A halál széléről imádkozták vissza tavaly, most szakaszt nyert a holland bringás

2020. augusztus 5. A koronaszünetet követő egyik első országúti kerékpárverseny, erős nemzetközi mezőnnyel. A Lengyel Körverseny nyitószakasza. 

Sík szakasz, így hát 200 kilométer után a befutó dönt – a fél éve éheztetett sprinter-egók között. A legjobbkor két holland, Fabio Jakobsen és Dylan Groenewegen indítanak. Groenewegen előnye egy fél kerék 10 méterrel a vége előtt, amikor Jakobsen megpróbál kibújni. Egy még éppen le nem zárt sávon honfitársa és a kordon között. 

Groenewegen védi a helyét: egy fél szöggel még erőszakosabbra veszi az addig is taktikusan kiszorító irányú pályáját. Jakobsen felszorul a kordonra, 80 km/h feletti sebességgel vágodik ki a pályáról. Egyenesen neki a célkapu fémállványának. Később kiderül, már a becsapódás előtt leszakad a fejéről a bukósisak. Azonnal eszméletét veszti; az országúti kerékpár betonkemény történelmének egyik legpokolibb bukása. 

Leginkább talán ez a földközeli felvétel adja vissza a sebességet. A veszedelmet a nyers hangok.

A műtőszobában öt órán át küzdenek Jakobsen életéért, aki két-három napig nincs tudatánál. Koponyája elrepedt, elvesztette a fogsorát, minden arccsontja darabokra tört. 

Amikor felébred, nem tudja, hol van, és hogy került oda. A verseny utolsó kilométerétől fekete neki minden. Beszélni nem tud, mivel a hangszalagot irányító idegei is sérültek. Dobhártyája is szakadt, de hallja a kérdést: szeretné-e tudni, hogy nézett ki, mikor behozták az intenzívre? Bólint.

- mondja utólag a HLN belga újságnak. 

Társak

Jakobsen menyasszonya, Delore odahaza nézte a versenyt. Bringasprinter, bikaviador vagy alpesi síző feleségének Ernest Hemingway – maga írja – sem szánná a lányát. Delore, sok sorstársnőjéhez hasonlóan, azt a védekezést fejlesztette ki, hogy nem nézi, amikor félni kell. Ezen a napon mégis. Apja szólt neki a nappaliból, hogy Fabio jó helyen kezdi a sprintet, győzelmet érez, ne maradjunk le róla.

Delore végtelen erővel a bukás sokadik ismétlését is végig bírja nézni, látja, hogy repülés közben már leszakad a sisak.

„Azonnal felhívtam a csapatorvost, de elsőre nem volt semmije, ami biztos. Fabio eszméletlen, ennyit mondott. Csak ültem a tévé előtt és imádkoztam, hogy ne haljon meg. Próbáltam infókat gyűjteni, de nem kellett volna, attól csak rosszabb lett. Aztán elkezdtem csomagolni, oda akartam menni. Késő este volt, mikor a csapatorvos visszahívott. Egy ideig hagytam csengeni a telefonomat; egyszerűen nem mertem felvenni. Attól tartottam, hogy a lehető legrosszabb híreket kapom.”

Kevésen múlt, hogy ne úgy legyen. Egy valakin biztosan. Jakobsen csapattársán, Florianon, aki elsőként kezdte a lefagyott emberek közt menteni az életét. 

„Florian arra érkezett, hogy a saját véremtől fuldokolom. Nem mozdultam. Látta a pánikot a szememben. Azonnal megfogta a fejem, és kissé felemelte, hogy a vér kifolyjon a számból meg a torkomból. Ettől egy kicsit megnyugodtam, legalábbis ezt mondta utólag. De többet már ő sem tudott tenni, és másra nem is emlékszik. Csak később látta meg a tv-s felvételeken, hogy elsírta magát.”

