Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megölelte egymást Ferenc pápa és a kairói nagyimám

2016. május 24. 12:12

Ferenc pápa hétfőn a Vatikánban fogadta és megölelte Ahmed el-Tayebet, a kairói Al-Azhar mecset és egyetem nagyimámját, aki Benedek pápa korábbi iszlám-kritikus szavai miatt függesztette fel a keresztény vezetőkkel való párbeszédét. Az előző katolikus egyházfő egy akkori beszédében a keresztények védelmét szorgalmazta, amit Ahmed el-Tayeb az egyiptomi belügyekbe való beavatkozásként értelmezett.

2016. május 24. 12:12

A nagy vallások vezetőinek a béke melletti, valamint az erőszakkal és terrorizmussal szembeni elkötelezettségét szorgalmazta Ferenc pápa és Ahmed el-Tayebet, a szunnita muzulmán világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja kettejük hétfői vatikáni találkozóján, amelytől azt remélik, hogy javít a két egyház elmúlt évekbeli fagyos viszonyán.

Ferenc pápa első ízben fogadta a szunniták szellemi vezetőjét, akivel az újságírók előtt át is ölelték egymást.

Történelmi találkozó

Federico Lombardi szentszéki szóvivő közleménye szerint a mintegy félórás megbeszélésen a felek mindenekelőtt magának a találkozónak a jelentőségét hangsúlyozták a katolikus egyház és az iszlám közötti párbeszédben. Szó volt a Közel-Keleten élő keresztényekről és védelmükről a térségben dúló konfliktusok és feszültségek között.

Elemzők szerint is üzenetértékűnek maga a történelmi találkozó számít: Ahmed el-Tayeb a szunnita teológia központjának számító kairói al-Azhar mecset nagyimámja XVI. Benedek pápa 2006-os regensburgi beszéde óta nem járt a Vatikánban, miután a korábbi katolikus egyházfőnek az akkor Mohamed prófétáról és az iszlámról mondott szavait a muzulmán világ sértőként értékelte. 

A feszültség 2011-ben tovább fokozódott, amikor XVI. Benedek gyávának nevezte a szilveszter éjszakáján az alexandriai kopt templomnál elkövetett öngyilkos merényletet, amelyben több mint húszan meghaltak és százan megsebesültek. A katolikus egyházfő akkori beszédében a keresztények védelmét szorgalmazta, amit Ahmed el-Tayeb az egyiptomi belügyekbe való beavatkozásként értelmezett. Ugyanígy látta a kairói kormány is, amely öt évvel ezelőtt visszahívta szentszéki nagykövetét, akit Ferenc pápa megválasztása után 2014-ben küldtek ismét vissza a Vatikánba.

Jelentős lépés

Ferenc pápa és Ahmed el-Tayeb találkozója jelentős lépésnek számít, mivel a katolikus egyháznak sikerült ismét felvennie a kapcsolatot az iszlám egyik legnagyobb teológiai képzési központjával - jelentette ki Samir Khalil Samit egyiptomi jezsuita, a bejrúti egyetem iszlám tanszékének és a római pápai keleti intézetnek a tanára. 

A Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozata szerint a vatikáni találkozó Ahmad et-Tajjeb számára is fontos volt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet által hirdetett szélsőséges vallási nézetek visszaszorítására, amelyek elfogadhatatlanok az iszlám világ számára is. Anba Kyrillos William Samaan, az egyiptomi Aszjút kopt püspöke úgy nyilatkozott a Fides olasz egyházi hírügynökségnek, hogy Ferenc pápa és Ahmed el-Tayeb találkozója helyreállította a két vallás közötti kapcsolatot. Ezt bizonyítja, hogy a találkozó az egyiptomi lapok címoldalain szerepelt. Úgy vélekedett, hogy XVI. Benedek korábbi szavait a muzulmán világ félreértette.

Ahmed el-Tayeb elítélte a Charlie Hebdo szatírikus magazin párizsi szerkesztőségében 2015 januárjában elkövetett terrorista merényletet. Akkor úgy fogalmazott, hogy a dzsihadista terroristákat „keresztre kell feszíteni”.

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ancilla
2017. március 17. 17:05
Te semmit nem változtál, mióta utoljára volt pechem olvasni a hozzászólásodat :D Azóta se lett értelme a szózuhatagodnak. No nem baj. Ugorgyunk.
ancilla
2017. március 17. 17:05
Jaj. Sokszor megírtam már, ne maszatolj, azt nem állhatom.
ancilla
2017. március 17. 17:04
Csak egy utolsó gondolat neked. "Mit keres itt? Amit te." Nem. A "keresztény Mandineren" vagyunk, ugyebár. Én itt keresztény testvéreimmel szándékozom beszélgetni közös hitünkről, közös egyházunkról, közös örömeinkről, problémáinkról. Ő pedig folyamatosan provokál. Köze nincs a kereszténységhez, egyetlen olyan hozzászólása nincs, ahol ne akarna szembehelyezkedni a keresztény-katolikus hittel. Bevallottan távol áll mindattól, ami nekünk az életünk. Időnként udvariasan, időnként fölényeskedve, időnként jópofizva, de mindig szembehelyezkedve ír. És mindig kuszán és semmitmondóan, egyébként. Egy nagyon intelligens ismerősömnek mutattam meg az egyik hozzászólását a minap. A hasát fogta nevettében. Neked tetszik, rendben - hogy udvaroltatsz magadnak vele, ez a te dolgod, nem az enyém. Egyszer leírtam ezzel kapcsolatban a véleményemet, akkor haragudtál meg rám. (Pedig aki figyelemmel kíséri az itteni "életutadat", az tudja, hogy a virtuális románcok nem idegenek tőled.) Na mindegy, ismétlem, legyen ez a te dolgod. Én Zsoltit kiixelem, másodperceken belül, hiszen tényleg nem kell az ő idegesítően követhetetlen hozzászólásaival foglalkoznom. Nem éri meg. Ígérem neked, hogy többet nem bántom.
ancilla
2017. március 17. 17:04
Hozzád nem szóltam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!