Szülési szabadságán rúgták ki a Facebook egyik dolgozóját

2022. november 28. 09:09

 Anneka Patel, a Facebook kommunikációs menedzsere november 14-én egy LinkedIn-bejegyzésben azt írta, hogy ő is egyike volt annak a több ezer alkalmazottnak, akiket érintett a Meta tömeges elbocsátása.

2022. november 28. 09:09
null

November 9-én a Facebookot birtokló Meta Platforms Inc. bejelentette, hogy több mint 11 000 alkalmazottat, azaz a munkaerő mintegy 13 százalékát leépíti azért, hogy csökkentse a költségeket. Ebbe sajnos egy olyan nő is beletartozott, aki éppen szülési szabadságon volt. (Európában és Magyarországon is tilos ilyenkor elbocsátani a kismamákat vagy a leendő kismamákat, ám nem minden országban van ez így – a szerk.)

Patel elmondta, hogy reggel 5 óra 35 perckor kapta meg a Meta elbocsátó e-mailjét. „Reggel tudtam meg, hogy egyike vagyok annak a 11 ezer alkalmazottnak, akiket elbocsátottak” – mondta Patel, aki két és fél évig dolgozott a Metánál. „Ez nagyon szíven ütött, mivel jelenleg szülési szabadságon vagyok.”

Patel posztja egy hét alatt több mint 11 500 reakciót és 560 kommentet kapott.

Patel – aki nem mellesleg korábban az ismert digitális beléptető-jegykezelő platform, az Eventbrite kommunikációs igazgatója volt – elmondta, hogy a tervek szerint jövő év februárjáig lett volna szülési szabadságon.

„Akik ismernek, tudják, hogy a Metánál szerettem volna dolgozni, amióta kilenc évvel ezelőtt Londonból az öbölvidékre költöztem” – mondta Patel.

„Rosszul döntöttem, és ezért vállalom a felelősséget” – írta a Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg egy blogbejegyzésben. Zuckerberg hozzátette, hogy az elbocsátásokat „végső megoldásnak” tekinti és arra számít, hogy a következő hónapokban folytatódnak a költségcsökkentő változtatások.

Nem csak Patelt érte a csalódás

Patel csupán egyike volt annak a több száz korábbi Meta-alkalmazottnak, akik a LinkedIn-en osztották meg elkeseredettségüket, amikor a Meta elbocsátotta őket.

Az Insider korábban már beszámolt arról, hogy több Meta szoftvermérnök is azt mondta, hogy mindössze két-három nappal azután bocsátották el őket, hogy Indiából a cég kanadai irodájába költöztek.

Más Meta-alkalmazottak „jelképes búcsú-posztokat” írtak a közösségi médiafelületeikre, miután megkapták a cégtől a rettegett elbocsátási e-mailt.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pesti051
2022. december 07. 12:15
Ha ezt megosztanánk a facebookon, akkor letiltana :) (Megmondták, magáncég, korlátozhatja a neki nem tetsző véleményeket, csak adóbevallás idején közhasznú...)
Karvaly
2022. november 28. 17:46
Na igen, Amerikában az ilyen esetek tényleg mindennaposak, a cég érdeke az első, törvények nincsenek, amelyek a munkavállalókat védenék, ezért simán vannak olyan esetek, hogy nyitnak egy új telephelyet másik államban, oda átviszik a dolgozókat, majd amikor mennének dolgozni, szólnak, hogy bezárták az egészet. Mindezt azért, mert az anyacég így jöhetett ki a legolcsóbban az elbocsájtásokból.
aaabbbccc
2022. november 28. 17:46
magyar ismerosom egy amerikai ceg svajci cegenel kapott allast kikoltozott es az elso munkanapjan le is epitettek ennek mar 20 eve
madar299
2022. november 28. 16:12
Rosszkor volt rossz helyen. / alias (de még mennyire) Kuncze G.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!