Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szoros kapcsolatra törekszik az új pápával a zsidóság

2013. március 14. 06:56

A Zsidó Világkongresszus (WJC) reményei szerint a most megválasztott Ferenc pápa irányítása alatt megmarad az elmúlt két évtizedben kialakított szoros kapcsolat a zsidóság és a katolikus egyház között.

2013. március 14. 06:56

Egyebek között ezt rögzíti az a közlemény, amelyben a WJC elnöke, Ronald S. Lauder gratulált Jorge Mario Bergoglio argentin bíborosnak pápává választásához. Az elnök jelezte azt is, hogy az új katolikus egyházfő személye nem ismeretlen a világkongresszus előtt, mert Bergoglio az elmúlt években számos vallásközi eseményen részt vett. Lauder emlékeztetett, hogy öt évvel ezelőtt találkozott az argentin bíborossal Buenos Airesben.

A WJC elnöke bizonyosságát fejezte ki, hogy Ferenc pápa a párbeszéd embere lesz. Személyében – véli – a bíborosok tapasztalt és nyitott gondolkodású pápát választottak, és ezzel fontos üzenetet küldtek az egész világnak a vallásközi kapcsolatok ápolásáról. Lauder meggyőződését fejezte ki, hogy Ferenc pápa elődjeinek nyomdokain jár majd, fellép az antiszemitizmus ellen, nem engedi a holokauszt tagadását, és erősíteni igyekszik a Vatikán és Izrael kapcsolatát.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pimepime
2013. március 15. 21:40
SZDSZ? Nekik testvérpártjuk a Likud?
fidesz original
2013. március 15. 21:39
Újabb magyar jobbkonzev csalódás.
korona
2013. március 15. 17:09
Mert ez a Ferenc pápa már nem is jezsuita. Ugyanis, mint jezsuita, nem lehetne pápa, de a zsidók intézkedtek jó előre, hogy felmentsék ezt az embert a jezsuita szabály alól. Tönkretették a Vatikán pénzügyeit. Lerombolták a katolicizmus erkölcsiségét hírek terjesztésével, majd megkegyelmeztek XVI. Benedeknek, és "nyugdíjba" küldték (aki ment önként!). A zsidók most azt hiszik, hogy nyakonragadták a legnagyobb ellenségüket, a katolicizmust.
korona
2013. március 15. 17:09
Nem tudták tovább rejtegetni a titkot.Örömükben kitörtek, elárulva magukat. Az örök zsidó gyerekesség, naívitás! Világosan láthatjuk, hogy KIK választották ki pápának Jorge Mario Bergoglio-t. Nem mások, mint a zsidók. Fenn akarják tartani a katolicizmus látszatát, mert anélkül ők sem léteznének, de valójában a pápa szájából ők szólnak felénk. A jel: villám csapott a kupolatoronyba. A Gonosz beköltözött a Vatikánba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!