Vagy túlságosan toleránsok vagyunk a más vallásúakkal szemben?

2015. október 07. 16:46

A német alkotmányban azonban van egy értékkánon, amely egy többvallású társadalmat ír le. Azt gondolom, hogy nem lehet másképp viszonyulni egymáshoz, mint a másik tiszteletben tartásával. Interjú.

2015. október 07. 16:46
Frank Otfried July
Evangélikus.hu

Németországban is meglehetős gondot okoz a menekültek ellátása, a regisztráció. Mit tesz az Ön egyháza, a Württembergi Evangélikus Egyház a menekültkérdésben?


Nagy kihívás ez Németország számára is, hiszen egyes felmérések és számítások szerint az év végére egymillió menekült lesz Németországban. Mi egyházként azt határoztuk el, hogy elsődleges feladatunk az, hogy ezeknek az embereknek segítsünk és támogassuk őket. Elkülönítettünk egy 3,5 millió eurós úgynevezett menekültcsomagot az egyházi költségvetésből. Ennek a felét tanácsadói munkára fordítjuk, alkalmazunk menekültekkel foglalkozó diakónusokat, de önkénteseket is. A másik felét pedig a Diakóniai Szükségalapnak küldjük, akik az érintett válság sújtotta országok határain végeznek feladatot, azzal a céllal, hogy az ottaniak életét megkönnyítsék. Fontos ez a kettősség, mert nem csak Németországban van szükség most segítségre, hanem sokkal inkább úgy látjuk, hogy azokban az országokban kell elsősorban a menekülteket segíteni, ahol először menedéket keresnek. Emellett olyan egyházi ingatlanokat, üresen álló épületeket is megpróbálunk rendelkezésre bocsátani, ahol megoldható lehet a menekültek elszállásolása, mert jelenleg, a hidegebb idő beállta előtt ez tűnik a legégetőbb elrendezni valónak az országunkban. (...)

Szeretném megtudni, hogy az Ön által vezetett tartományi egyház milyen kapcsolatban áll a németországi muszlim közösségekkel? Folytatnak-e velük ebben a kialakult helyzetben valamiféle újult erejű párbeszédet?

Igen, épp hétfőn találkozom majd a tartományban lévő muszlim vezetőkkel. De nemzetközi szinten is részt veszek ilyen tárgyalásokban, két évvel ezelőtt az ománi vallásügyi miniszter látott vendégül. Maszkatban, Omán fővárosában beszélgettünk arról, hogy engedélyezik keresztény templomok építését. Ez a kölcsönösség, a toleráns vallási hozzáállás azt gondolom minden oldalról szükséges. A württembergi egyház erősen pietista beállítottságú. A párbeszédet milyen mélységig kell folytatnunk a muszlimokkal? Erősek vagyunk-e keresztény egyházként? Vagy túlságosan toleránsok vagyunk a más vallásúakkal szemben? – ilyen és hasonló kérdések vetődtek fel gyülekezeteinkben a menekültkérdéssel kapcsolatban. Európa társadalma változóban van és egyre több vallási tradíció él egymás mellett. Természetesen a radikális irányzatok (szalafisták) problémát jelentenek, akik szintén megtalálhatóak nálunk. Velük sajnos nem nagyon lehet tárgyalni. A német alkotmányban azonban van egy értékkánon, amely egy többvallású társadalmat ír le. Azt gondolom, hogy nem lehet másképp viszonyulni egymáshoz, mint a másik tiszteletben tartásával.”  

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lucabrasi
2016. május 09. 13:09
Sosem a más vallással van probléma,hanem azokkal a gazfickókkal,akik anyagi haszonszerzés okán vallási vitákat gerjesztve egymásnak ugrasztják a zembereket.
Zokni
2015. október 19. 14:03
"Érvek vannak (és az abszolút Igazság), csak azt (még) nem értenéd meg a hiányos bibliai tudásod miatt."- írja a Bibliában, csak jobban kéne ismerni. Aha. Szóval nem érteném. Nos, ez egy hitbéli "érv". És a ráció világában VÉGSŐ SORON ilyesmi nem létezik. Vagy ha mégis, akkor a kiötlője, felhasználója ennek tudatában is van.
Zokni
2015. október 19. 14:03
"Olvasgasd még egy kicsit a Bibliát és hátha rájössz, hogy miben tévedsz!" - írja. Igen. Ez a mentsvára a hívőknek. Ha elfogy a szusz, akkor egy több ezer éves, különféle szerzőktől származó betűhalmazra "hivatkozik"...
Gönc Árpád Szemétlerakó
2015. október 19. 13:53
Áruló Evangélikusok! Ha egyik metéltet szopkodni akarjákot, kénytelenek lesztek a másik metéltet is szopkodni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!