjú pápát övező reakciók és a sorozat nézettsége viszont azt mutatja, hogy az embereket érdekli az egyház, és ez talán alkalmat ad arra is, hogy elkezdjünk arról beszélni, milyen valójában.
Reformáció
2016. november 1. 17:34
Ferenc pápa a reformáció évfordulója alkalmából látogatott Svédországba, ahol elmondta: Luthertől és a reformációtól is származott némi jó, különös tekintettel az evangélium iránti lelkesedésére. A pápa szerint Luther okos ember volt, és jogos volt felháborodása a katolikus egyházon belüli korrupt viszonyokon.
2016. október 28. 13:53
Az egyházi és a családi mintát is egyaránt nagyon fontosnak tartom. Ha innen közelítjük meg a dolgokat, akkor polgári értékek tekintetében fideszesebbek vagyunk a fideszeseknél. Interjú.
2016. október 20. 6:42
A két fő játékos John Podesta, Hillary Clinton kampányának vezetője, aki egy szélsőségesen liberális katolikus, és Soros György, a filantróp balos milliomos, aki amúgy ateista.
Pápák
2016. szeptember 8. 15:45
Igenis egészségügyi okokból és nem külső nyomásra mondott le a pápaságról XVI. Benedek – erről maga a volt egyházfő beszél egy most megjelenő interjúkötetben. Benedek dicséri utódát, Ferenc pápát; elismeri, hogy van intrika a Vatikánban, de nem csak erről szól az egyházi állam; és arról is beszél: valóban volt meleglobbi a Vatikánban, de ez egy pár fős csoport volt, akiket fel is oszlattak.
2016. szeptember 6. 8:47
Az európai keresztény vezetők találkozója után Orbán Viktor és Balog Zoltán a keresztényüldözések összes formája ellen küzdő helyettes államtitkárságot hoztak létre az Emmin belül. A szervezet élére Török Tamás diplomata került.
Audiencia
2016. augusztus 29. 12:51
A Róma melletti Frascatiban tartották a keresztény elkötelezettségű állami vezetők éves tanácskozását, amelyen Orbán Viktor is részt vett. A tanácskozás résztvevőinek vasárnap nyílt alkalmuk személyes találkozásra a Szentatyával, aki a magyar miniszterelnököt is fogadta.
2016. augusztus 21. 15:48
A keresztény egyház vezetői mára olyan politikailag semleges pozíciót vettek föl, mintha nekik kellene szégyenkezniük a Közel-Kelet mai állapotán, és mintha nem vennék észre, hogy az iszlám európai térhódítása az ő rovásukra is történik.
2016. augusztus 17. 10:42
Egyházunk nemcsak belőlünk, magyarokból áll, hanem egyenjogú része annak az afrikai, sőt a közel-keleti emberek közössége is, és a más vallásokhoz vezető út csakis a párbeszéd útja marad, ha mégoly nehéz is.
2016. augusztus 15. 7:17
A német protestáns egyházak a Berlin/Brandenburg régió 220 templomában napokon belül, majd hamarosan mind a háromezer egyházközségben lesz ingyenes wifihotspot, vagy ahogy a programban stílszerűen nevezik, Godspot.
2016. augusztus 8. 17:21
Nyíltan támadni, mocskolni a pápát, a lemondását követelni, ide most számos kacifántos szót tudnék írni, ám a legegyszerűbb határozottan kijelenteni: aki ilyet tesz, nem katolikus.
2016. augusztus 8. 11:02
Nizzában az elkövető célzottan ráhúzta a kocsit az emberekre, és próbálta őket elgázolni. Az emberek mást sem tettek, csak menekültek a teherautó elől. Akik Afrikából és Ázsiából jöttek, azok pont ezt teszik. Interjú.
2016. augusztus 8. 8:22
Ferenc Pápa üzenetei azokhoz intéződnek, akik magatartásukkal, életvitelükkel Jézust szeretnék követni. Akkor is, ha nehéz.
Reformáció 500
2016. augusztus 8. 7:59
Martin Luther szándékai nem voltak tévesek – mondta nemrégiben Ferenc pápa arra az újságírói kérdésre, megszüntetik-e a reformátor egykori pápai kiátkozását. A pápa szerint Luther korában nem volt éppen követésre méltó modell az egyház: „Korrupció, világiasság, pénz- és hatalomvágy volt az egyházban, és ő ez ellen lépett fel”.
2016. augusztus 6. 11:43
A pápához leveleket írókhoz lenne nekem is egy nyílt kérdésem: vajon Jézus Krisztus mit szólna Ferenc pápa helyett a ma emberéhez??
Szolidaritás vagy helyfoglalás?
2016. augusztus 4. 9:27
Különös cselekmények történtek a legutóbbi vasárnap több franciaországi és olaszországi katolikus templomban. Jacques Hamel roueni pap iszlamisták általi meggyilkolása után muszlim csoportok úgy kívánták kifejezni a katolikusokkal való szolidaritásukat, hogy csoportosan misékre mentek. Volt, ahol mise közben a Koránból énekelhettek, vagy épp szimbolikusan megáldoztatta őket a pap. Katolikus tradicionalisták liturgikus káoszra és muszlim helyfoglalásra figyelmeztetnek.
2016. augusztus 3. 12:01
Nyíltan támadni, mocskolni a pápát, a lemondását követelni: aki ilyet tesz, nem katolikus.
2016. augusztus 3. 8:54
A hívek mellet ateisták és muszlimok is elkísérték utolsó útjára a terrortámadás során meggyilkolt Jacques Hamel atyát Franciaországban.
2016. augusztus 2. 15:59
Megszüntette hétfőn a francia ügyészség a vizsgálatot Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek ellen, akivel szemben korábban rendőrségi vizsgálat indult papi pedofília elhallgatása miatt.
2016. augusztus 2. 12:35
Sokan kopaszodnak mostanában a rengeteg fejvakarástól, amire Ferenc pápa kijelentései miatt vetemednek.
Krakkó
2016. július 30. 13:09
Ferenc pápa a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón tartott szentmiséjén hangsúlyozta: az egyháznak nyitottan és gyengédséggel kell segítenie a legelesettebbeket. A katolikus egyházfő Máriához fohászkodva azt kérte: tanítsa meg az egyházat arra, hogy „konkrét módon ápolja Jézus sebeit a rászoruló testvérekben, a közeliekben és a távoliakban, a betegekben és a migránsokban egyaránt”
2016. július 27. 17:22
Pedig valamit nagyon elrontottunk. Támadás éri kultúránkat, hitünket, mindazt, amit Európának hívunk. Most annak van itt az ideje, hogy pitiáner vitáinkat félretéve arra találjunk sürgősen megoldást, hogyan oldjuk meg a legsúlyosabb, földrészünket érő kihívást.
2016. július 21. 15:27
Kellő bölcsességgel kell eljárni, és nem szabad azt mondani, hogy mivel valaki menekültnek mondja magát, mindent meg kell tennünk, amit kér.
2016. július 1. 8:55
Azt hiszem, én a lelkialkatomból adódóan hiánycikk vagyok az egyházban. A többség számára a kiszámíthatóság, az eltervezettség, a hagyomány és a rend a legfontosabb. Én ennek inkább az ellentéte vagyok. Interjú.
2016. június 29. 15:41
Nem tudom Vigh Szabolcs miért gondolja azt, hogy a fogamzásgálás engedélyezése csökkentené az abortuszok számát katolikus körökben.
2016. június 29. 15:37
Úgy látszik Ferenc mostanra elfelejtette a katekizmust, az összes hitletéteményt, a Szentírást és a Szenthagyományt.
Egyházügyi törvény
2016. június 28. 17:08
Számos magyarországi kisegyháznak ítélt meg kártérítést a strasbouri emberi jogi bíróság, mivel az új egyházügyi törvény az emberi jogi egyezmény több pontját sérti. A bíróság szerint a kormány aggodalma az egyházi státusszal visszaélő szervezetekkel kapcsolatban érthető, de kevésbé drasztikus eszközöket is alkalmazhatott volna a kérdés rendezésére.
2016. június 28. 12:53
Ezek a szakemberek szeretnének sokat tenni az abortusz okozta egészségi és társadalmi károk csökkentése érdekében, de a hivatalos egyházi szerveknek a fogamzásgátló szerekre vonatkozó elítélő álláspontja ill. hallgatása miatt légüres térbe kerülnek.
Aktív szemlélődés
2016. június 21. 15:52
Vannak olyan problémák, amelyeket nem lehet megoldani, a pszichológia pedig nem adja meg a végső választ – mondja a Mandinernek Deák Hedvig domonkos nővér, aki nem igazán találkozik a nők elnyomásával az egyházban, s aki szerint női mintából sem áll túl sok rendelkezésre, de férfimintából még annyi se. A rendi elöljáró szerint a felszabadítás teológiája már lefutott téma. Az egyetemen tanító teológussal a szerzetességről, a teológia mai állapotáról és a pszichológiával való párbeszédről beszélgettünk.
2016. június 16. 13:42
Mindennap elhangzik a hírekben, hogy az emberek milyen gonoszak, ellenségesek, közömbösek egymással, de én itt mindennek az ellenkezőjét tapasztalom. Interjú.
2016. június 13. 11:05
A Vatikán felbolydult méhkas. Papok vitatkoznak egymással, konzervatívok liberálisokkal, heves vérűek békésekkel – a pápáról. Van-e még ideje a katolikus egyháznak?
2016. május 26. 15:51
Elhunyt Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök, jeles erdélyi közéleti személyiség. A 85 éves főpásztor évek óta visszavonultan élt. Kitartóan harcolt a kommunizmus alatt elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásáért.
Párbeszéd
2016. május 24. 12:12
Ferenc pápa hétfőn a Vatikánban fogadta és megölelte Ahmed el-Tayebet, a kairói Al-Azhar mecset és egyetem nagyimámját, aki Benedek pápa korábbi iszlám-kritikus szavai miatt függesztette fel a keresztény vezetőkkel való párbeszédét. Az előző katolikus egyházfő egy akkori beszédében a keresztények védelmét szorgalmazta, amit Ahmed el-Tayeb az egyiptomi belügyekbe való beavatkozásként értelmezett.
2016. május 19. 11:30
Az államnak szekulárisnak kell lennie. Az államvallások rosszul végződnek. Ez a történelemmel szemben megy. Az a szekuláris jelleg, amelyet a vallásszabadságot garantáló, szilárd törvény kísér, olyan keretet nyújthat, amelyben előre lehet haladni. Interjú.
Adduxit eum ad Jesum
2016. május 17. 13:54
Veres András szombathelyi főpásztort, a püspöki kar elnökét nevezte ki Ferenc pápa győri püspöknek, a 75. évét betöltő Pápai Lajos helyére. Veres 2006 óta szombathelyi püspök, korábban többek közt volt a püspöki kar titkára is.
2016. május 17. 11:08
Izmusok jönnek, ideológiák mennek, de a kősziklára épített egyház marad – mondja gróf Bethlen Istvánné a Mária-úton való zarándoklásról és történelmi családokról szóló kötetének bemutatóján.
2016. május 12. 19:43
„Az egyháznak be kell vonnia a felszentelt és a laikus nőket a konzultációban való részvételbe, de a döntéshozatalba is, mivel szüksége van a nők szemléletére” – felelte Ferenc pápa egy szerzetesnő kérdésére, aki azt kérdezte a katolikus egyházfőtől, miért vannak a nők kizárva a diakónus-szolgálatból.
2016. május 12. 15:27
Ferenc pápa a gondolatait anélkül fogalmazza meg, hogy tekintettel lenne a migrációban súlyos kulturális, közbiztonsági veszélyt látók szempontjaira, jogos félelmére.
2016. május 10. 7:48
Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze a Felházzal kapcsolatban elmondta: örülnek, ha az egyetemisták körében nagy szellemi ébredésre kerülne sor, és éheznének Istenre. Hozzátette: a történelmi és a szabadegyházak összeboronálása nehéz feladat.
Élő közösség Tihanyban
2016. május 9. 9:10
Bizony lehet valaki magyar úgy, hogy nem keresztény; és európai úgy, hogy nem magyar – mondja a Mandinernek Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel. Korzenszky szerint nem jó az oktatás túlzott központosítása, viszont tárgyi tudásra és memoriterekre szükség van. A tihanyi perjel úgy látja: baj, hogy nincsenek társadalmi elvárások, normák, nincs különbség jó és rossz között; a vallásos ember értékrendje pedig igenis közügy. Interjúnk.
2016. május 9. 7:56
Miért nem beszélünk tehát a vallásokban kifejtett gondolatokról, elképzelésekről? Miért hagyjuk ezt ki az állami tudásközvetítő, ismeretszerző intézményrendszerből, amelyet oktatásnak hívunk?
2016. május 3. 16:09
Az ügynökkérdésről beszélgetett Csepregi András evangélikus lelkész, a Tényfeltáró Bizottság tagja és Forgách András író, dramaturg, az élő kötet nem marad című könyv szerzője.
2016. május 3. 14:42
Az pedig a legmenőbb, ha a mindannyiunk miniszterelnökének fia, felhasználva a születési alapú ismertségét és miniszterelnök apja erőforrásait, szektáját népszerűsíti, majd kijelenti, hogy ennek a szektának az istene lángra gyújtja az országot.
Irgalmasság
2016. április 26. 15:57
Hétmillió zarándok érkezett a Vatikánba az irgalmasság szentévében, a legnagyobb tömeget a Szent Péter bazilika szent kapuinak december 8-i megnyitása vonzotta.
2016. április 5. 16:04
A sok Krisztus-kép közül ma nem a szegény Jézus, a megdicsőült Jézus vagy a történelem előtt létező örök Logosz, hanem a gyógyító Jézus kerül előtérbe. Remélem, ennek a korszaknak hamarosan vége szakad. Interjú.
2016. április 5. 14:48
A pápa nagyon is helyesen mutatott rá arra, hogy egy keresztény sohasem mondhatja azt, hogy minden vallás egyenlő, hiszen egy ilyen kijelentés szükségszerűen önfelszámoláshoz vezet.
2016. április 4. 9:02
Alighanem a keresztény Európáért rettegett az az asszony is, aki tüntetően elhagyta az előadótermet, amikor egy pódiumbeszélgetésben arról a Jézusról szóltam, aki maga is migráns volt, és az elnyomottak, marginalizálódottak iránti szeretetre hívott fel.
2016. március 28. 16:49
Háborús narratívájának megfelelően a mai kereszténység egyszerre defenzív, vagyis védekező jellegű, és agresszív. Úgy véli, a túlélése érdekében – Isten nevében – le kell győznie a világot.
Húsvét
2016. március 26. 11:11
Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerintkrízisek sorozata az emberiség története, de a kegyetlenségek történetében Krisztus feltámadásával megjelenik a kegyelem.
Húsvét
2016. március 26. 10:37
Erdő Péter bíboros az MTI-nek húsvét alkalmából elmondta: Jézus Krisztus a kereszthalállal kiszabadította az emberiséget abból a csapdából, amelybe gonoszságai újra és újra belesodorták. A bíboros szerint Jézus „felrobbantotta maga körül a sziklasírt, és ezzel kiemelte az örökkévaló életet a látszólagos pusztulás sötétjéből”.
Nagypéntek
2016. március 26. 9:14
Nagypéntek este a római Colosseumnál kezdődött meg a Ferenc pápa vezette keresztút. A pápa római helynöke vitte elsőként a keresztet, tőle olasz családok, diákok és a világ minden tájáról érkezett hívek vették át. A tizenkettedik stációnál egy szíriai férfi vitte a keresztet, akinek a Szent Egyed katolikus közösség nyújtott menedéket.
Szeretet és technológia
2016. március 17. 20:29
Ha elérhető az üdvösség másképpen is, akkor a keresztény miért ragaszkodjon hitéhez és a keresztény erkölcshöz? – eme szavakkal kritizálta XVI. Benedek nyugalmazott egyházfő az Avvenire-nek adott interjúban azt, hogy a II. Vatikáni Zsinat után átértelmezték az „egyházon kívül nincs üdvösség” dogmáját. Benedek szerint ezután alábbhagyott a missziós lelkület. A volt pápa hozzáteszi: egyáltalán nem igaz, hogy minden vallás egyenlő és ugyanúgy hasznos az üdvösség eléréséhez.
2016. február 24. 17:04
Lehet, hogy jó zsidóként csakis a zsidó vallás előírásait betartva létezhetnék. Zsidóságom kérdésére a kierkegardi szorongás vállalásával válaszolok. Interjú.
Modern középkor
2016. február 23. 10:02
„Én – sokan ezért titulálnak liberálisnak – a II. Vatikáni Zsinat szellemiségében alakítottam az életemet: szeretet, nyitottság, elfogadás, párbeszéd. Mindaz, ami meggyőződésem szerint Jézust és egy keresztény embert jellemez. Nem a félelem, az árulás, a hazudozás, ami nagyon szépen megfér a vallásos színezettel is” – mondja a Mandinernek Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A Magyarországnál is idősebb kolostorban 52 éve szolgáló, azt 25 éve vezető, most hetvenéves főapát arról is beszél: Pannonhalma a szabadság lehetősége. „Ha valaki nem lop, hanem épít, és nem valami ellen tesz, hanem valamiért él, akkor olyan lesz, mint Pannonhalma.” Várszegi Asztrikkal a kommunizmus nyomoráról, a migránsok megsegítéséről és a modern középkorról is beszélgettünk. Életútinterjúnk.
2016. február 18. 8:28
Első látásra a különböző kiáltványokban felsorolt gondoknak egy része nem érinti az egyházi iskolákat. Az oktatásban kialakult általános feszültség, túlterheltség, rosszkedv azonban előbb-utóbb beszivárog minden intézménybe.
2016. február 10. 17:51
Idén úgy döntöttem, hogy a hús mellett az édesség lesz az, amit szintén elhagyok Húsvétig. Mivel nagy húsfogyasztó vagyok, így ez az időszak nem egyszerű feladat a számomra.
Egyháztörténet
2016. február 8. 22:18
Sajátosan intrikákkal teli korszak volt Erdő Péter bíboros szerint elődje, Pázmány Péter kora, akinek az esztergomi érsekké való kinevezésének a történetét írta meg Tusor Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. A kötet bemutatóján még az is felmerült: érdemes volna utánanézni, milyen hatással voltak az ügyek haladására a politizáló főrendek háttérbe húzódó feleségei lelkivezetőiken keresztül.
2016. január 21. 12:58
Úgy tanultam, hogy a katolikus mivolt lényeges aspektusa, hogy nem kezdjük elölről ugyanazokat a vitákat minden nemzedék esetében, mint egy megaegyház utódlási válsága esetén; inkább éppen hogy lényegileg megbízhatónak tartjuk a múltbéli tanítást.
2016. január 11. 16:21
Ezentúl videóban teszi közzé havi imaszándékait Ferenc pápa, elsőként a 2016 januárit, amely a vallásközi párbeszédet és békét állítja a középpontba.
2016. január 10. 10:10
A Ferenc pápa által december 8-án megnyitott szentév kezdete óta már több mint egymillió zarándok lépett át a Róma városában megnyitott szent kapukon – tudatta a Vatikán. Az irgalmasság szentévében harminc millió zarándokot várnak az Örök Városba.
2016. január 7. 16:24
Perintfalvi Rita bécsi progresszív teológus nem érti, miért bűn a homoszexualitás megélése és miért nem lehetséges az azonos nemű párok egybekelése.
Patsch Ferenc
2015. december 26. 14:50
Az, hogy „majd én felülről megmondom neked, hogy mit kell gondolnod”, egyszerűen nem megy; a „laikus” és az „egyházi” világ hagyományos határai pedig feloldódóban vannak – állítja Patsch Ferenc jezsuita filozófus-teológus, akinek „Katolikus spiritualitás tabuk nélkül” címmel jelent meg kötete a jezsuita blogos írásaiból. Patsch szerint Jézus Krisztus és örömhíre ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, ám az érthetősége érdekében nem hagyhatjuk figyelmen kívül a megváltozott közeget. A jezsuita szerző úgy látja: Ferenc pápa is mennyi körültekintéssel próbálkozik, és neki sem mindig sikerül tökéletesen. Interjúnk a jelenleg Kubában élő szerzetessel.
Karácsony
2015. december 25. 9:48
Fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny jellemzi a kortárs társadalmakat Ferenc pápa szerint, aki alázatra és irgalmasságra szólított fel szentesti miséjén. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a társadalom „szigorú a bűnössel, de gyenge a bűnnel szemben”.
Éjféli mise
2015. december 25. 8:55
A Szent István Bazilikában tartott karácsonyi éjféli szentmisén Erdő Péter kiemelte: Jézus születésének titka elárulja az ember hivatását. A bíboros figyelmeztetett: emlékezzünk karácsony estéjén a háború elől menekülő gyermekekre, akk a menekülttáborokban fagyoskodnak.
2015. december 12. 11:58
Európa keresztény, mert azt a kultúrát, amelyet sajátosan európainak tarthatunk, a kereszténység emberképe, természetfogalma és történelem-szemlélete alakította ki.
2015. december 9. 15:48
Átnyújtotta Ferenc pápának a magyar köztársasági elnök megbízólevelét hétfőn Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország új szentszéki nagykövete.
2015. december 9. 14:59
Beszélünk a szemet-szemért, fogat-fogért bibliai elvről, mely az arányos büntetés elvét kívánja szolgálni. A sértettek sokáig küzdenek az indulataikkal, a gyűlölettel, ami esetleg nem csak az arányos büntetést kívánná. Interjú.
Rómával vagy Róma nélkül?
2015. december 3. 14:40
„Manapság a hivatalos egyházat a liberalizmus és a modernizmus fertőzi meg. A mi szándékunk ezért nem más, mint katolikusnak maradni és az egyházat meggyógyítani” – mondja a X. Szent Piusz Papi Testvériség egyik papja. Ez egy különleges katolikus csoportosulás: úgy tartják magukat a legkatolikusabbnak, hogy valójában ki vannak közösítve az egyház szervezetéből – szerintük érvénytelenül. Hazánkban két „piuszos” pap működik, egyikük Ausztriából jár misézni kéthetente Budapestre. Vele beszélgettünk a társaság és az egyház helyzetéről.
2015. december 2. 16:50
Számomra például a jelenlegi hazai liberálisok, szocialisták ezért sem elfogadhatóak. De elutasítom az újjáéledő szélsőjobboldal, a Jobbik tevékenységét is, mert újpogány nézetrendszerük összeegyeztethetetlen Krisztus tanításával. Interjú.
2015. november 26. 9:56
A viszontagságokra és az emberi jogi fundamentalizmus által korlátozott közpolitikában adható válaszadás nehézségeire jó példa a hazai egyházügyi szabályozás elmúlt pár éve, illetve a napokban benyújtott új egyházügyi törvényjavaslat.
2015. november 18. 12:11
Nehéz időket élünk, de az egyház kapui legyenek teljesen nyitva, még akkor is ha ez veszélyekkel járhat – mondta Ferenc pápa a szerdai Szent Péter téren tartott beszédében. A párizsi merényletsorozattal kapcsolatban továbbá kiemelte: a szíveket és a társadalmat is meg kell nyitni.
2015. november 13. 8:24
Az egyházak bejegyzési feltételeit viszont a végtelenségig összekuszálták. Ha így marad a szabályozás, akkor újabb szörnyszülöttet hoz világra a KDNP-vel dúsított Fidesz.
Mégsem a 13 bíboros levele lett a Vatileaks 2
2015. november 11. 16:50
Letartóztattak a Vatikánban két munkatársat, mert feltehetőleg ők szivárogtatták ki a vatikáni pénzügyekkel kapcsolatos információkat, melyek két, olasz újságírók által a héten megjelentetett könyv alapjául szolgáltak. Ferenc pápa az újabb kiszivárogtatási botrány ellenére leszögezte: folytatja a küzdelmet az egyházi korrupció ellen. A két feltételezett kiszivárogtató előzetes letartóztatásban van. Összefoglaló.
2015. november 4. 14:46
Ferenc egyrészt nagyon jó reklámarc, másrészt felvillant előttünk valami olyat, amiről egyáltalán nem esik szó manapság, de ami nagyon is az egyház sajátja volt egykor. Jelesül a példaképek és a tekintélytisztelet kérdését, azok létjogosultságát a mai világban.
Szerzetesi fölény
2015. október 28. 14:52
A Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a budapesti Piarista Gimnázium és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium vezeti a HVG 2016-os, egyházi intézményeket rangsoroló listáját.
2015. október 19. 11:37
Az Európai Protestáns Egyházak Szövetségének tanácsa brüsszeli ülésén a svájci reformátusok vezetőjét, Gottfried Lochert választotta meg ügyvezető elnöknek. A háromtagú elnökségnek tagja Tarr Klára, a Magyarországi Evangélikus Egyház külügyi osztályának vezetője is.
2015. október 19. 9:53
Egyszerűen ellentétes a katolicizmussal az a szinódusi felvetés, ami regionális különbségeket engedélyezne az egyházon belül a tanítást illetően – állítja Raymond Leo Burke bíboros.
2015. október 19. 9:29
Egy katolikus és egy hindu, egymás vallását tiszteletben tartva, összeházasodtak, és húsz évi boldog házasélet után a hindu férj úgy döntött, hogy ő is keresztény lesz. Interjú.
2015. október 15. 9:29
A szokásos szerdai kihallgatáson összegyűlt hívek előtt kért bocsánatot Ferenc pápa a katolikus egyház botrányaiért. A vatikáni vezetés tudatta, hogy a pápa szokatlan kijelentésének nincs köze Róma polgármesterének távozásához.
2015. október 14. 19:25
Ideje felismerni, hogy – akármilyen kedvesnek is találod – Ferenc pápa felelős ezért a krízisért. Nem pusztán rossz döntéseket hozott, de néha kétszer hozta meg ugyanazt a rossz döntést.
2015. október 7. 15:38
Az egyháznak vannak korhoz kötött előírásai és megváltoztathatatlan törvényei. A házasság és a család kérdésével kapcsolatban egy megváltoztathatatlan tanítással állunk szemben. Interjú.
2015. szeptember 30. 21:27
A nők szerepének elismerése, akár az erősítése is szóba kerül a megbeszéléseken, de természetesen nem az egyházi rend szentségének alapvető megváltoztatásával összefüggésben, hanem inkább az egyéb funkciók terén. Interjú.
Módosítás, könnyítés
2015. szeptember 29. 13:20
Többféle kategória lesz a most létező kettőnél, ha a most közzétett tervezet szerint módosítja a parlament az egyházügyi törvényt, vallási egyesületet pedig már tíz fővel is lehet majd alapítani. Új kategória lesz a nyilvántartásba vett egyház. Összességében, ha elfogadják, a törvény könnyíti a vallások, egyházak elismerését, az állam azonban fenntartja annak jogát, hogy eldöntse, melyikükkel milyen mértékben működik együtt.
Balogh Róbert
2015. szeptember 28. 14:10
Egy szatmári faluban, az ukrán határ melletti Tiszabecsen nőtt fel, ökumenikus lelkész diplomát szerzett idén Genfben Balogh Róbert. Kezdetben a teoretikus dolgok érdekelték, de most már úgy gondolja, hogy inkább terepen a helye, cigányok között szeretne szolgálni. A cigány származású lelkészt kérdeztük svájci tapasztalatairól, elfogadásról, keresztyénségről, sztereotípiákról, integrációról. Interjúnk.
2015. szeptember 21. 13:47
Palánki Ferenc püspököt, az Egri Főegyházmegye segédpüspökét nevezte ki Ferenc pápa a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye élére. Az eddigi megyéspüspök, Bosák Nándor ugyanis nyugdíjba vonul.
Debrecen 300
2015. szeptember 11. 11:22
A katolikus nevelés és oktatás lesz a fő témája az idén harmadszorra megrendezett Kattársnak, Katolikus Társadalmi Napoknak, a katolikus egyház társadalmi tanítását bemutató rendezvénynek, amelynek idén Debrecen ad otthont szeptember 12-én, szombaton. Az előadások, beszélgetések témái közt lesznek a szenvedélybetegségek, a személyiség kibontakoztatása, a gender-elmélet, a sport, de a vallás és tudomány kapcsolata is szóba kerül.
2015. szeptember 7. 19:26
A menekültek befogadásáról és segítéséről szóló felhívását készséggel és örömmel követjük. Köszönjük, hogy előttünk jár az Evangélium útján, és megjelöli a cselekvés helyes irányát!
2015. szeptember 7. 8:58
Az egyházak és civilszervezetek feladata, hogy személyes odafigyeléssel és humanitárius segítségnyújtással egészítsék ki az állam által biztosított alapellátást.
2015. szeptember 6. 18:05
A DK várja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia világos állásfoglalását, gyakorlati útmutatását a helyes és helytelen tettek konkrét megnevezésével, valamint egy ökumenikus fellépés kezdeményezését a menekülthelyzetre való tekintettel.
2015. szeptember 6. 14:46
Az elmúlt napokban sok támadás éri az Egyházat azért, mert nem segít a menekülteken. Pontosabban nem úgy segít, ahogyan azt „elvárnák” tőle. Vecsei Miklós válaszol a Máltai Szeretetszolgálat részéről.
2015. augusztus 26. 10:35
Tágas Tér néven rendeznek ingyenes fesztivált szegedi egyházközségek, több felekezet részéről – derült ki Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus megyéspüspök, Czagány Gábor református lelkész és Kovács Ákos énekes közös sajtótájékoztatóján.
2015. augusztus 25. 17:20
A Magyar Államkincstár a nyáron ellenőrzést tartott minden olyan egyháznál vagy egyházi szervezetnél, amely állami támogatásból lát el szociális feladatokat. A Baptista Szeretetszolgálatnál komoly hiányosságokat találtak, a NAV különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz.
2015. augusztus 19. 16:49
A bíboros úr a szolgálatát nagyrészt a háborgó tengeren ingó hajón teljesítette.
2015. augusztus 17. 11:53
Az európai egyház komoly próbatételnek van alávetve a szekularizáció miatt, ami most elural mindent az emberek gondolkodásában. Interjú (2014).
2015. augusztus 17. 9:53
Életének 89. évében, hétfő reggel elhunyt Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek – tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.
2015. július 10. 9:26
A világ olyan szekuláris logika szerint működik, amelyben nem érv a heves moralizálás. Hatni rá csak a struktúra fejlődését irányító logikába illeszkedve lehet.
2015. július 8. 10:15
Az Európai Emberi Jogi Egyezménybe ütközik a magyar egyházakra vonatkozó törvény és kormányrendelet néhány rendelkezése – mondta ki az Alkotmánybíróság. Az Országgyűlésnek októberig van ideje módosítani: lehetne például a bevett egyházzá válás feltételeit módosítani, vagy könnyíteni lehetne a bevett egyházaknak járó kedvezmények elérhetőségét.
2015. június 13. 16:30
A melegházasság intézményét azonban csak olyan konzervativizmus támogatja, amely éppen akkora távolságban van a konzervativizmus hagyományos értelmétől, mint a melegházasság a házasság hagyományos értelmétől. Interjú.
2015. május 31. 9:11
Ennek megfelelően Európában a befogadás aktusa a kultúra talán legfontosabb része. Befogadás nélkül nincs civilizáció. Keresztényinek nevezhető civilizáció végképp nincs.
2015. május 26. 17:08
A katolikus, keresztény hit meggyalázása, ördögi kifordítása minden olyan eset, történjen itthon vagy külföldön, amikor az egyház bástyái mögött ilyen, embereket akár egy életre megnyomorító tettek megtörténhetnek.
