Nyolcadik olimpiájára teker kerékpárral a 76 éves Cseuz László

Másfél éve még úgy volt: könnyen lehet, nem hogy a tokiói olimpiára nem juthat el biciklin, járni is alig fog tudni. Egy augusztusi napon ugyanis Székesfehérváron nagy sebességgel, hátulról öklelte fel őt egy motoros. Az orvosok szerint az is csoda, hogy egyáltalán túlélte a balesetet.

„Térdprotézis, törés, zúzódás, porcleválás, ficam, szinte nem is volt olyan testrészem, amely ne szenvedte volna meg az ütközést” – mondja Cseuz László, akinek a felépülése hosszú hónapokig eltartott. Volt idő, amikor még mankóval is alig tudott menni, de már akkor azt mondta,

Pécelen sokan ismerik, naponta feltűnik a piros-fehér-zöld válogatott melegítőjében és kerékpározik. Kedvelik és tisztelik, nem véletlen, hogy a balesete után gyűjtést rendezett a város, hiszen László kerékpárja is tönkrement.

„Én a kórházban feküdtem, s közben jöttek a hírek, hogy mennyi pénzt dobtak össze az új kerékpáromra a jóérzésű péceliek. Végül 525 ezer forint gyűlt össze, amelyből egy nagyon komoly biciklit vehettem, mindenféle kiegészítőkkel.”

Cseuz László amúgy nem született péceli, csupán néhány éve költözött a városba, mert sportreferensi állást kapott az önkormányzatnál. Szentesen élt korábban, ám felszámolta az ottani életét. Felvetődik persze a kérdés: honnan jött az ötlet, hogy négyévente nyeregbe pattanjon és elkerékpározzon az aktuális olimpia helyszínére? 

„Még az 1992-es, barcelonai olimpia előtt jött az ötlet. Az volt az egyetlen olyan utam, ahová a lányom is elkísért. Összesen 5198 kilométert tettünk meg, sokszor a szabad ég alatt aludtunk. Csodás volt, főleg, hogy ott volt velem a kislányom.” Aztán nem volt megállás. Négy évvel később az atlantai ötkarikás játékokra is eltekert, 7376 kilométert tett meg, de már teljesen egyedül

„Régebben volt, hogy napi százötven-kétszáz kilométert is mentem, de a tokiói olimpiánál úgy számolok, hogy napi száz-százhúsz kilométer lesz az adagom. Mégiscsak 76 esztendős vagyok” – folytatja a maratoni kerékpáros, aki 2000-ben Ausztráliába, Sydney-be is elment. Természetesen repülővel utazott az ötödik kontinensre, ám keresztül-kasul bejárta az országot és végül 8136 kilométert kerekezett. Aztán következett az athéni olimpia (5322 km), majd Peking (11428 km), London (5001 km), Rio de Janeiro (5110 km), és az idei évben el is érkeztünk Tokióhoz.

Cseuz László május elsején reggel nyolc órakor Pécelről indul az újabb kalandnak. A kérdés csak az, hogy miből, hiszen a szállásról is gondoskodnia kell, ráadásul az olimpiai belépőjegyét is maga vásárolta meg. „A péceli önkormányzat és a csömöri önkormányzat is jelezte, hogy anyagilag támogatja az utamat, a Magyar Olimpiai Bizottság pedig válogatott melegítőt adott”– folytatja a nagy utazó, aki nem titkolja, az utóbbi években elsősorban azért dolgozott a nyugdíj mellett, hogy az ott keresett pénzt félretehesse.

„Vannak előre lefoglalt szálláshelyeim, de mivel nem lehet mindent kiszámolni, sokszor lesz, hogy az adott helyszínen kell szállást keresnem.”

Tokióba megy, de a másik irányba indul, nem véletlenül. Amszterdamig kerékpározik, majd repülőre ül és New Yorkból, Montreal és Toronto érintésével Hamiltonba teker. „Megvan az oka, a lányom ugyanis Hamiltonban él a családjával, a nyugati útvonal pedig sokkal biztonságosabb” – mondja a 76 éves kerékpáros. Hamiltonból Winnipegbe, majd Calgaryba megy, onnan pedig Vancouverbe, ahol aztán repülőre rakja a kerékpárját és Japánba utazik.

A távol-keleti országban is több száz kilométert teker majd, aztán leparkolja a kerékpárt az olimpia helyszínén. „Mivel a jegyek nagyon drágák, ezért csak egy eseményre tudok kimenni, ez pedig egy úszódöntő lesz, remélhetőleg Hosszú Katinkával és Milák Kristóffal. A jegy 37 ezer forintba került, de nekem megér annyit, hogy remélhetőleg láthatok egy magyar olimpiai aranyérmet” – indokolta.

De miért csinálja? Hetvenhat évesen, egy súlyos baleset után

„Elsősorban az olimpiai eszme előtt tisztelgek ezekkel az utakkal, de van egy másik indoka is. Világéletemben sportoltam, de nem voltam különleges tehetség. Ellenben a kiderült, hogy  az átlagnál jobban bírom a monotóniát és erős az akaraterőm. Az eddigi hét olimpiai utammal egy kicsit magamnak is bizonyítottam, hogy képes vagyok kivételes teljesítményekre.”

Tokiót gyaníthatóan kipipálja, s már most sokan biztatják, mi lenne, ha négy év múlva, a párizsi nyári játékokra is elmenne, hiszen Pekinghez vagy éppen Sydneyhez képest tényleg csak egy macskaugrás.

Erre is van válasza főszereplőnknek: „Négy év múlva nyolcvan éves leszek, nem tudom megígérni. Előbb Tokión legyünk túl, aztán majd ráérünk Párizsról beszélgetni…”

Fotók: Ficsor Márton