Templom épül Tarhoson

2017. augusztus 31. 14:14

A településen eddig nem volt templom, az új épület viszont a falu legmagasabb építménye lesz.

2017. augusztus 31. 14:14

Még az idén elkezdődhet egy templom építése a Békés megyei Tarhoson a Szeged-csanádi Egyházmegye beruházásában – válaszolta csütörtökön az MTI megkeresésére a szervezet kommunikációs osztálya. Mint írják, az önkormányzat kereste meg a templom építésének ötletével Kiss-Rigó László püspököt, aki támogatásáról biztosította a tarhosi polgármestert, hiszen a településen sem imaház, sem kápolna, sem templom nincs.

„A püspök részéről továbbá azért is mutatkozott fogadókészség az új templom építésével kapcsolatban, mert – a tapasztalatok szerint – minden közösségnek, amelynek temploma épül, nő az összetartó ereje, és új távlatok, új remények fogalmazódnak meg egy teljesebb jövő reményében” – közölték.

A templom a Békési úton épülhet meg, a falu történeti központjában, másodlagos centrumában. Az épület alapterülete a tervek szerint 155 négyzetméter lesz, 40-50 hívő befogadására lesz alkalmas, és lesz egy 15 méter magas tornya is, amely Tarhos legmagasabb építménye lesz. „Így, bízunk benne, hogy szimbólumként is funkcionál majd” – írják.

A templomtér 70 négyzetméteres lesz, terveznek bele gyóntatószobát, szentélyt, sekrestyét és egy közösségi teret. Az egyházmegye jogerős építési engedéllyel rendelkezik, így hamarosan indulhat a kivitelező úgynevezett versenyeztetéses kiválasztása. A tervek szerint a templom építése még az idén elkezdődhet, befejezése 2018 nyarára várható. A templom pontos beruházási költségével kapcsolatban – a közbeszerzési eljárás lezárulta előtt – az egyházmegye nem kívánt tájékoztatást adni.

Annyi tudható, hogy egy 2017. július 12-ei, módosított támogatói okirat alapján az egyházmegyének 4,1 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást biztosított a kormány, amelyből több projekt valósítható meg. Az egyházmegye nem végzett számításokat, hogy a 845 lelket számláló településen hány katolikus hívő él, de – mint írják – örömmel várják a testvéregyházak jelentkezését is, amennyiben szertartásaikat az új templomban szeretnék tartani.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2023. február 04. 13:15
Egyetértek! Főleg annak tudatéban, hogy a németeknél templomokat zárnak be és plébániák szűnnek meg. /Pl: trieri érsekség 900 plébániát zár be a papok hiánya miatt/
I_Isti
2023. február 04. 13:11
Hát, valamire el kell verni "4,1 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást".
röviden
2023. február 04. 13:11
Szerintem a trieri érsek szívesen küldene egy szép , régi templomot, még le is bontaná és felépítené Tarhoson, csak hogy szabaduljon tőle. Ott mások a trendek.
Apáczai
2023. február 04. 13:11
Tarhos honszerető lakossága megérdemli ezt a figyelmet, és azt, hogy végre saját templomában dícsérhesse az Urat. Biztos vagyok benne, hogy valamennyi tarhosi keresztény örömmel értesült a tervről. Sok sikert kívánok a terv megvalósulásához, és ha gyűjtenek a célra lakossági adományt, magam is szívesen ajánlok fel tehetségemhez mérten.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!