Kecskeméten megnyílt a VII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále

2015. március 14. 17:45

Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író nyitotta meg a VII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét Kecskeméten a Cifrapalotában. A kiállításon 107 alkotó 106 művét tekinthetik meg az érdeklődők május 17-ig.

2015. március 14. 17:45

„Isten gyermek” – „Isten gyermekei vagyunk” címmel Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író nyitotta meg a VII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét szombaton Kecskeméten a Cifrapalotában. A piarista szerzetes megtiszteltetésként értékelte a felkérést, mert 2002-ben az első biennálét is ő nyitotta meg.

 
Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere köszöntötte az érdeklődőket, aki kiemelte, hogy a kiállított művek méltó módon mutatják be azt, amit a biennále felhívásában megfogalmaztak. A felhívásban a gyermekeket, a gyermekséget jelölték ki mint az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program.
 
Gyergyádesz László művészettörténész, a kiállítás kurátora a biennálét bemutató kiadványban leírta, hogy 2000-ben 1000 év – magyar szentek címmel rendeztek egy kiállítást, amely egyfajta próba volt, hogy érdemes-e belevágni egy új kiállítás-sorozat megszervezésébe Magyarországon.
 
A kiállítás sikerét alapul véve 2002-ben rendezték meg az I. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét. Az első alkalommal a keresztre feszítés jelenetét és a legfontosabb szimbólumot, a keresztet választották, 2005 tavaszán pedig a Genezis őstörténeti részét, a Teremtés könyvének első 11 fejezetét. A harmadik biennálén, 2006-ban az oltár volt a téma, míg a negyediken Krisztus példázatait kellett megjeleníteni. 2009/2010-ben az Apokalipszis, a Jelenések könyve volt az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program, míg legutóbb, a hatodikon, 2013 tavaszán pedig az angyalok. Az első hat biennálén összesen 752 alkotás került bemutatásra az aktuális zsűrizések után a Cifrapalota falai között, ami jól mutatja, hogy mennyire hiányzott egy ilyen sorozat a magyarországi kiállítási palettáról.
 
A 2015-ös biennále aktuális felhívására 197 művész 196 alkotást adott be, amiből a zsűri február 10-én összesen 107 alkotó 106 művét javasolta kiállítani és a katalógusban megjelentetni.
 
A Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti, illetve Képzőművészeti Tagozatának szakmai különdíját Ittzés Mihály Kodály Zoltán- és Szabolcsi Bence-díjas zenetudós, zenepedagógus, karvezető, az MMA rendes tagja adta át Budaházi Tibor festőművésznek és Kun Éva keramikusművésznek.
 
A zsűri erkölcsi díját Mazalin Natália festőművész, Földi Péter festőművész, Sejben Lajos képzőművész és Olescher Tamás festőművész kapta.
 
A kiállítás katalógusa szerint, a biennálékra támaszkodva – elsősorban ajándékozás útján – sikerült egy több mint 300 darabot számláló, speciális gyűjteményi egységet létrehozni.
 
A 2014. évi állapot szerint 297 leltári tétel alatt számon tartott, és összesen 317 darabot számláló gyűjtemény, az előzetes felajánlások szerint újabb 51 művel fog gyarapodni a 2015-ös biennáléra beadó művészek jóvoltából.
 
A biennále fő támogatói Kecskemét, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Művészeti Akadémia. A tárlat május 17-éig látogatható.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!