Szent István Könyvhét
2015. május 12. 8:39
Zűrzavart tapasztalt az egyházon belül, elmondása szerint ezért írta meg hitvédelmi művét André-Joseph Léonard brüsszeli érsek, akit munkájáért Stephanus-díjjal tüntettek ki a Szent István Könyvhét megnyitóján, hétfőn, a a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán. A másik díjazott Kányádi Sándor volt, a díjakat Erdő Péter bíboros és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök adta át.
2015. május 10. 15:57
A kubai elnök megköszönte Ferenc pápának a kubai-amerikai diplomáciai közeledésben nyújtott segítségét.
2015. május 5. 18:58
Indulatoktól sem mentesen szól a katolikus pap az általa „húsvéti és karácsonyi hívőknek” nevezett emberekről. Nem lehet, hogy téved ebben?
2015. május 5. 11:59
Az egyház például misszióról beszél, de ahelyett, hogy „útra kelne” azok felé lélekben és testben, akiknek az örömhírt el kellene vinnie, arra vár, hogy a fiatalok belibbenjenek a templomba, szépen egymás után tömött sorokban, kézen fogva. Interjú.
2015. április 30. 16:12
Ha nem vagyunk résen, még az is megtörténhet, hogy elveszik megszerzett jogokat – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Európai Parlament kisebbségügyi munkacsoportjának erdélyi magyar ügyekkel foglalkozó ülésén.
2015. április 24. 11:34
Szegregálni tilos, az egyháznak szabad. Erre jutott a Kúria.
2015. április 20. 12:55
Látni kell, hogy a kereszténységet nagyon nagy mértékben a nők adják tovább immár évezredek óta, elég, ha a vidékre tekintünk, ahol gyakorlatilag a nők nélkül meghalna a kereszténység. Interjú
2015. április 7. 15:54
Krisztus halála (a keresztény tanítás szerint 30. április 7.) után két évtizeddel a követői már a birodalmi fővárosban is olyan jelentős közösséget alkottak, hogy hatásuk a császári ingerküszöböt is elérte.
2015. április 7. 14:06
De rendre leintették őket a püspökök, hogy jobb helyen lesz a pénz a szegedi stadionban meg a Quaestornál, különben is, a kormány megmondta, hogy nincs éhezés.
2015. április 7. 12:21
Ebből a dilemmából kiutat kínál a karizmatikus megújulás tapasztalata, amely a tanításbeli ortodoxia és a pasztorális progresszió egységét mutatja fel a Szentlélek új befogadásának erejében!
2015. április 5. 15:38
Szíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren húsvét vasárnap délben mondott beszédében. A pápa azért imádkozott, hogy az emberek között ne az erőszakot és a háborúkat tápláló hiú büszkeség, hanem a megbocsátás és a béke alázatos bátorsága kerekedjék felül.
Virágvasárnap
2015. március 29. 16:05
Ferenc pápa szerint a megalázott, kigúnyolt, megkínzott, halálra ítélt Jézus Krisztus megmutatta, milyen legyen a keresztények „életstílusa”, amelyet az alázatnak kell meghatároznia. Virágvasárnappal megkezdődtek a húsvéti szent hét szertartásai.
2015. március 27. 16:17
Kalb szerint az egyház nem a teljes uniformitást támogatja. Épp ellenkezőleg: nem veszi figyelembe a pozícióinkat, ellenben az alapvető emberi méltóságunkra alapoz.
Róma leányvállalatai?
2015. március 26. 18:03
Az elképzelés, hogy a püspöki karok maguk dönthetnek a házassággal és a családdal kapcsolatos doktrinális kérdésekről, teljesen anti-katolikus – nyilatkozta Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa. Müller hozzátette: egy püspökkari elnök pusztán technikai moderátor, és nem tartozik alája egyik püspöktársa egyházmegyéje sem.
2015. március 26. 14:21
Az adózók egyházi SZJA-felajánlásaival kapcsolatos EMIH-kutatás szerint az adóbevallást készítők egyharmada nem is tud róla, hogy adója 1+1 százalékát ajánlhatja fel. A válaszadók egynegyede ateistának, egynegyede a maga módján vallásosnak, míg fele valamilyen egyházhoz tartozónak vallotta magát. „Az aktív közösségi hitélet szervezésével, az átlátható, korrupciós ügyektől mentes gazdálkodással és hiteles vallási vezetőkkel érhetjük el, hogy megerősödjön az egyházakba vetett bizalom az adózók részéről" – vonta le a következtetést Köves Slomó, a felmérést megrendelő egyház vezető rabbija.
2015. március 23. 9:05
A belga alkotmánybíróság a napokban eltörölte a kötelező iskolai hitoktatást, illetve a helyette választható laikus erkölcstant. A döntést azzal indokolták, hogy a szülők lelkiismereti szabadságát maga a választás kényszere is sérti.
2015. március 22. 22:55
Amellett kell érvelni, hogy az ünnep az ahhoz „nem méltó” tevékenységek megtiltását követeli. Azt kell bemutatni, hogy a kereskedelem nem méltó az ünnephez.
Négy-öt év
2015. március 13. 19:58
Ferenc pápa egy interjúban arról beszélt, hogy úgy érzi, rövid lesz a pápasága, legfeljebb négy-öt év, és nem áll elegendő idő rendelkezésére az egyház hibáinak kijavítására.
2015. március 12. 17:16
Bár az egész nyugati civilizáció útkeresésben van, teljesen érvényes eszme- és tájékozódási rendszernek tartom a keresztyén–konzervatív nézőpontot. Interjú.
2015. március 9. 10:29
Az egyház amúgy sem újat mond elsősorban, hanem újszerűen kell megfognia, és előadnia a régiből azt, ami örök. Interjú.
2015. február 27. 0:34
Az ítélkezés alapvető eleme a tekintély gyakorlásának. Ha nincs bátorságod ítélkezni, akkor nem szabad elvállalnod hatalmi pozíciót. Nem ítélkezni a kötelesség elkerülése, ami ma igencsak sújtja az egyházi hierarchiát is.
2015. február 4. 17:18
Maga Jézus sem „a szegénység problémájának megoldásán" fáradozott.
2015. február 3. 13:03
A legfrissebb kutatások szerint a huszonegyedik században az emberiséget leginkább érintő betegségek közül több mint öt lelki nyomorúság, mint például a depresszió, vagy a különböző neurózisok. Interjú.
2015. január 30. 13:40
Blaszfémiának, istenkáromlásnak az minősülhet, amiről egy vagy több arra kijelölt, csöppet sem tévedhetetlen, világi és egyházi kompetenciákat keverő személy úgy rendelkezne... – Isten ments!
2015. január 29. 14:00
Az igazi szeretet nem törődik a másoktól elszenvedett rosszal. Csak örül, hogy jót tehet.
2015. január 28. 11:20
Levélben gratulált Orbán Viktor Szabó István református püspöknek beiktatásához, aki harmadik ciklusát kezdi meg a Dunamelléki Református Egyházkerület élén. Az egyházi vezetőt tavaly decemberben választották újra munkakörébe, amit a szerdai Ráday utcai székházban tartott közgyűlésén meg is erősítettek.
2015. január 28. 10:41
A történelem során a legdurvább diktatúrákat éppen a szekuláris ateizmus jellemezte, ezeknek pedig – mások mellett – leginkább tótawéi kifejezéssel élve a valláskárosultak álltak ellent.
2015. január 26. 10:41
A váci püspök azt mondta: eszébe sem jutott, hogy konkrétan a jelenlegi magyar kormányra utaljon karácsony esti beszédében, mikor a korrupcióról is beszélt.
2015. január 15. 11:17
Sajnos a radikális feminista mozgalom erősen befolyásolta az Egyházat és arra indította, hogy folyamatosan a nők problémáival foglalkozzon a férfiak számára kritikus kérdések kárára.
2015. január 15. 11:15
Jézus soha nem engedte elnémítani vagy korlátozni azokat, akiket a többiek igen. A hozzá igyekvő gyerekeket a tanítványok megpróbálták feltartóztatni, de Jézus emiatt dühös lett.
2015. január 14. 17:43
Hankiss Elemér rávilágított a Tízparancsolat aktualitására, színvonalasan és érthetően mutatta be a Biblia világát és szerepét.
2015. január 13. 12:55
Sokkal több figyelmet kellene fordítanunk a meglévő, közt szolgáló televíziókra, napilapokra, a létező médiumokra. Miért kell minden egyházmegyének saját lapot készítenie? Interjú.
2015. január 13. 11:53
Tapasztalataim szerint sokszor hiányzik a transzparencia. Mindez lehet, hogy abból adódik, hogy a gazdálkodási kérdéseket nagyon szemérmesen kezeljük.
2015. január 12. 17:21
A Párizsban történt tragikus merénylet a másikat elvető kultúrából ered, amely megosztja és szétbomlasztja az egész társadalmat, erőszakot és halált okoz – mondta a pápa.
2015. január 8. 14:39
Szerintem az irány, amibe Ferenc pápa kormányozza az egyházat, fantasztikus. Mit csinál a pápa? Csatára sorakoztatja fel a seregeit.
2015. január 5. 16:59
A liberális egyházak, azok, amelyek elfogadják az abortuszt és a homoszexuális életmódot, egyben azok is, amelyek a legmeredekebb hanyatlást könyvelték el híveik számát illetően.
2015. január 5. 15:05
Thomas Storck szerint nem létezhet gazdasági liberalizmus „kulturálisan konzervatív” társadalmi renddel együtt.
2014. december 26. 11:46
Beer Miklós váci püspök szerint a sötétség a gyűlölet, az irigység és a korrupció megjelenése, melyet csak Jézus segítségével győzhetünk le.
2014. december 21. 15:05
Észrevette, hogy mi történt, csak annak a kijelentésnek a következményeként, hogy „ki vagyok én, hogy megítéljem”? Hogy ezt mire használták és hogy éltek vele vissza? Interjú.
2014. december 13. 17:10
A dalai láma szerint a pápa a kínai nyomás miatt nem akart vele találkozni. A Vatikán részéről annyit közöltek, hogy „kellemetlenségeket okozott volna” a találkozó.
Nem adja áldását rá
2014. december 10. 15:03
Az Index információi szerint Erdő Péter bíboros után a KDNP is azt javasolja a Fidesznek, hogy ne bocsássa szavazásra az új egyházügyi törvényt. Erdő Péter és Semjén Zsolt is azt sérelmezik, hogy a Fidesz egy az egyben át akarja venni a német egyházügyi szabályozást.
Spirituális reform
2014. december 8. 13:46
Akik az egyház tanításának megváltozásáról értekeznek, azok csak a médiából tájékozódnak, és nem olvasták a szinódus dokumentumait és a pápai beszédeket – mondta Ferenc pápa az argentin La Nación napilapnak adott interjújában. Az egyházfő leszögezte: a melegházasság nem került szóba a szinóduson, ám az újraházasodottak gyakorlatilag ki vannak közösítve, ezzel kapcsolatban pedig „a mércénknek meg kell változnia”. A kúria reformja 2015-re nem lesz meg, most a „spirituális reform” van soron.
2014. december 8. 9:49
Balog Zoltán miniszterrel egyetértésben államtitkárságunk pedig azt mondja: figyelembe kell venni az egyházak jogos kérését, hogy néhány éven belül ne változzon meg teljesen az egyházi törvény. Interjú.
2014. december 6. 16:47
Úgy látszik, a nagy keresztény egyházak sincsenek kiváltságos helyzetben. A fideszes kurzus velük ugyanúgy nem hajlandó tárgyalni, ahogy senki mással sem.
2014. december 6. 12:54
Túlságosan szigorúnak tartja a Svájci Gárda jelenlegi vezetőjét Ferenc pápa, ezért meneszti Daniel Anrigot a L'Osservatore Romano félhivatalos vatikáni napilap szűkszavú, szerdai közleménye szerint.
2014. december 4. 18:40
Tiltakozó levelet juttatott el John Kerry amerikai külügyminiszterhez a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt Tőkés László. Az EP-képviselő szerint az erdélyi magyar történelmi egyházak jogos tulajdonaiknak csupán felét vehették birtokba, és nemzetközi nyomásgyakorlás nélkül pedig még itt sem tartanánk.
2014. december 3. 10:34
Bergoglio szájából a kereszténység többé már nem provokatív, nem okoz problémát, mint egykor, lehet vele bánni előzékenyen, leereszkedően és szenvtelenül. Interjú.
2014. november 27. 17:34
Egyház nélkül nem hihetünk a Bibliában. De, annak ellenére is. Azon kívülről is. Ha nem így lenne, nem térnének vissza sokan az egyházba.
2014. november 27. 14:31
A román külügyminisztérium helyteleníti, hogy Semjén Zsolt véleményezte egy romániai bíróság jogerős ítéletét, amelyben a bíróság elvette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot a református egyháztól, az egyháznak az épületet visszaszolgáltató bizottság tagjait pedig elítélte.
Keresztény civilek
2014. november 26. 13:33
A közösség hiánya és a túlélésre játszás az egyetemisták két fő problémája. A start-up-gondolat viszont épp ellenkező mentalitást képvisel: az élet nem csak túlélés, alkotni is kell valamit – mondta a Mandinernek Járay Márton lelkész, mentálhigiénés szakember, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) leköszönő elnöke. Az egyetemi diákkörökből álló szervezet vezetője elárulta, hogy miért nem reménytelen a kereszténység helyzete.
2014. november 25. 15:13
Pedofília gyanújával vettek őrizetbe három papot és egy hittanárt Spanyolországban, Granadában. Az ügy felderítése nagyon nehéz, de a spanyol belügyminiszter szerint az egyház együttműködő.
2014. november 20. 15:13
Meglátásom szerint a magyar református egyház jelenlegi választási gyakorlata nem illeszkedik a létező mentalitáshoz.
2014. november 20. 15:03
Tudjuk, hogy a kormány számára roppant ellenszenves minden önjáró, önálló, öntudatos, független, nehezen befolyásolható szervezet.
2014. november 20. 12:03
Annak a képnek az ellenére, hogy Ferenc a párbeszéd és a kompromisszum embere, úgy tekintenek rá Rómában, mint évtizedek óta a legautoritariánusabb pápára.
2014. november 17. 13:00
Mindezek alapján egyre világosabb, hogy a konzervatív álláspont képviselete teológiai és logikai érvekkel nem támasztható alá.
Felelőtlenség
2014. november 17. 12:19
Az azonos neműek élettársi kapcsolata és a melegházasság olyan „trójai lovak”, amelyek alapvetően gyengítik a család intézményét – figyelmeztetett Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, az Olasz Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a püspökök assisi ülésén.
2014. november 17. 10:40
A katolikus hagyomány alap, de nem azonos a Szentlélekkel. Márpedig megújhodást (nem modernséget!) csak a Lélek generálhat. Kérdés, hogy sikerül-e ezt Ferencnek megértetnie a papsággal, a hívekkel.
2014. november 16. 12:41
Karitatív szolgálatának támogatására gyűjti a perselyadományokat a katolikus egyház november 23-án, vasárnap. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva a katolikus egyház „külön is háláját fejezi ki a Katolikus Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának” .
2014. november 13. 21:24
Az utóbbi évek fejleményei és különösen a hagyományos európai katolicizmus térvesztése a kontinens déli és dél-nyugati területein megérlelték a kérdést, hogy vajon jó-e az irány, ahová a katolikus egyház tart?
2014. november 13. 20:56
Mosakodásra alkalmas illemhelyeket helyeznek el a Szent Péter téri fedett oszlopcsarnok területén a római hajléktalanok életének megkönnyítésére – jelentette be csütörtökön Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás, aki szerint az illetékes hatóságok cselekvés helyett csak programokat készítenek.
2014. november 13. 9:10
Lehet az egyházaknak társadalmi szerepe és joga van a felekezeteknek saját intézményeket működtetni, ugyanakkor a keresztényeknek jó okuk lehet a liberális, toleráns, szabadságjogaikat nekik és másoknak is biztosító szekuláris állam fenntartására – állította Anthony O’Hear, a brit Királyi Filozófiai Intézet tiszteletbeli igazgatója a Danube Institute szervezésében a Pázmányon tartott előadásában. Tudósításunk.
2014. november 11. 15:14
Mint az inkább tradicionalista Frejus-Toulon egyházmegyéje, aminek annyi hivatása van, mint az összes többi egyházmegyének együttvéve, Párizst nem számítva.
2014. november 10. 11:12
A kereszténység missziós vallás, de lényegéhez nem tartozik hozzá az erőszak. A keresztény egyház eltér a tanításától, ha fegyvert fog a hitért! Interjú.
2014. november 10. 10:46
Felháborító például, hogy Brüsszelből azért támadták Navracsics Tiboron keresztül Magyarországot, mert szerintük túl erős az egyházi jelenlét és túl sokan járnak egyházi iskolába! Interjú.
2014. november 1. 18:21
Elmerülve a szinódus néhány vitájában, úgy gondolom, az elmúlt két hét még csak az első felvonás volt.
2014. október 31. 19:47
André-Joseph Léonard megérdemli, hogy komolyan tanulmányozzák azok a katolikus vezetők, akiket foglalkoztat, hogyan lehetne a hitet újra lángra gyújtani a nyugati világban.
2014. október 28. 10:01
Biztosítjuk az egész ukrán népet imáinkról, közelségünkről és szolidaritásunkról, miközben az ország keleti részében folytatódik a katonai konfliktus.
2014. október 28. 9:56
Október 23. és 26. között az ukrajnai Lembergben (Lviv) találkoztak az európai keleti rítusú katolikus egyházak püspökei.
Schönstatt Mozgalom
2014. október 28. 9:49
A családot ütik-vágják, a családot támadják, a családot elkorcsosítják – mondta Ferenc pápa a Schönstatt Apostoli Mozgalom találkozóján, a hétvégén. Hozzátette: nem helyes, hogy „ma már mindent családnak lehet hívni”.
2014. október 27. 13:32
Talán ezt a pápát csak úgy lehet megvédeni a tévedéstől, ha maga az egyház szegül vele szembe.
2014. október 24. 16:32
Nekünk a házasság és a család mellett pozitív tanúságot kell tennünk. Ezért is olyan fontos, hogy vannak világiakból és családokból álló mozgalmak, melyek ezt fő feladatuknak tekintik. Interjú.
2014. október 24. 9:03
A szinódus nem egy demokratikus gyűlés, ahol a püspökök azért gyűlnek össze, hogy többségi szavazással megváltoztassák a katolikus tanítást. Interjú.
2014. október 22. 21:49
VII. Kelemen pápa a házasság felbonthatatlanságának védelmében közösítette ki VIII. Henriket, aminek az ára az volt, hogy a Katolikus Egyház elvesztette Angliát. Elgondolkodhatunk, vajon Ferenc pápa mit gondol Kelemen „hajthatatlanságáról”.
2014. október 21. 0:37
Személy szerint nagyon aggódtam és elkeseredtem volna, ha nem bukkantak volna fel ezek a kísértések, ezek az éles viták, a szellemeknek ez a mozgása, ahogy Szent Ignác hívta, ha mindenki mindennel egyetértett volna.
2014. október 20. 13:29
Snell Györgyöt, a Szent István-bazilika plébánosát nevezte ki Ferenc pápa október 20-án az Esztergom-budapesti Egyházmegye új segédpüspökévé a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkárságának közleménye szerint.
2014. október 18. 16:27
Számos prelátussal beszéltem az előző napokban, sokuk szinódusi atya. Mind dühös és haragszik Ferencre.
2014. október 18. 15:33
Vagyis a pápa – a tévedhetetlen, legfőbb tanítói kijelentéseken kívül – hibázhat és időnként hibázik is. Ettől azonban nem hamis próféta, csupán gyarló ember.
2014. október 17. 16:07
Federico Lombardi vatikáni szóvivő csütörtökön kijelentette, hogy a La Repubblica című olasz napilapban megjelent, Gerhard Müller bíborosnak tulajdonított kijelentéseket nem a bíboros tette.
Ferenc pápa még mindig hallgat
2014. október 17. 15:56
A Rómában a család témájában ülésező rendkívüli püspöki szinóduson a résztvevők többsége Erdő Péter indítványára elérte, hogy a szinódus főtitkárának, Lorenzo Baldisseri bíborosnak az akarata ellenére közzétegyék a szinódusi munkacsoportoknak a hétfőn megjelent Vita utáni jelentést erősen bíráló javaslatait. A pápa egy afrikai és egy ausztrál főpapot is kinevezett a szinódusi titkárságba.
2014. október 17. 14:24
Ferenc pápa családszinódusa ezúttal egy pozitív botránnyal örvendeztetett meg minket.
Bruno Forte és az ellenállás
2014. október 16. 15:23
Annak ellenére került bele a római rendkívüli püspöki szinódus fontosabb szóba került témákat összefoglaló vita utáni jelentésébe a melegpárok kérdésköre, hogy pusztán egy felszólaló említette meg a témát a 265 hozzászólásból – derült ki a vatikáni szóvivő nyilatkozatából. A püspökök háromnegyede pedig kritikával illette a jelentést.
2014. október 15. 18:30
Igazán kellemetlen, amikor rákérdeznek, hogy a világ leggazdagabb egyháza miért áll ilyen rosszul. Sosem a katolicizmus modern német megközelítésének tulajdonítják a probléma forrását, hanem mindenért Rómát hibáztatják.
2014. október 14. 16:07
Megjelentek Annibale Bugnini érsek, az 1970-es liturgikus reform vezetője egyik munkatársának az emlékiratai, amelyekből kiviláglik, miként manipulálta az érsek a liturgikus reform folyamatát – írja a Catholic News Service.
Ujjongás és felháborodás
2014. október 14. 11:18
„Értékelnie” kell az egyházi közösségeknek a homoszexuális párkapcsolatokat – olvasható a Vatikánban ülésező püspöki szinódus hétfőn közzétett „Vita utáni jelentés”-ében. A dokumentumot ujjongás és felháborodás fogadta a médiában. Mit kell tudni pontosan a jelentésről és a körülötte zajló vitákról? Hírösszefoglaló.
2014. október 14. 8:07
Ferenc pápa nyitottságot sürget a világ perifériái felé. De akkor viszont nem lehetséges, hogy Németország és Franciaország határozza meg az Egyház tanítását és gyakorlatát a melegházasság és az elváltak áldozása kérdésében.
2014. október 13. 14:38
Az Oltáriszentség olyan szentség, mint a bűnbánat szentsége vagy a keresztség, amelyet a legnagyobb bűnös is, hogyha bűnét megbánja, ha nem is tökéletes a bánata, fölvehet, és eltörli a bűnét, hanem a kegyelem állapota szükséges hozzá.
Konzervatív ellenállás?
2014. október 13. 11:26
Váratlanul kemény ellenállással találta szembe magát Ferenc pápa a családról szóló rendkívüli püspöki szinóduson Rómában az újraházasodottak áldozásának kérdése kapcsán: a résztvevő főpásztorok konzervatív vezetőket választottak szóvivőként, mire válaszul Ferenc pápa kinevezett hat hozzá közel álló püspököt a záródokumentumot megszövegező bizottságba. A Hittani Kongregáció vezetője tiltakozott a média kizárása ellen. Szinódusi hírösszefoglaló.
2014. október 12. 17:13
Aki eljutott a válásig, annak sok nehézségben és szenvedésben volt része; éppen azoktól vesszük el az orvosságot, akiknek leginkább szükségük lenne arra! Interjú.
2014. október 12. 16:59
„Először nekünk kell megváltoznunk egy sokkal lelkipásztoribb álláspont felé” – mondja a jezsuiták elöljárója az újraházasodottak áldozásának ötlete kapcsán.
2014. október 12. 16:49
„Nem tudom, hogy mehet át a javaslat az újraházasodottak áldozásáról, ha egyszer Jézus azt mondta, hogy a férfi, aki elválik feleségétől és mást vesz el, házasságot tör – mondja Raymond Leo Burke bíboros.
2014. október 12. 16:33
Wilfried Napier dél-afrikai püspök szerint ha engedélyezik az áldozást az újraházasodottaknak, akkor nem lehet szembeszállni a poligámiával.
2014. október 10. 14:49
Nagyon sok országban csak elvétve fordul elő, hogy az újraházasodott elváltak ismét szentáldozáshoz akarnak járulni. Interjú.
Szinódus
2014. október 5. 16:29
Az egyházban ne az egyéni érdek és az egymással való versengés, hanem a közös jó számítson – szólította fel a családról szóló püspöki szinódus résztvevőit Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában, a püspöki szinódus tanácskozását megnyitó szentmisén.
2014. október 5. 10:43
Az, hogy mi a házasság és mi a család, Isten tervétől és kinyilatkoztatásától függ, nem az egyház pillanatnyi véleményétől, szeszélyétől.
Félreértés, belemagyarázás
2014. október 1. 21:58
Élesen kritizálja a Vatikán az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának februári jelentését, amely „kiforgatja” a gyermekjogi egyezmény szövegét, teljességgel félreérti a Szentszék nemzetközi jogi helyzetét és beleavatkozik a kánonjogba – írja a CNA.
2014. október 1. 20:16
Az olasz Lampedusa szigeténél tavaly októberben tengerbe veszett 368 illegális bevándorlóról emlékezett meg Ferenc pápa, aki szerdán a Vatikánban a tragédia túlélőivel találkozott, s arra szólította fel Európát, hogy „nyissa meg szíve kapuit”.
2014. szeptember 30. 10:27
A Német Katolikus Püspöki Konferencia őszi ülésén megerősítette az eutanáziával kapcsolatos állásfoglalását, miszerint az öngyilkossághoz nyújtott segítség minden formája tilos.
2014. szeptember 29. 10:46
A rendelkezésünkre álló adatok inkább azt bizonyítják, ha csak a katolikus vallású német állampolgárokon múlik, Hitler sohasem jut hatalomra.
2014. szeptember 25. 11:32
Teljes titokban zajlott a Szent Péter Papi Testvériség vezetőjének és a Hittani Kongregáció vezetőjének a találkozója a Vatikánban, szeptember 23-án, kedden. A találkozóról csak utólag adtak ki egy szűkszavú közleményt. Egy szakértő szerint ebből az olvasható ki, hogy az SSPX „teljes közösségben” van az egyházzal, viszont a „teljes kiengesztelődés” még hiányzik.
2014. szeptember 23. 7:22
Keresztényként szemünk előtt kell tartanunk azt az igazságot, hogy egyikük sem maga választotta meg, hogy cigánynak szülessék. Ahogyan mi sem választottuk meg a családunkat, személyes adottságainkat.
2014. szeptember 22. 10:01
A Szentatya még augusztusban elhatározta, hogy létrehoz egy különleges tanulmányi bizottságot az egyházi házassági semmisségi eljárás megreformálására. A testület tagjait szeptember 20-ával nevezték ki.
2014. szeptember 18. 21:38
George Pell ausztrál bíboros, a Gazdasági Titkárság prefektusa hamarosan megjelenő új könyvében kizártnak tartja, hogy az októberi rendkívüli püspöki szinódus érdemben változtasson az elváltak és polgárilag újraházasodottak áldozását tiltó egyházi gyakorlaton – tudósít a Catholic News Service.
2014. szeptember 18. 11:58
Tibor atya lemondásával kapcsolatban mindenhol a rokonszenvezőket hallani, ami beszédes. Talán a Facebook generációjának hangja ez, de nem is nagyszüleinknek fognak misézni a jövő papjai.
Ellenállás
2014. szeptember 17. 16:36
Több vezető bíboros írt közösen könyvet, amelyben elutasítják az elvált, majd polgárilag újraházasodott katolikus hívek áldozásának lehetőségét. Egy vezető olasz lap szerint ez a Ferenc pápát körülvevő ellenségesség jele. A lap arra is emlékeztet: az állítólag „pápai nézeteket” képviselő Walter Kasper bíboros felszólalása februárban a bíborosok részéről 85 nem, s csak 15 igen szavazatot kapott.
2014. szeptember 16. 11:12
Jó lenne, ha a klérus részéről a szerető odafordulás a világiak, családosok felé a vallási (és mindennapi) élet több területét is áthatná!
2014. szeptember 14. 11:42
A család emberi és társadalmi erejéről beszélt Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter bazilikában, ahol húsz párt esketett össze, közöttük már együttélőket és gyerekeseket is.
Isonzo
2014. szeptember 13. 12:35
Érdekek, geopolitikai tervek, pénz- és hataloméhség, valamint a fegyverkereskedelem a felelős a háborúk okozta pusztításért – hangoztatta Ferenc pápa a Fogliano Redipuglia katonai temetőjében mondott homíliájában, amelyben az első világháború és a mai világ konfliktusainak borzalmairól beszélt. A háború őrültség, a háborúk kirobbantói bánják meg bűneiket! – fogalmazott a pápa.
2014. szeptember 11. 21:15
Előrehozták egy haldokló szeminarista pappá szentelését az Egyesült Államokban. Az 51 éves William Carmonát a kórházban, halálos ágyán szentelte pappá püspöke. Két nappal később elhunyt.
2014. szeptember 9. 13:41
Nem az egyházak számának meghatározásába, korlátozásokba kell gondolkodni, hanem potenciális partnerkén közösen az emberben. Hiszen mind az egyház, mind az állam az emberek bizalmából és az emberek szolgálatára hivatott.
2014. augusztus 27. 11:15
Az összeütközés az iszlámon belül van, és úgy vélem, hogy többségben vannak azok, akik visszautasítják ezeket a brutális és embertelen módszereket.
2014. július 24. 14:17
Az EU és a nyugati világ ma fél a keményebb fellépéstől. Ejnye-bejnyézésre van csak ereje, bármiféle katonai akciótól kirázza a hideg, miközben a másik fél csak a keményebb fellépésből ért.
2014. július 23. 21:47
Először is bátrabban kell szót emelnünk a keresztényüldözés ellen. Számadatok igazolják, hogy ma a világon a hitükért üldözött emberek 80 százaléka keresztény. Azt hiszem, hogy túl sokat hallgatunk erről.
2014. július 17. 14:31
Ha az őskeresztény egyház távol volt attól, hogy tökéletes egyház legyen. Sok tévedés volt benne, és tagjai – legalábbis biblikus-teológiai mérték szerint – bűnös emberek voltak.
2014. július 17. 14:13
Nem vitatom Iványi Gábor jogait. De miért kellene ehhez az állam, meg az elismerés? Nem attól egyház valaki, hogy földi hatalom legitimálja vagy sem.
2014. július 16. 11:58
Olyan gyalázat zajlik Magyarországon, hogy példabeszéddé leszünk. Interjú.
2014. július 9. 9:59
Egy felekezet, egy vallási közösség nem azzal jön létre, hogy az állam elismeri.
Züllés
2014. június 29. 14:16
Ferenc pápa szerint korszakváltás idején élünk, ami táplálja a politikai, erkölcsi és társadalmi züllést is. Ferenc pápa elmondta: nem a gazdagokat, hanem a gazdagság imádását ítéli el.
2014. június 19. 21:30
Ez az a pont, ahol leginkább kitapintható a magyar társadalom intoleranciája. Nincs elfogadás, a változásra való képesség elhívése.
2014. június 9. 13:18
Ha pedig Ferenc pápa tényleg a harmadik világot képviseli, akkor érdemes megnézni, hogy a harmadik világ közvéleménye mennyivel konzervatívabb állásponton van az abortusz, a válás, a homoszexualitás és hasonlók kérdéskörében.
2014. június 2. 14:20
Kinek is vagyunk mi, keresztények, katolikusok alázatosak? A hagyományoknak, egy intézménynek, a hierarchiának?
2014. május 29. 14:42
A teológiai párbeszéd nem egy legkisebb közös nevezőt keres, amelynek alapján kompromisszum köthető, hanem sokkal inkább annak az igazságnak az elmélyítésére alapoz, amelyet Krisztus adott Egyházának.
2014. május 29. 14:07
Megéreztem, hogy az egyházi iskola kivételes lehetőség az emberformálásban.
