Néhány óránként az amerikai külügyminisztérium és az orosz védelmi minisztérium irodáiban a tisztviselők felváltva ellenőrzik a vonalat, hogy még működik-e a „forró drót”. Ez a híres vörös telefon, amelyen a világégés elkerülése érdekében – ha valami történik a saját atomarzenállal – azonnal értesíteni kell a szemben álló felet.
A Makronóm Intézet elemzőjének írása.
Márciusig élénk volt a világ két legnagyobb atomhatalmának nukleáris kockázatcsökkentő központjai (NRRC) közötti közvetlen kapcsolat, ezen tájékoztatták egymást a rakéták és a bombázók mozgásáról. 2011-ben lépett életbe a New START (Új Kezdet) amerikai és orosz megegyezés, ebben a felek egyebek közt rögzítették a nagy hatótávolságú nukleáris fegyverekre vonatkozó felső határokat, és a megállapodás tájékoztatási kötelezettségeket is előírt.
2022-ben mintegy 2000 ilyen értesítés érkezett. Ma viszont egy sem.
A robbanófejek számáról szóló féléves frissítések is megszűntek, 2020 márciusa óta nem volt helyszíni ellenőrzés.
A világ atomfegyverkezési verseny felé sodródik
Az Egyesült Államok és Oroszország egyelőre továbbra is betartja a szerződésben a robbanófejszámra vonatkozó korlátokat. Egy korábbi megállapodás értelmében a közelgő ballisztikus rakétaindításokról is értesítést cserélnek, az elmúlt hónapokban csak néhány ilyen üzenet érkezett. Ezentúl még többoldalú csatornákon keresztül hallanak egymásról, itt van még mozgás.
Eközben a világ egy új nukleáris fegyverkezési verseny felé sodródik. Ezt valószínűleg nehezebb lesz megállítani, mint a hidegháborút – összegezte elemzésében a The Economist brit gazdasági hetilap. Nem utolsósorban a háromoldalú elrettentés összetettsége miatt, amibe ma már a felemelkedő Kína is beletartozik.
Egyre nagyobb a veszélye annak, hogy „egy láncreakció elpusztítja az egész világot”
– ezek voltak Robert Oppenheimernek, az atombomba atyjának szavai Christopher Nolan filmjének végén. Az, hogy az emberiség elkerülte a megsemmisülést, nagymértékben köszönhető az Amerika és a Szovjetunió – ma Oroszország – közötti számos megállapodásnak, amelyek korlátozták az atomfegyverek használatát. Emellett bizalmat építettek, még akkor is, ha mindketten megtartották a másik elpusztításához szükséges eszközöket. Ezek a megállapodások az 1986-os 70 400 robbanófejről mára 12 500-ra csökkentették a globális nukleáris pusztító készletet.
Ennek a korszaknak a végnapjait láthatjuk mostanában. Négy fő oka van ennek: Amerika felmondta a korlátozó megállapodásokat, Oroszország megtámadta Ukrajnát, Kína nukleáris fegyverkezése és az új technológiák megjelenése, amelyeknek a veszélyeit ma még fel sem fogjuk.
Kezdjük Amerikával. 2002-ben George W. Bush elnök kilépett a rakétavédelmet korlátozó ABM-szerződésből, Észak-Korea és Irán jelentette veszélyekre hivatkozva. Ennek következtében Oroszország nem írta alá a ballisztikus stratégiai rakétákra vonatkozó START-2 megállapodást. 2019-ben pedig egy másik republikánus elnök, Donald Trump felmondta a közepes hatótávolságú atomerőkről szóló INF-szerződést. Itt Oroszország megtévesztő műveletei és Kína felemelkedése szerepelt az indokok között.
A demokrata elnökök lelkesebbek voltak a fegyverzet-ellenőrzés iránt. A New START-ról Barack Obama tárgyalt, majd Joe Biden 2021-ben öt évre megújította. Ez mindkét fél stratégiai nukleáris fegyvereit, azaz nagy pusztító erejű és nagy hatótávolságú atomeszközeit korlátozta, mégpedig 1550 telepített robbanófejre és 700 interkontinentális ballisztikus rakétára (ICBM), valamint a bombázókról és tengeralattjáróról indítható ballisztikus fegyverekre is vonatkozik.
A New START egyezség azonban nem ellenőrzi a nem stratégiai, vagy más néven taktikai fegyvereket, általában a harctéri használatra szánt kisebb eszközöket. Oroszországnak a feltételezések szerint 1800 darab van belőlük, Amerikának pedig csak 200. A megállapodás nem terjed ki az olyan dolgokra sem, mint a nukleáris meghajtású cirkálórakéták és torpedók.
Oroszország viszont azt kifogásolta, hogy az egyenként több mint 200 robbanófejjel rendelkező amerikai szövetségesek, Nagy-Britannia és Franciaország nukleáris arzenálja nem szerepel az egyezményben. Az Új Kezdet 2026 februárjában jár le, és kevés kilátás van az azt követő megállapodásra.
