Nem kell mindent megtenni, amit kér egy menekült

2016. július 21. 15:27

Kellő bölcsességgel kell eljárni, és nem szabad azt mondani, hogy mivel valaki menekültnek mondja magát, mindent meg kell tennünk, amit kér.

2016. július 21. 15:27
Lehel László

Ilyen szempontból jó megoldásnak tartja a közmunkaprogramot?

A közmunkaprogram jó kezdet, hiszen valamilyen rendszerességet hoz az emberek életébe. A családok átmeneti otthonaiban ma is nagyon komoly küzdelmeink vannak azokkal, akik nem szokták meg, hogy reggel elkezdődik a munka, vagy hogy a gyermeküket mindennap el kell küldeni az iskolába. A mi törekvéseink arra irányulnak, hogy a perifériára került emberek felelősen tudják élni az életüket. Hogy valóban képesek legyenek az önálló és teljes életre. Erre jó példa a Somogy megyei Kastélyosdombón működő modellprogramunk. Ott felújított házakban helyezünk el olyan családokat, amelyek hosszú éveken át az állam intézményi ellátórendszerének körforgásában éltek. Másfél éves mezőgazdasági képzést tartunk nekik, támogatjuk saját háztáji gazdaságuk kialakítását, hogy állatokat tarthassanak, elláthassák magukat. Munkát szerzünk nekik, és később is figyelemmel kísérjük az életüket. De a cél az, hogy egy idő után már ne legyen szükségük ránk.

Tevékenységük kiterjed a humanitárius katasztrófákban való segítségnyújtásra is. A menekültválsággal kapcsolatban mi az Ökumenikus Segélyszervezet álláspontja?

A mostani válság messze túlmegy a genfi konvencióban is nevesített menekültügyi problémákon. Jelenleg népvándorlással állunk szemben, és ezt a kérdést nem szabad csupán érzelmi alapon megközelíteni. Max Weber érzelmi és értelmi etikáról beszél. Azt gondolom, hogy nekünk a menekültválságot az értelmi etika oldaláról kell kezelni. Nagyon sok olyan országban dolgoztunk már, ahonnan most áradnak Európa felé a menekültek. Pontosan tudjuk, hogy milyenek ott a feltételek, és azt is tudjuk, hogy nem az üldöztetés a problémájuk. Nincs mindenhol üldöztetés. Viszont rengetegen élnek iszonyatos szegénységben.

A szegénység és a nyomor is eredményez bizonyos üldözöttséget.

Csakhogy Európa nincs abban a helyzetben, hogy a világ összes szegényét befogadja. Ha megteszi, akkor Európa is le fog süllyedni. Arra sem lesz majd ereje, hogy támogassa azokat a térségeket, ahonnan most az emberek jönnek. Pedig erre volna szükség.

Ön szerint mi lenne a legfontosabb lépés?

Ezt a mai folyamatot meg kell fordítani. Elsősorban a saját országaikban kellene segíteni a menekülteket. Nincs az rendben, hogy politikai és gazdasági katasztró- fákat gerjesztünk, és utána feltesszük a kezünket, mondván, »a menekülteket majd befogadjuk«. Kellő bölcsességgel kell eljárni, és nem szabad azt mondani, hogy mivel valaki menekültnek mondja magát, mindent meg kell tennünk, amit kér. A segítséget természetesen meg kell adni azoknak, akiknek erre szükségük van. Megadjuk mi is, amikor illegálisan jönnek be, és ellátási nehézségeik vannak, de tudatában vagyunk annak, hogy ez a folyamat ilyen formában nem tartható fenn.”

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2016. augusztus 02. 13:46
Ismételni tudom csak magam, a múlt hetek ismeretében még biztosabban: SEMMIT SE KELL ezekért a nem-menekültekért megtenni! Takarodjanak a francba!
Csigorin
2016. augusztus 02. 13:46
Jezus is azt mondta: kerjetek s megadatik, zorgessetek s megnyittatik. Nem emlekszem olyanra, hogy keres helyett kovetelozzetek, illetve zorgetes helyett rugjatok be az ajtot, torjetek be az ablakot...
áfonya
2016. augusztus 02. 13:45
Betolakodókat be sem szabad engedni.
Bélus
2016. augusztus 02. 13:44
Miután a kiskorú afgán menekültről is kiderült, hogy nem kiskorú, nem afgán és nem menekült, jobb lenne némi gyanúval kezelni a rengeteg január elsején született szíriait és afgánt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!