Itt a szembenézés ideje

2017. február 03. 12:01

A népszámlálásból kiolvasható adatok szerint az utóbbi időszakban háromszáz településről fogytak el az evangélikusok. Interjú.

2017. február 03. 12:01
Prőhle Gergely
Evangélikus.hu

Mik a legfrissebb adatok? 

Sajnos a gyülekezeti adatszolgáltatás – finoman szólva – egyenetlen. A népszámlálásból kiolvasható adatok szerint az utóbbi időszakban háromszáz településről fogytak el az evangélikusok. A lutheránus hívők országosan háromszázezresnek mondott lélekszáma pedig igazából – jó esetben – feleennyi.

Ők a templomba járó »kemény mag?«

 Nem, ők a nyilvántartottak! Egy átlagos vasárnap körülbelül harmincezer evangélikus megy el templomba. Arra a jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, hogy míg a rendszerváltás óta intézményeink száma nőtt, a hívek száma egyre csökken.

Arra utal, hogy például az egyházi iskolákban végzett diákok később nem lesznek aktív, de talán passzív tagjai sem az egyháznak?

Igen, pontosan erre gondolok. Az intézményeinket nem azért kaptuk, hogy egyre több homlokzaton virítson a Luther-rózsa, hanem azért, hogy az egyház missziós munkáját segítsék. Az intézményeink látó- és szolgálati körébe kerülő emberek megszólítása valahogy nem megy úgy, ahogyan jó lenne. Ha viszont sikerült őket megszólítani, akkor a mai adatkezelési technikákkal jobban nyomon lehetne követni őket. Például a diákokat. Nem szabadna elengedni a kezüket. Ha az iskola után egy másik településre kerülnek, segíteni kellene új gyülekezetet találni nekik. Ha megvannak az anyakönyvek, akkor meg kellene vizsgálni, hogy a tizenkettedik életévüket betöltőket hogyan lehetne konfirmációra hívni… Vannak, akik így csinálják, a mutatók mégis egyre rosszabbak, mert nagyon sokan viszont nem így dolgoznak. Ez részemről nem a lelkészi munka kárhoztatása, hiszen ez gyülekezeti feladat, amelyben a laikusoknak ugyanúgy részt kellene venniük.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2017. május 27. 17:04
Ezzel szemben a valóság az, hogy egy szuperintelligens, mindig visszafogottan, tárgyszerűen megnyilvánuló, rendkívüli műveltségű kiválóságba sikerült ezúttal belerúgnod...neked: a SENKINEK! :)
Zokni
2017. április 09. 22:17
Ő az, aki kétes szerepet vállalt az Orbán rendszer segge védelmében, és most éppen W. Albert nyilas és hungarista eszmék hívéről, romániai háborús bűnösről, és kétes irodalmi jelentőségű íróról tervez kiállítást új munkahelyén. Hát nem lutheránus ideál, az biztos.
Marula
2017. április 09. 22:17
Sajnos a fogyatkozó falvak, düledező templomok, 1-2 évente cserélődő lelkészek nem fognak javítani a helyzeten. És a süket fülekre találó megkeresések sem.
noMores
2017. április 09. 22:16
Ráadásul konzervatív-nemzeti-keresztyén kormányunk van. Vagynem...... (Inkább tolvaj.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!