2014. május 21. 11:45
Ha a történelmi tapasztalatot és a szociológia téziseit vesszük figyelembe, az egyház hajójának el kellett volna süllyednie azon társadalmak letűnésével, melyekkel összefonódott.
2014. május 21. 9:37
A nemrég szentté avatott II. János Pál élete négy percben.
2014. május 15. 16:56
A hívők által összeadott vagyonból épített hatalmas templomok égre vetik az emberek szemét és illő hódolatra késztetik azokat, akik belépnek a templomhajóba.
2014. május 14. 11:24
Az ENSZ kínzás elleni egyezményével foglalkozó május eleji bizottsági ülésén a szervezet szakértője azzal vádolta az egyházat, hogy az abortusz minden formájának elítélésével a kínzást támogatja. A Szentszék ENSZ-képviselője azzal reagált: az abortusz maga a kínzás.
2014. május 14. 10:46
Tehát, pontosan ki a tradicionalista? Ő az, aki minden katolikus valaha volt, és lesz újra, mikor a válság véget fog érni.
2014. május 12. 17:47
Azt állítják, hogy a feketemisét az Egyház magának köszönheti, hiszen az csak reakció a vallási önkényre.
2014. május 12. 11:26
A Szent István Társulat szervezésében az idén immár huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legelismertebb hazai seregszemléjét.
Isten Tiszteletreméltó Szolgája
2014. május 12. 10:53
Október 19-én avatja boldoggá VI. Pál pápát, a II. Vatikáni Zsinat pápáját Ferenc pápa, miután elismerte a VI. Pál nevéhez kötődő csoda valódiságát.
2014. május 8. 14:15
A hagyományos házasság védelmét nem pusztán a vallási meggyőződés, hanem a józan ész diktálja – írják a melegházasság bevezetését kezdeményező törvényjavaslattal kapcsolatban az észak-írországi püspökök.
2014. május 7. 21:42
A pesti belvárosi ferences templomban tart előadást szombaton és vasárnap délután ötkor Emeterio Ferrés Arrospide, a Coimbrai Egyetem professzora, a „katolikus megoldás” irányelveiről.
2014. április 29. 17:49
Ha ez igaz, akkor a pápánk egyáltalán nem egyszerű, alázatos, együttérző és kedves. Akkor egy machiavellista manipulátorunk van, aki cinikusan irányítja a médiát.
2014. április 28. 12:47
A legendás vasárnap esti, Margit körúti fél nyolcas szentmisék celebránsa, Dobszay Benedek lett a ferences rend magyar rendtartományának új tartományfőnöke.
2014. április 27. 12:36
Az olasz püspöki karral való bánásmód az élő tagadása az egyház „decentralizálása” és „demokratizálása” Jorge Maria Bergogliohoz kötődő szándékának.
2014. április 27. 9:50
A szentté avatás – amellett, hogy van egy objektív tartalma, – bizony egyéb, politikai szempontokat is magában rejt. És itt kezdődnek XXIII. János és II. János Pál szentté avatása körül a kérdések és polémiák.
2014. április 26. 16:24
Reformátusként nem térdeltem le, csak meghajoltam, kezet fogtunk.
Pápák
2014. április 26. 14:01
VI. Benedek nyugalmazott pápa is részt vesz a vasárnapi szentté avatási szertartáson, bekapcsolódását Federico Lombardi szentszéki szóvivő szombaton jelentette be. Lombardi atya az újságíróknak elmondta, hogy a 87 éves nyugalmazott pápa elfogadta a szentté avatási szentmisére való meghívást, és ezt közölte Ferenc pápával is.
2014. április 25. 22:24
XXIII. János egész alakjában volt valami nagyon népies – olyan ízesen népi vonás.
2014. április 25. 21:43
Amit Ferenc pápa most engedélyezett, az feketén-fehéren szentségtörés.
Magánakciók
2014. április 24. 16:10
Egyre nagyobb fejfájást okoz Ferenc pápa a sajtósainak. A Vatikán szóvivője például annyit tudott hozzáfűzni Ferenc pápa legutolsó, nagy nyilvánosságot kapott telefonhívásához, hogy az a pápa magánjellegű akciója volt, amit nem kívánnak kommentálni, és ami nem része a pápai tanítóhivatalnak. Ferenc pápa állítólag azt mondta egy nem egyházi házasságban élő nőnek, akinek a férje már kötött egy templomi házasságot, hogy nyugodtan áldozhat. Mindezt annak ellenére, hogy a nő plébánosa nem engedte sem áldozni, sem gyónni az illetőt.
2014. április 23. 20:29
A szentek életét olvasva megérezzük, milyen irigylésre méltóan szép tud lenni az ő életük, a nehézségekkel együtt.
JPII
2014. április 22. 7:25
Többnapos egyházi eseménysorozat készíti elő XXIII. János és II. János Pál néhai pápák április 27-i szentté avatását a Vatikánban és Rómában a hívők és a sajtó számára. Szombaton a római városközpontban levő templomok egész éjszaka nyitva tartanak az imádkozni és gyónni kívánó zarándokok fogadására.
2014. április 20. 20:32
A nagypénteki keresztút alatt Ferenc pápa bizalmasai fejenként 50 eurót osztottak ki római Termini pályaudvar környékén és a Santa Maria Maggiore-bazilikánál élő hajléktalanoknak.
2014. április 19. 23:50
A keresztben látjuk az ember szörnyűségét, amikor hagyja, hogy a gonosz vezesse. De látjuk Isten szeretetének végtelenségét is, aki nem bűneink szerint bánik velünk, hanem irgalmassága szerint.
2014. április 19. 23:40
Kövesse nyomon Ferenc pápa húsvéti miséjét vasárnap 10:15-től a Mandineren!
2014. április 18. 15:40
Egy kopt papot nevezett ki második személyi titkárának Ferenc pápa. Yoannis Lahzi Gaid kinevezése azért érdekes, mert erre a feladatra eddig mindig római katolikus papokat neveztek ki a pápák.
2014. április 18. 12:38
Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki misét Ferenc pápa egy rokkantbetegeket segítő római katolikus egészségügyi intézményben mutatta be, ahol 12 szellemi és testi fogyatékkal élő embernek mosta meg a lábát.
2014. április 18. 11:39
Az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt Erdő Péter bíboros , aki rámutatott: a húsvéti ünnep üzenete, hogy sorsközösségben vagyunk egymással, ezért meg kell próbálni egymásban a méltóságot felfedezni. A náci megszállás 70. évfordulójával kapcsolatban pedig kifejtette: illúzió lenne azt gondolni, hogy „a múltat egyfajta narratívával helyettesíteni tudjuk, azt nem lehet, nem szabad”.
2014. április 18. 11:01
II. János Pál pápával viszont az volt a tapasztalatom, hogy neki mindig a beszélgető partnere volt a legfontosabb.
2014. április 5. 11:50
A lelkiismereti szabadság joga és különösen a vallásszabadsághoz való jog, az emberi személy ontológiai méltóságára támaszkodik és semmiképpen sem a vallási és kulturális rendszerek egyenlőségére, ami valójában nem létezik.
Szegénység
2014. április 4. 16:12
Fiatalok kérdeztek, Ferenc pápa őszintén válaszolt saját hitéről azon a vatikáni beszélgetésen, amelynek videofelvétele a világhálón látható.
2014. április 3. 14:28
A vallásos értelmiségi nem tud maradéktalanul azonosulni semmilyen gondolkodásmóddal, sem politikaival, sem ökomániákkal, sem gazdasági elvekkel, egyebekkel, csakis eggyel: Istennel.
Kereszténydemokraták
2014. április 3. 10:40
Aki a KDNP-re szavazna, az leginkább Orbán Viktorra szavazna. Épp ezért a KNDP funkciója az, hogy a saját értékvilágát megjelenítse ebben a színes és értékes szövetségben – mondja a Mandinernek Rétvári Bence államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Rétvári szerint a KNDP elsősorban a Dunántúlon erős, valamint a vallásos és a családos réteget tudja megszólítani. Szóba került Hoffmann Rózsa, az iskolai hittan és a templomi esküvő kérdése is.
2014. április 3. 9:34
Mint említettem, a kanonizálást lezáró zsinat 397-ben Karthágóban zajlott le.
2014. március 29. 20:18
A The Tablet című brit katolikus hetilap felfüggesztette munkájából Robert Mickens vatikáni tudósítót, mert rágalmazó kifejezésekkel illette XVI. Benedek nyugalmazott pápát.
2014. március 29. 20:08
Barack Obama, aki csütörtökön látogatott el a pápához, azt nyilatkozta egy olasz lapnak: „alig várom, hogy halljam a pápa gondolatait arról, miként győzhetjük le a nagy kihívásokat”.
2014. március 29. 18:44
Keresztyén emberként elsősorban a saját értékeimre támaszkodva szeretnék dönteni, kire szavazzak.
2014. március 28. 15:21
A katolikus egyházfő és Obama közel ötven percet beszélgetett a tervezett fél óra helyett.
2014. március 27. 11:02
Átadták a Szent Erzsébet Kórházkápolnát szerdán a főváros X. kerületében, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben. A kápolnát Erdő Péter bíboros áldotta meg, az ünnepségen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.
2014. március 27. 10:33
Elfogadta a limburgi püspök, Franz-Peter Tebartz-van Elst lemondását a pápa, miután a főpásztort luxusépítkezésekkel és más visszatetsző lépésekkel hozták hírbe.
2014. március 27. 10:21
Nem tudtak megegyezni a cseh kormány és az egyházak képviselői az egyházi kárpótlási törvény módosításáról. A törvény szerint 2013-ig fokozatosan megszüntetik az egyházak támogatását.
2014. március 23. 22:49
Világnézetileg semleges keresztyénség nincs. Ebből ugyan nem következik pártpolitikai elköteleződés, de az igen, hogy akár kampányban, akár nyugodtabb időszakokban a keresztyén értékvilágot közvetíteni kell.
2014. március 23. 22:10
Bármi gondunk, akár jogos panaszunk van egy ország vezetőjével, egy politikussal vagy bárkivel szemben, soha ne hagyjuk, hogy rajta keresztül egy ország népe ellen vagy egy másik nemzetiség ellen uszítsanak bennünket.
2014. március 22. 16:26
Cristina Scuccia, a 25 éves szerzetesnő énekel az olasz The Voice-ban.
2014. március 21. 16:41
Azok az üzletemberek azonban, akik – a társadalometikai elvek szerint és az evangélium fényétől megvilágítva – erényesen élnek, sikeresek lehetnek, és hozzájárulhatnak a közjóhoz.
2014. március 20. 12:04
Mi alapvetően azt gondoljuk, hogy a gimnáziumnak erősnek kell lennie az általános műveltségben. Mi ezen belül a humán vonalra tettük a hangsúlyt.
2014. március 20. 9:59
Összesen 2700 fiatal önkénteskedik vasárnapig a Szeged-csanádi Egyházmegye ifjúságpasztorációs irodájának szervezésében, a Tesz-vesz tavasz program keretében. Az önkéntesek tavaszi nagytakarítást csinálnak, parkokat tesznek rendben, emlékműveket tisztítanak meg, előadások rendeznek.
2014. március 17. 0:23
Azon, hogy az ezt követő konklávén Karol Wojtylát választották meg, mindenki meg volt lepődve.
2014. március 17. 0:10
Egyházunk kétezer éve hivatásának tekinti, hogy gondoskodjék a szegényekről.
2014. március 16. 23:55
Tomas Halík prágai katolikus pap, Václav Havel korábbi elnök volt tanácsadója kapta meg március 13-án az 1,3 millió euróval járó, „vallási Nobel-díjnak” is nevezett Templeton-díjat, mellyel a szovjet megszállás alatti, vallásszabadságért folytatott küzdelmét jutalmazták.
2014. március 16. 23:29
Négy bélyeget adott ki a vatikáni posta Ferenc pápa pontifikátusa első évfordulójának alkalmából. A következő bélyegek XXIII. János és II. János Pál szentté avatására várhatóak.
Érdemrend, érdemkereszt
2014. március 16. 23:19
Számos katolikus és református személyiséget tüntetett ki Áder János köztársasági elnök nevében Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter március 15. alkalmából.
2014. március 16. 23:00
Közel fél évig tartó fejlesztést követően megújult a Magyar Kurír katolikus hírportál. Nagyobb hangsúlyt kapott a képi tartalom, megerősödött a videoportál jelleg, ezzel egyidejűleg pedig a honlap dizájnja is felfrissült, mozgalmasabbá vált.
2014. március 16. 14:12
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem fiatal szociológushallgatói hiánypótló tanulmánykötettel álltak elő, mely nemcsak széles érdeklődési körükről és szakmabéli felkészültségükről tesz tanúbizonyságot, hanem előremutató eredményeket prezentál a cigánykutatás témakörében.
2014. március 13. 16:15
Egyetlen pápának sem volt olyan jó sajtója, mint Ferencnek - mondta Patsch Ferenc Rómában élő jezsuita szerzetes az MTI-nek Ferenc pápa megválasztásának első évfordulója alkalmából. Szerinte a katolikus egyház talán az egyetlen közintézmény, amely az utóbbi években a felelősségvállalás irányába mozdult el a szexuális visszaélések terén.
2014. március 13. 12:55
A katolikus egyház a jövőben fokozottabban foglalkozik majd az azonos nemű párok élethelyzetének problémáival – mondta Timothy Dolan bíboros az NBC-nek adott interjúban. Ez azonban nem jelenti ezen életközösségek legalizálását.
2014. március 13. 11:01
Egy éve választották meg pápának Buenos Aires addigi érsekét.
2014. március 13. 10:37
A feladat nem az, hogy megváltoztassuk a tant, hanem az, hogy a dolgok mélyére hatoljunk, elérjük, hogy a lelkipásztorkodás vessen számot az egyes helyzetekkel, valamint azzal, amit az emberek képesek megtenni.
Mátyás király építtette
2014. március 10. 13:56
Felújítják Kolozsváron a város egyik legértékesebb műemlék épületét, a Farkas utcai református templomot. Az EU egymilliárd forintnyi támogatásával megvalósuló beruházás miatt a templomban 2015 augusztusáig nem tartanak istentiszteletet.
2014. március 10. 13:20
Ferenc pápa döntését, hogy kettőjüket egyszerre emeli a szentek sorába, elsősorban az motiválta, hogy a két pápa szolgálatára azonos nézőpontból lehet tekinteni.
2014. március 10. 12:20
Bármennyire tiltakozunk is, a gyülekezeti élet mégiscsak lelkészközpontú, és itt most éppen nem arra gondolok, hogy mindent a lelkész végez, hanem inkább, hogy a személye nagyon is a középpontban van.
2014. március 10. 11:42
Alaposan tájékozódva, lelkiismeretesen vizsgáljuk meg, hogy melyik pártra, egyéni jelöltre adjuk szavazatunkat. Politikai kampánynak nincs helye templomainkban.
2014. március 6. 21:30
Megtartotta tavaszi ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amelyen elhatározták: a holokauszt 70. évfordulója kapcsán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel együttműködve tudományos konferenciát szervez a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate kezdetű, a kereszténység és a zsidóság kapcsolatáról is szóló dokumentumáról.
2014. március 6. 19:56
A parlamenti, az önkormányzati és az európai uniós választásokon való részvételre buzdít a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye.
2014. március 6. 19:42
John Udris kanonokot bízták meg azzal, hogy tanulmányozza a népszerű író, G. K. Chesterton boldoggá avatásának esetleges lehetőségét. Udris kihangsúlyozta, hogy Chesterton sokak számára példaképül szolgál, bár valóban eltér az életszentség megszokott fogalmától – írja a Magyar Kurír.
Tradicionalizmus
2014. március 6. 15:34
Hárman keresztelkedtek meg és ketten tértek már vissza a Katolikus Egyházba részben a Miles Christi Évkönyv korábbi kiadványainak köszönhetően – meséli Pánczél Hegedűs János főszerkesztő a hazai konzervatív és tradicionalista katolikusok egyik legfontosabb kiadványáról, amelyben nem csak a katolicizmussal kapcsolatos tanulmányok, hanem hiánypótló eszmetörténeti fordítások, konzervatív és monarchista gondolatok is helyet kapnak. Interjú.
2014. március 5. 9:17
Ferenc pápa kinevezte Alfred Xuereb prelátust, személyi titkárát, az Államtitkárság hivatalnokát a Gazdasági Titkárság prelátus főtitkárává. Ezzel párhuzamosan a vatikáni pénzintézet, az IOR (Vallási Művek Intézete) bíborosi bizottságának tagjai Santos Abril y Castelló bíborost nevezték ki elnökükké.
2014. március 5. 8:34
A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy megváljunk sok mindentől. Jót fog tenni, ha megkérdezzük magunktól, mi mindent tudunk nélkülözni azért, hogy szegénységünkkel segítsünk és gazdagítsunk másokat.
2014. március 1. 19:18
Bármilyen furcsa, de száz-százhúsz évvel ezelőtt is ugyanazokkal a problémákkal nézett szembe a református egyház, mint manapság.
Élő hitet táplál
2014. március 1. 14:30
„Egészséges Mindszenty-kultuszt” szeretne létrehozni a mártír bíborosról elnevezett társaság Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szavai szerint, aki a Parlamentben tartott, szombati Mindszenty-konferencián beszélt minderről. A rendezvényen Mindszenty-emlékérmet kapott Kuklay Antal nyugalmazott plébános és Zinner Tibor jogtörténész.
105 üveg per fő
2014. február 27. 10:09
Kétszer annyi bort fogyasztanak személyenként átlagosan a Vatikánban, mint az olaszoknál vagy a franciáknál, és háromszor annyit, mint a briteknél a Wine Institute felmérése szerint, amelyben népességéhez viszonyítva a Vatikán bizonyult a világ legtöbb bort elfogyasztó országának.
2014. február 24. 23:06
Már iPhone-on is olvasható a digitális zsolozsma. A program minden napra összeválogatja az imádság részeit, hogy ne kelljen elvesznünk a könyvjelzők és lapozgatások sűrűjében.
2014. február 24. 20:18
Kimutatható bizonyos korreláció a házasságot nem kötő párok aránya és azok között, akiket semmilyen formában nem temetnek el – mondta Erdő Péter az MTI-nek adott interjújában. A bíboros a családról tartott vatikáni püspöki szinódus főrelátora.
2014. február 24. 17:30
Czike Imre János atya, ciszterci szerzetes vehette át a Parma fidei - Hit pajzsa elnevezésű díjat a budai Szent Imre-plébániatemplomban február 22-én szombaton. A kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapjához kapcsolódó kitüntetést 13. alkalommal adta át Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye.
Ausztrál vezetővel
2014. február 24. 15:31
Gazdasági titkárságot, gyakorlatilag egy gazdasági minisztériumot hozott létre Ferenc pápa a Vatikánban – jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő. A titkárság vezetője a konzervatívok közé sorolt George Pell, Ausztrália bíborosa lesz. Az új intézmény fogja kidolgozni a Vatikán költségvetését és gazdasági irányelveit.
2014. február 24. 10:57
Háború dúl gender-fronton. Helyre kéne tenni végre a szélsőséges véleményeket, a kölcsönös gyanúsítgatásokat.
2014. február 22. 0:39
Nem csodálkozom azon, hogy sokan rövid idő alatt teljesen kilúgozottá, kimerültté, lelkileg kiégetté válnak.
2014. február 22. 0:15
Ferenc pápa február 21-én, pénteken a családról szóló rendkívüli konzisztóriumon, a napközi ima után szólt pár szót Ukrajnáért.
2014. február 20. 14:54
A 272 katolikus iskola javára gyűjtenek vasárnap a katolikus templomokban.
2014. február 20. 1:42
Miért kellene a keresztény egyháznak a szegények egyházává válnia? Jézus tanítása jómódúvá tette és teszi az emberiséget.
2014. február 19. 22:04
Határozottan a protestáns hívő hangvételével írom: nem kenyerem a pápaság rendszere, de mégis megkedveltem az új pápát, Ferencet.
2014. február 19. 21:01
A Vatikán reformjával megbízott nyolc fős bíborosi tanács szerdán átadta Ferenc pápának első jelentését, miközben a világ több mint 180 bíborosa megérkezett a Vatikánba a csütörtökön kezdődő konzisztóriumra. A püspöki szinódus főrelátora Erdő Péter bíboros, ő is megérkezett már Rómába.
2014. február 19. 20:05
Az evangéliumot szeretné hirdetni koncertjeivel Alessandro Brustenghi, a kétlemezes ferences szerzetes, aki csütörtökön ingyenes koncertet ad a Szent István-bazilikában. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius.
2014. február 19. 19:02
Ott, ahol a pénz és a gazdaság talán túl sok mindent irányít, és emiatt a piacgazdaságból sokan csak a „vadkapitalizmus" rémével találkoznak, nagyon fontos szerep jut a keresztény vállalkozóknak: ők tudják megmutatni, hogy más módon is lehet a gazdaságot művelni.
2014. február 17. 8:24
Ennek a jelenségnek mai legszimbolikusabb megtestesítője éppen Ferenc pápa, aki zavarba ejtően „összekeverte” a hagyományos pozíciókat, s immár nem baloldali-liberális, hanem konzervatív alapon igen figyelemreméltó kapitalizmus kritikát fejt ki.
2014. február 16. 14:03
Szerintem Istennek ez a legfőbb szórakozása, hogy kandi kamerázik minket és belesodor minket vicces helyzetekbe, pontosabban mi sodorjuk bele magunkat, de ő meg mosolyog ezeken.
2014. február 12. 21:24
„Az egyik legkényesebb kérdést is szeretném érinteni: nem fogadhatná-e el minden keresztény Róma püspökének szerepét az egység elősegítésében?” – fogalmazta meg javaslatát Alois testvér, a katolikusokból és protestánsokból álló Taizéi Közösség elöljárója. A magyarországi keresztény egyházak képviselői a felvetésére válaszolnak.
2014. február 12. 16:34
A Mária utcai rendházból nyíló Oázis célja a fiatal felnőttek, illetve családok élethelyzeteinek támogatása, ingyenes segítő beszélgetések által.
2014. február 11. 22:41
Olyan modellkísérletekbe fogtunk, amelyek ma már valóban megoldásokat kínálnak: befogadó falu program, cigánytelepek felszámolása, újabb lehetőségek a hajléktalangondozásban, jelzőrendszeres idősgondozás, webnővér…
2014. február 11. 22:35
A világ számára a latin már több száz éve holt nyelv, és az egyházban is csak ritkán beszélik. Ezért az egyetemes történelem egyik legnagyobb hatású bejelentése percekig megfejthetetlen maradt a hallgatóság számára, néma csönd fogadta.
2014. február 11. 22:28
Az Egyház a szenvedő Krisztus különleges jelenlétét ismeri fel bennetek, kedves betegek. Azaz: a szenvedésünk mellett – sőt azon belül – ott van Jézus szenvedése, aki velünk hordozza terhünket, és kinyilatkoztatja annak értelmét.
2014. február 11. 14:19
Elmúlt egy év mióta XVI. Benedek bejelentette távozását. A számomra ez az a pillanat, amikor vissza kell tekinteni: mit vesztettünk.
2014. február 10. 15:50
Régóta érdekel a kérdés: hogyan érti egy nem keresztyén ember azt a különleges nyelvet, amit istentiszteleteken, hittanórákon vagy egyéb egyházhoz kötődő alkalmakon használunk?
2014. február 10. 12:47
Április 2-ra halasztotta a Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalását a ploiesti-i táblabíróság hétfőn, miután tudomásul vette, hogy Magyarországról kell beidéznie az ügy egyik vádlottját, Marosán Tamást, a református egyház volt jogtanácsosát.
2014. február 7. 10:28
Február 13-tól magyar nyelven is olvasható Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása - tájékoztatta a Magyar Kurírt Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatója.
2014. február 7. 9:15
Minden alkalommal elmondom, hogy a Katolikus Egyháznak (és egyéb egyházaknak) elsősorban a kormányzati bürokráciától és a világi hatalomtól kell félnie, nem a „nagyvállalatoktól”, a „kapitalizmustól”, a „globalizációtól”.
2014. február 7. 8:52
Aláírásgyűjtést indított a Vatikán védelmében, az ENSZ-szel szemben egy New York-i szervezet.
2014. február 7. 0:21
Mielőtt tehát felháborodnánk azon, hogy az ENSZ határozatban merészeli bírálni a Vatikánt, legyünk nyugodtak, hogy ez a gittegylet már lassan 40 éve csak azért van a Földön, hogy legyen hova elásni a kínossá vált, kiöregedett politikusokat.
Komoly aggódás
2014. február 6. 13:26
Visszaszólt a Vatikán az ENSZ-nek az egyház tanítását és a papi pedofília kezelését kritizáló jelentése kapcsán, ideológiailag elfogultnak és az egyház belügyeibe való beavatkozásnak nevezve azt.
2014. február 6. 12:18
Az ENSZ gyermekjogi bizottsága kiadott egy jelentést, amelyikben bírálja a Vatikánt, hogy nem tesz meg mindent a katolikus egyházban történt pedofília-ügyek felderítéséért.
2014. február 6. 8:32
Újabb anyagi támogatáshoz jutott két soproni templom, ezzel a felújítási munkálatok újabb szakaszhoz érkeztek. Az Árpád-házi Szent Margit Plébánia új épületére vasárnap kerül fel a mintegy 7,5 méter magas, közel két tonna súlyú acélkereszt. A Szent György Plébánia mintegy 100 éves tetőszerkezetének pedig tavasszal folytatódhat a cseréje. Mindehhez most a két templom 24 millió forint pályázati támogatást is nyert.
Együttgondolkodás
2014. február 5. 13:00
Amikor hitünket a világnak meg akarjuk mutatni, akkor nem csupán belső baráti társaságban akarjuk kifejezni meggyőződésünket és örömünket, hanem párbeszédet kezdünk a világgal, a népekkel, mindenkivel – fogalmazott Erdő Péter bíboros, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) nagykancellárja a Népek udvara elnevezésű kétnapos rendezvény nyitónapján mondott köszöntőjében szerdán, Budapesten.
2014. január 30. 20:27
Beszélgetésre hívja a farsangi időszakban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és Orosz Gábort, a párt szegedi ügyvezető alelnökét.
2014. január 30. 20:20
Megkezdődött a firenzei dóm előtti téren álló keresztelőkápolna külső helyreállítása. Az 1059-ben felszentelt kápolnát, amely 1128-ban lett a székesegyház különálló keresztelőkápolnája, utoljára hetven évvel ezelőtt restaurálták.
2014. január 30. 15:45
Palástvesztést kért az eljáró egyházi jogtanácsos Hegedűs Lóránt református lelkészre, annak az egyházi fegyelmi eljárásnak a keretében, amely csütörtökön kezdődött Budapesten, a Hazatérés templomában november 3-án tartott Horthy-szoboravatás miatt.
2014. január 28. 12:08
K. Debreceni Mihály kárpátaljai újságíró kapta meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szalézi Szent Ferencről elnevezett sajtóösztöndíját, amelyet a genfi püspök, az újságírók védőszentje ünnepén, január 27-én, hétfőn este adott át Székely János esztergom-budapesti segédpüspök.
Lezárult az ökumenikus imahét
2014. január 26. 19:41
A szeretet küldetése minden emberre kiterjed, hiszen mindnyájan testvérek vagyunk – mondta Erdő Péter bíboros az ökumenikus imahét zárónapján tartott harmadik keresztény-zsidó imaórán vasárnap Budapesten, a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban.
Félbemaradt, folytatják
2014. január 26. 19:14
Január 13. és március 21. között felújítás miatt zárva van a tihanyi apátsági templom, így az épület nem látogatható. A kilencvenes években megkezdett felújítás befejezésére 145 millió forintot kapott a bencés rend a kormánytól.
2014. január 26. 19:02
Több mint hatezer oldalnyi olyan titkos egyházi dokumentumot tettek közzé kedden Chicagóban, amelyek első ízben engednek betekintést abba, hogy a „szeles város” érseksége az utóbbi évtizedek során hogyan tussolta el és hagyta büntetlenül a pedofíliát több tucatnyi pap esetében – írja az MTI.
2014. január 26. 18:56
Ferenc pápa kifejezte szándékát, hogy jövőre az Egyesült Államokba látogasson a katolikus egyház egy nagyszabású rendezvénye alkalmából – közölte pénteken vatikáni forrásokra hivatkozva a CNN.
2014. január 26. 18:48
Madarak támadták meg azt a két fehér békegalambot, amelyet vasárnap Ferenc pápa mellett álló kisgyermekek engedtek el a Vatikán apostoli palotájának egyik ablakából, miután a katolikus egyház feje Ukrajnáért imádkozott a Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt.
2014. január 22. 10:55
Február tizedikére halasztotta a ploiesti-i táblabíróság a Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalását kedden, mivel a bíróságnak nem sikerült szabályosan beidéznie az ügy egyik vádlottját, Marosán Tamást, a református egyház volt jogtanácsosát – közölte az MTI-vel Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület jogi képviselője.
2014. január 22. 10:39
Régi hagyomány a Vatikánban, hogy mindig a legkiválóbb építészekre bízták a fenséges katedrálisok és bazilikák tervezését. Egy új posztgraduális képzés keretében a szakemberek technológiai tudásukat speciális ismeretekkel egészíthetik ki.
2014. január 22. 10:08
Az egység a kereszténység ereje! A megoszlás a gyengéje.
2014. január 22. 9:53
Erdő Péter bíboros áldotta meg a budapesti Bosnyák téri templom kilenctonnás toronysisakját kedden, miután befejeződött az épület főhomlokzatának felújítása.
2014. január 22. 9:48
A márciusi alkalom lesz kettőjük első személyes találkozója.
2014. január 20. 17:43
Más kérdés, hogy mennyiben tekinthető a kereszténység pozitív diadalának az úgynevezett konstantinuszi fordulat, a trón és oltár szövetsége? Gondolhatunk a keresztes hadjáratokra, a véres inkvizícióra... Hányszor torzult gyilkos karddá az üdvözítő kereszt? De asszociálhatunk Simone Weil ugyancsak kissé hátborzongató látomására is.
2014. január 20. 17:30
Meggyőződésem, hogy a manapság „elvárt" és „divatos" ökumenikus kifejezéseken túl nagy áldás a saját keresztyén identitásunk, örökségünk ápolása, ugyanakkor mégis elkerülhetetlen az Ige egyre tisztább, mélyebb, krisztusibb megértése.
2014. január 20. 14:43
Befejezte munkáját a medjugorjei Mária-jelenéseket vizsgáló vatikáni bizottság. A jelentést ezután a Hittani Kongregáció nézi át, végső döntést pedig Ferenc pápa hivatott hozni – írja a Zenit hírügynökség. A tét: vajon elismeri-e a Vatikán a Mária-jelenéseket?
2014. január 20. 13:21
Különösen aggodalmat keltenek az olyan esetek, ahol az elvándorlás nem egyedül kényszerűségből fakad, hanem ahhoz még az emberkereskedelem és a rabszolgáság aljas formái is hozzátapadnak.
2014. január 20. 12:50
Az evangélikus püspök szerint Pál apostol nem akarta uniformizálni a már akkori is sokszínű keresztyén közösséget.
2014. január 20. 12:44
Szent dolog a keresztények egységének építése, és fontos, hogy a keresztény közösségeket ne egymással szemben, hanem Krisztus kedvéért erősítsük.
2014. január 20. 12:30
Ünnepi istentisztelettel kezdődött meg az ökumenikus imahét a budapesti Kálvin téri református templomban vasárnap este. A nyolcnapos programsorozat a magyarországi egyházak egyik legnagyobb közös rendezvénye.
