Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Női papok a Vatikánban (és nem Ferenc pápa engedte be őket)...

2016. június 08. 10:52

Azt hogy a női papság lerágott csontja mégis az asztalon van, inkább, mint bármikor korábban, nevezzük nevén: nyers engedetlenség az Egyház tanításával és a pápai hivatallal, és szégyenteljes tiszteletlenség Ferenc pápa személyével szemben.

2016. június 08. 10:52
Szerdahelyi Miklós
Katolikus Válasz

„Köztudott, hogy Ferenc pápa nemrégiben felvetette a női diakonátus lehetőségét, és egy ezt megvizsgáló bizottság felállításáról is beszélt. Tudni kell háttérnek egyrészt, hogy a szentségi diakonátus az egyházi rend (papság) első fokozata, ezért kizárólag férfiak vehetik fel - noha az első századokban valóban léteztek női diakónusok, akik azonban nem voltak felszentelve. Ferenc pápa maga is mondja, hogy »az Egyház életében az állandó diakónusnők a szerzetes nővérek«.  Másrészt tudni kell, hogy egy bizottság már megvizsgálta a női diakonátus lehetőségének a kérdését a 2000-es évek elején, és a szakértők egyértelmű különbséget állapítottak meg a történeti diakónusnők és a jelenlegi állandó diakonátus között, vagyis nincs történtei precedens, nincs hagyomány, hogy ma felszentelt női diakónusok lehetőségéről beszélgessünk.

Fontos továbbá tudni, hogy Ferenc pápa nem női papokról beszélt, hanem esetleges női diakónusokról, az első századok mintájára, akik inkább a mai szerzetesnővérekre hasonlítottak, mint a mai állandó diakónusokra. A női papság kérdését elődei után Ferenc pápa is vitán felül állónak nevezte az Evangelii Gaudium apostoli buzdítása 104-es pontjában:

»A férfiaknak fenntartott papság – mint az Eucharisztiában önmagát odaadó vőlegény, Krisztus jele – olyan kérdés, mely nem vitatott.«

Azt hogy a női papság lerágott csontja mégis az asztalon van, inkább, mint bármikor korábban, nevezzük nevén: nyers engedetlenség az Egyház tanításával és a pápai hivatallal, és szégyenteljes tiszteletlenség Ferenc pápa személyével szemben. (...)

Ferenc pápa, noha nincs rá semmilyen bizonyíték, hogy ezt pártolná, mégis az általa kialakított média- és közhangulaton keresztül sajnos bátorítólag hat a progresszív szélsőségesekre. Továbbá a probléma forrása időben sem ebben a pontifikátusban keresendő, ugyanis II. János Pál volt az, aki szinte egyidőben azzal, hogy végérvényesen lehetetlennek nyilvánította a nők pappá szentelését az Ordinatio Sacerdotalis-ban, kiadott egy kis füzetkét, melyben engedélyezte a női ministránsokat. Ez körülbelül olyan, mintha egy fiú azt mondja egy lánynak, hogy sosem fogja elvenni feleségül, majd hozzáteszi, hogy azért még járhatunk...”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sobrk
2016. augusztus 31. 22:00
Tehát nem Jézusban hittél eddig sem, csak a pápában?
Sulammit
2016. július 07. 15:07
Ezt hagyd meg a pápának. Bármikor megteheti, ha úgy dönt.
Sulammit
2016. július 07. 15:07
A püspökök az apostolok utódai.
Sulammit
2016. július 06. 01:23
Ez most parancs volt? A katolikus egyház én is vagyok. És nem veszem megtiszteltetésnek. Nem baj? Hol beszélt tiszteletlenül velünk? Te beszélsz tiszteletlenül vele. Csaxólok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!