antiszemitizmus

2017. február 5. 8:49
A kormánysajtó a párt szemére veti, hogy náci, miközben szakmányban szólaltatják meg a Magyar Gárda volt tagjait vagy azokat a Jobbik-alapszervezeteket, amelyek épp a párt »cukisodása« (azaz nem kis részben korábbi antiszemita gyökereitől való eltávolodása) miatt vannak felháborodva.
2016. december 12. 17:42
Luther zsidóellenes felfogása és írásai közvetlenül inspirálták a németországi antiszemitizmust és a következő évszázadokban többször is ennek az ideológiának az alapjaként használták.
Tűrhetetlen
2016. október 8. 9:56
Az amerikai képviselőház egy kétpárti munkacsoportja Bayer Zsolt kitüntetését említi az Európában erősödő antiszemita tendenciák példájaként. A demokrata és republikánus honatyák Bayert „antiszemita írónak” nevezik és kifogásolják, hogy a magyar állam antiszemita hangok erősödését támogatja.
2016. július 20. 12:27
Lehet, hogy én tévedek, de ezernégyszáz év tanulságai alapján nem tartom valószínűnek, hogy lehetséges őket integrálni. A multikulturalizmusnak éppen az a gyengéje, hogy mi befogadnánk őket, de ők nem fogadnak el minket. Interjú.
2016. június 8. 10:37
Ezek szerint a történész Paksy Zoltánnak szabad prekoncepcióval, csak a negatívumokat kiemelve interjút adnia, míg én elveszítem szakmaiságomat, ha pozitív színben tüntetem fel a hercegprímást?
Európa Tanács-ülés után
2016. április 21. 8:32
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének vitáját követően beszélt az MTI-nek arról, hogy Magyarország azért is támogatja az EU-török megállapodást, mert az olyan Európának, mint a határkerítés Magyarországnak, vagyis sikerült vele megvalósítani a határvédelmet. Németh Zsolt ugyanakkor sajnálja, hogy az Európa Tanács szerint a megállapodás emberi normákat sért.
2016. április 13. 11:43
Mélységesen megdöbbent és felkavar, hogy egy vezető magyar politikai napilap, mint az Önöké, olyan cikksorozatot publikál, mint amilyet Bayer Zsolt írt „Tűrhetetlen” címmel.
2016. március 23. 13:08
Nem lehet elhazudni a valóságot. Aki megpróbálja, azt a valóság nagyon csúnyán orrba veri előbb vagy utóbb. A média gőgje sok esetben, hogy azt gondolja, erre is képes. Persze, hatással van a valóságra, de igazán megváltoztatni nem tudja.
2016. február 29. 14:52
Sajnos nem divat a magyar filmre járás. Siralmas dolog manapság a hazai filmek forgalmazása. Pedig nálunk minden annyira nemzeti – lehetne a filmforgalmazás is nemzetibb. Interjú.
2016. február 28. 11:20
Amikor írtam a doktorimat, nagyon fájt, hogy a tehetséges magyar zsidó írók az antiszemitizmus miatt szüntelenül az identitás kérdését feszegették. Interjú.
2016. február 15. 15:56
Más plakáton már egyértelműen szerepel Horthy „árulása”. „Zsidógyarapító” kormányzóként aposztrofálták, aki Károlyi Mihályhoz hasonlóan együttműködött a bolsevikokkal. Interjú.
2016. február 3. 10:35
Mi köti össze a Saul fia, az Oscar-díjátadó afroamerikai bojkottja és a kölni események nyilvánosságban történt lecsapódásának jelentős hányadát? Szerintem főként az árnyalatvakság, a prekoncepciót ténnyé szuggerálni próbáló görcsös erőlködés.
2016. január 28. 19:46
Közös közleményben határolódott el a németországi zsidó lapban megjelent interjú tartalmától a Saul fia rendezője és producerei. Mivel álláspontjuk szerint az idézett mondatok nem hangzottak el, ezért jogi lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen.
„Nem normális...”
2016. január 28. 16:45
„Magyarország nem normális ország” címmel jelent meg interjú Nemes Jeles Lászlóval a német Jüdische Allgemeinéban csütörtökön. A Saul fia rendezője a lap szerint arról beszélt, hogy Magyarországon félelmetes számban vannak az antiszemiták, az ország politikusai és polgárai sem normálisak. „Rágalom minden nekem tulajdonított szó” – áll a produkció által a Mandinernek eljuttatott Nemes Jeles-közleményben.
2016. január 15. 19:26
Tavaly közel 10 ezer nyugati-európai zsidó költözött Izraelbe, ami a valaha mért legmagasabb szám, közülük majdnem 8 ezren Franciaországból vándoroltak el, ami mögött valószínűleg ott van, hogy a franciaországi zsidókat éri a legtöbb támadás, többnyire muszlim szélsőségesek részéről.
