Open Doors: 130 millió keresztényt üldöznek folyamatosan

2016. január 27. 13:11

Több mint hétezer keresztény halt meg a hite miatt 2015-ben, és folyamatos üldözésnek van kitéve 120-130 millió Krisztus-követő – derül ki az Open Doors új jelentéséből. A nemzetközi szervezet rámutat, hogy évek óta folyamatosan nő a valamilyen mértékben hite miatt üldözött keresztények száma.

2016. január 27. 13:11

Az Open Doors nevű nemzetközi keresztény szervezet évente teszi közzé jelentését, az úgynevezett világüldözési indexet az elmúlt év keresztényüldözésének a helyzetéről – írja az evangélikus.hu.

2014-ben a hitük miatt kivégzett keresztények száma 4344 volt, 2015-ben ez a szám 7100-ra emelkedett. A keresztény templomok, imaházak, intézmények elleni bombatámadás, gyújtogatás a 2014. évi 1062-höz képest, több mint kétszeresére, 2406-ra nőtt. Az Iszlám Állam tovább növelte rekordlistáját a meggyilkolt, lefejezett keresztények számával. Legelrettentőbb a tunéziai tengerparton kivégzett 22 egyiptomi kopt vendégmunkás példátlan esete volt. Az El Shabab és a Boko Haram Nigériában, Kenyában, Líbiában „mesterkedett” eredményesen. Legbrutálisabb tettük 2015 nagycsütörtökén a kenyai Garissa egyetemén kivégzett 147 keresztény egyetemista volt.

Államellenes összeesküvők

A diktatórikus Észak-Korea maradt az élen a legfrissebb lista adataiban, itt üldözik a legkegyetlenebbül a keresztényeket. Összesen 91 653 észak-koreai keresztényt tartanak számon, akik magán- és családi életükben, szociális viszonyaikban, egyházi és más tekintetben szenvedtek el hátrányt hitük miatt, kerültek börtönbe, munkatáborba. Második helyre jött fel Irak, harmadik helyen van Eritrea.

A világindex közel háromszáz oldalas elemzése szerint százezer keresztény vált mártírrá eddig, illetve 120-130 millió keresztényt üldöznek állandóan. Eritreában a keresztényeket államellenes összeesküvések gyanújával tüntetik el őket vagy börtönzik be. Pakisztánban az egyik legnagyobb arányú a testi brutalitás, megalázás, testi sértés. Az országban halálbüntetés jár a blaszfémiáért, az Allah-káromlásért vagy a másfajta hit propagálásáért.

Az elemzés szerint a 2000-res évek közepe óta folyamatosan nő az üldözött keresztények száma.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2016. június 30. 21:02
130 millió embert üldöznek? Mi ez ahhoz képest, hogy 75 éve üldözték a zsidókat? A mandi, hogy engedhet meg magának egy ennyire antiszemita cikket a holobiznisz ünnepnapján? Már ide is be a Kurucinfó szellemisége? Pfuj és még egyszer pfuj.
Mich
2016. január 30. 20:17
Idióta, még ezt a listát sem tudod tovább adni orbánozás nélkül...?!
Mich
2016. január 30. 20:17
Nem ad a patásorbán pénzt a business-egyházaknak...?! Hát ne is adjon!
Taksony
2016. január 30. 20:17
Orbán üldözi a keresztényeket? Akkor végre egy ok hogy ti liberálisok is megszeressétek. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!