Látássérültek és épek együtt tekerik körbe a Balatont

2012. augusztus 17. 17:20

Vak és látássérült emberek indultak egészséges társaikkal pénteken háromnapos biciklitúrára tandemkerékpárokon a Balaton körül. A kezdeményezésből mozgalmat indítanának a szervezők, a fogyatékkal élőket felkaroló Mozdulj! Közhasznú Egyesület.

2012. augusztus 17. 17:20

Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke közölte: tavaly szerveztek először hasonló biciklitúrát a Balaton körül, ami minden résztvevő számára különleges élményt jelentett. A sikert jelzi, hogy idén már három-négyszeres volt a túljelentkezés, de a biztonságos közlekedés miatt 35 főben kellett maximálni a résztvevők számát. A különlegességet a látássérültek számára az jelenti, hogy az ép emberekkel együtt sportolhatnak, és újfajta szabadságot élhetnek át, a segítők számára pedig azt, hogy rengeteget tanulnak bátorságról, kitartásról, optimizmusról, és arról, hogy teljes értékű emberek a fogyatékkal élők is – fogalmazott.

Az egyesület nem a vakok és gyengénlátók fogyatékosságára akar fókuszálni, hanem hogy megtanítsa az embereket, miként lehet egyenlőként élni egymás mellett” – hangsúlyozta a szervezet elnöke, aki felhívással fordult a fogyatékkal élőket felkaroló civil szervezetekhez, hogy a balatoni kezdeményezéshez hasonlóan szervezzenek a környékükön közös sportprogramokat, biciklizést, kirándulást együtt a látássérült és egészséges embereknek. A Mozdulj! Egyesület céljául tűzte ki, hogy a jövőben kiterjeszti a programot az ország több pontján indítva hasonló túrákat, az összefogás és a közös ünneplés jegyében augusztus 20-hoz kapcsolódva – mondta Tálos Marianna.

A biciklis kirándulás Balatonlelléről indult. A túrázók különféle programokon vesznek részt, több tóparti önkormányzat vezetőjével és más látássérültekkel is találkozva. Siófokon a Vakok Egyesületének elnöke várja a csapatot vadpörkölttel, lesz borkóstolás a Balatonalmádi Borfesztiválon, és az út végén, augusztus 20-án Tihanyban a helyi apát áldásában részesül a csapat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!