Szolgálni a hívőket, segíteni a keresőket

2014. május 29. 14:07

Megéreztem, hogy az egyházi iskola kivételes lehetőség az emberformálásban.

2014. május 29. 14:07
Korzenszky Richárd
Magyar Kurír

Élete egyik meghatározó területe a tanári, igazgatói munkássága. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?


Igazgatóként sokszor összeszorult a szívem: a legféltettebb kincsüket, a gyermeket bízzák ránk a szülők. Vajon meg tudunk felelni a kihívásoknak? Életem egyik legszebb szakasza volt a tíz éves gimnáziumi igazgatói tevékenységem. Mozgalmas volt, rengeteg emberrel találkoztam, a szülőkön keresztül érezni lehetett az egész országot. A sok diák, a sok tanítvány nem egyszerűen emlék: ma is jelen vannak az életemben. 

Oktatás- és iskolapolitikusként meghatározó szerepe volt a katolikus iskolarendszer újraindulásában. Milyen szempontokat tartott fontosnak ennek kialakításában?

Szerzetestanárként kezdtem a papi szolgálatomat, az akkori politikai rendszer korlátai között. Megéreztem, hogy az egyházi iskola kivételes lehetőség az emberformálásban. Amikor a politikai változások után lehetőség nyílt arra, hogy új iskolák induljanak, a mögöttem lévő tapasztalatokkal igyekeztem megtenni mindent, hogy bővüljön ez az iskolarendszer. Fontos volt hangsúlyozni, és ma sem szabad erről elfeledkezni, hogy az iskola nem hitbuzgalmi intézmény, nem szabad összetéveszteni a templommal. De óriási kihívás, hogy a fiatalok számára határozottan képviseljük a keresztény értékrendet, és felkínáljuk a látókör kiszélesítését. Örülök annak, hogy szép számban vannak iskolák. Minél több elkötelezett pedagógusra van szükség, akik élő tagjai a helyi egyházközségnek is. (...)

Több díj is elismeri értelmiségnevelő tevékenységét. Mi az értelmiség, a keresztény értelmiség feladata a ma? 

Sokan vitatkoznak, töprengenek azon, mi is az értelmiségi feladat. Az értelmiségi lét nem azonos a képzettséggel, különböző oklevelek birtoklásával. Értelmiséginek lenni annyit jelent, mint bátran gondolkodni, a véleményemet megfogalmazni, és képviselni a nyilvánosság előtt is. Az értelmiségi lét nem azonos a pártpolitikával. Értékrend képviseletét, vállalását jelenti. Úgy, hogy felelősnek érzem magam a közügyek alakításáért is.” 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lally polley
2021. április 13. 12:25
Lárifári + rengeteg közhelyes böffentés..de megvan Tihanyban a feudális főúri élet,( a tömegembert nem bírom elviselni) meg ami még ehhez dukál mert megérdemeltem. És hát...ráadásképpen a földi jóléthez vár a szép mennyország, nem kosarazhatom ki Istent, annyira ragaszkodik hozzámmmmm...
rimimandiner
2021. április 13. 12:25
Tőről metszett antiszemita duma és meglehetősen szűklátókörű!
packó_
2021. április 13. 12:25
Atya, ne szoruljon össze a szíve, elég sok jót tett a pannonhalmi diákoknak! Velem úgy szerettette meg az irodalmat, művészeteket, az ÉLETET, ahogy senki, soha, máshol. Ezer köszönet érte, most is,35 év után.
rimimandiner
2014. június 02. 16:53
Rettenetesen nagy tévedésben vagy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!