„A következő napokban sokat rágódott az első reakcióján. Az esetleges gerincsérülés miatt azon, hogy jó döntés volt-e megmozdítani a fejem. De két rossz közül kellett nagyon gyorsan választania, és a legjobb döntést hozta. Egyébként elképesztő szerencsém volt, mivel Dirk Tenner, az UAE orvosa azonnal kiugrott a kocsijából. Neki van traumatológiai tapasztalata, ezért egyből képes volt stabilizálni a helyzetemet, ameddig a mentőhelikopter megérkezett.”

Halál a torkában

„Átfutott-e az agyamon, hogy meghalok? Persze, százszor biztosan. Előttem van a pillanat, amikor hangosan szól a riasztó a kórházban, majd kissé elcsendesedik minden. Aztán a szobám előtti folyosón hordágyat tolnak, rajta egy mozdulatlan testtel. Akkor gondoltam bele igazán, hogy mit jelent az intenzíven lenni. Ott tényleg bármikor meghalhat melletted valaki.”

A lengyel kórházban Jakobsenhez kétszer hívtak papot. Legalább. Két alkalom csak, amire ő maga emlékszik.

A ronccsá lett Groenewegen sírva vezekel és bízik benne, hogy a hibájának nem lesz végzetes eredménye.

„Nehéz máshogy mondani: az arca valósággal szögletes volt. Csak a szemöldöke meg a szempillája alapján ismertem fel. Öltések meg ragasztószalagok voltak rajta mindenhol. A haját leborotválták, mivel volt egy nagy zúzódás a fején. Nem voltak fogai, a száját ki sem tudta nyitni, az állkapcsa eltört” - mondja Delore, a menyasszonya.

„Megsérült a tüdőm is, bevizesedett. Csövön át lélegeztettek. Eltört a szájpadlásom, nyolcvan öltéssel varrták össze. Az orrom is, úgy nézek ki, mint aki Mike Tysonnal bunyózott. A koponyám megrepedt.”

Visszatérés

A felépülés első két hónapjában Jakobsennek egy sötét szobában ingermentesen kellett feküdnie. Fogak nélkül csak pépessel etethette Delore.

Innen jutott el oda kevesebb mint egy évvel a bukás után, hogy profi győzelmet szerzett július végén a Vallon Körversenyen. Szenvtelen rendező az élet: egy nappal korábban a kilenc hónapos eltiltását letöltő Groenewegen is megszerezte az első szakaszgyőzelmét, ugyanott.

A visszatérő győzelem már jele volt annak, hogy Jakobsen nem csak az erőnlétét gyűjthette vissza, hanem a bátorságát is. Újra félelemmentesen képes sprintelni. Nagy bokszolók, matadorok, sízők és pilóták gyakran azért nem válhattak hatalmassá, mert mikor a félelmük tárgya tapasztalattá vált, már nem tudták kezelni úgy, mint amikor a valóságnál akár sokkal veszedelmesebbnek is, de csak képzelték.

Helyénvaló, hogy a második életét élő Jakobsen az első igazi nagy győzelmét a három klasszikus háromhetes kerékpárverseny közül a Vuelta a España-n aratta. Spanyol közönség előtt – akik a kultúrát átitató bikaviadal révén az emberről, a természethez és halálhoz fűződő viszonyunkról utolérhetetlen tudással rendelkeznek; akik tehát minden közönségnél pontosabban fel tudják mérni, mi kellhetett hozzá, hogy Jakobsen újra nyeregbe merjen ülni.

Azért nyomtalanul természetesen nem múlt el Jakobsen balesete. Noha a világ fotósainak tapintatos része nem készít közelieket az arcáról, a testi nyomok világosan látszanak.

Az ösztönbeli lerakatok még csak körvonalazódnak. Mind a vallon körön, mind a Vueltán aratott szakaszgyőzelménél Fabio Jakobsen az út közepén, mindkét kordontól a lehető legtávolabb érkezett célba.

Hogy egyáltalán, az az igazi győzelem. Hogy elsőként, csak a ráadás.

Nyitókép: Fabio Jakobsen ünnepli a 2021-es Vuelta a España 4. szakaszán szerzett győzelmét
Fotó: ANDER GILLENEA / AFP

Nyilatkozatok forrása: HLN, fordítás: eurosport.hu