Régi és új rítus
2014. január 20. 12:25
Az új egyházi törvénnyel a visszaéléseket akarták megszüntetni. De egyébként mindenki lelkiismerete szabad! – mondja Paskai László. A nyugalmazott bíboros, volt esztergom-budapesti érsek és prímás bujkált a nyilasok elől, aztán 1950-ben a kommunisták miatt fiatal ferencesként majdnem az utcára került. Most az egyházügyi törvényről, a hittanoktatásról, a vatikáni szerződés módosításáról, Mindszenty József boldoggá avatásáról, a vatikáni keleti politikáról és a csángó misézésről is beszélt a Mandinernek.
2014. január 20. 12:16
Számomra a legfurcsább gondolat az ökumenében az, hogy minimalizálja a teológiai azonosságot.
2014. január 16. 20:52
A pápák, másképp szólva, nem autoritárius személyek, akik azt tanítanak, amit akarnak és úgy tanítanak, ahogy akarnak. A pápák egy kötelező erővel bíró hagyomány védelmezői, aminek a szolgái, nem pedig az alakítói.
2014. január 16. 17:33
Leváltotta a központi vatikáni bankot eddig felügyelő bíborosi bizottság elnökét és három tagját Ferenc pápa, január 15-én.
2014. január 16. 13:10
Justin Welby érsek Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka meghívására érkezett Isztambulba. A találkozón szó esett a közel-keleti keresztények nehéz helyzetéről a Magyar Kurír tudósítása szerint.
Közös pontok
2014. január 16. 11:11
2014. január 19. és 26. között rendezik meg a Krisztus-hívők egységéért tartott, szokásos év eleji ökumenikus imahetet.
2014. január 16. 10:17
Később, már papként, mikor jegyeseket készítettem fel a házasságra, érdekes módon viszontláttam ezt a korábbi tapasztalatot. A pároktól gyakran hallottam ugyanis, hogy ez a döntés-cucc náluk is fontos.
2014. január 15. 9:11
Halála előtt nem sokkal a Kirill pátriárkának írt levélében vallotta be Mihail Kalasnyikov, hogy lelkifurdalás gyötri, amiért az általa tervezett fegyver számtalan ember életét oltotta ki – tudósít a pravmir.com. A pátriárka álláspontja szerint ha a fegyverek a haza védelmére szolgálnak, támogatja az egyház megalkotóikat és használóikat is.
A világ minden részéről
2014. január 13. 10:40
Tizenhat új bíborost kreál Ferenc pápa a február 22-i konzisztóriumon a vasárnapi Úrangyala-imádság után tett bejelentése szerint. Az új kardinálisok tizenkét nemzetből érkeznek.
2014. január 13. 9:39
Az Evangelii gaudium, vagyis az Öröm evangéliuma gazdaságról szóló részében Ferenc pápa bírálja azt a jelenséget, hogy az ember eszköz csupán a gazdasági erőtérben, aminek következménye a szegénység és a jövedelem egyenlőtlen eloszlása.
2014. január 10. 13:38
A 2012. novembere után új tagokkal újjászerveződött sajtóbizottság célul tűzte ki a Magyarországi Evangélikus Egyház kommunikációjának megreformálását, jobb összefogását.
2014. január 10. 13:14
Itt vannak például a Jehova Tanúitól, Hit gyülekezetétől, és más kisegyházaktól elszakadt, istenkereső emberek. A bennük lévő bizalmatlanság miatt egészen más a hozzáállásuk a vallásokhoz, mint az átlag kereszténynek.
2014. január 10. 12:42
Hamarosan rehabilitálhatják Róbert Bezákot, a XVI. Benedek pápa által tavalyelőtt leváltott nagyszombati érseket – közölte hírportálján pénteken a pozsonyi Pravda című napilap.
Nevek, számok, esélyek
2014. január 9. 16:18
Február 22-én új bíborosokat kreál Ferenc pápa. Vajon kik lesznek azok? Sandro Magister teológus, az olasz püspöki kar tanácsadója az esélyeket latolgatja. Hány kinevezés várható a Vatikánból? Kik lesznek az olaszok? Kapnak-e bíbort a hagyományosan bíborosi kinevezéssel járó pozíciót betöltő egyházi méltóságok, vagy e téren is meglepetésekre számíthatunk Ferenc pápától? Egy biztos: még egy magyar bíborosra nem számíthatunk.
Menedzseralkat
2014. január 8. 10:01
Hiába hirdette meg Ferenc pápa az egyház decentralizálásának programját, mondván, túlságosan vízfejű, Vatikán-központú a katolikus egyház, ő maga is központosító módon kormányoz – állítja blogjában Sandro Magister teológus, az olasz püspöki kar tévéjének tanácsadója.
2014. január 6. 8:30
A katolikus egyház 22 képviselőjét – többségében papokat – öltek meg a világban 2013-ban. A Fides hírügynökség adatai alapján ez a szám kétszerese a 2012-es adatoknak, de nagyjából megegyezik az azt megelőző évek számaival.
2014. január 6. 8:26
A teheráni Szent Péter-templom is csatlakozott azon kulturális épületek sorába, ahová a perzsa nyelvű keresztények számára tilos a bejárás. Mostantól kezdve csak az iráni keresztény közösség legrégebbi képviselői: az örmény és az asszír családok vehetnek részt a szertartásokon – írja a Magyar Kurír.
2014. január 5. 17:11
Ferenc pápa bejelentette vasárnap a Szent Péter téren összegyűlt hívők előtt, hogy május végén felkeresi a szentföldi kegyhelyeket Jordániában, Izraelben és a palesztin területeken. Az egyházfőt Mahmúd Abbász palesztin elnök hívta meg.
2014. január 5. 14:26
Ferenc pápa megválasztása óta eltelt kilenc és fél hónapban egyetlen tiszteletbeli, kitüntető pápai cím adományozását sem írta alá. A Vatican Insider értesülései szerint a Szentatya a három pápai címből, a pápai kápláni címet tartaná meg.
2014. január 5. 11:00
Mindszenty legitimizmusa tény. Nem kell azt tagadni, nem kell a körül kertelni. Nincs senki kényszerítve se a hazában, se az emigrációban, hogy ebben egyetértsen vele.
2014. január 3. 20:54
Bízzuk Újra Életünket Krisztusra! Lehet-e ennél szebb felajánlásunk és jófeltételünk az év első napján, mintha ismét Rá bízzuk életünket, családunkat, nemzetünket.
2014. január 3. 20:24
Január 13-án egynapos tanácskozást tartanak a Vatikánban, melynek célja, hogy elősegítse a szíriai tűzszünetet, az ott élő keresztények védelmét, valamint egy egységes átmeneti kormány létrejöttét – tájékoztat a Catholic Herald.
2014. január 3. 16:08
A szentkúti kegyhely javára ad jótékonysági koncertet a Szent István-bazilikában február 20-án Alessandro Brustenghi ferences szerzetes.
2014. január 3. 15:47
Ferenc pápa érsekként is ellenezte az azonos neműek házasságát.
Jezsuiták
2014. január 3. 10:41
„Az Evangéliumot nem inkvizíciós botozással, hanem gyengédséggel, testvériséggel, szeretettel kell hírül adni” - fogalmazott az egyházfő a római Il Gesu-templomban bemutatott szentmisén.
2013. december 29. 11:05
A pápa szóvá tette: le kell leplezni és meg kell szüntetni a keresztények hátrányos megkülönböztetését.
2013. december 27. 14:10
Hatvanöt évvel ezelőtt, 1948 karácsonyán tartóztatták le Mindszenty Józsefet.
2013. december 27. 11:30
A tekintélyes konzervatív brit napilap csütörtöki szerkesztőségi cikkében azzal indokolta döntését, hogy a katolikus egyháznak „kivételes emberre” van szüksége, és úgy tűnik, hogy Ferenc pápa személyében ezt az embert meg is találta.
2013. december 27. 11:21
Továbbá kérdéses, hogy azok, akik hitoktatásra járnak, eljutnak-e a templomba is? A gyerekek nem kis része ugyanis olyan családból jön, ahol nem szokás vasárnap misére menni.
2013. december 27. 11:08
Mindenféleképpen hittitok az, hogy hogyan indult el az élet. A szüzességet koronként másféleképpen magyarázták, annak testi vonatkozását is.
2013. december 27. 9:09
Ha mi, Róma tőszomszédságában, ezeréves kereszténységgel a hátunk mögött elfelejtjük, miről is szól az ünnep, semmi jogunk a fejünket csóválni, bírálva a szíriai, közép-afrikai, kongói állapotokat.
2013. december 25. 20:02
Femen-aktivista zavarta meg Joachim Meisner bíboros miséjét a kölni dómban – adta hírül a Tagesspiegel a vs.hu tudósítása szerint.
Újrakezdés
2013. december 25. 14:12
A Jézus segítségével megtapasztalható együttműködésről és az újrakezdésről beszélt prédikációjában Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerdán, karácsony első napján a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.
2013. december 25. 13:40
Ferenc pápa arra kérte Istent, tekintsen azokra, akiket kizsákmányolnak és akik természeti katasztrófák áldozatai, így a tájfun sújtotta Fülöp-szigetek népére.
Százezres tömeg
2013. december 25. 13:31
Százezernél is többen hallgatták Ferenc pápa karácsonyi üzenetét és Urbi et Orbi áldását a római Szent Péter téren és a környező utcákban. A pápa békére szólított fel, felsorolva a világban dúló nagy konfliktusokat – írja a Zenit.org római hírügynökség.
2013. december 25. 11:32
Ha megnézzük a három legutóbbi pápa gazdasági elképzeléseit, a lassan szentté avatott kapitalista II. János Páltól egy világszintű szabályozói szervért kiáltó Benedeken át a marxizmussal kokettáló Ferencig jutunk.
2013. december 25. 11:23
Elsöprő Ferenc pápa népszerűsége a hívők között, derítette ki a CNN megbízásából végzett kutatás. Az amerikai katolikusok 88 százaléka elégedett azzal, ahogyan a pápa az egyházat irányítja – írja a CNN nyomán az Index.
2013. december 25. 10:25
A fényárban úszó Szent Péter-bazilika már órákkal az egyházfő első karácsonyi miséjének kezdete előtt megtelt.
2013. december 25. 9:34
És még azt is megtudtuk róla, hogy korábban kidobóként is dolgozott éjszakai bárokban.
Bizakodni kell
2013. december 25. 9:23
A béke fontosságát emelte ki a szentföldi Betlehemben, Jézus születésének helyén tartott éjféli miséjén Fuád Tuál jeruzsálemi latin pátriárka.
Éjféli mise
2013. december 25. 9:13
Ne azt keressük, hogy mit kaphatunk, hanem hogy miként tudunk másnak adni, segíteni, örömet szerezni - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros szenteste a zsúfolásig telt budapesti Szent István-bazilikában tartott éjféli szentmisén.
2013. december 23. 20:43
Ferenc pápa hétfő délután meglátogatta XVI. Benedeket a nyugalmazott pápa vatikáni rezidenciáján, és személyesen adta át neki karácsonyi üdvözletét - közölte a szentszéki szóvivő.
Krisztusi misztérium
2013. december 23. 12:38
Egész emberlétünk és a teremtett mindenség határain túlra tekintünk karácsonykor, megvalljuk a személyes és bennünket szerető Istent, akinek mindent köszönhetünk, s akire rábízhatjuk az előző év terhét, a következő év örömeit, aggodalmait – mondta Erdő Péter bíboros az MTI-nek adott karácsonyi interjújában. Erdő leszögezte: a hit alapkérdéseiről nem a közvélemény dönt.
2013. december 21. 23:26
Ferenc pápa várhatóan március 25-én Jordániából érkezik a Szentföldre, ahol kevesebb mint 48 órát tölt, vasárnap reggeltől hétfő estig. Izraelben a lap szerint azért csalódottak, mert túl rövidnek tartják tartózkodását, illetve Jeruzsálemben nem celebrál misét, csak a Palesztin Hatóság fennhatósága alatt álló Betlehemben.
A bizalom zarándoklata
2013. december 21. 22:11
Harmincezer fiatalt várnak Strasbourgba az idei, európai taizéi találkozó szervezői. A találkozót Ferenc pápa levélben köszöntötte. Alois testvér, a taizéi szerzetesi közösség vezetője a rendezvény témáját a Krisztust szeretők közti látható egység keresésében jelölte meg.
2013. december 21. 21:43
A siketek és nagyothallók gyónását segítő eszközt dolgozott ki egy nyugalmazott Fülöp-szigeteki származású pap.
2013. december 21. 18:55
Az amerikai liberális lap könnyen esik a wishful thinking hibájába a katolikus egyház kapcsán, főleg ha hazai ügyről van szó. Milyen ismerős.
2013. december 20. 12:16
Ezentúl kizárólag egyházi feladataira koncentrál a Vatikán bankjaként működő, rövidítése után IOR-ként is ismert Vallási Művek Intézete.
2013. december 19. 13:03
A szokásos szerdai audiencia végén Ferenc pápa elé járultak kedvenc labdarúgó csapatának, a San Lorenzo Almagronak a tagjai, akik vasárnap megnyerték a nemzeti bajnokságot, és a pápa tiszteletére ajánlották fel győzelmüket.
2013. december 19. 10:38
A Kántus hangversenyével zárult az idén 475 éves Debreceni Református Kollégium jubileumi programsorozata december 18-án a debreceni Nagytemplomban. Az ünnepi zenés istentisztelet díszvendége Áder János köztársasági elnök volt.
2013. december 19. 10:15
Az ökumené hogyanjáról persze lehet, sőt talán kell is vitatkozni, de a szükségességéről és a miértjéről véleményem szerint nem szabad.
2013. december 18. 2:16
Nekiszegezték a késeket Burke bíborosnak ma reggel. A következő repülővel elhagyja Rómát, miután Ferenc pápa kirúgta őt, és minden tisztségéről lemondott. Illetve várjunk csak, mégsem így történt!
2013. december 18. 0:38
Számomra a karácsony mindig is ez volt: szemlélni, ahogy Isten meglátogatja az ő népét.
2013. december 17. 16:52
A videón látható üzenetet küldték Ferenc pápának a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai. A pápa december 17-én ünnepelte 77. születésnapját.
2013. december 16. 14:45
Sikeresen zárult a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! kampánya, ami novemberben indult: vasárnapig több mint 119 millió forintot sikerült összegyűjteni a Katolikus Karitász javára.
Vér általi ökumené
2013. december 15. 23:42
„A marxista ideológia téves. De sok olyan marxistával találkoztam életemben, akik jó emberek, úgyhogy nem érzem magam megsértve” – nyilatkozta a La Stampa olasz napilapnak adott interjújában Ferenc pápa azon vádakra válaszolva, amelyek a nemrég megjelent apostoli buzdításában megfogalmazott gazdaságkritikája miatt marxizmussal gyanúsították. A pápa leszögezi: nem lesznek női bíborosok, az elváltak áldozásának tilalma pedig nem büntetés. A szentatya beszél kereszténység és politika viszonyáról is.
2013. december 13. 20:06
Állandó emlékkiállítás nyílt csütörtökön Mindszenty József bíboros, hercegprímás szülőházában, a Vas megyei Csehimindszenten.
2013. december 13. 18:54
44 évvel ezelőtt, 1969. december 13-án szentelték pappá Jorge Mario Bergoglio-t a Jézus Társaságában.
2013. december 12. 16:30
Sárospatakon tartja következő nyári plenáris ülését a Magyarországi Református Egyház tudományos testülete, a Doktorok Kollégiuma (DC.
2013. december 12. 16:21
Az ősi Via Triumphalis mentén húzódó temetőváros a jövő évtől ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Az újdonságokkal kecsegtető tárlatra interneten jelentkezhetnek be az érdeklődők.
2013. december 12. 12:23
Böjte Csabát még akkor se lehet politikai kitartottnak nevezni, ha nem értünk vele egyet, és ha az, aki ezt a jelzőt leírja maga is ellenzéki volt a Ceausescu-érában.
Franciscus
2013. december 11. 15:00
Ferenc pápát választotta az év emberének a Time magazin. A második helyen Edward Snowden, a harmadikon a melegjogi aktivista Edith Windsor, a negyediken pedig a szír elnök, Bassár el-Asszád végzett.
2013. december 11. 12:52
Számosak az Orbán-rendszer bűnei, de amit Iványi Gáborral és az egyházával művelnek, mind közül a legaljasabb.
2013. december 10. 12:42
A drónok nem tartják tiszteletben az emberiesség alapelveit – jelentette ki a Vatikán ENSZ-hez delegált nagykövete, Silvano Tomasi érsek.
2013. december 10. 11:37
Bár a VIII. parancsolat magyarázata közben mi keresztyének ki szoktunk térni arra, hogy tulajdonképpen a pazarlás is a lopás egy fajtája, hiszen a másra, hasznosításra kapott isteni ajándékok eltékozlása megrövidít egyént vagy közösséget, ettől függetlenül mi magunk is hajlamosak vagyunk a pazarlásra egyházon belül is.
2013. december 9. 17:09
Nem csupán a katolikusok fogyatkoznak, hanem a protestáns egyházak tagjai is. Mi lehet ennek az oka?
2013. december 9. 12:26
Az adventi roráték megpróbálják az embert. A diákjainkat még inkább: kötelező szentmise hideg hajnalon egy fagyos templomban. Hol ebben az Isten?
Mintha amputálták volna
2013. december 9. 11:40
Úgy érzem magam, mintha két világban élnék – nyilatkozta a Die Zeitnek adott interjújában Georg Gänswein érsek, a pápai udvar prefektusa, XVI. Benedek személyi titkára, aki hozzáteszi: minden reggel valami újításra ébred.
2013. december 5. 13:21
Valami ilyesmit mondanék én is a 444-nek – már ha megkérdeznének. Nem negédesen azt, hogy imádkozom értük, bár kétség kívül rájuk fér (ahogy rám is), hanem azt, hogy imádkozom azért, hogy megértsék mi az egyház álláspontja.
2013. december 3. 19:01
Baj, ha a DK felhívja a figyelmet arra, ha az ügynöklisták nyilvánosságáról van szó, akkor a papokat sem mentegessék?
2013. december 3. 14:02
A teokrata birodalom Nero, a középkori császárok, a felvilágosult abszolutisták, kommunisták és nácik után alighanem a progresszíveket, a 444-et, Erdélyi Pétert és minket is túl fog élni.
2013. november 14. 14:54
Református közösségünk elfogadhatónak tartja-e azt, hogy egyes helyi személyes vagy politikai szándékok nyomán az egész magyar református egyház értékvilága sérüljön, szolgálatának tisztasága és elkötelezettsége megkérdőjeleződjön?
2013. november 5. 10:14
Felháborítónak tartom, hogy a számomra legszentebb dolog, Isten és ember találkozásának meghatározott kerete egy politikai párt hivatalos szólamainak bemutatóterme.
2013. október 30. 16:18
A Jehova Tanúi videójában egy anya arra oktatja kisfiát, hogy a varázslós játékfigurákat nem szereti Jehova.
Kocsmából katolikus iskola
2013. október 18. 11:01
Hatszáz cigányt tanítanak a szalézi rend kazincbarcikai iskolájában, olyanokat, „akiket máshol a fejkvótáért sem tartanak meg”. Innen azonban szakmával a kezükben sokuk nyugaton köt ki. A rend nemrég vett át két középiskolát Budapesten, ahol indiai misszionáriusaik tanítják az etikát. Október közepén avatják boldoggá a magyar szalézi vértanút, Sándor Istvánt, akinek a bűne az volt, hogy a pártőrségbe besorozott fiatalokkal foglalkozott Újpesten. Ábrahám Béla tartományfőnökkel beszélgettünk a száz éves fennállását ünneplő magyar rendtartomány életéről, munkájáról.
2013. október 15. 11:15
Közös kampányt indít Skóciában több keresztény egyház: a jövőre esedékes függetlenségi népszavazás időpontjáig egy éven keresztül fognak imádkozni azért, hogy Isten terve jusson érvényre a voksolásnál - közölte a Christian Today nevű brit napilap.
Papnak lenni extrém helyzet
2013. október 15. 10:55
Harcművészeteket űzött, húsz évig saját lova volt és íjászkodott, egyesíteni igyekszik magában a pogány nomád lovast és a keresztény vitézt Guba András piarista szerzetes. Az országszerte mintaiskolának tekintett gödi piarista szakmunkásképző volt igazgatója Szent László legendája alapján tart előadásokat férfi és női szerepekről. Guba szerint a mai világból hiányoznak a beavatási szertartások. Hozzáteszi: a magyar hagyomány sokkal inkább egyenrangúan kezeli a férfit és a nőt, mint a nyugati. Az előadásokon szétülteti a lányok és a fiúkat, „hogy ki-ki a saját fajtájának a szagát érezze”. Interjú.
2013. október 15. 10:11
Az antiszemitizmus veszélyeiről és az ezzel szembeni fellépésről beszélt Ferenc pápa pénteken, amikor Riccardo Di Segni római főrabbit és a római zsidó közösség delegációját fogadta a római zsidók deportálásának 70. évfordulóján.
2013. október 15. 9:31
Halász János kulturális államtitkár a Budavári Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) teljes körű felújítását közös sikernek nevezte a munkálatok befejezéséről tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2013. október 15. 9:04
Szentmise keretében szerdán nyílik meg Szombathelyen az egyetemisták előtt a katolikus egyetemi lelkészség kívülről és belülről teljesen felújított Szent Norbert-temploma – közölte a Szombathelyi Egyházmegye sajtószolgálata az MTI-vel.
2013. október 14. 21:10
Nagy szabadságra van szükség, semmiféle hátrányos megkülönböztetésre, semmilyen demagógiára, de sok-sok szeretetre.
2013. október 14. 15:28
Ferenc pápa Erdő Péter bíborost, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökét nevezte ki a jövő októberre meghirdetett püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlése főrelátorává – jelentette be a Vatikán hétfőn.
2013. október 7. 9:30
A futballstadion, a bevásárlóközpontok zárt piaca, a virtuális világ dzsungele új, kvázi-vallásokat teremtett.
2013. október 7. 9:18
Újabb hungaricummal dicsekedhetünk: ledöntöttünk egy szobrot, ami nem is létezett.
2013. október 7. 8:55
Civil összefogásból készült el a somoskőújfalui római katolikus templom első új ólomüveg ablaka; az alkotás azt a jelenetet ábrázolja, amikor Szent István Mária oltalmába ajánlja Magyarországot.
2013. október 7. 8:00
Átadták a Caritas Hungarica-díjat a Katolikus Karitász 36 önkéntes munkatársának szombaton Budapesten. A tavaly alapított elismerés átnyújtásához kapcsolódó hálaadó szentmisén Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Katolikus Karitász elnöke szentbeszédében azt mondta: munkatársaik nem pusztán a nyomorúságot enyhítik, hanem az embereket Isten felé fordítják.
Szolidaritás
2013. október 7. 7:37
A szegények segítése és az egyház küldetése volt a központi témája Ferenc pápa pénteken Assisiben tett látogatásának, mely során az egyházfő tizenegy különböző ferences helyszínen imádkozott, mondott beszédet és találkozott hívőkkel, az egyház tagjaival.
2013. október 7. 6:49
Kórustalálkozó, kerekasztal-beszélgetés és kiállítások is várják az érdeklődőket a Magyar Katolikus Kultúra Napjain országszerte október 7. és 13. között.
2013. október 4. 8:32
Ha aláírásommal segítettem volna a MET ügyét, azzal elfogadtam volna a 2010 óta regnáló hatalom által megalkotott egyházügyi törvény szabta kereteket.
2013. október 2. 9:38
Egyáltalán nem ritka, hogy egy jelenség akkor válik fontossá kis hazánkban, amikor az már végnapjait éli.
2013. október 2. 9:37
Ha minden Magyarországon dolgozó egyetemi lelkészt összeszámolok, akkor sem vagyunk tíznél többen.
2013. október 2. 9:37
A szíriai és a közel-keleti békéért együtt imádkozott Ferenc pápa Juhana Jazigi antióchiai görög ortodox pátriárkával vasárnap, a Szent Péter téren a hitoktatók nemzetközi kongresszusa résztvevőinek bemutatott szentmisén.
2013. október 2. 9:24
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szombaton családi napot tart a budai Várban az Országos Széchényi Könyvtárban, a felnőtteket előadásokkal, a gyerekeket játszóházzal, kézműves programokkal várják.
2013. október 2. 8:08
Híres püspöke, Padányi Bíró Márton emléke előtt zenés-táncos barokk nappal tiszteleg Sümeg szombaton.
2013. október 2. 7:32
A katolikus tanítás, harmadik út abban az értelemben, hogy az államelvű totalitarianizmussal és az anyagelvű, materialista, önszabályozó piacgazdasággal áll szemben.
2013. október 2. 7:20
Az az egyik nagy hibája a Szentszéknek, hogy túlságosan Vatikán-központú, miközben ez az „udvar a pápaság leprája – mondta Ferenc pápa a La Repubblicának adott interjúban. A pápa a szegénységet a „problémák problémájának” nevezte.
2013. október 1. 9:16
Több mint tízezren ismerték el aláírásukkal, hogy tagjai Iványi Gábor metodista lelkész szervezetének, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek – írja a NOL. Iványiéknak az egyházi státusz megszerzése a céljuk.
2013. szeptember 27. 11:01
Az emberek (közöttük lelkészek, egyházi munkatársak) mindennapos gondjaival való szolidaritás nemcsak a hit, hanem a párbeszéd kapuja is
2013. szeptember 27. 11:01
Hitelességükkel kapcsolatban elég annyit megjegyezni, hogy életüket végig szenvedés és üldözés jellemezte.
2013. szeptember 27. 10:29
Semjén Zsolt, az egyházi diplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a Szentszék igen nagyra értékelte a magyar-vatikáni szerződés részleges módosításáról a közelmúltban született kormánydöntést.
2013. szeptember 27. 10:17
A katolikus egyház nyitását sürgette a nők felé Lucetta Scaraffia olasz történész-újságíró az Il Messaggero című római napilapban, megfontolandónak tartva, hogy a nők közül is kerülhetne ki bíboros.
2013. szeptember 25. 13:02
Böjte Csaba szerint a Földön nem kacagtak és nem is sírtak még annyit, mint a házasság miatt.
Magyarországra látogat a pápa
2013. szeptember 20. 14:33
Magyarországra látogat 2016-ban Ferenc pápa, miután pénteki vatikáni találkozójukon elfogadta Áder János köztársasági elnök erre vonatkozó meghívását. A magánaudiencia egyik témája a 21. század egyik legnagyobb problémájának számító ivóvíz védelme volt.
2013. szeptember 20. 10:50
Isten a saját képmására teremtett minket: s talán nem túlzás azt állítanunk, hogy ez azt jelenti, nekünk is lehet akaratunk.
2013. szeptember 20. 10:41
Közös nyilatkozatban utasították el az erdélyi történelmi magyar egyházak a verespataki bányaprojektet és a román kormánynak - a bányaprojekt megvalósítását szolgáló – törvénytervezetét.
2013. szeptember 20. 7:38
Paradigmatikus a kertészi viszonyulás. Eladdig úgy tűnt, hogy az emigráció vagy a behódolás/kiegyezés a lehetséges létmód egy diktatúrában.
2013. szeptember 20. 7:20
A Fájdalmas Szűzanya búcsújához kapcsolódóan vasárnap tartják Gyöngyösön a máriás fiatalok országos találkozóját. Az idei búcsúra 60-70 csoport érkezését jelezték. Ez 1500 fiatalt, összesen pedig 8 ezer zarándokot jelent – tájékoztatta Kárpáti Kázmér gyöngyösi ferences plébános csütörtökön az MTI-t.
2013. szeptember 20. 7:17
Törekedni kell arra, hogy olyan egyház legyünk, amely új utakat talál, amely képes elindulni azok felé, akik nem járnak templomba, elhagyták az egyházat vagy közömbösek iránta – mondta Ferenc pápa abban az interjúban, amelyet Antonio Spadarónak, a La Civilta Cattolica olasz jezsuita folyóirat főszerkesztőjének adott.
2013. szeptember 16. 8:29
Ökumenikus istentiszteleten szentelték fel és áldották meg a több mint ötven éve lerombolt, most helyreállított kálváriát Tihanyban szombaton.
2013. szeptember 16. 7:26
A Magyar Iparművészeti Egyetem közreműködésével újíttatta fel Salgótarján önkormányzata a Szent Imre-hegyen lévő kálváriát. A Jézus szenvedéstörténetét ábrázoló tizennégy stáció domborműveit Bóna Kovács Károly szobrászművész készítette, a restaurált alkotásokat Beer Miklós váci püspök szentelte fel.
2013. szeptember 16. 7:12
Hogyan kellene „jól” változnunk, hogy a kortársaink számára értékes, tartalmas és élvezetes közeggé válhassunk, miközben Istentől sem távolodunk el?
2013. szeptember 16. 7:00
Az elvilágiasodással ellentétes folyamat indult el: százak keresik fel az elfeledett szakrális helyeket – mondta Márfi Gyula veszprémi érsek a Töretlen hittel című, közel száz szakrális herendi tárgyból nyílt kiállítás megnyitása alkalmából.
2013. szeptember 16. 6:56
Először rendezik meg Magyarországon a katolikus társadalmi napok (Kattárs) elnevezésű programot. A pénteken kezdődő háromnapos esemény jelmondata: Társak vagyunk! A kerekasztal-beszélgetések és előadások szociális, gazdasági, vallási, etikai és kulturális kérdéseket tárgyalnak – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.
2013. szeptember 13. 7:16
God's mercy has no limits if he who asks for mercy does so in contrition and with a sincere heart, the issue for those who do not believe in God is in obeying their own conscience.
2013. szeptember 13. 7:11
A pápa levélben válaszolt a baloldali La Repubblica publicistájának kérdéseire. Válaszában elmondta, hogy a nem hívőknek a lelkiismeretüket kell követniük, Isten kegyelme végtelen, valamint, hogy a jó emberek a mennybe kerülnek.
2013. szeptember 12. 21:50
Most egy baloldali újságnak részletes választ adott a pápa, és így van alkalom bepótolnom, ami elmaradt. Jösztök-e a mennyekbe ti is, kik nem hiszitek az Urat?
2013. szeptember 12. 20:43
A kormány az egyházi iskolarendszer számára továbbra is biztosítani kívánja az állami fenntartású intézményekkel azonos finanszírozást - közölte Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden a négy nagy egyházzal tartott egyeztetésen.
2013. szeptember 12. 19:09
A megüresedett és bezárt kolostoroknak a menekültek befogadására való felhasználását szorgalmazta Ferenc pápa kedden, amikor Rómában felkereste a jezsuita rend fenntartotta Astalli menekültközpontot.
2013. szeptember 9. 10:19
Megbocsátás, párbeszéd, kiengesztelődés – ezek a béke szavai: a szeretett szíriai nemzetben, a Közel-Keleten, az egész világon!
2013. szeptember 9. 9:59
Az Emmi tárcavezetője szerint az egyházi iskolarendszer bizonyította, hogy itt olyan értékközvetítés zajlik, amely nélkül „Magyarország nem lenne az, ami a történelméből következően lehet”.
2013. szeptember 9. 9:46
A változás pedig abban van, hogy ma már a keresztyénség egésze kényszerül arra, hogy önmagát a „világhoz” viszonyítsa.
2013. szeptember 9. 9:15
A szíriai és a közel-keleti békét sürgette Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében, melyben azt is hangoztatta, hogy a háború a fegyverkereskedők érdeke.
2013. szeptember 4. 7:45
Traktorral és ekével rajzolta meg Ferenc pápa képmását a földbe szántva egy olasz művész Verona közelében - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
2013. szeptember 4. 7:41
Itt az idő a teremtésre elnevezéssel kezdődött szeptember elején az a globális kezdeményezés, amelynek központi témája az ökológiai egyensúly megőrzése.
