László Csaba: Senkinek sem kívánom azt, amin Marco Rossi keresztülmehetett ezekben a napokban

2023. november 14. 22:27

Gyakorlatilag három napot tölt együtt a keret a meccs előtt, mindössze ennyi idő jut a felkészülésre.

2023. november 14. 22:27
ROSSI, Marco

„Sehol nem láttam még hasonlót, és nagyon csodálkozom rajta, hogy ez így megtörténhetett” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek László Csaba volt szövetségi kapitány Ugandában és Litvániában, dolgozott edzőként Indiában. Korábban mi is megírtuk, hogy a bolgárok tartanak a kizárástól, ezért visszatették Szófiába az Eb-selejtezőt, hogy elkerüljék az UEFA retorzióját. Zártkapus mérkőzést játszunk a bolgár fővárosban. Az MLSZ szerint példátlan, komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése.

Hozzátette: „A válogatott meccsek előtt a házigazdának eleve meg kell jelölnie egy A és egy B meccshelyszínt. Mégiscsak Európában vagyunk, nem egy elmaradottabb részén a világnak. Ez az egész persze a bolgár futball belső harcairól szólt, aminek sajnos mi lettünk az elszenvedői. 

Bulgáriának a mieink elleni nem presztízsmeccs, továbbjutási esélyei már nincsenek, nekünk fontos ez a mérkőzés, csak nekünk van veszítenivalónk.”

Marco Rossi feladata több szempontból se bizonyul egyszerűnek, hiszen, ahogy László Csaba is elmondta „gyakorlatilag három napot tölt együtt a keret a meccs előtt, mindössze ennyi idő jut a felkészülésre”. „Ilyenkor egy szövetségi kapitánynak minden apróság számít, az pedig, hogy melyik stadionban, milyen minőségű pályán rendezik a mérkőzést, egyáltalán nem elhanyagolható szempont. 

Senkinek sem kívánom azt, amin Marco Rossi keresztülmehetett ezekben a napokban” 

– fogalmazott.

Nyitókép: Illyés Tibor

 

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kesztyu-2
2023. november 15. 15:49
a bolgárok jól kitalálták, hogy legyen legolcsóbb — ha már semmi esélyük továbbjutni nem kell néző — csak a baj van velük —> nem kell szervezni, nem kell személyzet, nem kell jegy (nyomtatni sem), nem lesz szemét, ... csak öltözőt, mosdót kell takarítani, (kíváncsi lennék pl. fűtés lesz-e) kamerát pedig a tv társaság hoz UEFA: pipa, minden OK
pipa89
2023. november 15. 08:32
Ami nem öl meg, az megerősít. Kívánom, hogy minden számítása teljesüljön!
ujujuj
2023. november 15. 08:23
Az, hogy a bolgárok ilyen sutyerákul viselkednek, az egy dolog. Tőlük nem várunk sokkal többet. Inkább az a kérdés, hogy az uefa miért asszisztál ehhez, amikor az egy olyan precíz szervezet, hogy egy trianonos molinóra már büntet.
Tiszafa
2023. november 15. 08:09
"Mégiscsak Európában vagyunk, nem egy elmaradottabb részén a világnak." Pedig elég nagy tempóban arra felé halad a kontinens...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!