Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Az ivóvízkészletek megóvása is szóba került Ferenc pápa és Áder között

2013. szeptember 21. 13:22

A vízzel kapcsolatos problémákról is szó volt Ferenc pápa és Áder János között a vatikáni audiencián, mivel a magyar államfő szerint ezekből származnak majd a XXI. század legsúlyosabb kihívásai.

2013. szeptember 21. 13:22

A köztársasági elnök erről pénteki magánaudienciája után, a M1-nek a Vatikánban adott interjújában beszélt, amelyet Az este című műsorban felvételről sugároztak. Az államfő nyilatkozatában a pápai meghallgatás részleteiről is beszélt. A beszélgetés elején a pápának vitt ajándékairól szólt, illetve arról az üvegpalackról, amelybe a mátraverebélyesi Mária-forrásból származó vizet töltöttek. Áder János ezzel összefüggésben elmondta, arra kérte a pápát, hogy továbbra is tartsa érdeklődése középpontjában az ivóvízkészletek megóvását, mert azok állapota súlyos egészségügyi, szociális, politikai és katonai konfliktusok kiváltója lehet. Tájékoztatása szerint Ferenc pápa azt mondta, akár egy pápai enciklika keretében is hajlandó foglalkozni a környezetszennyezéssel és a víz problémájával.

Áder János kitért arra is, hogy Ferenc pápa minden fenntartás és gondolkodás nélkül fogadta el a Magyarországra szóló meghívását, a látogatás pontos időpontját későbbi diplomáciai tárgyalásokon egyeztetik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a 2016-os évet ajánlotta a pápa figyelmébe, mert akkor lesz Szent Márton születésének ezerhétszázadik évfordulója. Aláhúzta továbbá, hogy a mai Szombathely területén született szent magyarországi kötődése „kézenfekvő”, ráadásul szerinte Szent Márton habitusa, lelkisége és a szegényekhez fűződő szolidaritása alapján nagyon közel áll Ferenc pápához.

 
Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2013. október 19. 23:42
"Ferenc pápa örömmel fogadta a magyar államfő meghívását és nagy figyelemmel fontolóra veszi a kérdést. Természetesen azonban az elkövetkező évekre vonatkozóan nincs pontos program. Ezért tehát túlságosan korai lenne konkrét előjelzésekbe bocsátkozni. (Ezt a tájékoztatást P. Federico Lombardi szóvivő adta a magyar szerkesztőség érdeklődésére válaszul.)" Még nem biztos a pápalátogatás a Vatikáni Rádió szerint - http://hu.radiovaticana.va/news/2013/09/20/%C3%A1der_j%C3%A1nos_k%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1gi_eln%C3%B6k_vatik%C3%A1ni_l%C3%A1togat%C3%A1sa_sor%C3%A1n_megh%C3%ADvta/ung-730272 (Ha mégis jönne, lehet, hogy visszahozza az üveg ajándék vizét az ózdi cigányoknak vagy hoz egy kis pénzt a Pető Intézetnek.)
micream
2013. szeptember 22. 10:45
ivóvizet prédikálnak
MacElek
2013. szeptember 21. 21:33
Protokolltémának jó. Másra nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!