Ideje lenne átértékelni a kereszténységet

2016. április 26. 10:33

Ideje lenne már a kereszténységet rehabilitálni és emancipálni mint ma is meghatározó, egyetlen átfogó évezredes identitásalkotó örökségünket.

2016. április 26. 10:33
Köntös László
reposzt

„Bizony, könnyen lehetséges, hogy ez az új helyzet a kereszténység tömeges, társadalmi szinten is érzékelhető átértékeléséhez vezethet.  Ez persze nem jelent valamiféle kritikátlan restaurációt, avagy az állam és egyház szétválasztása elvének megtagadását. Ám annak a tömeges felismerését és tudatosulását igenis jelentheti, hogy Európa, akárhogyan is, mégis csak keresztény, a szó kulturális értelmében. Talán ideje lenne szembenézni Európa skizoid jellegével, amely abban ölt testet, hogy elfelejtette, sőt megtagadta saját keresztény kulturális karakterét, miközben keresztény. Ez az identitászavar ma, az iszlámmal való konfrontáció folyamatában élesen kirajzolódik.

A történeti kereszténység szerepének, jelenlétének ez az átértékelése pedig messze nem jelentené az európai értékek megtagadását, sőt ezen értékeket éppen keresztény kontextusban lehetne megfogalmazni.  Ideje lenne már a kereszténységet rehabilitálni és emancipálni mint ma is meghatározó, egyetlen átfogó évezredes identitásalkotó örökségünket. Ez természetesen messze nem a keresztény múlt bűneinek az igazolását jelenti, hanem annak a szimpla ténynek az elismerését, hogy Európa a szó kulturális értelmében keresztény kontinens. Ha az európai liberális elit továbbra is csökönyösen ragaszkodik a szekularizáció egyébként soha nem bizonyított dogmáihoz, s a multikultúra abszurd ideáját erőlteti a keresztény kulturális karakter elismerése helyett, akkor valamit végzetesen félreért. Ideje lenne már felismerni, hogy Európa keresztény kulturális karakterének a felszámolási kísérlete eléggé kétséges vállalkozás.  Mint ahogyan minden olyan vállalkozás eléggé naiv gondolkodásra vall, amelyik globálpolitikai érdekek mentén vezényszóra akar évezredes kultúrákat átrajzolni.

Nyilvánvaló, hogy az iszlámmal való konfrontációban igenis létrejön egy új-régi keresztény társadalmi öntudat, amelynek az a tartalma, hogy egy úgymond »kereszténység utáni« korszakban emberek milliói újra rádöbbennek arra, hogy ők kulturális identitásukat illetően voltaképpen keresztények.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neeskens
2016. július 06. 12:59
Mókás vagy. Azt érted, hogy ami az általános iskolai felsőtagozatos történelemkönyvben van azt meg lehet kérdőjelezni? Tudod értelmezni a különbséget egyház és vallásosság között? Most komolyan kérdem.Vagy csak ideböfögöd a 10-12 évesen bebiflázott marhaságokat?
Szúnyog
2016. július 06. 12:58
Kár verni a nyálad. Semmit se tudsz a kereszténységről. Csak véleményed van.
neeskens
2016. július 06. 12:58
:) Te reagálsz is arra, amit írok, vagy csak sértegetni próbálsz? (Bár a caps lock használat alapján te tűnsz idegesnek.) A felvilágosodás például a racionális vitáról is szól. Én azt írtam, hogy kevered a vallásellenességet az egyház és állam szétválasztásával a szekularizáció kapcsán. Ezt a marxista történetírás, meg a Robespierre-féle forradalmi rendszerek értelmezték így. A felvilágosodás sokkal inkább vallási toleranciát jelent, nem vallásellenességet. Erre válaszként nem írjuk azt, hogy te nem olvastál "EREDETI" (caps lock-kal kiemelve, anyám borogass :), miért kiabálsz?) szövegeket, bezzeg én igen, hanem érvekkel cáfoljuk a vitapartner állításait.
neeskens
2016. július 06. 12:58
Érzem én, hogy vannak itt gondok és még a poszt szövegének értelmezésére rá se fordultunk. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!