Boros Viktória a nyolcadik helyen végzett összetettben a súlyemelő Európa-bajnokságon

2022. június 05. 11:50

Boros Viktória a nyolcadik helyen zárt összetettben a nők 87 kilogrammos kategóriájában a tiranai súlyemelő Európa-bajnokságon a szombati versenynapon – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

2022. június 05. 11:50
null
Bánfalvi Szabolcs

Haragos Attila szövetségi kapitány a helyszínről a Magyar Távirati Irodának (MTI) elmondta, hogy Boros Viktória, a szombathelyi Haladás VSE 20 éves versenyzője – aki tavaly juniorként a finnországi korosztályos Európa-bajnokságon szakításban arany-, lökésben bronz-, összetettben pedig ezüstérmet nyert – Tiranában az első fogásnemben 92 kilón sikeresen kezdett, majd a 95-öt is kiszakította. Ezzel két kilogrammot javított eddigi egyéni csúcsán, a 98-cal viszont már nem bírt el.

Lökésben elsőre a 107 kilóval próbálkozott, ez nem okozott gondot neki, a 112 viszont kétszer nem jött össze. A kapitány ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy kérésük ellenére nem törölték fel a platformot, és Boros Viktória hátsó lába mindkétszer kicsúszott, ezért nem sikerült az utolsó két gyakorlata.

Szakításban hetedik, lökésben kilencedik lett, összetettben pedig 202 kilóval végzett a nyolcadik helyen.

Az ötfős magyar csapatból a vasárnapi záráson Gyürüs Barbara (plusz 87 kg) és Nagy Péter (plusz 109 kg) szerepel.

 

Nyitókép: Boros Viktória nyolcadik lett összetettbent a nők 87 kilogrammos kategóriájában Fotó: Vas Népe/Cseh Gábor

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemaztmondták Feri!
2022. június 15. 21:18
Nem kekeckedésből kérdezem, de mi szükség női súlyemelésre? Egy előnyét látom, hogy ha ilyen csajod van, felszaladt egy láda sörrel a hetedikre akkor is, ha javítják a liftet. Viszont, ha rossz kedve van és közlöd vele, hogy innál egy sört, és azt mondja: "Nem iszol!", akkor kussolsz. :))
flesh ripper
2022. június 06. 09:07
Hatalmas súly egy nőnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!