Kevesebb mint három év múlva a világ nukleáris készleteinek utolsó jelentős korlátozása is megszűnhet.
Ezért Oroszország ukrajnai inváziója és az atomfegyverek bevetésével kapcsolatos ismételt fenyegetései a felelősek – vélte cikkében az The Economist. A nyugati országok felfegyverezték Ukrajnát, de nem küldtek oda saját csapatokat, részben a harmadik világháborútól való félelmükben. Februárban Oroszország bejelentette, hogy felfüggeszti az Új Kezdet továbbviteléről szóló tárgyalásokat, és leállítja a fegyverzet-ellenőrzési értesítéseket is.
Amerika márciusban és júniusban hasonlóan válaszolt.
Azóta mindkét fél egyre bizonytalanabbá vált a másik álláspontját illetően, ez pedig csak növeli a nukleáris összecsapás kockázatát.
Különösen egy olyan időszakban, amikor a Kreml háborúban áll. Lengyelország szerint Moszkva taktikai atomfegyvereket kezdett el telepíteni Fehéroroszországban.
Kína csak bonyolítja az egyenletet
Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy Peking is beszállt a versenybe, ami a nukleáris ereje mielőbbi kiépítéséről szól. Szerződések által nem korlátozottan, már régóta követi a „minimális elrettentés” politikáját néhány száz robbanófejjel. A Pentagon becslései szerint azonban 2035-re 1500 körülire nő Kína készlete. Ez közel van a New START határához.
A nukleáris feszültségek tovább és kiszámíthatatlanul terjednek. India, amelynek megoldatlan határvitája van Kínával, kényszert érezhet arra, hogy növelje készletét, amelyet jelenleg több mint 160 robbanófejre becsülnek. Ez viszont arra késztetheti Pakisztánt, amely hasonló darabszámmal rendelkezik, hogy szintén gyarapítsa készletét. Észak-Korea, amely talán 30 robbanófejet birtokolhat, tevékenyen teszteli az interkontinentális képességeit. Irán pedig arra készül, hogy átlépje az atomhatalmi küszöböt.
Az új technológiák tovább súlyosbítják a helyzetet. A hiperszonikus, azaz a hangsebességnél gyorsabb rakétákat nehezebb felderíteni és lelőni, mint a ballisztikusakat. Az érzékelők és a pontosság javulása fokozza a meglepetésszerű támadástól való félelmeket. A mesterséges intelligencia (MI) elterjedése pedig felveti a kérdést, hogy mennyire lehet félig-meddig önállóan, villámsebesen akár hadi értékeléseket készítő számítógépek segítségével megvívni egy nukleáris háborút.
A fenti trendekre válaszul Amerika ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárói az utóbbi időben a világ szinte minden táján felbukkantak. Júliusban a USS Kentucky a dél-koreai Busan kikötőjében horgonyzott, a USS Tennessee pedig a skóciai Faslane-ben kötött ki. Májusban japán és dél-koreai haditengerészeti parancsnokok Guam előtt a USS Maine hajóra szálltak fel. Tavaly októberben a USS West Virginia az Arab-tengeren bukkant fel, nyilvánvalóan Iránnak küldött jelzésként.
A nukleáris triász
Jeffrey Jablon ellentengernagy, Amerika indiai- és csendes-óceáni tengeralattjáróinak parancsnoka a közelmúltban ezt nyilatkozta: „Ha az ellenfél semmit sem tud arról a konkrét elrettentő eszközről, akkor az nem elrettentő eszköz.” Amerika meg akarja nyugtatni a szövetségeseket, hogy a kiterjesztett elrettentés – az ígéret, hogy Washington akkor is megvédi őket a nukleáris támadástól, ha elzárkóznak a nukleáris fegyverektől – továbbra is hiteles marad. Egyesek Lengyelországban és Dél-Koreában azt szeretnék, ha az Egyesült Államok nukleáris gravitációs bombákat (azaz bombázókról ledobható eszközöket) tárolna országaikban.
Amerika a nukleáris „triász” mindhárom lábának modernizálásával van elfoglalva, új földi, légi és tengeri atomrendszereket fejleszt. Nem titkolt célja, hogy felpörgesse a nukleáris ipari bázist, hogy a jövőben több fegyvert tudjon gyártani. Egyesek ennél is tovább akarnak menni, szerintük Amerika jelenlegi nukleáris ereje csak kis mértékben elegendő, akár csak az elrettentéshez is.
