Keresztény tanácsadó: Isten szabad kezet adott Trumpnak Észak-Korea ügyében

2017. augusztus 10. 21:56

„Isten szabad kezet adott az amerikai elnöknek az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un eltávolításához” – jelentette ki Robert Jeffres dallasi tiszteletes a CBN-nek csütörtökön.

2017. augusztus 10. 21:56

Donald Trump egyik evangéliumi keresztény tanácsadója kijelentette, hogy „Isten szabad kezet adott az amerikai elnöknek az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un eltávolításához”

Robert Jeffres dallasi tiszteletes a CBN keresztény televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában bibliai idézetekre hivatkozva fejtette ki Donald Trumpot támogató álláspontját. A dallasi lelkipásztor szerint a vezetőknek „minden hatalom megadatik ahhoz, hogy bármilyen eszközt – akár háborút is – bevessenek a gonosz megfékezésére”. Robert Jeffres ezt úgy értelmezte, hogy „Isten felhatalmazást adott Donald Trumpnak Kim Dzsong Un eltávolítására”

Nyilatkozatában a lelkipásztor hangsúlyozta azt is, hogy „szívet melengetőnek” tartja az elnök politikai elemzők által erőteljesnek és harciasnak ítélt mondatait Észak-Koreáról, mert ezekkel a korábbi, szerinte „birka kormányzatokkal” ellentétben Trump jelezte, hogy az Egyesült Államok nem tűri az amerikai népnek címzett fenyegetéseket. Az amerikai elnök keddi sajtóértekezletén ugyanis azt üzente az észak-koreai diktátornak, hogy a „tűzzel játszik”, amennyiben továbbra is fenyegetődzik, és nem hagy fel nukleáris programjával. Trump szó szerint „tüzet és haragot” ígért Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek. 

A dallasi lelkipásztor a The Washington Post című napilapnak szerdán nyilatkozva még ennél is tovább ment: leszögezte, hogy a kormányzatnak, mivel a gonosz ellen harcol, felhatalmazása van bármire, még Kim Dzsong Un meggyilkolására is. Robert Jeffrest úgy tartják számon az Egyesült Államokban, mint aki nem mentes az ellentmondásos nyilatkozatoktól, állásfoglalásoktól. Januárban például, Donald Trump elnöki beiktatásának reggelén a washingtoni Szent János episzkopális templomban tartott prédikációjában – a The Washington Post tudósítása szerint – arról beszélt: „Isten azt az útbaigazítást adta Nehémiásnak, építsen falat Jeruzsálem körül, hogy megvédje polgárait az ellenséges támadásoktól. Láthatják, Isten nem ellenzi falak építését”. 

Donald Trump környezetében az evangéliumi keresztények tanácsadó testületet hoztak létre, és heti bibliaórákat tartanak a Fehér Házban, több kormánytag és az elnök részvételével. Az evangéliumi keresztények tábora mintegy 50 millió lelket számlál az Egyesült Államokban, és politikai befolyásuk óriási.

(MTI)

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2019. november 20. 17:15
É Korea nem veszélyes. Iraq viszont az volt: És nem a nem létező tömegpusztító, hanem a nagyon is létező , az amerikai rakétarendszereket zavarni tudó elektronikai eszközei miatt. Akkor pottyantanak a kilövőállásra valamit, amikor akarnak.
liberálzöld.
2019. november 20. 17:15
Mármint a hatalom és a pénz istene!
3M..
2019. november 20. 17:15
A hatodik parancsolat: Ne ölj! Ha Isten valóban benne lenne ebben a történetben, ő az irgalmasság jegyében Trumpnak a megbocsájtást javasolta volna. Ez inkább a Sátán szavának hangzik, egy ember szájából, mintsem Isten szava lenne. Sem Trump, sem senki nem játszhat Istent. Belőle csak egy van, majd ő ítélkezik a bűnösek felett. Szebb Jövőt!
Sulammit
2019. szeptember 02. 12:59
A szektásokat külön fiókba rakhatnád.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!