„Ez a meggyőződés azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan a mindennapi életben konkrétan is e szerint járnának el…
– Így van, én különbséget tennék a házasság értékének ismerete és elfogadása, valamint a gyakorlati magatartás között. A szociológia jól ismeri, micsoda különbség lehet a között, hogy valaki vall egy értéket, illetve hogy miként valósítja meg azt a mindennapokban. Ez a keresztény házasságra is érvényes. Ha megnézzük a válások számát, látjuk, hogy – legalábbis Európában – nagyon magas. Magyarországon például a házasságoknak több mint a fele így végződik. Ugyanakkor aki templomban házasodik, teljesen és nyilvánosan elkötelezi magát a kötelék megtartása és a házastársával való törődés mellett, minden körülmények közt, jó- és balsorsban egyaránt. A magyar szertartásban van egy középkori eredetű, gyönyörű, ünnepélyes esküszöveg, amellyel a felek holtomiglan-holtodiglan elkötelezik magukat egymás mellett, és ezt a protestánsok is használják.
Beszéltek és ma is beszélnek arról a javaslatról – mely az egyház és a családok közötti kapcsolatok területén az irgalmas magatartásnak sokkal nagyobb hangsúlyt adni kívánó légkörben fogalmazódott meg –, hogy engedjék szentáldozáshoz az elváltakat, akik polgárilag újraházasodtak…
Alapvetően arról van szó, hogy ha megnézzük a válaszokat, amelyeket a kérdőíven keresztül adtak arra a kérdésre, hogy mit kérnek az újraházasodott elváltak az egyháztól, világosan látszik, hogy az országok nagy részében ezek az elváltak semmit sem kérnek. Nagyon sok országban csak elvétve fordul elő, hogy az újraházasodott elváltak ismét szentáldozáshoz akarnak járulni. Sok elvált személy templomban kötött ugyan házasságot, de sohasem törődött azzal, hogy járjon is templomba. Vagyis számukra nem fontos az a kérdés, hogy járulhatnának-e újra szentségekhez, ez nem jelent nekik problémát. Bizonyos térségekben az újraházasodott elváltak még azt sem tudják, hogy bizonyos szentségekhez nem járulhatnak.
Értem, de akkor miért beszélnek mégis annyit erről a témáról?
Mert bizonyos országokban ez a kérdés különösképpen foglalkoztatja az embereket. Máshol ez a téma más vonatkozásban kerül elő. Kifejtem. Negyven év feletti személyek – talán a barátaikon keresztül – elkezdik valóban megismerni a hitet. Megkeresztelt személyekről van szó, olyanokról, akik templomban kötötték első házasságukat, de aztán a katolikus vallásgyakorlás szempontjából ott meg is álltak. Soha nem voltak tehát valódi gyakorló hívők. Elváltak, újraházasodtak, és a hithez való komolyabb közeledés után pedig kezdik megérteni, hogy helyzetük a házasság szempontjából nem összeegyeztethető azzal a hittel, amelyre rátaláltak. Lelkipásztori szempontból ez alkalmat jelent arra, hogy elmagyarázzuk a házasság valódi értékét, segítsünk nekik, hogy áttekinthessék múltjukat, és megvizsgálhassák, milyen okok vezettek házasságuk felbomlásához. Elképzelhető, hogy élettörténetük áttekintése során olyan okokat találnak, amelyeket az egyház az első házasság semmissé nyilvánításához lehetséges tényezőknek ismer el. Ebben az esetben az első házasság semmisségéről szóló egyházi ítélet nemcsak egy hivatalos, formális jogi ténykedés lesz ahhoz, hogy érvényesnek lehessen tartani a második egybekelést, hanem egy valódi pszichés és lelkipásztori felszabadulást is magával hoz.
Az elmondottak alapján levonhatjuk a következtetést, hogy az újraházasodott elváltak szentáldozáshoz járulásának engedélyezése nem lesz központi témája a szinódusnak…
Nem tudom, nem láthatom előre, milyen téma áll majd a szinódusi eszmecsere középpontjában. A szinódus célkitűzését tekintve nyilván nem kell központi helyet elfoglalnia. A házasságról fogunk beszélni, az evangelizáció összefüggésében, amely roppant fontos téma, a valóság tényei is ezt bizonyítják. Sok földrészen a családok jelentik a plébániák működésének alapsejtjeit, a családok végzik a karitatív munkát és az evangélium hirdetését a nem hívők körében.”
