Egy bíró érvénytelenítette a melegházasságok tilalmát Oklahomában

2014. január 16. 09:03

Egy szövetségi bíró kedden érvénytelennek és alkotmányellenesnek nyilvánította az azonos nemű párok házasságára vonatkozó oklahomai tilalmat.

2014. január 16. 09:03

Terence Kern kerületi szövetségi bíró szerint az államban 2004-ben elfogadott alkotmánymódosítás „önkényes és irracionális” alapon rekeszti ki az oklahomai polgárok egyetlen csoportját az állami szolgáltatásokból. Kern azonban a hasonló utahi esetre hivatkozva bejelentette, hogy ítélete halasztott hatályú.

Az oklahomai ítélet egy hónappal azután született, hogy a szintén konzervatív Utah államban is bírósági végzés nyilvánította semmisnek a homoszexuális párok törvényes egybekelésére vonatkozó tilalmat. A mormon többségű állam vezetése azonban megfellebbezte az ítéletet, és a legfelsőbb bíróság 17 nap után – az újabb, magasabb szintű döntésig – felfüggesztette a házassági okiratok kibocsátását. Az államban eddig megkötött frigyeket a szövetségi kormány elismeri, a utahi pedig nem.

Az azonos nemű személyek utahi házasságkötésének kérdését a denveri fellebbviteli szövetségi bíróság hivatott eldönteni.

Oklahoma és Utah mellett további 27 amerikai szövetségi tagállam alkotmánya tiltja az azonos neműek házasságát. További négy államban alacsonyabb szintű jogszabályok állnak a homoszexuálisok és a leszbikusok egybekelésének útjába.

Az oklahomai szövetségi bíró egy eredetileg 2004-ben, röviddel az alkotmánymódosítás elfogadása után benyújtott kereset ügyében hirdetett ítéletet. 2006-ban az eset egy szövetségi fellebbviteli bíróság elé került, miután egy alacsonyabb szintű testület elutasította az állam kormányzójának és főügyészének az ügy ejtésére vonatkozó kérelmét. A bíróság 2009-ben úgy döntött, hogy a felperesek keresete nem eléggé megalapozott, és ők ezt követően módosított panaszt nyújtottak be.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2014. január 21. 22:12
Ezért kell ott keresni a furcsaságot. Mert a bigámia tiltása magától értetődik.
Senye Péter
2014. január 21. 22:07
De nem homoszexualitásén.
kgyula
2014. január 21. 21:52
Mi ebben a furcsa? A keresztyén eredetű civilizáció a monogám házasság alapján áll.
Senye Péter
2014. január 21. 20:09
A fura az, hogy a mormonoknak most sem engedik meg a többnejűséget, pedig az nem természetellenes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!