2016. január 12. 13:40
Nagyon kell velük vigyázni: egészen más a felfogásuk az emberi élet értékéről, ezért a sok öngyilkos merénylő, a sok ártatlan áldozat. Ne legyünk már balekok.
Drága komment
2016. január 5. 18:10
Az Esztergomi Járásbíróság elsőfokon 800 ezer forint pénzbírságot szabott ki egy férfira, aki a Tett és Védelem Alapítvány egyik Facebook-posztja alatt elhelyezett hozzászólásában – egyéb antiszemita megnyilvánulások mellett – „holokamunak” nevezte a holokausztot.
2015. december 28. 14:07
Mi voltunk az elsők. Mi voltunk a mintaadók. Mi húztuk föl az első kerítést. Mi írtuk először alá tömegesen és önkéntesen a rasszista, idegenellenes fölhívásokat.
2015. december 22. 17:29
December 22-éhez kötődik a román kommunista diktatúra megdőlése, a Dreyfus-per Franciaországban, az iszlámra áttért cipős bombás férfi lekapcsolása az Egyesült Államokban és Madonna esküvője Guy Ritchie-vel.
2015. december 14. 13:40
Ezek az eszementek próbálják magukat FEMEN- meg jogvédő- meg EU-karszalaggal meg nem tudom mivel álcázni, de sajnos semmi mások, mint PC-puskatussal hadonászó nyilas keretlegények.
2015. december 6. 13:46
Zsidóknak és keresztényeknek egyaránt szövetség által megpecsételt küldetése a világ tökéletesítése a Mindenható egyeduralma alatt, hogy az egész emberiség az Ő nevéért kiáltson, s az utálatosságok eltöröltessenek a földön.
2015. november 10. 12:37
A holokauszt tagadását és az antiszemita előadásokat nem védi az Emberi Jogok Európai Egyezménye – döntött kedden egy francia előadóművész, Dieudonné M'Bala M'Bala ügyében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. M'Bala M'Bala szerint megsértette az önkifejezéshez való jogát egy francia bíróság, amikor becsületsértésért elmarasztalta egy antiszemita színpadi jelenet miatt.
2015. augusztus 31. 13:31
A Mazsihisz honlapján közölte: lemondott Böjte József művészeti vezető a „Zsidó Kulturális Fesztivál körül kialakult konfliktushelyzet feloldása érdekében”. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetése elfogadta a lemondást.
2015. augusztus 27. 13:08
Ezek az emberek nagyon szeretnek – és tudnak – zenélni, mégis úgy érezték: nincs az rendjén, ami történt.
2015. január 15. 17:31
Dieudonné több műsorát tiltották be korábban Franciaországban az antiszemitizmus vádja miatt. A francia miniszterelnök a Nemzetgyűlésben ítélte el a humorista viccelődését, a képviselők nagy része felállva tapsolt.
Je suis Charlie Coulibaly
2015. január 14. 12:56
Úgy tűnik, mindennel azért Franciaországban sem lehet viccelni: az egyik francia hírtelevízió szerint terrorizmus dicsőítésének gyanújával letartóztatta a rendőrség szerda reggel Dieudonné M'bala M'bala humoristát, miután azt írta ki a Facebookra, hogy ő Charlie Coulibalynak érzi magát. Coulibaly volt az, aki több embert megölt a párizsi kóserboltban.
2014. március 16. 23:47
Meggyőződésem, hogy a hazai magyar antiszemitizmus egy jó része abból fakad, hogy a „zsidó” fogalmát egy sejtelmes, misztikus aura lengi körül, amelybe mindent bele lehet látni.
2013. október 16. 13:22
Csak dühödten tudok reagálni, ha antiszemitizmussal vádolnak. Tiszta idiotizmus! Interjú.
2013. október 15. 10:11
Az antiszemitizmus veszélyeiről és az ezzel szembeni fellépésről beszélt Ferenc pápa pénteken, amikor Riccardo Di Segni római főrabbit és a római zsidó közösség delegációját fogadta a római zsidók deportálásának 70. évfordulóján.
2013. augusztus 29. 15:29
Most a düsseldorfi zsidó közösség emelte fel szavát a Roger Waters által turnéra vitt Pink Floyd-rockopera, a The Wall miatt.
2013. július 17. 17:15
Az antiszemitizmus elleni küzdelem céljából életre hívott Tett és Védelem Alapítvány, valamint az Anti Defamation League Rágalmazásellenes Liga (ADL) harcot hirdetett az internetes gyűlöletkeltés ellen. Kezdeményezésükre a több mint 70 ezer követővel rendelkező Kuruc.info hírportált törölték a Facebook oldaláról – áll az alapítvány Mandinerhez eljuttatott közleményében.
