Megkezdődött az egyházmegyei épületek felújítása Pécsen

2013. december 18. 00:29

Elkezdődtek a Pécsi Egyházmegye kezelésében lévő belvárosi épületek felújítási munkálatai Pécsen; a 2015 elejéig tartó munkálatokra 1,5 milliárd forintot költenek uniós forrásokból.

2013. december 18. 00:29

 A Pécsi Egyházmegye az elmúlt egy évben elkészítette a kiviteli terveket, részben lefolytatta a közbeszerzési eljárásokat, így a kivitelezési munkák egy része már 2013 őszén elkezdődött. A Martyn-ház és a zarándokszállás felújítása már zajlik, és a Széchenyi téri dzsámi rekonstrukciója és restaurálási munkái is a tervezett ütemezés szerint folynak.

A következő fázisban a székesegyház és a püspöki magtár újul meg, márciusig az összes, még hátralévő munkálat is elindulhat. A tervek szerint a felújítások 2015 elejére elkészülnek. 

A beruházások során új vendéglátóhelyek és ajándékboltok nyílnak, valamint egy új rendezvénytermet is kialakítanak. A könnyű tájékozódást információs pontok fogják biztosítani, a gyermekeket pedig külön foglalkoztató műhely várja majd. A fogyatékkal élők számára az épületek akadálymentesítése is megvalósul. 
 
A beruházás keretében felújítják és látogathatóvá teszik a székesegyház délkeleti tornyát, továbbá a tető javításával megszüntetik a bazilika beázását, védelmet biztosítva Székely Bertalan és Lotz Károly felbecsülhetetlen értékű freskóinak. Megnyílik a látogatók előtt a püspöki palota és annak kertje, valamint a kertből a püspöki pincészetbe vezető titkos alagút. A pincészet mellett borászati kiállítást rendeznek be, a magtár pedig átépítését követően rendezvényhelyszínként működik majd.     
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!