Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

2017. június 01. 08:37

Csütörtök reggel elindult a budapesti Nyugati pályaudvarról a Csíksomlyó Expressz.

2017. június 01. 08:37

Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról. A négynapos útra induló több mint ezer zarándokot Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg.

Soltész Miklós kiemelte: a zarándokok között 350 fiatal van, akik az anyaország mellett szerte a világból érkeztek, a Kárpát-medence minden részéből, Észak- és Dél-Amerikából, Ausztráliából és a nyugat-európai szórványból. 

A zarándoklat és a fiatalok részvétele azon üzenet az egész magyarságnak és kereszténységnek. A fiataloknak óriási küldetése van, és abban, hogy ezt felismerjék és megtalálják a helyes utat, fontos szerepe van a kereszténységnek és szerepe lehet benne a mostani zarándoklatnak is - mondta az államtitkár. 

A zarándokok Nagyváradon püspöki szentmisén vesznek részt a Szent László alapította püspökség székesegyházában. A vonat várhatóan fél négy előtt érkezik Kolozsvárra, ahol ünnepséget tartanak az állomáson. A szervezők szerint, ahogy a korábbi években, úgy várhatóan idén is minden állomáson sok erdélyi magyar fogadja majd őket.

A zarándokok pénteken Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja.

Az idei csíksomlyói búcsúi szentmise fő celebránsa Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2017. július 17. 11:46
Ezt mivel támasztod alá?
SonGoku nagyfaterja
2017. június 20. 03:43
Indul a cigánybúcsú, céllövöldére meg nagyringlisre izzik a magyar paraszt.
Gyéressy Károly
2017. június 05. 12:48
Aktívak a mandi rohadt bolsijai, zsidai.
exfahrenheit
2017. június 05. 12:48
hát a Babba Mária ha megfeszülnek se fog beleilleni a keresztény világképbe.. de most a nagyobb baj, hogy a kanyarójárvány is hidegen hagyja őket, amibe eddig 22 gyerek halt bele Csíksomlyó körzetében..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!