Bűn, bűnhődés

2014. szeptember 18. 11:58

Tibor atya lemondásával kapcsolatban mindenhol a rokonszenvezőket hallani, ami beszédes. Talán a Facebook generációjának hangja ez, de nem is nagyszüleinknek fognak misézni a jövő papjai.

2014. szeptember 18. 11:58
Laczó Balázs

Beszéltem lelkipásztorral, aki szerint a papi nőtlenség már nem számít jelnek, a hívőknek az volna ma a fontos példa, ha a pap hű maradna feleségéhez és szeretetben felnevelne három-négy gyereket. Mégis egy lelkes, közösségépítő lelkipásztort veszít el a falu az idejétmúlt szabályozás miatt, aminek eltörlésére egyébként nem volna elég egy vatikáni állásfoglalás. Ma például a plébánosokat bármikor át lehet költöztetni a megye egyik sarkából a másikba, rendes állami nyugdíjat sem kapnak, tehát új alapokra kellene helyezni az egész rendszert. De a nagybajcsi plébános esetén át látszik, hogy a hívek készen állnak a változásra, ami nagyon fontos üzenet.

Tibor atya is lelki felettesének tartotta a közösséget, ezért követte el a kétségtelen hibát, hogy a püspöki audiencia előtt a híveknek beszámolt a döntéséről. A retorzió gyors volt, s indoklásával nem tudok kibékülni. Hiszen a polgármesteri tisztség összeférhetetlenségére hivatkoztak, miközben egyelőre csak szándékról beszélünk, a választás egy hónappal odébb van. Érthető az alig leplezett indulat, de azért az elkövetett bűn és büntetés viszonyításával kapcsolatban most személyes leszek. Emlékszem magasabb méltóságot betöltő papra, aki sikkasztott az egyházmegyei kincstárból, a bíróság elítélte, s az egyházmegye hat perc alatt megbocsátott neki. Gyóntathatott tovább, Tibor atya pedig – aki legfeljebb a hivatali etika ellen vétett – azt sem várhatta meg, hogy átadják a templomát.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. november 04. 10:29
Miért neked hányszor kell bocsánatot kérned - őszintén, - hogy megbocsássanak? Jézust képviseli a pap, nem saját magát. Jézus pedig respektálta az őszinte bűnbánatot. Gondolj a jobb latorra. "Még ma velem leszel a paradicsomban."
acido domingo
2014. november 04. 10:29
Igen ha a püspöke úgy ítéli meg, hogy a bűnbánata őszinte, akkor csakugyan nem kell sokáig rugózni a dolgon.
Csomorkany
2014. szeptember 26. 10:17
Miért? Tibor atyát leültették? Ami a sikkasztó papot illeti, az, hogy gyóntathat, egy dolog, de remélhető, hogy egyházi kincsek közelébe többé nem engedik.
brabant89
2014. szeptember 26. 10:17
Most tulajdonképpen miről van szó? Tibor atya azt jelentette be, hogy megnősül, vagy azt, hogy jelölteti magát polgármesternek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!