Dolgoznak, mégis szegénységben élnek

2023. február 13. 11:33

A szegénységet gyakran hozzák összefüggésbe a munkanélküliséggel, azonban hiába van valakinek munkája, világszerte dolgozó emberek milliói élnek a mélyszegénységben, azaz napi 1,90 dollárnál kevesebből.

2023. február 13. 11:33
null

Szerencsére az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a szegénységben élő munkavállalók száma a világon. A Visualcapitalist portál arra vállalkozott, hogy ábrázolja, miként változott 1991 óta a dolgozó szegény népesség száma.

Gilbert Fontana grafikonja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai alapján mutatja be a világ dolgozó szegényeinek regionális megoszlását, és azt, hogy miképp változott ez az elmúlt évtizedekben.

Ázsiától Afrikáig

1991-ben mintegy 808 millió foglalkoztatott ember élt mélyszegénységben, ami akkoriban a világ népességének közel 15 százaléka volt.

Akkor a vizsgált néptömeg többsége Kelet-Ázsiában élt, leginkább Kínában, amely egészen a közelmúltig a világ legnépesebb országa volt. A kínai gazdasági reformoknak és az olyan politikai reformoknak köszönhetően azonban, mint a Nemzeti szegénység csökkentési terv, az országban emberek milliói kerültek ki a szegénységből.

Ma Afrika szubszaharai része az a régió, ahol a legnagyobb a dolgozó szegények koncentrációja: 2021-ben a Szubszaharai Afrikát alkotó 49 országból 11-ben a dolgozó, de szegénységben élők aránya meghaladta a lakosság felét.

Íme egy pillantás erre a 11 országra, és hogy dolgozó népességének hány százaléka él rendkívüli szegénységben:

Munkavállalói szegénységi ráta (a teljes népesség %-ában)

1          Burundi              79%

2          Madagaszkár    76%

3          Kongói NDK      69%

4          Malawi               65%

5          Közép-Afrikai Köztársaság   63%

6          Guinea-Bissau      61%

7          Mozambik             61%

8          Kongó                   59%

9          Zambia                 56%

10        Angola                  52%

11        Libéria                   51%

A lista első helyén Burundi áll, ahol a dolgozó lakosság 79 százaléka él a szegénységi küszöb alatt. Ennek egyik oka az ország nehézségekkel küzdő gazdasága – Burundiban a világon a legalacsonyabb az egy főre jutó GDP.

Az ország gazdasági körülményei miatt sokan küzdenek az alapvető szükségleteik kielégítéséért. Becslések szerint például a burundi városi lakosok 40 százaléka nem jut biztonságos ivóvízhez.

De Burundi nincs egyedül, más országokban, például Madagaszkáron és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is a dolgozó lakosság több mint kétharmada mélyszegénységben él. Kérdés az, hogy képesek lesznek-e valaha olyan szegénységcsökkentési tervet végbe vinni, mint Kína?

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kovacma4
2023. február 27. 18:12
Nagyon jó cikk! ajaxlike/260515
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!