2013. szeptember 1. 0:54
Szívem szerint még egyet is értenék Hoffmann Rózsa államtitkár asszonnyal, ha lenne szíves megmagyarázni, mit is ért keresztény/keresztyén nevelés alatt.
2013. augusztus 31. 23:54
A szíriai helyzet békés megoldását nevezte az egyetlen kiútnak Ferenc pápa és II. Abdalláh jordániai király csütörtökön vatikáni találkozójukon – közölte a Szentszék.
2013. augusztus 31. 23:54
Ünnepi szentmise keretében beiktatták hivatalába pénteken Orosch János új nagyszombati érseket. Az ünnepségre a Keresztelő Szent János Székesegyházban került sor.
2013. augusztus 31. 23:09
A szentszéki államtitkárságot hét éve vezető Tarcisio Bertone bíboros leváltásáról írt pénteken a Corriere della Sera olasz konzervatív napilap. Az Adnkronos hírügynökség is úgy tudja, hogy Bertone leváltását a Vatikán szombaton jelenti be.
2013. augusztus 31. 22:26
Kormányhivatali engedéllyel új, egyházi fenntartású iskola kezdheti meg működését Jászladányban, a szászbereki Kolping iskola tagintézményeként.
2013. augusztus 31. 21:12
Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) felhívást intézett az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy minden döntésénél "elsősorban a szíriai emberek javát vegye figyelembe, és ne a politikai kényszert". A CEC korábban elítélte a vegyi támadásokat is.
2013. augusztus 31. 21:09
Boldoggá avatják Vladimir Ghikát, az első birituális – latin és bizánci rítus szerint is miséző – román katolikus papot, aki a bukaresti római katolikus főegyházmegye első boldoggá avatottja lesz – jelentette be pénteken a román fővárosban Francisc Dobos, a bukaresti főegyházmegye szóvivője.
2013. augusztus 27. 21:52
Hosszú éveken át egy kunhegyesi plébánián őrizték azt a vallási témájú táblaképet, amelyről időközben kiderült, hogy a 14. századi Firenzéből származik. A gótikus ritkasággal a művészetkedvelők is megismerkedhetnek a Szolnoki Galériában csütörtökön megnyíló kiállításon – közölte Horváth László, a szolnoki Damjanich Múzeum igazgatója az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón.
2013. augusztus 27. 21:18
Olaszország családjai a pápa telefonhívására várnak – írta az olasz sajtó, miután Ferenc pápa az utóbbi napokban több olaszt keresett meg telefonon.
2013. augusztus 27. 20:50
A hívők végső búcsú vettek Siklódi Sándor atyától, aki - két és fél évi kényszerű megszakítással - egy negyedszázadon át volt a Vatikán által tavaly újranyittatott clevelandi Szent Imre templom plébánosa - közölte internetes kiadásában hétfőn a The Plain Dealer című napilap.
2013. augusztus 27. 20:41
A köznevelésért felelős államtitkár szerint nagy öröm, hogy már mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába. Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült – jelentette ki Hoffmann Rózsa az egri főegyházmegyei tanévnyitón az egri bazilikában kedden.
2013. augusztus 25. 22:54
Nem vagyok próféta, vagy ha az vagyok is, épp a hal gyomrában teljesítek szolgálatot jónás-módban.
2013. augusztus 25. 22:14
Az egyház megszentelt hagyománya szerint az imádkozásnak négyféle módja van.
2013. augusztus 25. 21:32
Justin Welby canterburyi érsek, az anglikán közösség vezetője szerint az anglikán egyház a teljes szétesés küszöbén, a „szakadék szélén” áll a liberálisok és a tradicionalisták közötti viták miatt.
2013. augusztus 25. 20:37
Az üdvözülés kérdése sokat foglalkoztatta az Egyház tanítóit, teológusait az első századoktól kezdve.
2013. augusztus 25. 19:19
A valóban szaporodó ortodox templomok látványa tényleg megdöbbenti a szekularizált társadalomban szocializálódott magyar utazót.
2013. augusztus 25. 18:55
Több ezer zarándok érkezett a bécsi magyar katolikus egyházközség meghívására Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből és Ausztriából.
2013. augusztus 25. 18:30
Az egyházfő a római Szent Péter téren, a vasárnapi Úrangyala-imádság előtt intézett felhívást a világ nemzeteihez, hogy „mutassanak nagyobb érzékenységet a tragikus helyzet iránt” és segítsenek megoldást találni a szíriai nemzetnek a „pusztítást és halált okozó háborúra”.
2013. augusztus 23. 21:58
A változtatás igénye eredményezte Ferenc pápa megválasztását, és ez a változás szerintem el is indult. Interjú
2013. augusztus 21. 23:37
Nem úgy képzeljük el a papokat, mint akik felfegyverkezve mennének templomba.
2013. augusztus 21. 23:21
Szent István király szerette, óvta, gazdagította népét. Személyes meggyőződésével vezette a rábízottakat a keresztény hitre.
2013. augusztus 21. 22:53
A nagy vacsora példázata is arról beszél, hogy Isten téged is meghívott asztalának bősége mellé.
2013. augusztus 21. 22:30
Ökumenikus istentiszteletet tartottak az augusztus 20-i állami ünnep előestéjén hétfőn Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.
2013. augusztus 21. 22:00
István tette népét „európaivá”, és szervezte az országot európai keresztény királysággá.
2013. augusztus 21. 21:36
Szinte sehol sincs már úgy augusztus 20-i önkormányzati rendezvény, hogy arra ne hívnának papot/lelkészt, hogy áldja meg az új kenyeret.
2013. augusztus 21. 21:02
A Biblia és a gazdaság címmel nemzetközi biblikus konferencia kezdődik csütörtökön a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán – tájékoztatta Benyik György főiskolai tanár, a tudományos tanácskozás igazgatója az MTI-t.
2013. augusztus 21. 20:58
Szent István király szerette, óvta, gazdagította népét, személyes meggyőződésével vezette a rábízottakat a keresztény hitre - mondta Erdő Péter bíboros, prímás kedden Budapesten, a Szent István-bazilika előtt, a zsúfolásig megtelt téren.
2013. augusztus 21. 20:52
Az Egyházak Világtanácsa (WCC) arra kérte tagegyházait, hogy csatlakozzanak a korrupció elleni, „Exposed 2013” nevű kampányhoz.
2013. augusztus 20. 12:41
A párbeszéd és a kiegyezés évét hirdette meg a magyar nemzetnek Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Baranya megyei Birjánban kedden, az államalapítás ünnepe alkalmából tartott szentmiséjén.
2013. augusztus 15. 10:56
Csaknem huszonhárom méter magas Jézus Szíve-kilátót avatnak fel szombaton a székelyföldi Gordon-tetőn.
2013. augusztus 15. 10:56
Csaknem huszonhárom méter magas Jézus Szíve-kilátót avatnak fel szombaton a székelyföldi Gordon-tetőn.
2013. augusztus 14. 13:21
Magyarországon találkoztak a Nemzetközi Vasutas Misszió tagjai.
2013. augusztus 14. 12:44
A sport szellemiségének a futballpályákra való visszatérését szorgalmazta Ferenc pápa kedden Olaszország és Argentína labdarúgó-válogatottjának játékosait fogadva a Vatikánban a két csapat szerdai barátságos mérkőzése előtt.
2013. augusztus 14. 10:31
A pénzmosás, a terrorizmus finanszírozása és a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen és ezek megelőzése érdekében Ferenc pápa csütörtökön saját kezdeményezésére (motu proprio) apostoli levelet adott ki, amellyel tovább szigorította az IOR vatikáni bank és a többi szentszéki pénzügyi intézmény feletti ellenőrzést.
2013. augusztus 14. 10:14
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma külön irodát hívott életre, amelynek célja, hogy szorosabbra fűzze a kormány kapcsolatát a világ vallási közösségeivel.
2013. augusztus 14. 10:01
Mint tudjuk, a kivándorlásnak, külföldi munkavállalásnak ezer oka lehet.
2013. augusztus 14. 9:54
Igen, ha egyházi divatról beszélünk, különbséget kell tennünk a hétköznapokon és a szertartásokon, a liturgiában viselt öltözettel.
2013. augusztus 11. 9:24
Bár közpénzekből, ellenőrizhetetlenül, milliárdokból gazdálkodnak, nem jutott eszükbe, hogy párezer forintért vizet vigyenek a rászorulóknak, vagy esetleg kifizessék a cechet.
2013. augusztus 9. 12:08
Szegedi Csanád Pat Robertson 700-as klubjában szerepelt.
2013. július 31. 15:39
A litvániai evangelizáció 600. évfordulójának ünnepségére Ferenc pápa különleges küldötteként szerdán Litvániába utazott Erdő Péter bíboros, prímás.
2013. július 30. 13:46
A német sajtóban a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a liberális Süddeutsche Zeitung is kommentárban foglalkozott kedden Ferenc pápának a homoszexuálisokkal kapcsolatos hétfői kijelentésével, amelyet üdvözöltek politikai és társadalmi szervezetek is.
2013. július 30. 11:18
Ferenc pápa az elmúlt hetekben talán PR szempontból többet segített az Egyháznak, mint XVI. Benedek emeritus pápa egész uralkodása alatt.
2013. július 30. 8:49
Ferenc pápa olyan alapvető jóérzésű igazságokat mond ki, amelyekre nagy szükség van az egyre centrifugálisabb nyugati világban.
2013. július 29. 15:05
Ferenc pápa szerint a melegeket nem kiszorítani kéne a társadalomból, hanem integrálni.
2013. július 28. 20:16
Az ifjúsági találkozó táncos flashmobján részt vettek a püspökök is.
2013. július 28. 20:09
Hiszem, hogy csak Jézus Krisztus, Szent László, Bethlen Gábor, Deák Ferenc útján lehet és érdemes járni.
2013. július 28. 20:06
E mögött egy tótumfaktum-teológiai látás húzódik meg: azzá leszek, akinek lennem kell.
2013. július 28. 20:04
Fritz Tamás írása egy újabb kétségbeesett kiáltás arról, hogy Európa nem keresztyén többé.
2013. július 28. 19:57
Vasárnap (helyi idő szerint) délelőtt ünnepi szentmise zárta le a Rio de Janeiró-i Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót, amelynek végén a pápa az evangélium széles körű hirdetése mellett emelt szót, és egyúttal bejelentette, hogy a következő találkozót 2016-ban Krakkóban tartják – közölte a vatikáni rádió.
2013. július 23. 14:11
Gyakran ér minket a vád, hogy szembemegyünk a tudománnyal. Interjú.
2013. július 23. 14:08
Tíz év telt el azóta, hogy Bodajkon 2003-ban először vettem részt a Csillagponton.
2013. július 23. 14:06
Szimpatikusnak, megbízhatónak, a társadalom problémáit átérzőnek tartják Ferenc pápát az olasz és külföldi fiatalok a riói ifjúsági találkozó előtt közölt felmérés szerint.
2013. július 23. 14:05
A riói ifjúsági világtalálkozón résztvevő fiatalokhoz és az egyházhoz is szólt Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében, azt hangoztatva, hogy az imának tettel kell párosulnia.
2013. július 23. 14:03
Ferenc pápa nem félt az őt megrohamozó tömegtől Rio de Janeiróban – nyilatkozott az egyházfő brazíliai látogatásának kezdetéről Federico Lombardi szentszéki szóvivő a Vatikáni Rádió keddi adásában.
2013. július 23. 13:54
Mintegy kétezer fiatalt várnak Magyarországról és a határon túlról a HungaRio nemzeti ifjúsági találkozóra, amelyet szerdától vasárnapig tartanak Pécsen, párhuzamosan a Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozóval.
2013. július 23. 13:53
Újabb állítólagos csodás gyógyulást jegyeztek fel orvosok egy lourdes-i zarándokról, ez immár a 69. eset - másfél évszázad alatt.
2013. július 23. 13:34
Tavaly csaknem 120 ezren léptek ki a német katolikus egyházból pénteken megjelent adatok szerint, amelyek azt mutatják, hogy alábbhagyott a 2010-ben kirobbant gyermekbántalmazási és szexuális zaklatási botrányok hatására indult kilépési hullám.
2013. július 15. 9:30
Ferenc pápa koszorút dobott a tengerbe a Lampedusa közelében meghalt illegális bevándorlók emlékére.
2013. július 15. 9:23
Fiatalokat kérdezett a Volton vallásról, Istenről a Parókiastream.
2013. július 15. 9:09
Lezsák Sándor szerint az unitáriusok közösségteremtő erőforrást jelentenek Magyarországon.
2013. július 15. 9:06
Ferenc pápa a Castel Gandolfo-i pápai rezidencián mondta el a vasárnapi Úrangyala-imádságot (Angelus), ahol a lengyel-ukrán megbékélést szorgalmazta a volhíniai mészárlás 70. évfordulóján.
2013. július 15. 8:56
Az orvosok nem láttak reményt a gyógyulásra, mégis egy csapásra megszabadult betegségétől az a Costa Rica-i asszony, akinek agyi aneurizma utáni csodálatos felépülése nyitotta meg az utat Boldog II. János Pál pápa szentté avatásához – olvasható a catholicculture.org hírportálon.
2013. július 15. 8:48
Végső soron az új pápa keze és a sajtóban prezentált szellemisége nem ér el például Szlovákiáig.
2013. július 11. 19:22
Mezőtúron rendezik idén július 23. és 27. között a Magyarországi Református Egyház (MRE) kétévente megtartott ifjúsági találkozóját, a Csillagpont Fesztivált - közölte az MRE kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-vel.
2013. július 11. 19:20
Nagyszombati érsekké nevezte ki Orosch János püspököt csütörtökön Ferenc pápa – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák püspöki kar szóvivőjének megerősítésére hivatkozva.
2013. július 11. 19:17
Újraindította hétfőn az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete azt a folyamatot, amely a reformerek reményei szerint elvezet a női püspökök szolgálatának engedélyezéséhez.
2013. július 11. 19:11
Abban a hiszemben zajlanak ezek a felvonulások, hogy a társadalom többsége ezeket látva egyre inkább elfogadó lesz.
2013. július 10. 10:35
Egy társadalomban élünk, ahol kikerülhetetlenül egymásra vagyunk utalva. Interjú.
2013. július 9. 15:39
Az MSZP újabb alkotmánybírósági vizsgálatot szeretne az egyházügyi törvényről, ha a köztársasági elnök aláírja a jogszabály múlt héten elfogadott módosítását.
2013. július 7. 11:33
Az egyház és tagjainak missziójáról beszélt homíliájában Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában papnövendékeknek, novíciusoknak és novíciáknak bemutatott szentmisén.
2013. július 6. 10:36
A homofóbia szó szerinti fordításban: embergyűlölet. A gyűlölet végső soron a bűn maga, hiszen épp ellentéte a szeretetnek.
2013. július 5. 11:49
inél többet hallok és olvasok azonban a hitelességről, annál jobban érzem, hogy nagy a katyvasz a hitelesség fogalmát illetően a fejekben.
2013. július 5. 11:46
A homoszexualitás témája azért ennyire turbulens, mert szimbolikusan képes kifejezni a nyugati civilizációban rögzült emberképhez való viszonyt.
2013. július 2. 20:20
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága szerencsésnek tartja, hogy az egyházügyi törvényjavaslatot csütörtökön ismételten tárgyalhatja az Országgyűlés, és el is fogadhatja.
2013. június 28. 8:44
Sok kérdés még mindig nyitva van a hittanoktatás terén, a tanév végén is - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a három nagy keresztény egyház és a kormányzat képviselőinek csütörtöki tárgyalása után az MTI-nek.
2013. június 28. 8:42
Kinevezték a Jezsuita Roma Szakkollégium új rektorát, Antal Istvánt az intézmény ünnepélyes tanévzáróján - közölte a jezsuita rend kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-vel.
2013. június 28. 8:40
A koldulásról szóló legújabb törvény nem Magyarországot érinti, de nálunk is aktuális.
2013. június 28. 8:37
Több jogot tudhatnak magukénak a vallási tevékenységet végző szervezetek azáltal, hogy módosította az Országgyűlés az egyházügyi törvényt - állapította meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2013. június 28. 8:34
A nemzeti emlékhellyé nyilvánított somogyvári Kupaváron, Szent László első temetkezési helyén az idén is ünnepi rendezvénysorozattal emlékeznek meg június 27-től a lovagkirályról.
2013. június 28. 8:32
Pénteken kezdetét veszi a pannonhalmi Levendulahetek; a július közepéig tartó eseménysorozaton az apátság gyógynövénykertjét, elsősorban is levendulását, valamint a termés felhasználását mutatják be a közönségnek.
2013. június 24. 17:36
Régi felismerésem, hogy a Biblia értelmezése és az istenképünk egy magunkban hordozott, az életünk folyamán kialakult értelmezési keret eredményei.
2013. június 24. 17:29
A Szent Jobb 1938-as országjárására emlékeznek csütörtökön és szombaton Hódmezővásárhelyen, a 75. évforduló alkalmából emléktáblát avatnak az évforduló alkalmából és bemutatják a jubileumra készült helytörténeti kötetet is.
2013. június 24. 17:27
Széles körű párbeszédet készít elő egyházi és társadalmi kérdésekről az osztrák katolikus egyház - jelentette be pénteken Bécsben egy sajtótájékoztató keretében Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke.
2013. június 24. 17:25
Több mint háromszáz olasz és külföldi gyereket fogadott vasárnap a vatikáni vasútállomáson Ferenc pápa, eleget téve aznapi hivatalos programjának.
2013. június 19. 12:24
Egy idő óta ismét gyakran és szenvedélyesen beszélnek a Katolikus Egyház bűneiről.
2013. június 19. 12:20
Nem tudnám azt mondani, hogy valaha is más – divatos szóval élve – életpályamodell eszembe jutott volna. Interjú.
2013. június 19. 12:18
Elképedve hallgatom ezt az egyébként jobb sorsra érdemes valamikori pápai embert.
2013. június 19. 12:09
Újra megjelenik 480 év után az első magyar részleges bibliafordítás a kárpátaljai magyar ferencesek közreműködésével. A kiadványt szombat délelőtt mutatják be a ferences tartományfőnökségen sajtótájékoztató keretében - közölte a Ferences Sajtószolgálat pénteken az MTI-vel.
2013. június 19. 12:08
Ferenc pápa levélben köszöntötte Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspököt abból az alkalomból, hogy ötven éve szentelték pappá, és II. János Pál pápa húsz éve nevezte ki az akkor megalapított egyházmegye püspökévé.
Az AMSZ a romániai egyházi javak visszaszolgáltatása ügyében keresi az amerikai Helsinki Bizottságot
2013. június 19. 12:04
Az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) kedden feljegyzésben szólította fel ismételten az amerikai Helsinki Bizottságot, hogy június 27-ig „nyilvánosan és bizalmasan is vesse fel” a romániai egyházi és közösségi javak, beleértve a levéltárak igazságos és azonnali visszaszolgáltatásának kérdését.
2013. június 19. 11:58
Árvíz öntötte el kedden a híres délnyugat-franciaországi zarándokhelyet, Lourdes-ot. A barlangot - ahol a hívők szerint Szűz Mária 1858-ban megjelent a 14 éves Bernadette Soubirous parasztlánynak - közel másfél méteres víz borítja a Gave de Pau folyó áradása miatt.
2013. június 17. 15:18
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek kedden, ünnepi szentmise keretében megáldja a felújított budapesti Szent Család-kápolnát, amelyet tavaly augusztusban lelki központként adott használatba a világméretűvé vált Szeretetláng-mozgalomnak – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
2013. június 11. 14:49
Az elmúlt tíz évben példátlanul felgyorsultak a hazai szekularizációs folyamatok, a három nagy egyház híveinek összesített aránya egyetlen évtized alatt 73-ról 53 százalékra olvadt a 2011-es népszámlálás tavasszal napvilágra hozott végleges eredményei szerint – olvasható az evangelikus.hu-n megjelent tanulmányban.
2013. június 6. 9:02
Körlevélben kérte a Magyarországon bejegyzett egyházaktól az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága, hogy mérjék fel, miként tudnak segíteni az árvíz miatt bajba jutottakon - közölte Hölvényi György egyházügyi államtitkár szerdán az MTI-vel.
2013. június 4. 7:53
Remegve dohognak több blogon is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ötvenedik születésnapjára egy budapesti templomban hálaadó szentmisét mutatattak be.
2013. június 4. 7:38
Saját honlapot nyit és ezen október elsejétől közli mérlegét az IOR vatikáni bank – jelentette be Ernst von Freyberg, az IOR elnöke a Corriere della Sera olasz napilap pénteki számában.
2013. június 4. 7:36
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke hivatalában fogadta Schiffer András és Osztolykán Ágnes LMP-s országgyűlési képviselőket – tudta meg az evangelikus.hu.
2013. június 4. 7:29
Ferenc pápa vezetésével szentségimádást tartottak vasárnap délután a római Szent Péter bazilikában, az imához mind az öt kontinens egyházmegyéiben egyszerre csatlakoztak.
2013. június 1. 12:59
A házelnök a Városligeti fasori református templom felszentelésének 100. évfordulóján kijelentette: „Nemzeti és egyben európai ügy, hogy éljenek a keresztény közösségek, álljanak a templomok”.
2013. május 30. 21:10
A rászorulók segítésére buzdított Ferenc pápa csütörtökön az úrnapja (Corpus Domini) ünnepén bemutatott misén, amelyet az egyházfő vezetésével körmenet követett Róma központjában.
2013. május 30. 10:35
Svédországban jelentik a legtöbb diszkriminációs esetet és Törökországban a legkevesebbet – hívja fel a figyelmet Gudrun Kugler nemzetközi jogász, akivel annak kapcsán beszélgettünk, hogy az általa vezetett bécsi központ nemrég jelentette meg az európai keresztényellenességet vizsgáló, éves jelentését. Kugler szerint az EU intézményei zérótolerancia-programot hirdetnek a tolerancia nevében. Mindezeken olyan kérdések múlhatnak, hogy kötelező lesz-e egy nyomdának kinyomtatni egy melegmagazint, vagy lesz joga elutasítani ezt. A keresztények szólás- és lelkiismereti szabadságának biztosításában elég rosszul vizsgáztak a nyugat-európai mintademokráciák.
2013. május 29. 18:02
Sikkasztás és csalás miatt emelt vádat az ügyészség egy Nógrád megyei plébános ellen, aki öt éven át rendelkezett sajátjaként Kutasó és Bokor egyházközségének civil jövedelempótlékával – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
2013. május 29. 18:00
Közös levélben kér felvilágosítást a kormánytól a katolikus, a református és az evangélikus egyház a szeptembertől bevezetendő hit- és erkölcstanoktatás szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos nyitott kérdésekről – közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata kedden az MTI-vel.
2013. május 29. 17:58
A szexuális visszaéléseket a japán egyháznak is bűntényként kell kezelnie, ebben a kérdésben nagyobb átláthatóságra és elszámoltathatóságra van szükség – mondta az UCA News ázsiai független katolikus hírügynökségnek Goro Matsuura oszakai segédpüspök, a japán püspöki kar nők és gyermekek jogaival foglalkozó bizottságának a tagja.
2013. május 29. 17:56
Szíria jövőjét nem lehet pusztításra építeni, a háborúnak nincs nyertese, az egyház a megbékélést és a párbeszédet támogatja – mondta Gregoriosz Laham damaszkuszi görög-melkita pátriárka annak kapcsán, hogy az Európai Unió feloldotta az országba irányuló fegyverexport tilalmát.
2013. május 23. 17:14
Hogy ugyé, ez a kormány, hogy ugyé, hogy már megint belé akar szóni az izébe.
2013. május 23. 17:10
A hívek élő láncával kívánja körbevenni vasárnap délután a kolozsvári alsóvárosi református templomot a református egyház, hogy ekképpen tiltakozzon a templom mögé, a műemléképület közvetlen szomszédságába tervezett sportkomplexum megépítése ellen.
2013. május 23. 17:07
Az ifjúság atyjának és tanítómesterének nevezte Bosco Szent Jánost a váci megyés püspök.
2013. május 22. 14:31
Bosco Szent János ráirányítja a figyelmet azokra, akik ma rászorulnak a segítő szeretetre - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Bosco Szent János, a szalézi szerzetes rend alapítója ereklyéjének fővárosi fogadása alkalmából tartott szentmisén kedden Budapesten, a Szent István-bazilikában.
2013. május 22. 14:27
Szombaton tartják a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő országos lelkinapját, a nagymarosi ifjúsági találkozót – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
2013. május 20. 18:24
Több mint kétszázötvenezren voltak jelen a római Szent Péter téren és környékén a Ferenc pápa vezette szombat esti pünkösdi virrasztáson, melyen az egyházfő a hívők által megfogalmazott kérdésekre is válaszolt, hangsúlyozva, hogy az embernek nem szavakkal, hanem egész életével kell megvallania hitét, egyben óva intve a hívőket és az egyházat a bezárkózástól.
2013. május 20. 18:20
A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén.
2013. május 16. 13:54
Kétségtelen, hogy a magyar nyelv hétköznapi szókészlete az egyik leggyalázatosabb az Európában használt nyelvek közül.
2013. május 16. 13:50
Elcsépelt és unalmas lenne ismételgetni, hogy a pap is csak ember.
2013. május 16. 13:30
A Vatikán bejelentette szerdán, hogy visszavonul Keith Patrick O'Brien, szexuális visszaélésekkel vádolt skót bíboros.
2013. május 16. 13:23
Fel kell kutatni a hitüket keresőket, akiknek igazi lelki otthonra kell találniuk a gyülekezetekben - írták a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei pünkösdi körlevelükben, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
2013. május 16. 13:20
Október 19-én tartják Sándor István vértanú szalézi szerzetes boldoggá avatási szertartását a budapesti Szent István-bazilikában – jelentette be Ábrahám Béla, a szalézi szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2013. május 16. 13:17
Pünkösd alkalmából ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak vasárnap és hétfőn országszerte. A keresztények ezen az ünnepen a Szentlélek eljöveteléről és az egyház alapításáról emlékeznek meg. A magyarországi egyházi vezetők Esztergomban, Debrecenben, illetve Budapesten mutatnak be ünnepi szertartást.
2013. május 11. 8:20
Oroszországnak és Kínának meg kell értenie és támogatnia kell egymást az előttük álló kihívások leküzdésében – jelentette ki Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, az orosz ortodox egyház feje pénteken Pekingben, amikor találkozott Hszi Csin-ping kínai államelnökkel.
2013. május 11. 8:07
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) tevékenységéről, így a vallásszabadságról, az ortodoxokkal való kapcsolatokról, az európai laikusságról és a gazdasági válság okozta szegénységről esett szó a tanács Erdő Péter esztergom-budapesti érsek vezette elnöksége és Ferenc pápa pénteki találkozóján a Vatikánban.
2013. május 10. 8:11
Az apró dolgok, változások mellett elsuhanunk, szinte fel se emeljük a fejünket, monoton egykedvűséggel lépünk a következő nap négyzetrácsába.
2013. május 10. 8:05
Exkluzív fényképeket közölt a Vatikánba visszaköltözött XVI. Benedek nyugalmazott pápáról a Chi olasz magazinújság, a felvételekből kiderül, hogy ugyanazzal a pápamobillal jár az új és a régi pápa.
2013. május 10. 8:03
Ferenc pápával is találkozik pénteken II. Tavadrosz, az egyiptomi kopt ortodox egyház tavaly megválasztott vezetője Rómában - jelentette a vatikáni információs szolgálat.
2013. május 10. 8:01
A török külügyminisztérium azt tervezi, hogy török állampolgárságot ajánl fel minden szír kereszténynek, akiknek török felmenői vannak, és akik a háború sújtotta országban nehéz helyzetbe kerültek.
2013. május 9. 12:13
El kell jutniuk a hiteles tanúságtételeknek az emberekhez, az egyházak pedig az elmúlt tíz-húsz évben tanúságot tettek arról, hogy közösségeikhez tartozni jó - hangsúlyozta Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, vallástörténész kerekasztal-beszélgetésen szerdán Budapesten.
2013. május 8. 10:33
Az egyházhoz, felekezethez nem tartozók magas száma, valamint az ateisták alacsony száma közötti szembetűnő eltérés magyarázatra szorul.
2013. május 7. 7:41
Minél szélesebb és intenzívebb párbeszédre van szükség a magyar társadalomban, hogy az aktuális kérdéseket és a múltbeli sérelmeket megtárgyalhassák az emberek – mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke csütörtökön Hamburgban.
2013. május 7. 7:36
A felekezetek közötti párbeszéd mélyítésére, az egymás mellett élés elfogadására, a vallási türelem gyakorlására is alkalmas lehet a reformáció kezdetének 500 éves évfordulója – mondta Margot Kaessmann, a 2017-ben a reformáció 500 éves jubileumát ünneplő emlékév nagykövete pénteken Hamburgban az MTI-nek adott interjújában.
2013. május 7. 7:29
Öt nagy felekezet templomai öt napon át adnak otthont Győrött az Öt templom fesztivál csütörtökön kezdődő kulturális és vallási programjainak.
2013. május 7. 7:23
Az eddigi tapasztalatokat felhasználva, számos szervezettel egyeztetve született meg az egyházügyi törvény módosítása, amelynek következtében tovább nőhet a vallásszabadság – emelte ki Országgyűlés emberi jogi és vallásügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
2013. április 30. 8:17
Megfilmesítené Ferenc pápa eddigi életét Christian Peschken német rendező és producer.
2013. április 30. 8:11
Számba veszem azokat a kihívásokat, amikkel az egyháznak manapság szembe kell néznie.
2013. április 30. 8:04
Emberi létünk ebben a kettős dimenzióban teljesedik ki igazán.
2013. április 30. 7:59
Van abban valami zavaros, mikor egy radikális nőjogi szervezet tagjai a prostituáltak jogaiért akként állnak ki, hogy félmeztelenül tüntetnek, míg el nem viszik őket a rendőrök...
2013. április 27. 16:35
Abban kiegyezhetünk, hogy a mi kereszténységünk alapjait nem a pedópapok felől szereztük, és nem is fogadjuk el jelenlétüket se az Egyházban, se az életünkben jobban, mint mondjuk Gyurcsány Feri.
2013. április 26. 8:10
Nigéria fővárosának, Abujának a bíboros érseke, John Onaiyekan óva int attól, hogy a nigériai konfliktust muszlim-keresztény szembenállásra egyszerűsítsék – olvasható Surján Lászlónak, az Európai Parlament (EP) KDNP-s alelnökének a témában folytatott megbeszéléséről csütörtökön közzétett tájékoztatójában.
2013. április 26. 8:02
Elfogadta a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának csütörtöki budapesti ülése a felekezet cigányság körében végzett szolgálatának koncepcióját, amelyet Steinbach József, a dunántúli egyházkerület püspöke terjesztett elő.
2013. április 25. 8:02
A magyar ferencesek 1929 és 1952 közötti kínai missziójának tárgyi emlékeiből rendeztek kiállítást Misszió a hadiösvényen címmel Szegeden a Klebelsberg Könyvtárban: a tárlaton zászlók, selyemfestmények mellett például a mindennapi élet használati tárgyai is láthatók.
2013. április 25. 7:46
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésszakán a szerdai vitanapon a vallási közösségek elleni erőszak témájában hozzászólt Kalmár Ferenc András KDNP-s, Szabó Vilmos szocialista, valamint Gaudi Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő.