2013. július 12. 12:36
A Twitter pénteken bejelentette, hogy átadta a francia igazságszolgáltatásnak azokat az adatokat, amelyekkel azonosíthatók azon antiszemita bejegyzések szerzői, amelyek miatt eljárás indult a mikroblog szolgáltatója ellen.
2013. június 8. 19:43
Azt gondoltam, hogy a balliberális értelmiség legalább annyit megtanult a kilencvenes évekből, hogy a személyes problémáikat nem szabad az antiszemita-kártya kijátszásával rendezni.
2013. június 4. 17:44
Ha már a vezető arab televíziós adó is antiszemitizmust vet a magyarok szemére, alighanem nagyon komolyan kell vennünk annak szavait, aki a szakadék felé rohanó Magyarországról beszél.
2013. január 30. 8:09
Bocsánatot kért kedden a The Sunday Times ügyvezető főszerkesztője és rajzolója is a vezető konzervatív vasárnapi brit lap legutóbbi kiadásának egyik karikatúrája miatt, amely brit zsidó szervezetek képviselőinek elítélő véleménye szerint az antiszemita propaganda egyik visszatérő eleme, a vérvád szellemiségét idézte fel.
2013. január 29. 9:25
A sajtómágnás a The Sunday Times legutóbbi kiadásának egyik karikatúrája miatt kért bocsánatot, amely brit zsidó szervezetek képviselőinek elítélő véleménye szerint az antiszemita propaganda egyik visszatérő eleme, a vérvád szellemiségét idézi.
2013. január 17. 8:51
A katolikus egyház nem változtathatja meg álláspontját a II. vatikáni zsinattal (1962-65) kapcsolatban, beleértve a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szóló, „Nostra Aetate” kezdetű nyilatkozatot is – jelentette ki Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke.
2012. december 27. 14:49
Már nem Orbán Viktor és az Orbán-rendszer a szabadság és a demokrácia legnagyobb akadálya, hanem a hivatalos ellenzéke és az ellenzéki sajtó.
2012. szeptember 12. 11:23
Az alaptalan és igazságtalan megbélyegzésnek közvetett módon szerepe volt a holokauszt borzalmaiban.
2012. szeptember 8. 10:07
Nem tulajdonosa a kuruc.infónak, de „baráti szívességként” ő jegyeztette be saját nevére a portált az Egyesült Államokban – ezt állítja a helyi honlapnak adott nyilatkozatában a kaliforniai Healdsburgben élő Bela Varga, akit az atlatszo.hu oknyomozó portál kedden közzétett írásában nevezett meg, mint a kuruc.info valódi tulajdonosát.
2012. július 14. 14:22
Ránk került a bélyeg, ki lettünk nevezve antiszemitának. Antiszemitáknak.
2012. június 28. 10:10
Halála után Prohászka a nemzetiszocialisták, mindenekelőtt a hungaristák számára megfellebbezhetetlen szaktekintéllyé vált.
2012. június 24. 9:46
A magyar újságírás eljutott arra a szintre, hogy az LMBT emberekkel szembeni negatív sztereotípiákat erősítő bulvárhíreknek teret ad, ugyanakkor a sokszínűség elfogadását és a toleranciát szolgáló erőfeszítéseket szabályosan elhallgatja.
2012. június 14. 14:05
Szerda esti híradójában helyesbítette az antiszemita támadásról készített riportban kedden megjelent téves információkat az RTL Klub.
2012. június 11. 9:10
Egyre több olyan eset történik, mint amit Schweitzer Józsefnek kellett elszenvednie, akár zsidók, akár keresztények ellen is. A híveink sokszor elmondják, hogy szóbeli inzultus éri őket, ha énekeskönyvvel mennek a templomba. Interjú.
2012. június 7. 10:23
Más sarát kell eltakarítani. És szót emelni a gyűlölet ellen. Nemzeti és keresztyéni önbecsülésünkhöz tartozik ez.
2012. április 19. 16:33
A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetőinek közös állásfoglalása a gyűlöletkeltés ellen.
2012. április 16. 12:36
A kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal! Nem fér össze a gyűlöletkeltéssel és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, semmilyen népcsoport ellen.
2012. április 13. 10:02
Kiszivárgott Joe Eszterhas Mel Gibsonnak írt levele, melyben a sztár kútba esett filmtervével kapcsolatban írja: „arra a következtetésre jutottam, hogy az elképzelhető legocsmányabb okból nem akarod megcsinálni a Makkabeus-t. Gyűlölöd a zsidókat”. Eszterhas levelében szerepel az is, amint Gibson kijelentette, hogy „azért akarom megcsinálni ezt a filmet, hogy a zsidókat megtérítsem kereszténynek”.
2012. március 5. 16:09
A BELGA - hirdeti legfrissebb címlapján a kormánypárti Heti Válasz, és nincs belőle botrány. Pedig ez a címlap - alig kódolt, mondhatni sunyi antiszemitizmusával - botrány.

összesen: 50 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó