Orbán Gáspár hite

2016. április 22. 06:28

Méltatlannak érzem azt a gúnyt és ellenszenvet, amellyel a média és a kommentelők nagy többsége fogadta Orbán Gáspár rövid bejelentését megtéréséről és a Felház című vallási közösség rendezvényéről.

2016. április 22. 06:28
Hegyi Gyula
Hegyi Gyula
Népszava

„Ezzel együtt méltatlannak érzem azt a gúnyt és ellenszenvet, amellyel a média és a kommentelők nagy többsége fogadta Orbán Gáspár rövid bejelentését megtéréséről és a Felház című vallási közösség rendezvényéről. Néhány mondatos bemutatkozásába a legnagyobb rosszindulattal sem lehet mást belemagyarázni, mint kissé naiv hitet Isten valódi megtapasztalásában. Nagyon sokan vagyunk, akik valamilyen módon keressük Jézust, a nagy történelmi egyházaktól a Hit Gyülekezetén át egészen a minden szertartásrend nélkül összejáró, vagy egyedül imádkozó emberekig. Önmagában az sem botrányos, ha a társai a toborzáshoz a miniszterelnök fiának ismertségét is felhasználják: noha nem lennék meglepve, ha Gáspár lenne köztük a legdinamikusabb szervező. Hiszen ahonnan a hírnevét örökölte, onnan dinamizmust is örökölhetett.

Ami pedig a kezdeményezését illeti, az politikailag ugyan teljesen semleges, de a jelenlegi kormányzat egyházpolitikájával nyilvánvalóan ellentétes, talán lázadó is. Orbán Gáspár elmondta, hogy bár huszonkét évig volt a magyar református egyház normakövető híve, Istennel csak Ugandában találkozott, s ezért alakítana egy olyan közösséget, amelybe jöjjenek »keresztények és nem keresztények, hívők és nem hívők«. A Fidesz-kormány éppen az ilyen kis vallási csoportokat, okkal-ok nélkül szektáknak nevezett közösségeket diszkriminálja a nagy történelmi egyházak ellenére. Gáspár nyilván nem beszél erről, de a fellépése azt sugallja, hogy Isten hívását nem feltétlenül a törvényesen bejegyzett egyházak államilag támogatott templomaiban lehet meghallani. Ez őszinte üzenetnek tűnik, még ha persze nem is feltétlenül kell egyetérteni vele.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2023. február 04. 12:37
Ha fenn vagy a facebookon légy szíves oszd meg az ismerőseiddel. Subject: Fwd: Fw: Fwd: FW: SZÉPEN Kérlek küld tovább!!!!!! Kérlek küldd tovább te is ismerőseidnek! Nobel-békedíjat Böjte Csabának! Szeretnénk segítségeteket kérni, hogy az oldal taglétszáma minél hamarabb elérje az 50.000 főt. Tehát kérlek, hogy a megosztások mellett az ismerőseiteket is hívjátok meg erre az oldalra. Ha mindenki meghívja legalább egy ismerősét, akkor máris elértük az 50.000 együttérzést. Most 44.894-nél vagyunk.
Sulammit
2023. február 04. 12:35
Nem lehetne becsületesen írni erről a témáról? Olyan látszatot akarsz kelteni, mintha megsimogatnád Gáspár buksiját, közben pedig rajta keresztül az apját rugdosod. "Isten hívását nem feltétlenül a törvényesen bejegyzett egyházak államilag támogatott templomaiban lehet meghallani." És ezt ki mondta? Egyik egyház sem. "A Fidesz-kormány éppen az ilyen kis vallási csoportokat, okkal-ok nélkül szektáknak nevezett közösségeket diszkriminálja a nagy történelmi egyházak ellenére." Nem erről van szó, hanem arról, hogy nem támogatja az állam a bizniszegyházakat pénzzel. Ettől még nyugodtan működhetnek.
Jeney Edit
2023. február 04. 12:34
Az első nyilvánosságra került videótól kezdve egy rádióinterjún át a felházi rendezvényre hívogató videóig félreérthetetlenül nyilvánvaló volt, hogy O.G.-ék nem új egyházat, nem gyülekezetet szerveznek, hanem Istent dicsőítő alkalomra hívogatnak fiatalokat. Kár, hogy annyira figyelmetlen volt a cikk írója, hogy ezt nem vette észre... O.G. ez előbb említett források szerint nem lépett ki a református egyházból. A kálvinizmussal - és más történelmi egyházzal - nem ellentétes Isten dicsőítése és az élő hitre jutás, a megtérés. Sokan vannak a református egyházban (is), aki azt vallják, hogy ők újjászületett emberek! Kár volt Hegyi Gyulának ebbe az egész dologba belekeverni a politikát. Ugyanis az új egyháztörvény nem diszkriminálja jobban a kisegyházakat, a mint pl. a német, ill. a norvég törvények. Azt viszont véleményem szerint is jól látja a cikk írója, hogy O.G. szerint Isten hívását nem csak a történelmi egyházban lehet meghallani. Ez így biblikus, és így gondolják ezt más reformátusok is.
Morgen
2023. február 04. 12:34
Szerintem Gáspár utat keres. Jóképű gyerek létére, miniszterelnök apqa hátterével nem lett celeb, már az is valami. Minden vallási közösség annyit ér, amennyit az emberiségnek használ. Isten nem a templomba, hanem az emberi szívekbe költözik, ha az ember arra vágy. A gúnyolók meg hadd örömködjenek, az ő "csodáik" három napig tartanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!