2013. április 24. 10:09
Ételt oszt a Magyarországi Evangélikus Egyház szombaton, az ország tíz településén; Budapesten, Békéscsabán, Celldömölkön, Dombóvárott, Győrött, Miskolcon, Nyíregyházán, Szarvason, Örménykúton és Tótkomlóson várják a rászorulókat.
2013. április 24. 10:07
A Vatikán hétfőn engedélyezte Óscar Romero, Salvador 1980-ban meggyilkolt érseke boldoggá avatási eljárásának folytatását.
2013. április 21. 19:17
Gyurcsány Ferenc nem érzi, hogy itthon az egyház gondja nem a pedofília, hanem a pécsi püspökség sikkasztási ügyeihez hasonló esetek.
2013. április 20. 17:10
Mindenkit fölháborítottak az egyház szexuális jellegű botrányai. Szeretnénk hinni, hogy a Magyar Katolikus Egyház mentes maradt a förtelmes bűnöktől.
2013. április 19. 14:06
Az emberek fele nem rendelkezik adója egy százalékáról.
2013. április 19. 8:07
A szalézi rend szeretettel, derűvel pótolja a családot a magára hagyott gyermekeknek – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön a veszprémi Szaléziánumban a Jókedv rendje – Szaléziak című centenáriumi kiállítás megnyitóján.
2013. április 18. 8:10
Mi nem „teológiai vitakör” vagyunk, ahol például Isten létezése ellen és mellett lehet érvelni; a mi anyagaink célja nem az intellektuális „provokáció”, hanem a reflexió. Interjú.
2013. április 18. 8:02
A magyarok római templomában mutattak be misét kedden az Esztergomi Hittudományi Főiskola és az Érseki Papnevelő Intézet paptanárai és növendékei Rómában zajló zarándoklatukon.
2013. április 18. 7:59
Az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből, ezt Brüsszelben is meg kellene érteni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Keresztény válasz az Európa előtt álló kihívásokra címmel tartott beszédében, a Katolikusok a közéletben elnevezésű bilbaói konferencián.
2013. április 15. 11:17
Először is köszönöm a megértés szándékát, bár sajnos úgy látom, hogy nem járt sikerrel. Megpróbálok ebben segíteni.
2013. április 15. 11:12
Ön igazán hálás lehet az Úristennek. Nemcsak kiváló írói tehetséget adott Önnek, hanem hozzá valami apadhatatlan indulatot is, ami minden publicisztika veleje, mint ezt tudjuk.
2013. április 15. 11:09
Az egyházban szolgálók hitelességéről és a „középosztályú szentekről” beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát.
2013. április 15. 11:04
A szervezők már a címben meghatározták: fehéren-feketén lesz a kép vázolva.
2013. április 14. 8:56
Nyolctagú bíborosi tanácsadó testületet nevezett ki szombaton Ferenc pápa; az olasz sajtó szerint ezzel testületi vezetésre bízta az egyházat. A nyolc bíboros feladata lesz többek között a római kúria reformja.
2013. április 11. 7:50
Bálint Sándor néprajztudós boldoggá avatásának folyamatában komoly állomáshoz értek: az összegyűlt iratok alapján elkészült az összefoglaló munka, az úgynevezett positio. Ezt szerdán jelentette be az anyagot a Vatikánban gondozó posztulátor Szegeden, a püspöki székházban tartott sajtótájékoztatón.
2013. április 11. 7:41
A jobb sarokban Barsi Balázs ferences szerzetes, a bal sarokban Szabó István református püspök.
2013. április 10. 9:45
Órákat töltünk a gép előtt, ha kell, ha nem. Azzal kezdjük a napot és azzal is zárjuk. Egyre kevesebb a személyes találkozás: majd chat-elünk.
2013. április 10. 9:16
Erdő Péter bíboros, prímás szerint pozitív változást hozott a húsz éve, II. János Pál által kiadott Hungarorum Gens pápai rendelkezés, amely jelentősen átalakította a magyar egyházmegyei szervezetet. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke erről az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egyháztörténeti bizottságának ünnepi konferenciáján beszélt hétfőn Budapesten.
2013. április 8. 7:56
Talán soha nem gondoljuk végig, miért is jó egy református hittanóra, ha nincs egy őrült gyorsasággal kiadott állami rendelet.
2013. április 8. 7:54
Az IOR vatikáni bank sorsát találgatta a pénteki olasz sajtó Jorge Mario Bergoglio volt szóvivőjének kijelentéseit követően. Volt szóvivője szerint Ferenc pápa akár be is zárathatja az IOR-t.
2013. április 8. 7:46
Simon Peresz izraeli elnök a tervek szerint április 30-án Rómában találkozik Ferenc pápával - jelentette a Times of Israel című lap.
2013. április 8. 7:43
Honlapot indított a Magyarországi Református Egyház (MRE), hogy az általános iskola első osztályába hétfőn és kedden beiratkozó gyerekek és szüleik könnyebben tudjanak dönteni a hittanoktatásról – közölte az MRE kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-vel.
2013. április 8. 7:40
Az egyháztól eltávolodottakhoz szólt Ferenc pápa, amikor Róma püspökeként vasárnap a lateráni Szent János bazilikában mutatott be szentmisét és ezzel jelképesen elfoglalta a római főegyházmegye székesegyházát.
2013. április 4. 8:24
Biztosan vannak olyanok, akik nem találják véletlennek, hogy az egyházakra vonatkozó népszámlálási adatokat épp Nagycsütörtökön hozták nyilvánosságra.
2013. április 4. 8:22
Két vietnámi misszionárius szalézi szerzetest szentelt pappá Veres András megyés püspök Szombathelyen - közölte a Szalézi Médiaközpont szerdán az MTI-vel.
2013. április 4. 8:20
A nőknek és a fiataloknak a hit erősítésében és terjesztésében betöltött szerepét hangsúlyozta Ferenc pápa a szerdai általános audiencián.
2013. április 3. 8:06
Nem tudom, mennyire igaz, hogy elaludtunk, vagy pedig csak a történelmi folyamatok gyűrűztek be egyházunkba, reformátusságunkba is.
2013. április 3. 8:02
Előfordultak politikai viaskodások, ellenpápák emelkedtek, de abban nem volt kérdés, hogy a pápai hatalom Jézustól származik.
2013. április 3. 7:57
Virgácsot hozott idén a nyuszi a történelmi egyházaknak, ami felveti a kérdést, hogy vajon érdemes-e itt keresztény kurzust csinálni.
2013. április 2. 12:50
Egy olyan személyt választott Róma püspökének, aki ismét csak kiválóan ismeri a szegények helyzetét, és a globalizmus problémáit.
2013. április 1. 16:51
Az egyház hagyta, hogy nála sokkal erőteljesebben mutassák föl a vallás és a hit nagy kérdéseit azok a kétségekkel kínlódó művészek, akik valóban végiggondolták a végiggondolhatatlant.
2013. március 31. 13:02
Az esztergom-budapesti érsek húsvétvasárnapi szentmiséjén azt mondta: ha Isten színe előtt fáradozunk, nagyobb felelősséggel teljesítjük földi életünk feladatait és szilárdabb bizalommal nézünk szembe a nehézségekkel is.
2013. március 31. 11:22
Lehet ezt a márciusi katasztrófahelyzetet a Húsvéti üzenetre felkészítő metaforaként is értelmezni.
2013. március 31. 11:19
Jézus a halálból való feltámadásával minden embert megajándékozott az örök élet reményével.
2013. március 31. 11:18
A Szent Halotti Lepel révén eljut hozzánk Isten egyetlen és utolsó Szava: a Szeretet emberré lett, megtestesült történelmünkben.
2013. március 31. 11:15
Ferenc pápa vezette szombat este a húsvéti vigíliát, amely a tűz megáldásával és a húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődött a római Szent Péter bazilikában.
2013. március 31. 11:12
Jézus feltámadása hitünk középpontja, ez az az örömhír, amely már most boldoggá teszi a mi életünket is - fogalmazott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján mondott szentbeszédében szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.
2013. március 31. 11:08
A jelenlegi brit kormány támogatja az „agresszív világiasság” térhódítását, és a brit keresztények nagy többsége ma már üldözöttnek érzi magát – írta szombaton megjelent cikkében az anglikán egyház volt vallási főméltósága.
2013. március 30. 11:12
A kényszerű áldozat mechanizmusai egyre inkább megterhelik világunkat, és egyházunkat is.
2013. március 30. 11:10
Nem tudtam, hogy az élettelen test hiánya mérhetetlenül súlyosabb magánál a testnél.
2013. március 30. 10:38
Nagypénteken történelmi eseményre, a Názáreti Jézus kereszthalálára emlékezik az egyház. Jézus története – amelyet az Újszövetség könyvei konkrétan és kézzelfoghatóan írnak le – azonban nem a halállal, hanem a feltámadással fejeződik be a Földön – mondta Erdő Péter bíboros az M1 Az Este című műsorában pénteken.
2013. március 29. 8:47
Pályánk nem ér véget földi tevékenységünk befejezésével, s ezért nem csak itt, a Földön tartozunk felelősséggel tetteinkért – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az Ecce Homo elnevezésű, herendi porcelánból készült Jézus-szobor avatásán csütörtökön Veszprémben.
2013. március 29. 8:43
Krisztus feltámadása húsvéti örömet és reménységet ajándékoz a híveknek - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) közös közleményében.
2013. március 29. 8:30
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága nem tekinti mérvadónak a vallási hovatartozásra vonatkozó népszámlálási adatokat, mert a 2011-es kérdésfelvetés eltért a korábbi népszámlálásokétól, így szerintük az eredmények nem alkalmasak az összevetésre.
2013. március 28. 9:04
Nagycsütörtök estével kezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a katolikus egyházban, az azt követő vasárnap van húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor Jézus feltámadására emlékeznek.
2013. március 27. 17:56
Mintegy 150 tonna élelmiszer gyűlt össze a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett nagyböjti élelmiszergyűjtési akcióban az egyházmegyék plébániáin.
2013. március 27. 17:54
Üdvözölte a szír nép felé kifejezett pápai támogatást Jean-Clément Jeanbart aleppói görög-melkita érsek az AsiaNews hírportál jelentése szerint.
2013. március 27. 17:45
Nagy tömeg töltötte meg a Szent Péter teret szerdán, Ferenc pápa első általános audienciáján.
2013. március 27. 9:45
Ferenc pápa a névválasztásától kezdve folyamatosan meglepetéseket okoz.
2013. március 25. 8:24
Társulatunk nevében hordozza feladatát, az evangélium, azaz az örömhír hirdetését színházi eszközökkel, a színház eszközével.
2013. március 25. 8:21
Még csak néhány rövid nap van hátra az Emberfia életéből, valamennyi találkozásnak és szóváltásnak különös súlya látszik lenni.
2013. március 25. 8:19
A régi teológusok a lelket vitorláshoz hasonlították; a Szentlélek a szél, amely a vitorlát fújja és a hajót elindítja. Interjú
2013. március 25. 8:13
Egy jezsuitát a noviciátus óta arra nevelnek, hogy ne törekedjen magasabb egyházi méltóságra.
2013. március 25. 8:08
A kiközösítéssel kapcsolatban nagyon sok homályos elképzelés létezik.
2013. március 25. 8:03
Huszár Ágnes magyarázata olyannyira nélkülöz mindenféle valóságalapot, hogy nehéz komolyan venni.
2013. március 25. 8:03
A nyugat-európai magyar reformátusok szervezetei és a testvéregyházak sem helyeselték az MRE létrejöttét.
2013. március 23. 18:01
A Vatikán bejelentette, hogy a pápa nagycsütörtökön ellátogat egy fiatalkorúak börtönébe, és ott misét is tart.
2013. március 23. 17:57
Ferenc pápa elődjével, XVI. Benedek nyugalmazott pápával találkozott szombaton a Castel Gandolfo-i pápai rezidenciában.
2013. március 23. 17:53
A Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjait fogadta pénteken a Vatikánban Ferenc pápa, aki beszédében a szegénység elleni küzdelem jelentőségét hangsúlyozta.
2013. március 22. 10:06
Hogy írna a média az ateista nagygyűlésről, ha azt a stílust használná, ahogyan az abortuszellenes menetekről szoktak írni?
2013. március 22. 9:16
Ferenc pápa homíliájából azonnal a természetvédelem ügyét emelték ki. Teljes joggal.
2013. március 22. 7:59
A húsvétot egy héttel megelőző virágvasárnap alkalmából országszerte szertartásokat tartanak; Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatala az MTI-vel.
2013. március 21. 11:13
Hölvényi György egyházügyi államtitkár szerint ez a mai világban ritka.
2013. március 21. 10:25
Emez meg, vagyis a férj aludt. Nem a részegsége bántotta a legjobban, hanem ez a szomorúság, amit a kisfián látott.
2013. március 21. 10:12
A szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata Ferenc pápa szerint.
2013. március 21. 9:57
I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka köszöntötte Ferenc pápát, aki szerdán fogadta a beiktatására érkezett keresztény egyházak és más vallások küldöttségeit.
2013. március 20. 9:40
Megrendítőnek nevezte a keddi római szentmisét és az új pápa beiktatási szertartását Semjén Zsolt az MTI-nek nyilatkozva.
2013. március 20. 9:36
Szent József, az egyház védőszentje, Szűz Mária jegyese példáját emelte ki a péteri szolgálatának megkezdése alkalmából kedden tartott ünnepélyes szentmisén Ferenc pápa.
2013. március 19. 17:09
Hiába minden elméleti tudás, széles látókör és jó szándék – csak fontolva haladással lehet előrébb lendíteni nemzetek, egyházak és kontinensek ügyét.
2013. március 19. 7:52
Ferenc pápa megtartotta püspöki címerét és mottóját - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján.
2013. március 19. 7:50
Ferenc pápára vár elődje, XVI. Benedek számos programja. Az egyik legjelentősebb a júliusi ifjúsági világtalálkozó Rio de Janeiróban.
2013. március 18. 11:52
Áder János köztársasági elnök részt vesz kedden a Vatikánban Ferenc pápa beiktatási ceremóniáján – tudatta az államfő hivatala hétfőn az MTI-vel.
2013. március 17. 13:52
A Szent Péter téren és környékén összegyűlt több tízezer hívő előtt mondta el első Úrangyala imáját (Angelus) vasárnap délben Ferenc pápa. A hatalmas tömeg tetszését kiváltva az egyházfő a hagyományoktól eltérően nem előre megírt szöveget olvasott fel, hanem rögtönözve beszélt Isten bűnmegbocsátó hatalmáról.
2013. március 16. 16:25
Az egyházat megvédeni nem a pápa fogja, hanem az emberek maguk, akik alkotják, alakítják és fenntartják. Ferenc pápa valójában már az első mosolyával maga mellé állított mindenkit.
2013. március 16. 14:17
A vártnál talán kicsit gyorsabban, megnyugtató módon pedig az elemzők elképzeléseitől eltérő pápánk lett.
2013. március 16. 14:05
Ferenc pápa csütörtök reggel nyolc órakor elhagyta a Vatikánt, és fél órát a Santa Maria Maggiore-bazilikában imádkozott. A pápa a bazilika oldalsó bejáratán távozott, megkerülve a rá váró fotósokat.
2013. március 16. 14:04
Az új pápa megválasztása azt jelzi, hogy a kereszténység súlypontja Európából Latin-Amerikába helyeződik át, és az egyház megnyílik az emberek és a világ, a szegények és a kirekesztettek felé – írta csütörtökön a Gazeta Wyborcza című lengyel lap.
2013. március 16. 13:32
Mély lelkipásztori tapasztalatokkal rendelkező, bölcs és megfontolt egyházfő folytatja majd azt a munkát, amelyet elődei oly nagy odaadással végeztek – írta Áder János köztársasági elnök Ferenc pápának, a Római Katolikus Egyház újonnan megválasztott vezetőjének küldött köszöntőjében.
2013. március 16. 13:15
Az új pápa megválasztásáról a jelentősebb amerikai politikai napilapok Egyesült Államok-szerte címlapon indított, terjedelmes tudósításokban számoltak be, kiemelve, hogy a katolikus világegyház vezetője az amerikai kontinens képviselője.
2013. március 16. 13:11
A két napja megválasztott egyházfő első lépéseiről írt a pénteki olasz sajtó, emellett több lap cikkezett - egymásnak ellentmondva - Jorge Mario Bergoglionak az argentin katonai diktatúra idején játszott szerepéről.
2013. március 16. 12:51
Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke és az elnökség tagjai levélben fejezték ki "végtelen örömüket" Ferenc pápának megválasztása alkalmából - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóosztálya csütörtökön az MTI-t.
2013. március 16. 12:47
Az új egyházfő, Ferenc pápa bölcsebbnek tartaná, ha az argentinok ahelyett, hogy a beiktatási szentmiséjére Rómába utaznának, az erre szánt összeget a szegényeknek adnák – írta a pénteki olasz sajtó.
2013. március 16. 12:43
Elítéli a Ferenc pápát kifigurázó internetes bejegyzéseket a KDNP.
2013. március 16. 12:39
Az őt megválasztó bíborosokat és a nyolcvan évnél idősebb, nem pápaválasztó bíborosokat együtt fogadta pénteken a vatikáni Kelemen-teremben Ferenc pápa.
2013. március 14. 10:42
Kiszúrtak velünk megint, nem Erdő Péter lett a pápa.
2013. március 14. 9:50
2013-ban az új pápa Latin-Amerikából érkezik, amelynek nagy része baloldali diktatúrában (egy a látszatokra ügyelő, okos, puha és épp ezért a vallásosság megtörésére alkalmasabb diktatúrában) él.
2013. március 14. 9:06
Mit tud kezdeni azzal a sokkal gonddal, problémával, amit elődje ráhagyományozott?
2013. március 14. 8:55
Habemus új főbohóc! Ahogy megjósoltam, az új pápa nem európai lett.
2013. március 14. 8:35
Az Egyesült Államok szívből gratulál őszentségének, Ferenc pápának, aki a világ 1,2 milliárd katolikusának vezetője lesz, és a hit és remény jelképeként szolgál majd mindenki számára – írta szerdán kiadott közleményében John Kerry, az Egyesült Államok katolikus külügyminisztere.
2013. március 14. 8:22
Nagyon jó döntésnek nevezte Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros pápává választását Karel Schwarzenberg cseh kormányfőhelyettes, külügyminiszter.
2013. március 14. 8:15
Március 19-én tartják az új pápa, I. Ferenc beiktatási szertartását - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő a pápaválasztás utáni első sajtótájékoztatóján, s szerdán este azt is hangoztatta: őt magát is meglepte, hogy latin-amerikai lett a katolikus egyház feje.
2013. március 14. 8:03
Nagyon nagy meglepetés Jorge Mario Bergoglio bíboros pápává választása, nem számított az „esélyesek" közé – nyilatkozott Forrai Tamás Gergely, a jezsuita rend magyarországi tartományfőnöke szerdán az MTI-nek.
2013. március 14. 7:45
Nem számítottak Jorge Mario Bergoglio argentin érsek pápává választására az osztrák püspökök. Névválasztását annak jeleként értékelik, hogy a szegényekért való kiállás hangsúlyos lesz egyházfői tevékenységében.
2013. március 14. 7:07
Tudjátok, hogy a konklávé kötelessége, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, a bíboros testvéreim a világ másik végére mentek el érte, de itt vagyunk.
2013. március 14. 7:02
Máris példát mutatott híveinek a szerdán megválasztott új katolikus egyházfő a konklávén részt vevő Erdő Péter esztergom-budapesti érsek értékelése szerint.
2013. március 14. 6:56
A Zsidó Világkongresszus (WJC) reményei szerint a most megválasztott Ferenc pápa irányítása alatt megmarad az elmúlt két évtizedben kialakított szoros kapcsolat a zsidóság és a katolikus egyház között.
2013. március 14. 6:55
Az amerikai nép, valamint a first lady és a maga jókívánságait tolmácsolta pápaságának megkezdése alkalmából Ferencnek szerdán kiadott közleményében Barack Obama amerikai elnök. A pápa beiktatási szertartásán részt vesz Joe Biden alelnök is.
2013. március 14. 6:53
Twitterüzenetben méltatta a szerdán megválasztott új katolikus egyházfőt a brit miniszterelnök, és üdvözölték Ferenc pápa megválasztását a brit egyházak vezetői is.
2013. március 13. 20:16
A 76 éves Buenos Aires-i jezsuita érsek lett az új pápa: ő az első pápa, aki a Ferenc nevet választotta pápai névnek. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte, állítólag 2005-ben ő kapta a második legtöbb szavazatot. Úgy tűnik, a bíborosok a „világ végéről” választottak pápát - mondta szerda este a Szent Péter-téren összegyűlt tömeg előtt az új pápa.
2013. március 13. 19:41
Egy órán belül kiderül, kit választott pápának a konklávé.
2013. március 13. 11:57
Őfelsége Bécsben közölte a prímással, hogy ő meghajlik X. Pius pápa rendelete előtt, amely a vétójogot eltörli. Ő nem is kíván senki ellen vétót bejelenteni.
2013. március 12. 12:21
A képmutatás nem egyszerűen a bűnök egyike, hanem ennél sokkal súlyosabb: az erénnyel való visszaélés.
2013. március 12. 8:11
Lezárult a bíborosi testület március 11. óta tartó vatikáni tanácskozása - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő, aki hétfői sajtótájékoztatóján a kedden kezdődő konklávé részleteit is ismertette.
2013. március 12. 8:08
Négy év alatt összesen 10 milliárd forinttal járul hozzá a kormány a debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztéséhez – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-t.
2013. március 12. 8:05
Nem használhatja ingyen az iskolabuszt egy brit grófságban jövő ősztől az a diák, aki nem vallásos, de egyházi iskolába jár, hacsak nem a lakóhelyéhez legközelebb eső intézményről van szó.
2013. március 12. 8:00
Minden készen állt hétfő estére a másnap kezdődő pápaválasztó konklávéra a Vatikánban - jelentették be a pápai állam illetékes szervei. A legfontosabb előkészületek közül kiemelték, hogy felszerelték a kéményt a Sixtus-kápolnára, feldíszítették a Szent Péter-bazilika lodzsáját, életbe léptek a biztonsági intézkedések, a római köztisztasági hivatal pedig megduplázta a Vatikán körül üzemeltetett szemeteskocsik számát.
2013. március 11. 8:31
De fogalmakon, meghatározásokon és szabályokon túl a mai ember sokszor a virtuális valóságban mozog.
2013. március 11. 8:28
A vallásszabadság dolgában, mindenféle hiedelemmel ellentétben, igenis létezik közös mező a liberális és a konzervatív felfogás között.
2013. március 11. 8:26
A politikusoktól és az államtól való távolságtartásra szólította fel a hívőket Karel Schwarzenberg cseh kormányfőhelyettes, külügyminiszter szombaton Prágában a Cirill és Metód szláv hittérítők emlékére megtartott ünnepi szentmise alkalmával.
2013. március 11. 8:17
A 115 pápaválasztó bíboros kedd délután fél ötkor vonul be a Sixtus-kápolnába és kezdi meg a pápaválasztási szavazást - mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő szombati sajtótájékoztatóján.
2013. március 11. 8:11
Napokon belül megkezdődik a bonyhádi római katolikus templom megsüllyedt épületének helyreállítása – közölte a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatója az MTI-vel.
2013. március 11. 8:10
Titoktartási esküjük miatt a bíborosok nem beszélhetnek a pápaválasztásról, de vatikáni tartózkodásukról írnak blogjukon, Twitter-profiljukon, illetve mindennapjaikról, tapasztalataikról a sajtónak is beszámolnak.
2013. március 11. 8:04
Bűnbánatról és megtérésről beszélt vasárnapi homíliájában Erdő Péter esztergom-budapesti érsek római címtemplomában, a Santa Balbina-bazilikában, ahol pápaválasztó bíborosként a konklávéért celebrált misét.
2013. március 11. 7:59
A konklávét március 12-én megkezdő 115 pápaválasztó bíboros vasárnap saját római címtemplomában tartott misét. Hívők és újságírók tömege kísérte az esélyes pápajelölteknek tartott bíborosokat.
2013. március 10. 9:06
Federico Lombardi szentszéki szóvivő nem tartja valószínűnek, hogy a március 12-én kezdődő konklávé tovább tart majd a szokásos néhány napnál. A pápaválasztás legalább másfél napig tart, de lehet ennél sokkal hosszabb is.
2013. március 8. 10:14
Az 1994-95-ben feltárt váci domonkos kripta szakrális tárgyaiból nyílt kiállítás csütörtökön a váci Tragor Múzeum főtéri kiállítótermében.
2013. március 8. 10:11
Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be a román parlamentben az RMDSZ, amely reméli, hogy a bukaresti kormány által elfogadtatni tervezett végleges jogszabályban az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak majd.
2013. március 8. 10:09
Az Alkotmánybíróság (Ab) egyházakról szóló döntésére tekintettel az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén megszüntette egy egyesület egyházkénti elismerését célzó népi kezdeményezési eljárását.
2013. március 8. 10:07
Az Erdélyi Református Egyházkerület templomait bemutató Itt voltunk, itt vagyunk című fotóalbum-sorozat utolsó köteteit mutatják be szerdán délután a Károli Gáspár Református Egyetemen Budapesten.
2013. március 8. 7:37
A Vatikánban összegyűlt bíborosok tanácskozásuk negyedik napján sem jelentették még be a konklávé időpontját a legutolsó pápaválasztó bíborosra várva.
2013. március 7. 16:58
Rögtön visszaesett a Vatikáni Múzeum látogatottsága azután, hogy kedden lezárták a pápaválasztó konklávéra előkészített Sixtus-kápolnát.
2013. március 7. 16:50
A bíborosi tanácskozás negyedik napján sem született döntés a pápaválasztás időpontjáról - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Már csak egy pápaválasztó bíborost várnak a Vatikánba.
2013. március 7. 10:43
A nagy vatikáni játszma: találgatunk, mérlegelünk, latolgatunk, elemzünk.
2013. március 7. 9:57
Mindenképpen pozitívnak látom azt, hogy egyre több gyülekezetbe járnak mozgássérültek.
2013. március 7. 8:09
A valóság ugyanis az, hogy a katolikus nevelési-oktatási intézményekben arányaiban jóval kevesebb efféle visszaélés történik, mint a világi, sőt, más felekezetekhez tartozó egyházi nevelési-oktatási intézményekben.
2013. március 7. 7:45
A legfelső bíróságig jutott Romániában az első „egyházi műhibaper”, amelyet azért indított egy Arges megyei ügyvéd öt ortodox pap, köztük Calinic érsek ellen, mert nem űzték el lakásából a rossz szellemeket – közölte szerdán a Gandul.info portál.
2013. március 6. 9:35
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai üzenetet küldtek a lemondott pápának, hálájukat fejezve ki XVI. Benedeknek az egyházért végzett példamutató és fáradhatatlan munkájáért.
2013. március 6. 9:31
We’ve heard a good deal of international criticism over this law.
2013. március 5. 18:13
Az Alkotmánybíróság döntése nem a vallásszabadságról szól.
2013. március 5. 6:50
Ellenzi a pápaválasztó gyűlés (konklávé) előre hozását Walter Kasper német bíboros, az új pápát megválasztó testület legidősebb tagja, mert úgy véli, hogy a 115 fős testület tagjainak előbb meg kell ismerniük egymást.
2013. március 5. 6:45
A kormány a közeljövőben tárgyal az egyházak által felvett devizahitelek tervezett konszolidációjáról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
2013. március 5. 6:41
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint erkölcsi, alkotmányos, illetve költségvetési szempontból is aggályokat vethet fel az a kormányzati terv, amelyik szerint konszolidálnák az egyházak devizaadósságát.
2013. március 5. 6:39
A L'Osservatore Romano szentszéki napilap szerint XVI. Benedek lemondásának február 11-i bejelentése óta már 47-re emelkedett az újságok által pápajelöltnek tartott bíborosok száma.
2013. március 5. 6:27
Bocsánatkérésre szólította fel hétfőn a melegek jogainak elismertetéséért küzdő legnagyobb brit kampányszervezet, a Stonewall Keith O'Brien bíborost, az egykori legmagasabb rangú brit katolikus vallási méltóságot, aki nemrég lemondott, mert más papokkal szemben tanúsított, "nem helyénvaló" magatartással vádolták meg.
2013. március 4. 8:59
Ami pedig a döntés elvi-ideologikus részét illeti: a keresztyén hit-és erkölcstan tanulása nem kötelező.
2013. március 4. 8:53
A Magyarországi Református Egyház (MRE) által korábban felvett devizahitelek állományának mértékéről és lejáratáról voltak ugyan előzetes egyeztetések a kormánnyal, de a hitelkonszolidáció módjával kapcsolatosan érdemi egyeztetések még nem történtek – közölte az MRE kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-vel.
2013. március 4. 8:52
A világ távoli részeiből érkező bíborosok csak jövő héten érkeznek meg a Vatikánba, a Sixtus-kápolnát sem zárták még le a pápaválasztó konklávé előkészítésére, s hétfőn még nem várható a konklávé időpontjának bejelentése – közölte szombaton Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
2013. március 4. 8:46
Egyházfő hiányában nyolc év óta először elmaradt a vasárnapi Úrangyala-imádság, miközben a Rómába érkező bíborosok a XVI. Benedek által titkosított Vatileaks-dosszié tartalmáról is tanácskozni kívánnak a hétfőn kezdődő találkozóikon.
2013. március 4. 8:41
Az MSZP szerint a kormányoldalnak ismét a független bíróság kezébe kell adnia a döntést az egyházak bejegyzéséről, miután az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek mondta ki az új egyházügyi törvényt, amely a parlamenti többség kezébe adta ezt a jogot.
2013. március 4. 8:38
Bocsánatot kért és gyakorlatilag elismerte vétkességét vasárnap Keith O'Brien bíboros, Edinburgh és Saint Andrew's volt érseke, az egykori legmagasabb rangú brit katolikus vallási méltóság, aki nemrég lemondott, mert más papokkal szemben tanúsított, „nem helyénvaló” magatartással vádolták meg.
2013. március 4. 8:32
Az európai és az amerikai lapok is vezető helyen foglalkoztak pénteken XVI. Benedek lemondásával, néhány újságban már kommentár is megjelent a visszavonult egyházfő tevékenységének értékelésére.
2013. március 4. 8:25
Négy ferences vértanú tiszteletére avatnak emléktáblát vasárnap Jászberényben, az eseményhez kapcsolódva Ternyák Csaba egri érsek ünnepi szentmisét tart a helyi Barátok templomában - közölte Kálmán Peregrin ferences szerzetes pénteken az MTI-vel.
2013. március 4. 8:22
Rétvári Bence szerint a hittan és az erkölcstan oktatásának bevezetésével nagy hiányosságot pótol a kormányzat, a környező államok közül ugyanis sok országban ez már létező lehetőség. Horn Gábor szerint viszont „az államszocialista rendszerek szoktak ilyen eszközökhöz nyúlni”.
2013. március 4. 8:14
Politikusok, egyházi vezetők, értelmiségiek írták alá a magzatkísérletek elleni petíciót Veszprémben a Szaléziánumban szombaton.
2013. március 1. 11:37
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, ami történt, sőt azt sem jelenti, hogy a bűnösök ne kapják meg a jogos, törvényben meghatározott büntetésüket.
2013. március 1. 11:26
Az egyházak által felvett devizahitelek konszolidációját is tervezi a kormány – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen az MTI-vel.
2013. március 1. 10:06
Nazianzoszi Gergely lemondott, és lemondását egy megrázó beszédben igazolta, amelyből most, időszerűsége miatt, néhány részletet idézek.
2013. március 1. 9:40
Ő vezette a Hittani Kongregációt a nyolcvanas években, amikor az egyháznak szembe kellett néznie a Latin-Amerikában fellépő felszabadításteológia eretnekségével.
