Európa nem veheti magára a világ összes baját (2014)

2015. június 23. 09:21

Európa épp összeomlóban van. Európa nem tud befogadni több embert, még humanitárius indokok alapján sem.

2015. június 23. 09:21
Henri Boulad SJ
Mandiner

Az arab tavasz mellett határozott véleménye van az európai bevándorlásról is. Miként lehet összeegyeztetni a humanitárius szempontot azzal, hogy a Nyugatnak meg kell őriznie az identitását?

 
Európa nem engedheti be ajtaján a világ összes nyomorúságát. Ha megteszi, össze fog omlani. Sőt, Európa épp összeomlóban van. Európa nem tud befogadni több embert, még humanitárius indokok alapján sem. Akik Európába érkeznek, elutasítják, hogy integrálódjanak. Szerintem akik nem hajlandóak integrálódni és meg akarják változtatni Európát, azokat haza kell küldeni. 
 
Mint egy alexandriai születésű egyiptomi jezsuita, miért olyan fontos önnek Európa?
 
Európa számomra az emberi és spirituális értékek megtestesülése. Ha összeomlik, mindez elveszik. És az arabok vagy az afrikaiak nem fogják helyettesíteni azt, ami Európa volt évszázadokon keresztül. Ezért számomra Európa megmentése kulcsfontosságú.” 
 
Henri Boulad jezsuita szerzetes 1931-ben született az egyiptomi Alexandriában. Édesapja szír, édesanyja olasz származású, a család francia anyanyelvű katolikus. Boulad 1950-ben lépett be a jezsuita rendbe, Bejrútban szentelték pappá 1963-ban. Franciaországban, Libanonban és az Amerikai Egyesült Államokban tanult. Egyiptomban él.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2016. június 24. 11:27
Ma találkoztam három félvér kissráccal (török-magyar). Mindhárman egyformán gyönyörűek voltak, igazi kis, aranyos szívtiprók!
Quet
2016. június 24. 11:26
Ma találkoztam két félvér kissráccal (török-magyar). Gyönyörűek voltak, igazi kis szívtiprók!
balbako_
2016. január 31. 16:55
Európa a 70-es évek óta módszeresen heréli magát, zúzza szét immunrendszerét, köpi le a múltját és képtelelen talpra állni. Tulajdonképpen az USA buzgón lihegő házicselédeivé aljasult. A nagy európai politikusok helyett (Adenauer,De Gaulle, Churchill, Schumann) szinte csak Orbán Viktor tekinthető európai értékeket képviselő politikusnak, a többi semmi!
ancilla
2015. július 13. 13:48
Igen, én is fel tudnék sorolni mindenféle jócselekedetet. Sőt, gyanítom, hogy Boulad atya még nálam is többet :). Csak itt nem erről van szó. Ha elolvastad az interjút, akkor láthatod: az európai kultúráról, annak fennmaradásáról/fenn nem maradásáról beszél. Mindenesetre másképpen "néznék rád" ha tagja lennél azoknak a szervezeteknek, akik valóban könnyítenek a migránsok akut helyzetén... Igen, az adóm elköltésére érzékeny vagyok. Nem tudom, honnét veszed, hogy a kormány fölösleges pénzszórásai esetén nem jut eszembe ez a tényező. Vélelmed alaptalan. Az pedig, hogy alkalmanként és tárgyalt kérdéstől függően kivel értek egyet, nálam az illető mondanivalóján, nem személyeskedésen alapul. De remélem, ez nálad is így van. Ki nem állhatom például (hogy én is aktuálpolitizáljak egy kicsit), amikor valakinek MINDENNEL baja van, amit a kormány csinál. Teljesen függetlenül attól, hogy jó-e vagy nem... Szóval nem tudom ki Zalailáma, hol mit szokott írni, de elképzelhető, hogy jelen esetben egyetértettem vele valamiben. És ezért nincs lelkiismeret-furdalásom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!