Huszonöt éves fennállását ünnepelte a Magyar Piarista Diákszövetség

2014. október 13. 14:47

A Duna-parti piarista kápolnában ünnepelte jubileumát október 11-én az 1989-ben alapított Magyar Piarista Diákszövetség. Jelenits István a múltat áttekintve az előretekintés feladatát hangsúlyozta.

2014. október 13. 14:47

Hálaadó és közbenjáró lélekkel ünnepelünk a Magyar Piarista Diákszövetség 25 éves jubileumának alkalmából – e szavakkal kezdte Labancz Zsolt tartományfőnök a szervezet jubileumi szentmiséjét szombaton. Labancz köszöntötte az ország minden részéből érkezett öregdiákokat, kiemelten a jubileum védnökségét vállaló Antall Józsefnét, Mádl Dalmát és Szűcs Ervinnét.

 
A liturgiát Labancz Zsolttal együtt mutatta be az MPDSZ-t az alapítás idején tartományfőnökként támogató Jelenits István, Kállay Emil, a piarista rend és az MPDSZ között közvetítő szerepet vállaló Borián Tibor, valamint a piarista rend több tagja.
 
Oberfrank Ferenc felolvasta Áder János köztársasági elnök üzenetét. Ebben Áder János Sík Sándort idézve kifejtette: a piarista diákok viselik az összetartozás jegyét. Tanáraiktól arra kapnak példát, hogy a jó nevelés része a képzettség és lelkiség, hogy a műveltséggel jobbá lehet tenni a világot, ezzel egész életre szóló útravalót kapnak.
 
A diákszövetség alapításkori elnöke, Zlinszky János annak az örömének adott hangot, hogy a közösség a 25 év alatt láthatóvá tudta tenni az összetartásukat meghatározó szálakat: ott ünnepelhetünk ma, ahol egykor diákként kezdtünk. Felelevenítette, milyen megfontolásokkal kellett szembenézni az alakuláskor a szövetség alapítóinak.
 
Múlt és jövő határán állunk – fogalmazott emlékező és előretekintő beszédében Jelenits István. Az 1948-ig visszatekintő múltidézést személyes élményével kezdte: diákként hallhatta Sík Sándor a katolikus iskolák államosításakor elmondott megrázó búcsúbeszédét, melyben Sík Sándor a több száz éves piarista múlt tanulságait foglalta össze, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy a piaristáknak van a jövő számára mondanivalójuk.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!