Nem engedték volna a tridenti rítus szerint eltemetni az ismert katolikus gondolkodót

2014. március 17. 10:12

Nem akarta engedélyezni az ismert olasz katolikus gondolkodó, Mario Palmaro számára lakhelye székesegyházának plébánosa, hogy a XVI. Benedek pápa által felszabadított régi rítusban temetkezzen, ezért a súlyos beteg Palmaro a polgármesterhez fordult, hogy a katedrális helyett az azelőtti téren lehessen megtartani a szertartást.

2014. március 17. 10:12

A római rítus hagyományos formájában, tridenti rítusban szeretett volna temetkezni a március 9-én hosszú, súlyos betegségben 46 évesen elhunyt Mario Palmaro, a bioetika és a filozófia professzora lakóhelyén, Monza városában. Halála előtt levelet is írt a város katedrálisa plébánosának, aki azonban azt válaszolta: semmi szín alatt nem hajlandó engedélyezni a katedrálisban régi rítusú temetést – írja a Rorate Caeli blog.

Palmaro ezután levelet írt a város polgármesterének, hogy engedélyezné-e a régi rítusú temetési szertartás megtartását a katedrális előtti téren, amihez Palmaro felkért volna egy, a rítust ismerő papot. A polgármester igenlő válasza után már a katedrális plébánosa engedélyezte, hogy a templomon belül legyen a szertartás, mivel nem vetett volna rá jó fényt, hogy engedi be a város ismert professzorának temetését az épületbe.
 
Az eset nem példa nélküli: Palmaro már korábban közösen írt egy cikket barátjával, Alessandro Gnocchival arról, hogy Gnocchi édesapja is hasonló módon érte el, hogy régi rítusban lehessen a temetése.
 
Mario Palmaro, aki korábban az olasz Mária Rádió munkatársa volt, és Alessandro Gnocchi az olasz katolicizmus két, tradicionalista hozzáállásáról ismert személyisége, akik gyakran fogalmazzák meg kritikájukat Ferenc pápával szemben; akit gyakran vádolnak morális és vallási relativizmussal. Palmaro egyébiránt bioetikát és filozófiát tanít több egyetemen, többek közt 1996 óta a milánói katolikus egyetem bioetikai intézetének munkatársa.  Ugyanakkor a két tudós egységben van Rómával és pápahű, novemberben fel is hívta Palmarót Ferenc pápa, hogy jobbulást kívánjon neki.
 
A régi rítusban való temetkezés annak ellenére ütközik akadályokba, hogy XVI. Benedek Summorum pontificum kezdetű rendelkezésével liberalizálta a tridenti rítus szerint bemutatott liturgiát, egyrészt eltörölve a tételt, hogy csak püspöki engedéllyel lehet azt bemutatni, másrészt arra bátorítva a papokat, plébánosokat, hogy fogadják be a régi rítus szerint ünneplő csoportokat. Ugyanakkor a végső döntés a plébános kezében van. Az angliai Latin Mass Society a problémák és ellenállás miatt idén januárban kiadott egy útmutatót is arról, hogy miként lehet elérni, hogy engedélyezzék valaki számára a tridenti rítusú temetést.
 
A régi vagy tridenti rítusú misét, amely a hiedelemmel ellentétben nem a 16. századi tridenti zsinat óta létezik, hanem legalább Nagy Szent Gergely pápáig lehet visszavezetni, az utolsó, erre a rítusra kiadott 1962-es misekönyv szerint lehet celebrálni. A liturgiát nem a II. vatikáni zsinat, hanem az 1970-es liturgikus reform újította meg, a zsinatra hivatkozva.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szász Péter
2014. április 24. 23:47
A liberális progresszívek mindig is a leghipokratábbak. "A kény uralma" ellen fölkelők mindig önkényeskedő jogsértés élenjárói voltak, nevezzék azt jakobinus diktatúrának, proletárdiktatúrának, vagy jófejkedő Ferkó pápának. A templomigazgató hű képe annak, hogy fejétől bűzlik a hal, vagy a halász... http://biblicalfalseprophet.files.wordpress.com/2014/01/francis-who-am-i-to-judge.jpg?w=500
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!