2013. március 1. 8:44
XVI. Benedek pápa az idei évre Rio de Janeiróba hirdette meg az Ifjúsági Világtalálkozót.
2013. március 1. 8:26
Megkezdte az előkészületeket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az állami általános iskolák 1. és 5. osztályában a következő tanévben bevezetendő, a kötelező erkölcstan helyett választható hit- és erkölcstan tantárgy megszervezésére - közölte Mohos Gábor, az MKPK titkára a testület tavaszi ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
2013. március 1. 8:18
Az evangélikus hit- és erkölcstanórán foglalkozunk mindazokkal a témákkal és kérdésfelvetésekkel, amelyeket az erkölcstanóra tárgyal.
2013. március 1. 7:55
Erdő Péter bíboros, prímás szerint péntekre várható a konzisztórium, vagyis a bíborosi kollégium összehívása, és március második felében vagy közepén tarthatják meg a konklávét a pápaválasztásra jogosult bíborosok. Az esztergom-budapesti érsek erről a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott csütörtökön, miután a bíborosi kar elbúcsúzott a leköszönő XVI. Benedek pápától a Vatikánban.
2013. március 1. 7:40
Misével búcsúzott a német politikai elit csütörtökön XVI. Benedektől, aki csaknem 500 éve az első német pápa volt. A berlini misén részt vett Angela Merkel kancellár és a kormány több tagja is.
2013. március 1. 7:29
Lemondása előtt néhány órával XVI. Benedek csütörtökön délelőtt a Vatikánban elbúcsúzott a már Rómába érkezett bíborosoktól, közöttük Erdő Péter esztergom-budapesti érsektől is.
2013. február 28. 20:06
Hatályba lépett csütörtök este nyolc órakor XVI. Benedek pápa lemondása. A pápaválasztó konklávé szervezését ugyan már elkezdték, de pontosan még nem tudni, mikor ülnek össze a bíborosok.
2013. február 28. 14:13
Hosszú évek múlhattak el azóta, de láttam rajta, ő még mindig, minden évben, minden nagyböjtben ugyanazért könyörög.
2013. február 28. 11:42
Vatikánvárosban XVI. Benedek búcsúztatására, Castel Gandolfóban a fogadására készülnek a pápa lemondásának napján. Egy csütörtökön megjelent olasz felmérés szerint Joseph Ratzinger népszerűtlen egyházat hagy hátra.
2013. február 28. 10:11
Nem engedik be Ukrajnába a nemrég hatályba lépett vámtörvény rendelkezései miatt a segélyszállítmányokat, köztük a Kárpátaljai Református Egyházkerület rászorulóinak szánt humanitárius rakományokat.
2013. február 28. 9:07
Alapvetően pozitív érzelmekkel nyilatkoztak szerdán a sajtónak a Szent Péter téren összegyűlt hívők, akik a távozó XVI. Benedek legutolsó általános audienciáján vettek részt, köztük a Rómába érkezett nagyváradi zarándokok is.
2013. február 28. 8:37
Muzulmán-keresztény vallási vezetők konferenciája kezdődött Jakartában. A nyilatkozatok szerint a találkozó célja az, hogy egész Ázsiára kiterjesszék a vallásközi párbeszédet.
2013. február 28. 8:17
Ismét alkotmánybírósági döntés, ismét borítékolható félreértések.
2013. február 28. 7:58
Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, melynek vezérgondolata: Mindannyian menekültek vagyunk a világon – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára szerdán az MTI-vel.
2013. február 28. 7:53
Az egész keresztény világot foglalkoztató esemény XVI. Benedek pápa visszalépése a pápai trónról – mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerdán Budapesten a Vannak-e még örömhíreink? című, Várszegi Asztrik katolikus püspökkel, pannonhalmi főapáttal a médiáról, kommunikációról folytatott párbeszédben.
2013. február 27. 20:35
A vallási, felekezeti ellentétek alkalmasak lesznek különböző feszültségek és frusztrációk levezetésére. Jó, ha az iskolaigazgatók ezt már most tudatosítják magukban!
2013. február 27. 10:36
Benedek pápának Magyarországhoz, a magyar egyházhoz való viszonya is nagyon értékes és bensőséges volt.
2013. február 27. 10:30
Felajánlotta arany karóráját a püspökségében lévő egyik templom villanyszámlájának kifizetéséhez a fényűző életmódja miatt gyakran bírált fiatal plovdivi pravoszláv püspök, Nikolaj metropolita.
2013. február 27. 10:28
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) üdvözli az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, amellyel megsemmisítette az egyházak elismerésének szabályait, ám a jogvédő szervezet arra figyelmeztet, hogy azokat várhatóan beemelik az alaptörvénybe.
2013. február 27. 10:23
Az MSZP az Alkotmánybíróság (Ab) kedden nyilvánosságra hozott döntését követően természetesnek veszi, hogy az „Orbán-rezsim felhagy az egyházi közösségek vegzálásával, egyes egyházak üldözésével”, és kiveszi az alaptörvény módosító indítványai közül az Ab által „szemétkosárba dobott” javaslataikat – írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Lendvai Ildikó és Nyakó István.
2013. február 27. 10:20
Megfelelő jogszabályalkotással orvosolni fogjuk az eljárásjogi hiányosságokat az egyházak elismerése terén – mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére.
2013. február 26. 7:58
Élőben közvetíti a visszavonuló XVI. Benedek pápa utolsó audienciáját a római Szent Péter térről szerda délelőtt a Duna - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.
2013. február 26. 7:41
A magzati élet védelmének fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az „Egy közülünk” uniós polgári kezdeményezéshez kapcsolódó rendezvényen hétfőn az Országgyűlésben.
2013. február 26. 7:12
Minden eddiginél több adomány, 3,5 millió forint gyűlt össze a Tiszántúli Református Egyházkerület hatodik jótékonysági bálján Debrecenben. A pénzzel a több mint háromszáz résztvevő és felajánló a fogyatékkal élő kárpátaljai gyerekeket segítette.
2013. február 26. 6:54
Aláírták az egyházi és valláshoz köthető pécsi épületek több mint 407 millió forint értékű felújításáról, fejlesztéséről szóló szerződést a baranyai megyeszékhelyen csütörtökön.
2013. február 26. 6:37
Mindszenty József bécsi emigrációban töltött éveiről szóló tanulmánykötetet mutattak be hétfőn a Bécsi Magyar Történeti Intézetben.
2013. február 25. 11:35
Enikő a Református Világtalálkozóval került először a Komárom megyei faluba Erdélyből, a Székelyföld belsejéből.
2013. február 25. 11:03
Köztudott, hogy Joseph Ratzinger, a fiatal teológusprofesszor a II. Vatikáni zsinaton Frings kölni bíboros érsek „tanácsadójaként” szakértőként szerepelt.
2013. február 25. 10:52
Természetesen mindenkinek jogában és szabadságában áll világnézeti meggyőződését szabadon megválasztani. Az ügyből azért lett mégis üzenettel bíró hír, mert itt az iskola fenntartója úgy tűnik fel, mint amelyik ezt a szabadságot gátolja.
2013. február 25. 10:42
Elismertetné államilag is az egyházi esküvőt Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, aki törvénytervezetet nyújt be a román törvényhozásban – írta pénteken a Krónika című napilap.
2013. február 25. 10:11
A Vatikán szombaton közleményben ítélte el a pápa lemondását kísérő sajtótalálgatásokat, miközben XVI. Benedek az utolsó magánaudiencián Giorgio Napolitano olasz államfőt fogadta.
2013. február 25. 9:40
A kommunizmus áldozatai csak akkor nyugodhatnak békében, családtagjaik csak akkor nyerhetnek megnyugvást, ha nem évülnek el azok a kommunista diktatúrában elkövetett súlyos bűncselekmények, amelyeket politikai okból nem üldöztek – hangsúlyozza a KDNP a kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán kiadott vasárnapi közleményében.
2013. február 25. 8:46
XVI. Benedek pápa szolgálatáért mutatott be hálaadó szentmisét Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a püspöki testület tagjainak és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius koncelebrálásával vasárnap este Budapesten a Szent István-bazilikában, ahol megjelent mások mellett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.
2013. február 24. 15:18
Lehet mondani, hogy mekkora jóság lenne egy afrikai pápa, de az első (valamint második és harmadik) afrikai pápa után kiáltozók röpke 1824 évvel le vannak maradva.
2013. február 24. 9:52
Ha ilyen állapotok uralkodnak a keresztény-katolikus egyházban, nem beszélhetünk róla úgy, mint egy szeretetvallásról.
2013. február 22. 13:05
Erdő Péter bíboros vatikáni elismertségéről írt pénteken az Il Foglio című olasz napilap.
2013. február 22. 10:18
Nem a pápa személye a fontos, hanem az, Akit képvisel.
2013. február 22. 8:28
A lengyel és német egyházfő után Olaszországban ismét hazai pápát látnának legszívesebben XVI. Benedek utódjaként, amit a konklávé olasz bíboroscsoportjának számbeli előnye is elősegíthet.
2013. február 22. 8:10
XVI. Benedek pápa szolgálatáért mutat be szentmisét Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a püspöki testület tagjainak részvételével vasárnap este a budapesti Szent István-bazilikában – közölte az MKPK sajtóosztálya az MTI-vel.
2013. február 22. 7:50
Németországban a katolikus egyházi fenntartású egészségügyi intézmények orvosai felírhatnak úgynevezett esemény utáni tablettát megerőszakolt nőknek, amennyiben a szer kizárólag fogamzásgátló hatást fejt ki, és nem szakítja meg az esetleges terhességet – döntött a csütörtökön véget ért tanácskozásán a német katolikus püspöki konferencia.
2013. február 21. 10:22
Elment a minden élők útján a felmagasztalt és megtagadott, az ünnepelt és elhallgatott püspök, Dr. Hegedűs Lóránt, a magyarországi református egyház egyik 20. századi megkerülhetetlen alakja.
2013. február 21. 9:50
A pápaválasztó konklávé esetleges korábbi időzítésére utalt szerdán Federico Lombardi szentszéki szóvivő, bejelentve, hogy XVI. Benedek február 28-i lemondása előtt a konklávé szabályairól rendelkezhetne.
2013. február 21. 9:25
Levélben méltatta XVI. Benedek pápa érdemeit a keresztények és a zsidók közötti viszony elmélyítésében az izraeli miniszterelnök.
2013. február 21. 8:34
Megalapították Egyiptomban a Keresztény Egyházak Nemzeti Tanácsát, amelynek célja az ökumenizmus elősegítése és a közös társadalmi-kulturális kezdeményezések támogatása – adta hírül az Agenzia Fides vatikáni hírügynökség.
2013. február 21. 7:55
Nagyböjti bűnbánati estet tartanak pénteken Budapesten a Szent István-bazilikában, ahol ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentmisét mutat be – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense kedden az MTI-vel.
2013. február 21. 7:49
A Szent Péter téren magyarul imádkoztak rózsafüzért szerdán a római Pápai Magyar Intézet (PMI) tagjai a Hit Éve alkalmából.
2013. február 19. 6:46
Amikor Magyarországot választottam, tudtam, mire vállalkozom: úgy kell itt kezdenem az életemet, mint egy óvodásnak. Interjú.
2013. február 19. 6:26
Sokan álmaik hercegét, hercegnőjét keresik, tökéletes testi-lelki paraméterekkel. A fehér lovon érkező herceg, a legszebb hercegnő is lesz fáradt és ideges.
2013. február 19. 6:23
Friss felmérés szerint az osztrákok többsége nem számít modernizációs hullámra az új pápa megválasztásával, jóllehet a válaszadók nagy része világossá tette: igényelné a katolikus egyház megújítását.
2013. február 19. 6:21
Hálaadást tartanak XVI. Benedek pápáért és szentmisét az új katolikus egyházfőért Budapesten, az újpest-kertvárosi Szent István-plébániatemplomban jövő csütörtök este, amikor megkezdődik a következő pápa megválasztásig tartó időszak - közölte a helyi plébánia az MTI-vel. Hálaadó szentmise lesz aznap Székesfehérváron is.
2013. február 19. 6:14
Bár még nincs kitűzve a konklávé dátuma, de a Vatikán és Róma városa már az új pápa megválasztására készül. A Sixtus-kápolna XVI. Benedek távozásáig, február 28-ig lesz látogatható, ezt követően megkezdik a kápolna előkészítését a konklávéra.
2013. február 19. 6:11
Elfogadható megoldás lehet megerőszakolt nők esetében az úgynevezett esemény utáni fogamzásgátló tabletta alkalmazása - jelezte hétfőn a német katolikus püspöki konferencia elnöke.
2013. február 18. 13:51
Elismerem, a két fogalom összekapcsolása merőben szokatlannak tűnhet, sőt, megengedem, még dilettáns is.
2013. február 18. 11:04
Imádkozom szaporán, kérem az Istent, hogy ne legyünk sokáig pásztor nélküli nyáj, de lelkem mélyén tudom, hogy ez nem az én dolgom.
2013. február 18. 10:45
Ernest von Freyberg német bankárt nevezte ki XVI. Benedek pápa a vatikáni bank (IOR) élére. Ezt Federico Lombardi szentszéki szóvivő jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.
2013. február 18. 10:20
Előadást tartott a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.
2013. február 18. 10:13
Az egyház megújhodásáért és a hívek szeretetben éléséért emelt szót XVI. Benedek pápa vasárnap délben elmondott utolsó előtti úrangyala imádságában.
2013. február 18. 8:15
Ünnepi liturgián hirdették ki a nyíregyházi Szent Miklós görög katolikus templom társszékesegyházi rangra emelését vasárnap a szabolcsi megyeszékhelyen. A nyírségi nagyváros központjában található templom ezzel jogszerűen is püspöki székhellyé vált.
2013. február 15. 8:48
Utolsó nyilvános miséjén ezrek búcsúztatták XVI. Benedeket.
2013. február 15. 8:34
Katolikus párkereső honlap indul csütörtöktől párKatt.hu elnevezéssel. Bálint-napon kezdődik az érdeklődők regisztrációja, akik jövő csütörtöktől léphetnek kapcsolatba egymással a világhálón – közölte Krúdy Zsófia, a honlap egyik kitalálója szerdán az MTI-vel.
2013. február 15. 8:18
Az egyház szerepéről, küldetéséről és a II. vatikáni zsinat óta bekövetkezett változásairól beszélt XVI. Benedek csütörtökön a vatikáni audiencia-teremben, ahol a római papságot fogadta.
2013. február 14. 11:15
A hollywoodi kép a házasságról, ahol minden gyönyörű, csodálatos, nem létezik valójában. Interjú.
2013. február 14. 11:12
A Ferenciek terén inkább többen sorakoznak a gyóntató székek előtt, mint korábban. Interjú.
2013. február 14. 11:07
Cseh régészek a prágai Klementinum épületegyüttese alatti kutatásoknál megtalálták annak a 13. századbeli dominikánus kolostornak a maradványait, amelyről eddig az írásbeli említéseken kívül semmiféle bizonyíték nem létezett - közölte a cseh Nemzeti Könyvtár, amely jelenleg a volt jezsuita kollégium falai között működik.
2013. február 14. 10:29
Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg a Szerb egyházi művészet Magyarországon című kiállítást szerda este a brüsszeli Balassi Intézetben.
2013. február 14. 10:14
Rendkívüli szervezési és biztonsági gépezet indult be az olasz fővárosban a pápa lemondása és az utód megválasztása alkalmából Rómába érkező zarándoktömeg fogadására. Csütörtöki sajtóértesülések szerint a Vatikánvárosban és a fővárosban megerősítették a terrorizmus elleni intézkedéseket.
2013. február 14. 8:50
Egyházi és a valláshoz köthető épületek újulnak meg és létesülnek Pécsen, a másfél évig tartó beruházásokra összesen 400 millió forintot költenek.
2013. február 14. 8:39
Erdő Péter bíboros, prímás hamvazószerdán tartott miséjén arra szólított fel, bűnbánatunk ne csupán érzés legyen, tettekben is nyilvánuljon meg. Az esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában mondott szentbeszédében fontosnak nevezte a rászorulók segítését, az imádságot és a böjtöt is.
2013. február 14. 7:57
Nem fért be a tömeg a Szent Péter bazilikába, ahol hamvazószerdán a távozó XVI. Benedek pápasága utolsó liturgiáját vezette. Papok és hívők tapssal és könnyekkel búcsúztatták a pápát.
2013. február 13. 21:58
A katolikus egyház történetében azért egyedülálló XVI.Benedek pápa lelépése Szent Péter trónjáról, mert ez a német Pontifex saját elhatározásából történt.
2013. február 13. 14:21
Az egész keresztény élet nem más, mint válaszadás Isten szeretetére.
2013. február 13. 11:21
Az ökumenizmus iránti elkötelezettségéért is méltatta XVI. Benedek pápát Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára, a katolikus egyházfő lemondásáról szóló híreket kommentálva.
2013. február 13. 10:06
Justin Welby új canterburyi érseknek beiktatásán az anglikán világegyház egyes vezető főpapjainak bírálataival kell szembenéznie, amiért Angliában az egyház lehetővé tette, hogy homoszexuális embereket nevezzenek ki püspöknek.
2013. február 13. 9:24
Hamvazószerda ünnepével idén most szerdán kezdődik a húsvétra felkészítő negyvennapos böjt, amit nagyböjtnek neveznek. Erdő Péter bíboros ezen a napon az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét – közölte az MKPK sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
2013. február 13. 9:13
Két nappal lemondásának bejelentése után XVI. Benedek pápa szerdán hívőkkel találkozik a Vatikánban. Pápasága utolsó előtti audienciájára jelentős tömeget várnak. Az olasz sajtó szerint a katolikus egyházfő következő két heti programjából érthetővé válik, miért most jelentette be lemondását.
2013. február 13. 9:09
XVI. Benedek pápaságáról a laikus közvélemény nem meglepő módon a médiaközhelyeket jegyi majd meg, hogy „botrányok kísérték”.
2013. február 12. 17:31
A klérusnak nem kell lemondania hagyományairól ahhoz, hogy otthon érezhesse magát a posztmodern világban.
2013. február 12. 10:51
He didn’t just fail; he failed catastrophically, accelerating the Church’s demographic, spiritual and moral decline in the West.
2013. február 12. 10:33
Sümeg polgármestere szerint a veszprémi püspökség egykori székhelyeként működő épület teljes belső része felújításra szorul.
2013. február 12. 9:27
Lebontják az ország egyik legmagasabb templomának, a bátaszéki római katolikus templomnak a veszélyessé vált toronysisakját - közölte a pécsi egyházmegye püspöke hétfőn Bátaszéken.
2013. február 12. 9:11
Az amerikai katolikus hívők szomorúságának adott hangot hétfőn a XVI. Benedek pápa lemondására reagáló közleményében Timothy Dolan bíboros, New York érseke, az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának elnöke, aki egyúttal háláját fejezte ki az egyházfő „nyolc évig tartó önzetlen vezetéséért”.
2013. február 12. 9:00
XVI. Benedek lemondása mozgásba hozta a pápaválasztás gépezetét. Róma városa már készül az egész világból tömegeket vonzó eseményre készül.
2013. február 12. 8:37
Hiába 85 éves Joseph Ratzinger, hiába beteg, ez nem lehet elég ok egy pápa lemondására.
2013. február 12. 8:26
Ennyi probléma megoldhatatlan feladat lett volna egy ereje teljében lévő ember számára is.
2013. február 12. 8:00
Feltételezhetően a konzisztórium ülésén jelen lévőket, a kongregáció vezetőit is meglepte XVI. Benedek pápa bejelentése, miszerint február 28-i hatállyal lemond tisztségéről - mondta Szuromi Szabolcs Anzelm kánonjogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora hétfőn az MTI-nek adott interjújában.
2013. február 12. 7:49
Erdő Péter bíboros, prímás szerint XVI. Benedek pápa példát mutatott és emberi nagyságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy szembenézett a betegséggel, és ennek nyomán hétfőn a Vatikánban bejelentette, hogy február 28-án lemond tisztségéről.
2013. február 12. 7:45
Barack Obama amerikai elnök és a first lady nagyrabecsüléséről biztosította a leköszönő pápát, és imáiba foglalta XVI. Benedeket - közölte hétfőn a Fehér Ház.
2013. február 11. 15:55
XVI. Benedek lemondásáról az újságíróknak – kiszámítható módon – a pénzügyi és pedofil botrányok jutottak eszükbe.
2013. február 11. 15:34
A Rome Reports felvétele a pápa lemondásáról.
2013. február 11. 12:05
Vatikán bejelentette: XVI. Benedek február végén lemond hivataláról.
2013. február 11. 10:34
A fiatalokról, a kortárs kultúra értékeiről és az internetről is szólt a Kultúra Pápai Tanácsának szombaton véget ért vatikáni plenáris ülése, melynek eredményeit a tanács tagja, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek összegezte az MTI-nek.
2013. február 11. 8:22
Az Újszövetségben azt olvassuk, hogy nem mindenkinek adatott meg, hogy házasságban éljen, tartalmát tekintve ez a kijelentés értelmezhető a melegekre is.
2013. február 11. 8:10
A Szuverén Máltai Lovagrend alapításának 900. évfordulóján XVI. Benedek pápa az egyházi szervezet több mint négyezer tagját fogadta szombaton a Vatikánban.
2013. február 11. 8:05
Egész napossá tenné rádióadását az Erdélyi Református Egyházkerület - jelentette be a kolozsvári Agnus rádió tizedik születésnapja alkalmából szervezett szombati rendezvényen Kató Béla, az egyházkerület nemrég beiktatott püspöke.
2013. február 11. 8:00
Szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek hétfőn a Budapesti Országos Onkológiai Intézet Irgalmas Jézus kórházkápolnájában, és idén is együtt imádkozik a betegekkel Szűz Mária Lourdes-i megjelenésének emléknapján – közölte Janig Péter kórházlelkész az MTI-vel.
2013. február 8. 9:04
Nagyon sok a félreértés a kereszténység szexualitással, házassággal, önmegtartóztatással, aszkézissel kapcsolatos tanításai körül.
2013. február 8. 8:35
A Hit éve, amelyet most élünk, kedvező alkalmat jelent, hogy felélénkítsük a szeretetszolgálatot egyházi közösségeinkben.
2013. február 8. 8:18
Menetel az ország: keletről nyugatra, nyugatról keletre, a szélekről a centrumba, a fővárosból vidékre. Mindenki menetel. Éhségében, békéjében.
2013. február 8. 8:05
Vasárnap kezdődik a Bálint-naphoz kapcsolódó házasság hete, amit világszerte 21 országban rendeznek meg, Magyarországon pedig Egymásra hangolva mottóval tartják keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. A Magyarországon hatodik alkalommal megrendezendő eseménysorozat központi programjainak fővédnöke Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége.
2013. február 7. 10:09
Úgy látom, hogy akire az Úr ráteszi a kezét, és akit használ, az gyakorlatilag folyamatosan kihívásokkal találkozik.
2013. február 7. 9:14
Egyet ugyanis biztosan tudok: az új hazát választó magyarok élete, még ha meg is találják anyagi számításaikat, nem megoldott élet.
2013. február 7. 9:02
Az áldozatok védelmét és a hatóságokkal való együttműködést nevezte fő feladatának Robert W. Oliver, a vatikáni Hittani Kongregációnak a papok kiskorúakon elkövetett szexuális visszaéléseit vizsgáló főügyésze keddi római sajtótájékoztatóján.
2013. február 7. 8:46
A Német Püspöki Konferencia (DBK) az esemény utáni tabletta kérdését tűzte következő, február 18. és 21. között rendezendő plenáris ülésének napirendjére – jelentette be Robert Zollitsch, a konferencia elnöke Bonnban.
2013. február 7. 8:22
Új vallási vezetője van az anglikán egyháznak, miután hétfőn Londonban hivatalosan is beiktatták tisztségébe Justin Welbyt, Durham eddigi püspökét.
2013. február 7. 8:06
Nikifórosz Diamandurosz európai uniós ombudsman sürgette az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki iránymutatásokat a vallási szervezetekkel folytatott párbeszédet előmozdítása érdekében, különös tekintettel az iskolai hitoktatásra.
2013. február 4. 9:33
Százezer eurós adományt ígért a betlehemi Születés templomának a Vatikán, amelynek magas rangú küldöttsége a héten tett látogatást a Szentföldön.
2013. február 4. 9:14
Templom épül a soproni Lővérekben. Az erdős-hegyes vidék hangulatához illeszkedő, a tájjal harmonizáló létesítmény terveit Supka-Kovács Tamás készítette, kivitelezését az idén szeretnék elkezdeni - mondta Bognár István, a Szent Margit templom plébánosa az MTI-nek.
2013. február 4. 8:59
Tőkés László szerint az egyház nem lehet semleges a közélet, a társadalom, a politika kérdéseiben.
2013. február 4. 8:22
Feltörekvő ifjúsági kultúrák címmel tartják meg a Kultúra Pápai Tanácsa éves plenáris ülését február 6. és 9. között - közölte a Vatikáni Információs Szolgálat.
2013. február 3. 18:11
Ha a dátum tehát pontos, akkor épp ma 1700 éve adta ki I. Konstantin és Licinius a keresztényüldözés végét jelentő „tolerancia-rendeletét”.
2013. február 1. 7:52
A magyar kormánynak minden törekvése megvan arra, hogy a vallásszabadság érvényesülését elősegítve az egyházakon esett vagyoni és szellemi sérelmeket lehetőségeihez mérten orvosolja – mondta Hölvényi György egyházügyi államtitkár.
2013. január 31. 9:52
A reformáció bevezette a kolostoron kívüli, világi aszkézist. Jó lenne, ha ennek szellemében be tudnánk érni annyival, amennyire valóban szükségünk van az emberhez méltó élethez. Interjú.
2013. január 31. 9:19
Tapasztalatból mondom, Magyarországon sürgősen újra kell építenünk kapcsolat- és viszonyrendszerünket testvéregyházainkkal és a más felekezetű vallási közösségekkel.
2013. január 31. 9:12
Beer Miklós püspök gondolatai újévről, szegénységről, reményről.
2013. január 31. 8:41
Az Egyesült Államok keresztény, muzulmán és zsidó egyházi vezetői közös nyilatkozatban sürgették az Obama-kormányt, hogy a palesztin-izraeli konfliktus megoldása érdekében dolgozzon egy „működőképes kétállami békeszerződés” megvalósításáért.
2013. január 31. 8:23
Ünnepi istentisztelet keretében beiktatták tisztségükbe a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének nemrég megválasztott vezetőit a Budapesti Unitárius Egyházközség Nagy Ignác utcai templomában – közölte a felekezet Magyarországi Egyházkerületének elnöksége szerdán.
2013. január 31. 7:54
Tanácskozást tart az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) közös bizottsága jövő hétfőtől szerdáig Varsóban Józef Michalik érseknek, a lengyel püspöki konferencia elnökének meghívására, ő egyben a CCEE alelnöke is – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala csütörtökön az MTI-vel.
2013. január 30. 8:12
Budapesten tartja 14. nagygyűlését az Európai Egyházak Konferenciája (Conference of European Churches, CEC) július 3. és 8. között – jelentette be Guy Liagre, a szervezet főtitkára kedden a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.
2013. január 29. 12:32
Karaokéval, elektronikus „énekpuskás" háttérzenével „egészítik ki” a templomi kórusokat és pótolják az orgonista esetleges hiányát brit templomokban. Az újítás nagyon népszerű a lelkészek körében.
2013. január 29. 12:22
Az egyházak szerte az Egyesült Királyságban szertartásokat mutattak be és imákat mondtak, hogy megemlékezzenek a zsidók millióiról, akiket a holokauszt során gyilkoltak meg.
2013. január 29. 10:36
A bevételből a fogyatékos kárpátaljai magyar gyerekeket támogatják.
2013. január 29. 10:18
A ferences világi rend több mint négyszáz tagú magyarországi közösségéhez látogatott Amanuel Mesgún Temelso kapucinus generális asszisztens és Encarnación del Pozo generális miniszter nővér, az ötnapos nemzetközi vizitáció befejezéseként szombaton ünnepi szentmisét tartanak Mátraverebély-Szentkúton – közölte a Ferences Sajtóközpont pénteken az MTI-vel.
2013. január 29. 9:51
Makovecz Imre által tervezett templomokban, közösségi épületekben adja elő a Pál apostol levelei alapján született dalokat Gryllus Dániel, Halmos Béla, Ferenczi György és a Rackajam egy jövő héten kezdődő turné keretében.
2013. január 29. 9:20
Sikeres egy templomicsend-CD, az a csaknem néma „hanglemez”, melyet egy brit templomban vettek fel, hogy az album eladásának bevételéből fizetni tudják az épület felújítását.
2013. január 29. 9:02
Nagy lehetőség, de még nagyobb felelősség és feladat ez az egyházak számára, hiszen immár két generáció nőtt fel iskolai vallásoktatás nélkül. Interjú.
2013. január 29. 8:41
Nem szabad a világi médiától független szigetnek lenni. Meg kell fogalmazni a világi média ingerküszöbét átütő, markáns üzeneteket. Interjú.
2013. január 29. 8:27
Ünnepi szentmisével kezdődött a centenáriumukat ünneplő szaléziak jubileumi éve.
2013. január 29. 8:08
Európai uniós pályázat segítségével összesen több mint 700 millió forintból újul meg a ciszterci apátság épülete és a város főtere Zircen, a munkálatok április végére fejeződnek be – mondta Zátrok Attila projektvezető az MTI érdeklődésére hétfőn.
2013. január 28. 15:19
Azt a szexualitás-ellenességet, amelyet Révész Sándor elvet, a keresztény egyház már a kezdet kezdetén elítélte.
2013. január 28. 15:13
A kereszténység antiszexuális fordulatot hozott az európai történelemben.
2013. január 28. 8:00
Ha mi, keresztények keressük azt, ami bennünket összeköt, vissza kell térnünk a közös alaphoz, a Szegletkőhöz, a Názáreti Jézus személyéhez.
2013. január 28. 7:50
A tiszta és emelkedett emlékezés segíthet abban, hogy olyan szörnyűség, mint a holokauszt, ne ismétlődhessen meg soha többé – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahét záróeseményén, a keresztény-zsidó imanapon vasárnap a Budapest-Terézvárosi Avilai Szent Teréz Plébániatemplomban.
2013. január 27. 16:09
Bár nem volt teológus, és különösebben járatos sem lehetett a Szent Iratokban, Mária annyit mégis tudott, hogy valami rendkívüli történt vele.
2013. január 27. 16:01
A mai szentmisében hálát adunk Istennek a Szalézi Rend magyarországi megtelepedéséért.
2013. január 27. 15:39
Időszerű a szalézi rend tevékenysége, Magyarországon pedig nagy szükség van rájuk – mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a szalézi szerzetesrend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján szombaton Budapesten.
2013. január 27. 15:28
Lelkészdivat-bemutatót tartottak Bristolban: a különleges kollekciót öt lelkipásztor mutatta be a kifutón kétezres közönség előtt.
2013. január 27. 15:18
A tudatos és környezetbarát életmódot igyekszik népszerűsíteni két településen is a murakeresztúri plébánia, amely európai uniós forrást nyert programjaihoz – tájékoztatta a zalai település plébánosa szombaton az MTI-t.
2013. január 27. 15:14
Együttérzését fejezte ki a magyar kormány nevében a lengyel katolikus egyháznak és az egész lengyel népnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Józef Glemp bíboros halála miatt pénteken.
2013. január 26. 18:12
Régi szentek és korai gondolkodók gyakorta éltek az allegória eszközével Jézus példázatainak magyarázata közben.
