Ó Júlia, mért vagy te fekete?!
Magyarországon több, Szlovákiában kevesebb szó esik a nyugati progresszív őrület káros vadhajtásairól, holott olyan tomboló elmebajról van szó.
Az egyik tévécsatornán, amelyet a plasztikai sebészet és a szexipar szponzorál, valóságshowként mutatják be az átalakító műtéteket.
„Komolyan felvetődött az az ötlet is, hogy az iskolai oktatásból ki kéne hagyni a hagyományos családi szerepekre utaló irodalmi műveket. Elképzeltem, ahogy kidobálják a mesekönyvek nagy részét (ahol apa és anya szerepel, természetesen az állatosakat is), azután sorban szinte az összes klasszikust… Mi marad? Talán egy-két fantasy, azok, amikben csak orkok, tündék és törpök szerepelnek (a hobbitok már nem jók, mert leplezetlenül heterók). És persze marad az »új« irodalom, amiben majd a nők csak nőket, a férfiak csak férfiakat szeretnek, lombikbébiket fogadnak örökbe, azután vígan élnek, amíg meg nem halnak AIDS-ben.
Néhány hónapja értesültem arról a vidám tényről is, hogy kis hazánkban létezik már gender-művészettörténet-írás. Egy ifjú művészettörténész különféle jelekből kikövetkeztette, hogy legismertebb klasszicista festőnk valójában homoszexuális volt. Korszakalkotó felfedezés!
Valószínűleg mázlista vagyok: soha nem éreztem magamat rosszul amiatt, hogy nőnek születtem. Nem akartam más lenni. Együttérzésem, sajnálatom és támogatásom azoké, akiknek nincs fedésben a lelkük neme és a testük neme. Ez gyötrelmes állapot, és minden segítséget megérdemel. De félelemmel töltenek el azok, akik ezt a »nemcserét« csupán divatból űzik, és hamis esélyegyenlőségként próbálják mindenkire rákényszeríteni. A világ attól is színesebb, teljesebb, hogy férfinak és nőnek születünk, így – részben – egymástól eltérő hivatásoknak felelünk meg jobban.”