Ferenc pápa: Trump nem keresztény. Trump: Ez szégyenteljes!

2016. február 18. 19:49

Ferenc pápa szerint Donald Trump nem keresztény, ha igaz az, hogy falat emelne az amerikai-mexikói határon. A republikánus elnökjelölt nyilatkozatban üzent vissza a katolikus egyházfőnek, szégyenteljesnek nevezve a pápa mondatait.

2016. február 18. 19:49

Ferenc pápa szerint az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségéért versengő Donald Trump nem keresztény, mert nem hidat akar építeni, hanem falat akar emelni az amerikai-mexikói határon. Ferenc pápa – miközben leszögezte: nem akar tanácsot adni az amerikai katolikusoknak, hogy kire voksoljanak az őszi elnökválasztáson - újságírókkal beszélgetve fejtette ki véleményét Donald Trump bevándorlással kapcsolatos nézeteiről és állásfoglalásairól. „Az az ember, aki nem hidak, hanem csakis falak építésében gondolkodik - bárhol legyenek is ezek a falak - nem keresztény. Ez nincs benne az evangéliumban” – fogalmazott Ferenc pápa, aki egyúttal a Vatikán államfője is.

Arra a kérdésre, hogy jó katolikus szavazhat-e erre az emberre, a pápa így felelt: „Nem kívánok ebbe belefolyni. Csak azt mondom, hogy ez az ember - ha tényleg ilyesmit mondott - nem keresztény. De meg kell vizsgálni, hogy valóban ezt és így mondta-e, s ez ügyben tartsuk fenn a kételkedés jogát.” Mexikói látogatása utolsó napján Ferenc pápa a mexikói-amerikai határon mutatott be misét, s prédikációjában felemelte szavát azon bevándorlási politika ellen, amely illegális bevándorlásra kényszerít embereket, kábítószer-kereskedő és embercsempész bandák karjaiba lökve őket.

A pápa az újságírókkal beszélgetve reagált Donald Trumpnak arra a múlt heti kijelentésére is, amely szerint politizáló egyházfő volna, aki ráadásul nem is érti, milyen veszélyekkel járnak a nyitott határok. „Istennek hála, hogy politizálónak nevezett, hiszen már Arisztotelész úgy fogalmazott, hogy az emberi lény 'politikai állat'. Ily módon hát emberi lény vagyok” – fogalmazott.

Donald Trump reagálásában szégyenteljesnek nevezte az egyházfő szavait.

„Amikor egy vallási vezető kétségbe vonja valaki hitét, az szégyenteljes. Büszke vagyok arra, hogy keresztény vagyok és elnökként nem engedem majd meg, hogy a kereszténységet állandóan támadják, gyengítsék, ellentétben azzal, amit a jelenlegi elnökünk tesz. Egyetlen vezető - köztük egyetlen vallási vezető - sem lenne jogosult kétségbe vonni más vallását vagy hitét” – hangoztatta Trump nyilatkozatában.

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2019. augusztus 28. 13:00
Országos szentségimádás Krisztus Király ünnepének vigiliáján Beküldve: Aktuális Az Eucharisztikus Kongresszusra való készülődés fotnos lehetősége nemzetünk egységén és az engesztelők egységén való munkálkodásnak is. Az imacélok közé vegyük fel a hazánkért és az Európáért való imádságot is, úgy, ahogy a lengyelek tették nemrég. És azért is imádkozzunk, hogy az Eucharisztikus Kongresszus az égiek szándéka szerint történjék, az Oltáriszentség iránti tiszteletben való növekedést hozza, ne pedig más célokat szolgáljon. A szombati szentségimádáshoz itt csatlakozhatunk, regisztrálhatunk. Válasszuk ki a hozzánk legközelebb eső helyet, vagy létesítsünk újat a honlpon megadott szabályok szerint. A szentségimádáshoz itt regisztrálhatunk
Sulammit
2018. január 23. 10:54
Nyilván van, mert a kutyusaid fiatalabbak, mint te. Akkor nem fognak téged eltemetni sem? Csak, mert oda se viheted a kutyáidat.
Mindjárt
2017. november 25. 14:55
Carter elnök kivételével nem tudok egyetlen olyan politikusról se aki keresztény példaképnek mondhatnák. A választási kampányban minden republikánus kötelezően veri a mellét, hogy mekkora keresztény de nagyon ritka köztük az igazi. Carter az volt. Nagyon nehéz igazi kereszténynek lenni. Se magamat se Erdőt nem tartom igazi kereszténynek. Sokat gondolkoztam rajta. Jézus Hegyi beszédje csodálatos, felemelő és követendő. Egy igazi keresztény azok szerint él. Hányan vagyunk képesek rá? Amikor gyerek voltam, a hittan órákon fontosnak tartották, hogy "romai katolikusok" vagyunk. Akkor még nem zsidó-kereszténykedtek, ami jó volt. Nem tudom mi aza a zsidó-keresztény. Vagy zsidó vagy keresztény. A zsidók gyilkolták meg Jézust. Hogy a fenébe lehetnének keresztények? Hogy a fenébe lehetünk mi zsidó-keresztények. Nem hiszem, hogy muszály katolikusnak lenni, hogy valaki keresztény legyen. Jézus soha se mondta.
kamasuka
2016. október 17. 15:03
Mondjuk ki: Ferenc pápa egy idióta. Volt már ilyen hülye a katolikus egyház élén máskor is, most megint van egy újabb. Nem véletlenül nem választottak sokáig olasz és spanyol pápát. Ennyit tudnak. Kisebbségi érzésből fakadó qurvaliberalizmus, aztán egy nagy semmi marad utánuk. Roppant rossz döntés volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!