2013. január 25. 8:31
Glemp bíboros állhatatosan tett tanúságot hitéről a kommunista rezsim sötét éveiben.
2013. január 25. 8:29
Mint mai fiatal, szeretnék a nagyvilág elé tárni valamit: nekem és barátaim egy részének van egy problémánk. Úgy érezzük, nincs kultúránk.
2013. január 25. 8:20
Soha nem estünk kétségbe, hogy mi keresztények vagyunk, és más vallású emberek vesznek minket körül. Interjú.
2013. január 25. 8:18
A szétszakítottság, a széthúzás hiteltelenné teszi a keresztyének/keresztények közös tanúságát az evangéliumról.
2013. január 25. 8:15
Vannak akik azt mondják, hogy az ökumenikus mozgalom mélységes válságban van; nincs elégséges látható jel az egység felé, vagy a láthatóság csak a külsőségekben jelenik meg.
2013. január 25. 8:02
Bucsy Levente, a Magyar Nemzet Online munkatársa részesült idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az MKPK elnöke csütörtökön adta át Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben.
2013. január 24. 7:52
Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája kilenc napos imára, bűnbánatra és zarándoklatra szólította fel híveit az abortusz legalizálásának 40. évfordulója alkalmából.
2013. január 23. 8:23
Január 20-án a székesfehérvári evangélikus templomban gyűltek össze a keresztény hívek az ökumenikus imahét megnyitására. A közös ima keretében Spányi Antal megyéspüspök prédikációja hangzott el.
2013. január 23. 8:06
Ezért a legfontosabb, amit máris megtehetünk, hogy a keresztény egységért és a világ békéjéért szívből imádkozzunk az Úrhoz.
2013. január 23. 7:55
Máriapócs az ország lelki értelemben vett egyik központja, de egyben a világ legnagyobb görög katolikus kegyhelye is - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Hajdúdorogi Egyházmegye partnerségével indított magyar-román vallásturisztikai beruházás nyitórendezvényén kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.
2013. január 22. 8:20
A menyasszony, a család, a civil élet helyett Istenre mondtam ki az igent, s azóta sem jutott eszembe egyszer sem, hogy nem így kellett volna döntenem.
2013. január 22. 8:16
A jogalkotónak egyrészt feladata a valós értékek azonosítása és bemutatása, másrészt számolnia kell azzal a társadalmi valósággal, amelyet szabályoz.
2013. január 22. 8:02
Mindannyian érezzük, hogy az ember szabadságra hivatott, és csak szabadságban élhet boldogan.
2013. január 22. 7:51
Több mint háromezer városban imádkoznak a Szentföld békéjéért január 27-én, az idei imanapon.
2013. január 21. 8:14
Olyan döbbenetes látni, hogy sok-sok ember csak a saját pitiáner szórakozásáért mozdul meg.
2013. január 21. 8:10
Milyen érdeke fűződhet a szélsőséges keresztény konzervatív irányzatokhoz tartozóknak a homofób gyűlöletkeltéshez?
2013. január 21. 8:06
A történelem pedig nem véletlenek sorozata, és nem pusztán az emberi erőfeszítések következménye. Isten gondviselése irányítja a sorsunkat.
2013. január 21. 8:03
A gondolatkísérlet lényege, hogy mi lenne, ha a vallás tárgya, a csodák, Isten, Jézus, ezek láthatók lennének.
2013. január 21. 7:53
A felvilágosodással támadt némi feszültség egyházi és profán műveltség közt, de az a mondás, hogy a jó pap holtig tanul, ma is érvényes. Interjú
2013. január 21. 7:49
Hozhatjuk elé terheinket, gyengeségeinket, a próbatételeket, amelyekkel régóta küzdünk, a bukásokat is, amelyeket szégyellünk.
2013. január 21. 7:45
Latin nyelvű Twitter-fiókot is nyitott XVI. Benedek. Ezzel már kilenc nyelven lehet olvasni a pápa száznegyven karakteres üzeneteit.
2013. január 21. 7:43
Németországban két katolikus egyházi kórházban is megtagadták egy megerőszakolt nő ellátását, a hivatalos álláspont szerint tévedésből, a Der Spiegel vasárnapi összeállítása szerint azonban a Kölnben történt eset nem véletlen, és azt mutatja, hogy az egyház távolodik a társadalomtól.
2013. január 21. 7:39
Több száz orosz turista ünnepli a pravoszláv karácsonyt ezekben a napokban Hévízen, ahol szombaton várják az ötödik oroszországi charter repülőt – tájékoztatta a fürdőváros önkormányzata csütörtökön az MTI-t.
2013. január 21. 7:37
A keresztényeknek sürgetően át kell érezniük, hogy milyen nagy szükségük van az egységre – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahét ünnepi országos nyitó istentiszteletén vasárnap Budapesten, a Fasori evangélikus templomban.
2013. január 18. 8:02
Szükség van arra, hogy újra megértsük az Egyház misszióját, hiszen megváltozott körülöttünk a világ. Interjú.
2013. január 18. 7:34
Gyors és konkrét lépéseket követelt a politikusoktól a fegyveres erőszak visszaszorítása érdekében az Egyesült Államok több tucat vallási vezetője.
2013. január 17. 10:57
A holland püspöki kar úgy döntött, hogy leegyszerűsíti az egyház elhagyásának a procedúráját.
2013. január 17. 9:11
Az Órigenész vagy Aranyszájú Szent János beszédeitől lenyűgözött mai olvasóra például kijózanítóan hatnak egyes, a kortárs hallgatósághoz intézett megjegyzések.
2013. január 17. 9:03
Egyedi támogatási kérelmet nyújthatnak be az egyházak közösségi célú programjaik megszervezésére, beruházásaik támogatására, valamint épített örökségük védelmére – közölte az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság szerdán az MTI-vel.
2013. január 17. 9:01
Ünnepi istentisztelettel kezdődik az ökumenikus imahét vasárnap Budapesten, a Városligeti fasori evangélikus templomban. A nyolcnapos programsorozat a magyarországi egyházak egyik legnagyobb közös rendezvénye – közölte a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szerdán az MTI-vel.
2013. január 17. 8:58
A lopásért elítélt és pápai kegyelemmel szabadult Paolo Gabriele, XVI. Benedek volt komornyikja a jövőben a Vatikán római gyermekkórházában dolgozik az osztrák katolikus hírügynökség értesülése szerint.
2013. január 17. 8:53
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alapvető emberi jogok győzelmét jelentik a strasbourgi emberi jogi bíróság azon friss állásfoglalásai, amelyek a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében születtek.
2013. január 17. 8:51
A katolikus egyház nem változtathatja meg álláspontját a II. vatikáni zsinattal (1962-65) kapcsolatban, beleértve a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szóló, „Nostra Aetate” kezdetű nyilatkozatot is – jelentette ki Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke.
2013. január 16. 10:15
Hívő emberként keresünk kell keresztény testvéreinkkel, mi az, amiben egyet tudunk érteni, amit közösen tudunk képviselni.
2013. január 16. 10:11
Ő mint elvált asszony az oltár előtt nem tudja szerelmével megajándékozni azt, ki számára a legfontosabb ezen a földön.
2013. január 16. 10:04
A római katolikus egyház megnyitja templomait és egyházi létesítményeit Jordániában, hogy szállást biztosítson szíriai menekülteknek, akiknek a menekülttáborában több száz sátor összedőlt az ítéletidőben – közölte Marún Laham jordán érsek, a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus helytartója.
2013. január 16. 9:34
Több, a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében is hozott ítéletét ismertette a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden.
2013. január 16. 8:59
Több mint ezer római katolikus pap nyílt levélben állt ki Nagy-Britanniában az azonos neműek közötti házasság legalizálása ellen.
2013. január 16. 8:53
A melegek jogaiért tüntettek félmeztelenül a Femen ukrán nőjogi szervezet aktivistái vasárnap a Szent Péter téren, egy időben a melegházasság elleni franciaországi tüntetéssel.
2013. január 14. 7:58
Kiállítás nyílik a szalézi szerzetesrend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából A jókedv rendje – Szaléziak címmel január 26-án a budavári palota E épületében, a Budapesti Történeti Múzeumban, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyitja meg a tárlatot - közölte a szerzetesrend az MTI-vel.
2013. január 14. 7:54
A keresztény élet mai társadalmi elfogadtatásáról beszélt XVI. Benedek vasárnap, amikor vatikáni dolgozók gyermekeit keresztelte meg a Sixtus-kápolnában Jézus megkeresztelkedésének ünnepnapján.
2013. január 14. 7:52
Százezrek vettek részt vasárnap Párizsban a Francois Hollande szocialista francia köztársasági elnök melegházasságot engedélyező törvényjavaslata elleni felvonulásokon.
2013. január 12. 15:28
A FIFA egy labdarúgó szervezet, akinek a szavára nyilván oda kell figyelni. De nem az ENSZ, és még csak nem is az EU, különösen nem a világ közvéleménye.
2013. január 12. 15:21
Vatikáni bennfentes forrás szerint nem valószínű, hogy II. János Pál néhai pápát már ebben az évben szentté avatják, amint azt egy lengyel televíziós csatorna tudni vélte.
2013. január 12. 15:18
Meghirdette a reformáció és a tolerancia évét az evangélikus egyház világszerte. A kezdeményezés része annak az előkészületnek, amelynek eredményeként a protestáns világ a reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünnepli 2017-ben – mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök az MTI-nek adott interjújában.
2013. január 11. 8:10
A társadalmi problémát kezelni kell, de amikor az egyház a szegényekkel foglalkozik, soha nem feledkezhet meg arról, hogy a krisztusi örömhírt akarja továbbadni. Interjú.
2013. január 11. 8:02
A Vatikáni Múzeumban, a Raffaello által festett Heliodoros-terem restaurálásáról adott hírt a l'Osservatore Romano szentszéki napilap szerdai száma.
2013. január 11. 7:57
Több százezer résztvevőt várnak Párizsba a hagyományos házasság védelméért vasárnapra szervezett felvonulásra, amelyet Francois Hollande francia köztársasági elnök „házasságot mindenkinek” javaslata ellen tartanak.
2013. január 11. 7:54
A jó, hogy első pillantásra látszik: arányszámaink jobbak, mint a többi felekezeté. A rossz? Ha jobban megnézzük ennek az okát, látszik, hogy: 2001 és 2009 között a határon túlról áttelepedett 65 000 református.
2013. január 10. 8:12
Sokszor jártam Moldvában a csángómagyar testvérek között: 1978 óta 2009 májusáig még csak 93 alkalommal.
2013. január 10. 8:07
Nincs szó tehát sem a kereszténység, sem az osztrák katolikus egyház kríziséről. A kilépések üteme lassult, ahogy a jelentésben olvasható, sőt belépések is vannak.
2013. január 10. 7:58
Szeretném előrebocsátani, hogy nem vagyok sem pszichológus, sem párkapcsolati szakértő, csupán egy gyakorló fiatal katolikus házas, ezért e cikket rendhagyó, saját tapasztalatokon alapuló recenziónak szánom.
2013. január 9. 13:32
Életének 84. évében, január 8-án este elhunyt Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes.
2013. január 9. 8:10
A három király arany, tömjén, és mirha ajándékai az Istennek kijáró tiszteletet szimbolizálják.
2013. január 9. 8:05
Tovább csökkent a katolikus egyházból kilépők száma tavaly - közölte kedden a Kathpress katolikus hírszolgálat.
2013. január 9. 8:02
Elkezdődött a helyreállítás első üteme a bátaszéki római katolikus templomban, amelyet tavaly decemberben zártak le, mert megbillent a toronysisak.
2013. január 9. 7:56
Nemzeti bevándorlási hetet tart az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája (USCCB), hogy átfogó bevándorlási reformot sürgessen az országban tartózkodó 11 millió illegális bevándorló helyzetének rendezése érdekében – jelentette az Agenzia Fides vatikáni hírügynökség.
2013. január 9. 7:54
Az adventi koszorú és hanukkia gyertyái együtt gyulladtak fel, mindenki a saját szertartását mutatta be.
2013. január 7. 17:46
Amit Balavány György mond az Orbány-kormány és a „keresztények” viszonyáról, azzal vitatkoznom kell
2013. január 7. 17:41
Összevonná az ortodox karácsonyt az újévvel Andrej Kurajev, a moszkvai teológiai akadémia egyik professzora.
2013. január 7. 12:12
A Church of England, az angliai anglikán egyház engedélyezte, hogy az élettársi kapcsolathoz hasonló, az állam által elismert civil kapcsolatban (civil partnership) élő homoszexuális papjai püspökök lehessenek.
2013. január 7. 8:25
Mondják, hogy ez Mária országa, de lassan nem tudom, hogy a Szűzé, avagy Wittneré, aki azzal indokol egy politikai döntést, hogy hány isten van. És mi van, ha akármennyi?
2013. január 5. 14:41
Alkotmánybírósági beadványban megkérdőjelezte a csehországi egyházi kárpótlás alkotmányosságát az ellenzéki Közügyek pártja - jelentette be Katerina Klasnová, a parlamenti párt alelnöke pénteken.
2013. január 5. 14:38
Szlovákiában két üzlethálózat korlátozta néhány boltjának vasárnapi nyitva tartását a katolikus egyházzal való megegyezés alapján – számolt be a Sme című pozsonyi liberális napilap pénteken.
2013. január 4. 15:37
Eddig 1640-en írták alá azt a petíciót, amely január 3-án jelent meg a Fehér Ház honlapján, és „gyűlöletcsoporttá” szeretné nyilváníttatni a katolikus egyházat a pápa karácsonyi beszéde miatt. A szervezők 25 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni január 24-ig.
2013. január 4. 15:11
Vlagyimir Putyin elnök január 1-jén aláírta az új oktatási törvényt, melynek értelmében az ország összes iskolájában kötelező lesz a vallásoktatás.
2013. január 4. 15:09
Az olasz pénzügyi hatóságok pénzmosás elleni intézkedése nyomán január 1-jétől számos szolgáltatásért nem fogad el hitelkártyás befizetéseket a Vatikán.
2013. január 4. 15:05
A görögkatolikus egyházban Máriapócson szentelték a hit éve első diakónusát, egy cigány fiatalembert.
2012. december 31. 11:26
Ám mégis, azt állítani, hogy a kereszténység „rabszolga vallás” – ráadásul Hegelre hivatkozva – eléggé logikátlan állításnak tűnik.
2012. december 29. 14:50
Mario Monti választási programját dicsérte a L'Osservatore Romano szentszéki napilap csütörtök délután megjelent száma. A felmérések szerint a februári parlamenti választásokon a Monti-lista 20 százalékos támogatottságra számíthat.
2012. december 29. 14:46
Jövő júniusban összeül Debrecenben az egész Kárpát-medencében jelen lévő Magyar Református Egyház közös zsinata a református vallás alapjául szolgáló Heidelbergi Káté megjelenésének 450 éves évfordulója alkalmából - mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.
2012. december 29. 14:36
Csak életerős új egyházi közösség létrejötte után következhet a templomépítés, a hívek összetartásához pedig elhivatott lelkészi munka szükséges, emiatt nagyon fontos a lelkészképzés, a továbbképzés és a hivatásgondozás – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.
2012. december 29. 14:34
Végül Szent István diakónus példakép mindazok számára, akik az új evangelizáció szolgálatába kívánnak állni.
2012. december 29. 14:26
Lehet, hogy az unoka keresztnevét fel kell írni egy cetlire, mert elfelejtik, de legalább a 315. Dícséretet még tudják kívülről.
2012. december 29. 14:24
Előkészítetlennek nevezte a kötelező erkölcs- és hitoktatás általános iskolákba történő, 2013 szeptemberére tervezett bevezetését Lendvai Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A párt az egyházi törvény módosítását is javasolta.
2012. december 29. 14:23
Nagy lélek volt mint pap, mint püspök, mint hercegprímás Magyarországnak abban a történelmi időszakában.
2012. december 27. 16:11
Annak ellenére, hogy kevés a keresztény, már november végétől karácsonyi hangulat van egész Japánban. Interjú.
2012. december 27. 16:05
Erre a parányi földgolyóra küldte el a Teremtő Isten Jézust. A Biblia arról tudósít, hogy Üdvözítő, Megváltó, Megtartó született az első karácsonyon.
2012. december 27. 15:49
Hite miatt minden ötödik percben meghalt egy keresztény 2012-ben – közölte a Vatikáni Rádió.
2012. december 26. 10:28
Jézus rajta keresztül tudja beteljesíteni azokat az ígéreteket, amelyek a Messiással kapcsolatosak, amely szerint Dávid házából való lesz. Interjú.
2012. december 26. 10:17
Miért is van Orbánnak ilyen megütköztetően egyértelműen szüksége a kereszténységi cédula lobogtatására?
2012. december 24. 9:36
A szenvedők és nehézségben élők segítését szorgalmazta vasárnapi beszédében XVI. Benedek pápa, aki idén is személyesen vezeti a Vatikán karácsonyi szertartásait.
2012. december 24. 9:31
Miniszterelnökünk vajon mit akar kezdeni a sok-sok ateistával, meg a nem keresztény valláshoz tartozóval, akár hazai, akár európai szinten?
2012. december 23. 18:22
A mai Magyarországon nem is a kereszténység, hanem egy sajátos Fidesz-vallás szilárdult rendszerré: vannak kegyhelyei, papjai, prófétái, van dogmatikája.
2012. december 23. 16:58
Liberális konzervatív keresztyénként bőven el tudom fogadni a filmmel kapcsolatos vélemények sokféleségét, elismerve érvényességüket.
2012. december 23. 16:53
Muszáj ráerősíteni a sztereotípiára, hogy a keresztyének hülyék?
2012. december 23. 16:48
„Ha tudunk egymásra figyelni, akkor magunk is emberebb emberek leszünk” - üzente Erdő Péter bíboros karácsony alkalmából.
2012. december 23. 16:37
Megtelnek karácsony estéjén a templomok? Hála ezért az Úrnak, hogy ezen a napon oly sokan imádják őt!
2012. december 23. 10:42
A közeledő Messiás történetének ez a bensőséges eseménye nagyszerű dolgokat árul el magáról az emberről.
2012. december 22. 19:07
XVI. Benedek kegyelmet adott Paolo Gabrielének, a lopásért 18 hónap börtönre ítélt pápai komornyiknak – közölte szombaton a szentszéki államtitkárság.
2012. december 22. 14:38
Elfogadta III. Emmanuel Delly káld katolikus pátriákra lemondását XVI. Benedek. Az egyházi vezető életkora miatt vált meg tisztségétől: idén lett nyolcvanöt éves.
2012. december 22. 14:26
Az advent lényege számomra mélyebben van. Azt, hogy Isten Jézusban a Földre jött és velünk van, megélem ezekben a találkozásokban. Interjú.
2012. december 22. 14:18
Keresztyénségünk egyik erőforrása lenne a Jézustól tanult, határozott tenni akarás.
2012. december 22. 14:16
Szeretnénk néhány éven belül keresztény és kereszténység-közeli körökben mértékadó orgánummá válni. Interjú.
2012. december 22. 13:39
Karácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten, Esztergomban és Debrecenben tartanak ünnepi istentiszteletet.
2012. december 22. 13:35
Ünnepélyesen felavatták pénteken a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumot, ahol jelenleg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tizenhat hallgatója lakik.
2012. december 19. 16:25
A papok, szerzetesnők, szerzetesek közvetítik Jézus örömhírét, ezért ők sem lehetnek ápolatlanok, csúnyák, avítt megjelenésűek, mert akkor az emberek inkább elhúzódnak tőlük.
2012. december 19. 16:20
Állandó és soha meg nem unt téma a lelkészi szerep, lelkészi identitás kérdése – lelkészi körökben is, de főleg a gyülekezetekben.
2012. december 19. 15:55
A keletieknél ősi szokás, hogy vörösbort használnak a Szent Liturgiában. Egyházunkban újra egyre inkább terjed ennek gyakorlata. Interjú.
2012. december 19. 14:44
Ünnepi asztalnál látja vendégül karácsonykor a család nélkül, szegényen és az utcán élő, vagy szociális otthonokban lakó embereket a Szent Egyed közösség december 25-én Budapesten, Monoron és Pécsen.
2012. december 19. 14:39
Kormányzati és egyházi feladatokat rögzítő együttműködési megállapodást írt alá Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Pantelic Lukijan, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspöke kedden Budapesten – tájékoztatta az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
2012. december 19. 13:57
A Megváltó közvetlen közelségében mindannyian, nincs kivétel, prostituáltak vagyunk, beleértve az egyházi intézményt is: ennek a belátása valódi kezdet mindannyiunk számára.
2012. december 19. 13:54
Amikor előbb elhalványul, majd teljesen elmúlik a tartalom egy valamikori, a többség számára tartalommal bíró szimbólum mögül, szabad a pálya a kreatív csoportok előtt.
2012. december 17. 17:20
Azt miért nem lehet, hogy mások bűnének megítélését végre ráhagyjuk az Igazságosan Ítélőre, mi pedig elfogadjuk egymást, ahogy ő is elfogadott minket?
2012. december 17. 17:20
Azt miért nem lehet, hogy mások bűnének megítélését végre ráhagyjuk az Igazságosan Ítélőre, mi pedig elfogadjuk egymást, ahogy ő is elfogadott minket?
2012. december 17. 17:17
Mit keres egy prostituált ebben a születési sztoriban? Hogyan és miért kerülnek ebbe a modern képbe a birkák? Miért kapja ez a történet azt a címet, hogy valódi karácsony?
2012. december 17. 17:12
Egy éve, hogy ismét rendszeresen hallgathatnak magyar nyelven is misét a katolikus hívők a burgenlandi Kismartonban (Eisenstadt) - számolt be róla az osztrák rádió (ORF) magyar nyelvű szerkesztősége.
2012. december 16. 17:36
Az alapprobléma azt hiszem az, hogy a film önmagában nem tudta közvetíteni azt a tartalmat, amelyet egyébként a hozzá csatolt szövegek közül nem egy igenis tartalmaz.
2012. december 16. 17:33
Az Egyház nem intézmény, hanem szeretetközösség. A szeretet érzékeny a másik iránt.
2012. december 16. 17:31
A református nevelőszülői hálózat és a területi gyermekvédelmi szolgálat által ellátott gyermekek kapták meg pénteken a debreceni önkormányzati és református iskolákban összegyűlt játékokat és élelmiszert.
2012. december 16. 17:26
A szlovák püspökök arra biztatták a pedagógusokat, hogy munkájukat „küldetésnek" tekintsék, és maguk is szorgalmazzák a „hatékony és nem diszkriminatív” finanszírozású szlovák oktatási rendszer megteremtését.
2012. december 16. 17:24
Magyarországi letelepedésének századik évfordulóját ünnepli jövőre a szalézi szerzetesrend, ennek alkalmából centenáriumi eseménysorozatot tartanak, hogy szélesebb körben ismertté tegyék rendjüket és alapítójukat, Bosco Szent Jánost – jelentette be Ábrahám Béla, a szalézi szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
2012. december 16. 17:20
A Szentek Ügyeinek Kongregációja elismerte VI. Pál pápa „erényeinek heroikus fokát”, ami a boldoggá avatás útján a döntő lépést jelenti.
2012. december 15. 11:54
A Beato Angelico által a 15. század első felében festett angyali üdvözlet nyitotta meg a római Villa Borghese-képtárban a hit és a művészet kapcsolatát bemutató kiállítás sorozatot.
2012. december 15. 11:52
Gyertyagyújtást tartottak pénteken a római Szent Péter téren, ahol felkapcsolták a fényeket az idén az olasz Molise tartományból érkezett huszonöt méteres fenyőfán.
2012. december 15. 11:52
Gyertyagyújtást tartottak pénteken a római Szent Péter téren, ahol felkapcsolták a fényeket az idén az olasz Molise tartományból érkezett huszonöt méteres fenyőfán.
2012. december 15. 11:50
Aztán a Fiú! eltűnt és átvette a helyét egy furcsa belső vita, ami ismét mély árkokat húz egyházunk életébe.
2012. december 15. 11:42
Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, jelenlegi püspökhelyettest választotta püspökévé az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése.
2012. december 13. 16:06
Pázmány Péternek ajándékozott díszkötéses munkák, korabeli történeti és politikai nyomtatványok mellett a bíboros-érsek által létesített egyetem alapítólevele is megtekinthető azon a kiállításon, amelyet pénteken nyitnak meg az ELTE Egyetemi Könyvtárában.
2012. december 13. 16:05
Új javaslatot dolgoz ki az anglikán Püspökök Háza a nők püspökké szentelésének kérdésében.
2012. december 13. 16:05
Új javaslatot dolgoz ki az anglikán Püspökök Háza a nők püspökké szentelésének kérdésében.
2012. december 13. 16:02
A szegénység ellen küzdő egyik keresztény jótékonysági szervezet kuratóriumi elnökének nevezték ki az anglikán egyház éléről távozó Rowan Williams canterburyi érseket.
2012. december 13. 8:18
Tizennégy kórház újszülött osztályának adományozott hazai gyártású inkubátorokat a Katolikus Karitász. A műszereket Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerdán vette át Budapesten.
2012. december 12. 19:53
Tizennégy kórház újszülött osztályának adományozott hazai gyártású inkubátorokat a Katolikus Karitász. A műszereket Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerdán vette át Budapesten.
2012. december 12. 19:50
Több mint 2 milliárd 455 millió forintos turisztikai fejlesztés valósul meg a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen a ferences rend sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően - hangzott el a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség (NORDA) salgótarjáni sajtótájékoztatóján szerdán.
2012. december 11. 21:31
Áder János köztársasági elnök szerint a karácsony csodájában egy ígéret születik meg évről évre, amely arról szól, hogy jobbá tehetjük életünket, ha szeretettel, azaz nyitottan és tisztelettel, a megértés szándékával fordulunk egymáshoz. Az államfő a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) tájékoztatása szerint erről kedden magyarországi egyházi vezetők előtt beszélt, akiket a Sándor-palotában látott vendégül.
2012. december 11. 21:25
Fennállásának 850. évfordulóját ünnepli szerdán a gótikus művészet gyöngyszemének tartott párizsi Notre Dame. A világ egyik leglátogatottabb keresztény templomának jubileumi miséjével veszi kezdetét a több mint egyéves vallási, kulturális, történelmi és turisztikai eseményekkel tarkított ünnepségsorozat.
2012. december 11. 13:40
Tévhit, hogy a karácsonyfa és az ünnep díszletei tehetnének arról, hogy kiüresedik ünneplésünk.
2012. december 9. 21:30
Ha jó az igehirdetés (vagyis igaz és szép), akkor lenyűgöző és üdvre vezető.
2012. december 9. 21:25
A Demokratikus Koalíció arra kéri az ombudsmant, forduljon az Alkotmánybírósághoz, és indítványozza a kötelező iskolai hit- és erkölcstanoktatást előíró jogszabályok alkotmányellenességének megállapítását - közölte Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő vasárnap közleményben az MTI-vel.
2012. december 8. 18:43
Korunk semmibe vesző rohanásának következményeiről beszélt XVI. Benedek pápa a római Spanyol-lépcsőnél, ahol a szeplőtelen fogantatás ünnepén Szűz Mária szobrát koszorúzta meg.
2012. december 8. 18:36
Forró itallal és étellel, valamint szálláshellyel várják a rászorulókat ezen és a következő hétvégén abban a XIV. kerületi melegedőben, amelyet a Magyar Református Szeretetszolgálat nyit szombaton – közölte a segélyszervezet szóvivője az MTI-vel.
2012. december 8. 18:23
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rend jótékonysági hangversenyt szervez a gyöngyösi Autista Segítő Központ támogatására szombaton a budapesti Belvárosi Ferences templomban.
2012. december 8. 9:09
Vádat emelt a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője ellen jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, adócsalás, különösen nagy vagyoni hátrány okozó hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megsértése miatt a Somogy Megyei Főügyészség – közölte Horváth Szilárd főügyész pénteken az MTI-vel
2012. december 8. 9:04
Még az idén kifizeti az állam az egyházaknak a közoktatási kiegészítő normatíva korábbi elmaradását pótló kétmilliárd forintot – mondta Oláh Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gazdasági igazgatóhelyettese pénteken Budapesten, a Történelmi Egyházak Közoktatási Intézményvezetői Országos Egyesületének konferenciáján.
2012. december 8. 9:02
Néhány nap alatt meghaladta a hétszázezret XVI. Benedek december 3-án indult Twitter-fiókja követőinek a száma pozitív és negatív üzenetekkel egyaránt - mondta csütörtökön Claudio Maria Celli bíboros, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke.
2012. december 6. 14:52
Ahol életképek vannak, ott élet van. Él az Egyház. Él a Krisztus teste.
2012. december 4. 21:00
Angol egyházzenei koncertsorozatot indít a legnevesebb brit együttesek közreműködésével jövő nyártól a Filharmónia Budapest. A négy hangverseny kétszáz év, az 1500-as évektől 1700-ig, más néven a valódi aranykor termését mutatja be a Szent István-bazilikában.
2012. december 4. 20:53
Karácsony felé közeledve nem szokatlan népszámlálást emlegetni. Az egész karácsonyi történet keretét, színhelyét határozza meg a császártól jött rendelet a nép összeírására.
2012. december 4. 9:13
Bemutatták hétfőn XVI. Benedek Twitter-fiókját a Vatikánban. Az egyházfő nevével jelzett, de nem általa írt mikroblog december 12-én indul nyolc nyelven. A pápai Twitter-fiók neve @Pontifex lett.
2012. december 3. 12:07
Az ország tizenegy egyházmegyéjében, csaknem kétszáz településen gyűjt adományokat a következő egy hétben a Katolikus Karitasz; a nélkülöző családok és egyedülállók megsegítése érdekében szervezett Egymillió csillag a szegényekért akció Szegeden kezdődött meg vasárnap.
2012. december 3. 12:04
A keresztényekhez méltó életmódról beszélt advent első vasárnapján XVI. Benedek pápa a római Szent Péter téren. Beszédében felhívta a figyelmet a Fogyatékkal Élő Emberek világnapjára is.
2012. december 3. 11:56
Vendégírókkal ünnepli első születésnapját a Reposzt.hu református véleményportál.
2012. december 3. 11:49
És gyorsan mondom, nem akarván igazságtalan lenni: csodálatos dolgok történnek az egyházban.
2012. november 30. 18:35
A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők keddi találkozójukon egyetértettek abban, hogy további tárgyalásokra van szükség az állam és az egyházak között ahhoz, hogy felszámolják a bizonytalanságokat az egyházak által ellátott közfeladatok finanszírozása terén – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata.
2012. november 30. 18:33
Befejeződött a magyar zarándokút idei programja pénteken, a Magyar Zarándokút Egyesület és a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás szigetszentmiklósi évzárójával.
2012. november 30. 10:56
Igen, lehet, hogy mocskolódás, karaktergyilkossági kísérlet. De akkor se mondjuk rá azt, hogy ez keresztényüldözés.
2012. november 30. 10:49
Szent Gellért öröksége – fejezetek a Csanádi Egyházmegye történetéből címmel rendez konferenciát ma a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Szegeden. Az esemény érdekessége, hogy a rendezvényre a trianoni békeszerződés előtti egykori Csanádi egyházmegye teljes területén dolgozó történészek érkeznek előadóként.
2012. november 30. 10:47
Megújulnak a Pécsi Egyházmegye belvárosi épületei Pécsen, a turisztikai vonzerőt növelő, 2014 végéig tartó munkálatokra 1,5 milliárd forintot költenek.
2012. november 30. 10:43
Az olasz nagykövet, valamint a vatikáni apostoli nuncius közreműködésével avatják fel advent első vasárnapján a vörsi betlehemet, mely a világ legnagyobb templomi betleheme.