Életem isteni csodák sorozata

2016. március 02. 16:27

Voltak olyanok is, akiket nem három évre, hanem örökre eltiltottak a papságtól. Nehéz volt ez az időszak, sokféle életsors alakult a szemem előtt: időszakosan, örökre eltiltott papok, békepapok, Hejcére száműzött püspökök. Interjú.

2016. március 02. 16:27
Kállay Emil
Magyar Kurír

Hogyan tudta megőrizni piarista hivatását?

A szemináriumot a piarista rend anyagi támogatásával végeztem Budapesten. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a renddel, Előd István spirituális látogatott minket, és igyekezett megtartani a piarista lelkületben. Sík Sándor, az akkori elöljáró azt tanította nekünk, éljünk a fogadalmunk szerint. Ez a piaristáknál a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség mellett kiegészült a tanítással. »Az ifjúságot hitben és tudásban fogjátok nevelni. Ezt állandóan tartsátok eszetekben, akié az ifjúság, azé a jövő« – biztatott Sík Sándor. Így én az ifjúsággal való foglalkozást tekintettem hivatásomnak. Nem is akartam plébános lenni, mert a fiatalokkal mindig a káplán foglalkozik, nekem jó volt, nem bántam, hogy káplán maradtam. Rengeteg gyerek járt hozzánk a környező iskolákból hittanra.

Ez sem tartott sokáig, hamarosan eltiltották a papi működéstől.

Valóban, 1961-ben hivatott Schwarz-Eggenhofer Artúr apostoli kormányzó, és közölte, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal egyházfegyelmi intézkedést követel, ezért három évre eltiltanak a papi működéstől. Tudtam, hogy regnumi tevékenységem, ifjúsági munkám miatt kerültem ebbe a helyzetbe. Ez volt a bűnöm. Hazudni ekkor sem tudtam. Gyerekkorom óta mindig kimondtam az igazságot, meggyőződésem, hogy az igazságot nem lehet elferdíteni. Ez nagyon fontos. Voltak olyanok is, akiket nem három évre, hanem örökre eltiltottak a papságtól. Nehéz volt ez az időszak, sokféle életsors alakult a szemem előtt: időszakosan, örökre eltiltott papok, békepapok, Hejcére száműzött püspökök.

Ekkor világi pályára került.

Rettenetesen fájdalmas volt, hogy eltiltottak a papságtól, de nem siránkoztam, ha már így történt, keresnem kellett a megoldást. Egy tanítványom édesapján keresztül – meglehetősen kanyargós úton – rádióműszerész lett belőlem. Egy szervizben dolgoztam, először csak a gimnáziumi évek érdeklődése alapján szerzett ismeretekkel, megfigyeléssel, mások kérdezésével, később pedig tanfolyamok segítségével végeztem a munkát.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2016. április 02. 18:55
Azokra szocialistákra gondoltál ugye, akik a szocializmusban eltiltották a papi pályától? Persze azokra erősebb szót írhattál volna.
Sulammit
2016. április 02. 18:55
https://www.youtube.com/watch?v=e7LK9wB3xXQ
acido domingo
2016. március 27. 16:10
és még dicsekszel is
Csomorkany
2016. március 18. 23:22
Kétféle ember van: aki azt mondja, hogy kétféle ember van, és aki azt mondja, hogy nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!