Washington nagyobb „feltöltési kapacitással” rendelkezik, mint Oroszország. Az amerikai tudósok kiszámolták, hogy a jelenleg összesen mintegy 1670 telepített stratégiai robbanófej helyett néhány éven belül 3570-nel tudna rendelkezni országuk, míg Oroszországnak 2629-cel kell beérnie. Egyes szakértők attól tartanak, hogy a nagyhatalmak újraindíthatják a nukleáris fegyverek tesztelését is, amely ötletről a Trump-években is szó esett.
A nukleáris egyensúly fordulópontjáról beszélve Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója júniusban kijelentette, hogy Amerika kész előfeltételek nélkül tárgyalni a fegyverzet-ellenőrzésről Oroszországgal és Kínával. Egyikük sem sietett elfogadni az ajánlatot. Moszkva túlságosan függ a nukleáris fegyverektől ahhoz, hogy új megállapodást vegyen fontolóra. Kína a maga részéről úgy tűnik, nem érdekelt a korlátozásokban, valószínűleg addig, amíg nem éri el a paritást Amerikával.
Valójában az egyenlőség volt az alapja az Amerika és Oroszország közötti fegyverzet-ellenőrzésnek. Ám nehezebb megegyezni, ha három hatalomról van szó. Amerika különösen attól tart, hogy Oroszország és Kína szövetségre léphet ellene, mivel kinyilvánított „barátságuk határtalan”.
Eric Edelman, aki a fiatalabb Bush alatt a Pentagon korábbi politikai államtitkára volt, ma másképp fogalmaz, felidézve a hidegháborús számításokat arról, hogy mennyire lehet egy első csapást elviselni, és mégis elfogadhatatlan károkat okozni az ellenségnek. „Ha van két ellenfelünk, akiknek egyenként 1500 fegyvere van, és az egyik csapást indít, és mi ezt kivárjuk, majd megtoroljuk. De vajon milyen tartalékunk marad a másik ellenféllel szemben?”
Tekintettel a nukleáris fegyverek korlátozását célzó új szerződések gyenge kilátásaira, Amerika kevésbé hangzatos megállapodásokat vizsgál Kínával annak érdekében, hogy a válságok ne fajuljanak háborúvá. Jake Sullivan például azt javasolta, hogy az Oroszországgal fennálló forródrót-rendszert terjesszék ki az ENSZ Biztonsági Tanácsának mind az öt állandó tagjára. A kínai válasz azonban elutasító volt.
A mesterséges intelligencia használatának ellenőrzése még nehezebb, mert azt nem lehet előre kiszámolni, mint a ballisztikus rakéta pályáját. Még ha az MI segíthet is a határozathozatalban, Amerika, Nagy-Britannia és Franciaország olyan protokollt szorgalmaz, amely előírja, hogy
mindig legyen egy ember a döntéshozatali láncban, amikor a nukleáris fegyverek bevetéséről van szó.
Az amerikai nukleáris kockázatcsökkentő központ továbbra is teljes létszámmal, mintegy 40 emberrel vigyázza a vonalakat, remélve, hogy Washington és Moszkva között egyszer majd jobb idők jönnek. „A vonal fenntartása a jó kapcsolatok idején is fontos volt, de most sokkal fontosabb, amikor a feszültség kitapintható, így a téves számítások lehetséges hatása nő” – fejtette ki egy amerikai tisztviselő. Egy oroszul beszélő mindig kéznél van. Egy bölcsebb világban jó lenne egy kínai nyelvű is.
Nolan filmjében Oppenheimernek azt mondták, hogy a tudós adta meg az embereknek „a hatalmat, hogy elpusztítsák önmagukat”. A kérdés most az: vajon az emberiségnek van-e még ereje arra, hogy megmentse magát az új nukleáris rémálmoktól?
Kapcsolódó cikkeink:
Címlapfotó: shutterstock
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Én eddig azt olvastam a függetlenobjektív ellenzéki véleményvezérektől, hogy csak a fideszesek lehetnek akarattalan, önálló ítéletre képtelen véglények. Demeter Szilárd írása.
Európa az Oroszországgal való közvetlen konfliktus felé sodródik.
Ez az első bizonyított alkalom, hogy egy ilyen fegyvert éles bevetésen láthatunk.
Szerinte „Putyin háborúra képzi a népét, és a Nyugat ellen pozícionálja őket”, így hát a lehető leggyorsabban védekezésre alkalmassá kell válniuk.
Hazájukat meggyűlölt orosz emigránsok szállítják az orosz állam széthullásáról szóló meséket.
Az európai vezetők ragaszkodnak ahhoz, hogy az oroszok meg akarják támadni a náluk sokkal erősebb NATO-t.
Minden nehézség ellenére itt vagyunk a Kárpát-medence legnagyobb népeként, és olyan sikereink vannak az elmúlt 104, de főleg az elmúlt 14 évben, amelyekre méltán lehetünk büszkék.
A baloldal szokásosan agyonhallgatja a nemzeti összetartozás emléknapját, a főpolgármester most mégis megszólalt – bár ne tette volna!
